Soós Péter

Televíziós, film- és színházrendező, színigazgató, forgatókönyvíró

ZSIGMOND VILMOS MOZGÓKÉPMŰVÉSZETI INTÉZET

Soós Péter, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendező tanára mindazok jelentkezését várja egyetemünkre, akik kreatívak, és mindenre elszántak.

Olyan kreatív fiataloknak való az SZFE, akik képességeikkel szinte minden pillanatban meg akarják lepni tanárukat. Alapvetőelvárás/feltétel, hogy amit itt fognak tanulni és gyakorolni, kell, hogy a legfontosabb legyen a számukra. Éppen ezért minél alaposabb szakmai tudást akarunk átadni nekik, azt szeretnénk, hogy olyanfajta gyakorlatot, majd rutint szerezzenek, aminek hasznát veszik a pályájuk során.

A média világának átalakulása miatt egyre inkább szükség van jó szakemberekre, olyanokra, akik megállják a helyüket a rájuk váró versenyben, mert a pályán annak van előnye, aki mind jobban felkészült szakmailag. Az pedig, hogy kiből lesz igazi művész, a jövő dönti el, mert ahhoz az kell, hogy a munkájuk során minél több olyan pillanatot hozzanak létre, amelyek aztán művészileg is értékelhetők lesznek.

A hallgatók minden erejüket és energiájukat bevetve, nagy kedvvel dolgoznak, hogy helytálljanak. Megtesznek mindent azért, hogy a vizsgabizottság előtt jól szerepeljenek elkészített vizsgafilmjükkel. A gyakorlat során tudnak szerezni olyan tapasztalatokat, amivel a jártasságuk gyarapodik. Elemi kíváncsiság és alapvető vágy van diákjainkban, hogy minél több tudást szerezzenek leendő szakmájukról. A kíváncsiság ugyanis a kreativitás alapja, anélkül nem juthatnak egyről a kettőre. Ezzel tudják elérni, hogy tanáraiktól megtudják mindazt, amire szükségük lesz sikeres pályájukhoz.