A Merülő Szaturnusz, az SZFE harmadéves prózai színművész osztályának előadása is bekerült az idei Országos Színházi Találkozó “OFF programjába”. A seregszemlének idén a kaposvári Csiky Gergely Színház ad otthont. A június 10. és június 16. között zajló, a hazai színházi élet egyik kiemelkedő eseményén izgalmas programokkal, friss lendülettel és meghitt atmoszférával várják a színházművészet iránt érdeklődőket.
A kaposvári Csiky Gergely Színház örömmel vállalta, hogy házigazdája lesz a nagy múltú találkozónak és ebben a minőségében a színházi élet meghatározó pillanatainak új megvilágítását ígéri a résztvevőknek. A rendezvény keretében a színházaknak, az érdeklődőknek és a Kárpát-medencei színházi szakmának egyaránt lehetősége nyílik, hogy megmutassák tehetségüket és találkozzanak az ország különböző pontjairól érkező kollégáikkal.
A találkozóra hazai és határon túli állandó játszóhellyel rendelkező, kőszínházi társulatok jelentkezését várják az Országos Színházi Találkozó szakmai válogatói. A színházaktól olyan műsoron lévő, vagy jelenleg készülő előadások jelölését várják a szervezők, amelyek bemutatójának dátuma legkésőbb 2023. december 31. A korábbi évadokban bemutatott, de műsoron tartott előadások szintén jelölhetők. Egy színház esetén egy nagyszínpadi és egy kamaraszínpadi előadás ajánlására van lehetőség, műfaji megkötés nélkül.
A rendezvény célja a színházi sokszínűség megünneplése, a szakmai kapcsolatok erősítése, amely – nem utolsó sorban – felejthetetlen élményt nyújt a közönség részére is. Az Országos Színházi Találkozó 2024-es eseménye új korszakot nyit a színházi világban. A szervezők különös figyelmet fordítanak arra, hogy az Országos Színházi Találkozó ne csupán egy rendezvény legyen, hanem egy valós találkozásokra és szakmai eszmecserékre alkalmas tér. A programok teljesen megújulnak, és reagálnak az elmúlt évek rendezvényeinek tapasztalataira, egy kifinomultabb és még gazdagabb élményt ígérve a résztvevőknek és látogatóknak.
A 2024-es Találkozó azt képviseli, hogy a Színház nemcsak a művészi kifejezés kiállítótere, hanem egy olyan hely, ahol az alkotók megoszthatják gondolataikat és tapasztalataikat, együtt építve a színházi közösségek közötti erősödést.
SZEMLEPROGAMBAN SZEREPLŐ ELŐADÁSOK
NAGYSZÍNPAD
2024. június 10. 20.00 Örkény Színház: The Black Rider
2024. június 11. 20.00 Nemzeti Színház Budapest: Kurázsi mama és gyermekei
2024. június 12. 19.30 Radnóti Miklós Színház: 3tél
2024. június 13. 19.30 Vígszínház: Sirály
2024. június 14. 19.30 Pécsi Harmadik Színház: Csirkefej
2024. június 15. 19.30 Szolnoki Szigligeti Színház: A fösvény
2024. június 16. 17.00 Tamási Áron Színház-Sepsiszentgyörgy: Iráni konferencia
KAMARASZÍNPAD
2024. június 10. 17.00 Thália Színház: Ványa bá
2024. június 11. 17.30 Yorik Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház-Tompa Miklós Társulat:
Lázadni veletek akartam
2024. június 12. 16.00 Katona József Színház: Magányos emberek
2024. június 13. 17.00 Budapest Bábszínház: Frankenstein
2024. június 14. 17.00 Békéscsabai Jókai Színház: Elvásik a veres csillag
2024. június 15. 17.00 Csokonai Nemzeti Színház Debrecen: Nincstelenek
2024. június 16. 14.00 Forte Társulat: Akár akárki
SZIVÁRVÁNY KULTÚRPALOTA
2024. június 11. 14.00 Karinthy Színház: Hamlet crazy and cool
2024. június 14. 14.00 Soproni Petőfi Színház: A pacsirta
Lukács Ádám rendező 2025-ben végzett az SZFE színművészhallgatójaként. Soron következő interjúnkban vele beszélgettünk a Prométheusz-projekt című előadás kapcsán a görög mitológia időtlen érvényességéről és a jelenkori szorongásokról.
A Karrieriroda ajánlásával a Soproni Petőfi Színház és a Csokonai Nemzeti Színház meghallgatást hirdet.
Az idén 160 éves Színház- és Filmművészeti Egyetem jubileumi programsorozatának részeként, első alkalommal rendezi meg november 13–15. között a CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivált az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A korábban hasonlóképpen az intézmény szervezésében megvalósult Összhang Gálaest után az egyetem hagyományteremtő szándékkal indítja a filmfesztivált is, amelynek célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a fiatal filmkészítőket, valamint inspiráló, nemzetközi közeget teremtsen a párbeszéd, illetve a közös tanulás és gondolkodás érdekében.
Luxusautók, technikai bravúrok és grandiózus költségvetés – gondolhatnánk, hogy ez a siker kulcsa a világ egyik legjelentősebb autós és motoros témájú filmes seregszemléjén, a Nemzetközi Motor Filmdíjon (International Motor Film Awards). Erre cáfolt rá Varga Sébastien Poros utakon című alkotása, amely nemrég a világ legjobb autós diákfilmje lett Londonban. Frissen végzett second unit rendező hallgatónkat díjátadós élményeiről kérdeztük.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves prózaiszínművész-hallgatói a Zentai Magyar Kamaraszínházban mutatták be elsőéves vizsgaelőadásukat. Az itthon is nagy sikerrel játszott, Repülni hív a magas ég című produkciót október 26-án, vasárnap láthatta a közönség.
A Karrieriroda ajánlásával az UFASOW közreműködésével szeretettel hívunk, várunk az X- Faktor kamerapróbáira, hogy testközelből megtapasztalhassátok, hogyan készül egy nagyszabású televíziós produkció.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori és Habilitációs Tanácsa nevében tisztelettel meghívjuk Hruby Edit DLA disszertációjának nyilvános védésére.
Az SZFE Könyvek sorozat két új kötete is bemutatkozott október 15-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A friss kiadványok között szerepel a Médialexikon webbook, valamint Patrick Nash Rövidfilmesek kézikönyve című tankönyvének magyar fordítása, amely gyakorlati példákon keresztül ismerteti a rövidfilmes forgatókönyvírás alapjait.

