A kreativitás a fejlődés fényében: az SZFE második Innovációs Napja

B. Török Fruzsina
2024 április 22., hétfő 16:15.
Share

Az SZFE második Innovációs Napja vérfrissítő erővel hatott az egyetemre, miközben a kreativitás és az újítás modern lehetőségeit tárta a vezetők, az oktatók és a hallgatók elé. Az innováció már nem csupán egy vállalkozás, vagy iparág kiváltsága, hanem minden felsőoktatási intézmény elengedhetetlen feladatává vált, az SZFE Pályázati és Innovációs Irodája pedig ennek jegyében szervezte meg második Innovációs Napját.

Ahhoz, hogy az egyes oktatási intézmények lépést tudjanak tartani ezekkel a tendenciákkal, az innováció jelenti az egyik legfontosabb eszközt ebben a folyamatban. A rendezvény során számos érdekes előadás és kerekasztal-beszélgetés színesítette a programot. A megnyitó beszédet az egyetem rektora, Prof. Dr. Sepsi Enikő tartotta, amelynek során az innováció fontosságát és relevanciáját hangsúlyozta az SZFE életében. Dr. Antal Zsolt oktatási és tudományos rektorhelyettes előadása a Németh Antal Drámaelméleti Intézet innovációs törekvéseire összpontosított, míg Dr. Herczeg Tamás intézetvezető a Sinkovits Imre Színházművészeti Intézet innovatív lehetőségeiről és a pályakezdő művészek jelenlegi és jövőbeli támogatásáról beszélt.  Az esemény meghívott díszvendége, Prof. Dr. Birkner Zoltán, a Pannon Egyetemért Alapítvány elnöke (a Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Hivatal korábbi elnöke) megosztotta tapasztalatait az egyetemi innovációs ökoszisztémáról.  Az SZFE Innovációs Napja interaktív részvételt is biztosított, Dr. Varga Sébastien harmadéves filmíró nyertes innovatív pályázati ötletével („Proof of Concept” – Latinovits Program) az egyetemi hallgatóságot képviselte az éves eseményen.  

Az első kerekasztal-beszélgetés az innováció és a sikeres fiatal női alkotók közötti kapcsolatra összpontosított. Papp Anita díjnyertes festőművész és Király Alida zenei menedzser a HÖK képviselővel, Nagy Reginával (Kommunikációs Bizottság) és Makaró Szilárd (Kulturális Bizottság) moderátorokkal folytatott diskurzusban olyan inspiráló példákat mutattak be, amelyek segíthetik kortársaikat a sikeres karrierépítésben. 

Az SZFE Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézete intézetvezető-helyettesének, Dr. Pacskovszki Józsefnek előadása  azokra az innovációs célkitűzésekre összpontosított, amelyek valamilyen újítást, illetve fejlődést jelentenek a filmiparban, mint például a mesterséges intelligencia alkalmazása a filmes alkotások esetében. 

A második kerekasztal-beszélgetés során az SZFE pályázati lehetőségeit, struktúráját, nemzetközi kapcsolatait és innovációs motivációit tárgyalták. A résztvevők között olyan vezető személyiségek voltak, mint dr. Tóth Orsolya pályázati és innovációs irodavezető, dr. Huszár Orsolya nemzetközi igazgató és Wild Mónika karrieriroda-vezető.

 

Dr. Smid Róbert egyetemi adjunktus és Rénes Balázs doktori koordinátor előadása az egyetem Doktori Iskola és kutatástámogatási lehetőségeire összpontosított, amelyek segíthetik a hallgatókat az innovatív projektek megvalósításában.  A társadalmi hasznosság és a kutatás munkaerőpiaci hasznosulása, annak lehetősége jelenthet innovációt a kutatás területén. Olyan kutatások ezek, amelyekkel uniós pályázati projektekbe lehet bekapcsolódni. 

Az Innovációs Nap kiemelt célja az volt, hogy ösztönözze a kreativitást és az újítást az SZFE egyetemi polgárság aktív bevonásával. Az SZFE elkötelezetten hisz abban, hogy az innováció nemcsak egy pillanatnyi koncepció, hanem egy életforma és egy folyamatosan fejlődő út az oktatás és a művészeti szcéna terén. Az intézmény úgy tekint az innovációra, mint egy kulcsfontosságú eszközre, amely lehetővé teszi számára, hogy lépést tarthasson a változó társadalmi és gazdasági környezettel, valamint elősegítse a hallgatók és oktatók kreativitásának és tehetségének kibontakozását.  

Az eseményen részt vevő egyetemi polgárok egyaránt új energiával, ötletekkel és lendülettel térhettek vissza mindennapi tevékenységükhöz, készen arra, hogy az újonnan szerzett ismereteket és inspirációt a gyakorlatban is kamatoztassák. 

Egyéb hírek

Fiatal tehetségek az Avignoni Fesztiválon – a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói mutatkoztak be a kortárs színház nemzetközi közegében

A Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves színészhallgatói nagy sikerrel mutatták be vizsgaelőadásukat az Avignoni Fesztivál OFF programjában. A produkció a Szegedi Pinceszínház ajánlására jutott el a nemzetközi eseményre, ahol a fiatal művészek az európai kortárs színház egyik legfontosabb fórumán szerezhettek értékes szakmai tapasztalatokat.

„A mai világban talán épp a színház képviseli leginkább a humanista értékeket” – interjú Herczeg Tamással

Egy nagyszabású külföldi turné, Az átváltozás bemutatója és egy sikeres, de egyben megterhelő felvételi időszak – Herczeg Tamásnak, a Színházművészeti Intézet vezetőjének nem kevés elfoglaltságot hozott az elmúlt pár hónap és a kihívásokból a továbbiakban sem lesz hiány. Szeptembertől az elsőéves drámajátékosok osztályvezetője lesz, majd januártól a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója. A felvételin tapasztaltakról, a színészoktatás helyzetéről és az alkotói pályájának alakulásáról is beszélgettünk.

Kultúra és a fiatalok: az SZFE szakmai perspektívái az Educatio+ Konferencián

Negyedik alkalommal szervezte meg az Educatio+ Konferenciát a HÖOK (Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája) 2025. július 9-én, Kápolnásnyéken, ahol egyetemünket a Karrieriroda és diáktanácsadó vezetője, Wild Mónika képviselte a fiatalok és a kultúra kapcsolatát boncolgató kerekasztal-beszélgetésen.

185 friss diplomással zárta jubileumi tanévét a Színház- és Filmművészeti Egyetem

A fennállásának 160. évfordulóját ünneplő Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) 2025. július 15-én tartotta tanévzáróval egybekötött diplomaátadó ünnepségét az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A kiemelkedően sikeres 2024/2025-ös tanév végén 185 hallgató fejezte be tanulmányait és szerzett diplomát, nyolc doktorandusz DLA fokozatot kapott, ketten pedig habilitációs oklevelet szereztek.

SZFE-s hallgató tervezte az idei Mozgókép Fesztivál díszleteit

Aki látta a Mozgókép Fesztivál díjátadóit, bizonyára feltűnt neki a látványos, ledes színpadi háttér. A pazar vizuális világ Oravecz Adrienn, az SZFE látványtervező MA szakos hallgatójának kreativitását dicséri. Vele beszélgettünk a tervezési folyamatról, a stílusválasztás indokairól és a megvalósítás kihívásairól.

Rómeó és Júlia az esőben – lezárult a soproni Nemzetközi Színházi Műhely

2025-ben ismét a Soproni Egyetem adott otthont a Nemzetközi Színházi Műhelynek. A zárónapon, július 8-án az egyetem botanikus kertjének hat különböző pontján mutatták be a hallgatók azokat a Shakespeare Rómeó és Júliája által inspirált rövid színpadi performanszokat, melyeken a hét során dolgoztak.

Karrier, közösségi élmény és világraszóló események – Várja a jelentkezőket a közmédia tehetséggondozó programja

Ismét meghirdeti nagy sikerű tehetséggondozó programját a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány. A kiválasztott fiatalok Magyarország legnagyobb médiavállalatánál építhetik karrierjüket, legendák nyomdokaiba léphetnek és nemzetközi, valamint világesemények részesévé válhatnak. Televíziós és rádiós műsorkészítésben, sportújságírásban, valamint az online területen is kipróbálhatják magukat, de választhatják a műszaki területet is. Fejlődésüket elismert médiaszakemberek mentorként segítik. A közmédia augusztus 8-ig várja a jelentkezéseket.

Szeptemberben debütálnak az SZFE végzős second unit rendezőinek vizsgafilmjei

Újabb jelentős mérföldkőhöz ért a Színház-és Filmművészeti Egyetem. Lezárult az első hallgatók képzése a second unit rendező szakon a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben. Az egy éves, intenzív mesterkurzus a Balázs Béla-díjas operatőr, Gulyás Buda, illetve az idén Magyar Mozgókép Életműdíjjal kitüntetett kaszkadőrszakértő, Piroch Gábor szakmai irányításával tavaly indult el. A Magyarországon, de a régióban is egyedülállónak minősülő képzésre sokszoros túljelentkezés mellett kilenc fiatalt vettek fel, akik idén szeptemberben mutatják be vizsga- és diplomafilmjeiket.

Több betöltése Több betöltése
Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi 2020