A Magyar Állami Operaház a Színház- és Filmművészeti Egyetem elsőéves televíziós műsorkészítő szakos hallgatóit kérte fel bemutatói trailer-videóinak elkészítéséhez. Az SZFE és az Operaház közötti együttműködés valódi párbeszéd, amelynek során mindkét fél meríthet a másik kreativitásából és megoszthatja egymással szakmai tapasztalatait.
A Magyar Állami Operaház mint a hazai kulturális élet meghatározó szereplője, felismerte a SZFE filmes és televíziós műsorkészítő szakos hallgatóiban rejlő lehetőséget, és a továbbiakban tudatosan is igyekszik építeni azoknak tehetségére és elkötelezettségére a művészi igényű tartalomgyártás terén. Az együttműködés hátterében a fiatal tehetségek támogatása áll, valamint ezzel párhuzamosan az SZFE hallgatóinak bevonása a magyar művészeti színtér alakításába. A másodéves filmesek immár a vizsga- és diplomafilmjeikre koncentrálnak, helyüket az SZFE elsőéves televíziós műsorkészítő szakos hallgatói vették át, akik egy olyan platformon dolgozhatnak, amely a hazai és nemzetközi színtéren is érzékelhető, ezáltal növelve a szakmai láthatóságukat és tapasztalatszerzésüket.
A lehetőség, hogy az SZFE hallgatói feleljenek az Operaház trailereinek elkészítéséért, számukra is egyedülálló alkalmat biztosít, hogy a valóságos művészeti projektekben való részvételen keresztül betekintést nyerjenek a zenés színházi produkciók létrehozásába, azoknak próbafolyamataiba is. A hallgatóknak lehetőségük nyílik megmutatni kreativitásukat, tehetségüket és szakmai hozzáértésüket egy olyan közegben, amely már csak az általa képviselt műfajból fakadóan is nagy múltra visszatekintő hagyományokkal rendelkezik, ráadásul munkájukat is szélesebb körben ismerhetik meg az Operaház bemutatóin keresztül.
„Az eddigi részvételük alapján kiválóan teljesítettek az SZFE hallgatói. A tehetséges fiatalok kiemelkedően alkalmasak arra, hogy méltó módon reprezentálják az Operaházat.”- mondta el Zilahy Tamás osztályvezető oktató. Fontos kiemelni, hogy az Operaház ezzel az együttműködéssel elismeri és támogatja a zenei képzések mellett más művészetoktatási intézmények tehetségeit is, ez a példa pedig más (dal)színházak és egyetemek számára is inspirációul szolgálhat arra, hogyan lehet hatékonyan egyesíteni az oktatást a szakmai gyakorlattal a művészeti szféra keretein belül.
A Magyar Állami Operaház csapata mentorokként segíti az SZFE fiatal tehetségeit, így nemcsak a projekt, hanem a jövőbeni karrierjük építése során is segítséget nyújthatnak nekik. A hallgatók kapcsolatokat építhetnek, valamint tapasztalatokat szerezhetnek a televíziós műsorkészítés és az operaelőadások létrejöttének folyamatába való betekintés terén, ami később kulcsfontosságú lehet a pályán való elhelyezkedésük során. Ugyanakkor az Operaház társulata is friss és innovatív szemléletű fiatalokkal gazdagodik, akik segíthetik az intézményt a modern művészeti kifejezésmódok és médiumok felé történő nyitásban.
A trailer-eket Szikora Emese vágta.
Az István, a király trailer ITT nézhető meg.
A Ruszalka trailer ITT nézhető meg.
Fotó: Berecz Valter, Nagy Attila
Lukács Ádám rendező 2025-ben végzett az SZFE színművészhallgatójaként. Soron következő interjúnkban vele beszélgettünk a Prométheusz-projekt című előadás kapcsán a görög mitológia időtlen érvényességéről és a jelenkori szorongásokról.
A Karrieriroda ajánlásával a Soproni Petőfi Színház és a Csokonai Nemzeti Színház meghallgatást hirdet.
Az idén 160 éves Színház- és Filmművészeti Egyetem jubileumi programsorozatának részeként, első alkalommal rendezi meg november 13–15. között a CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivált az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A korábban hasonlóképpen az intézmény szervezésében megvalósult Összhang Gálaest után az egyetem hagyományteremtő szándékkal indítja a filmfesztivált is, amelynek célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a fiatal filmkészítőket, valamint inspiráló, nemzetközi közeget teremtsen a párbeszéd, illetve a közös tanulás és gondolkodás érdekében.
Luxusautók, technikai bravúrok és grandiózus költségvetés – gondolhatnánk, hogy ez a siker kulcsa a világ egyik legjelentősebb autós és motoros témájú filmes seregszemléjén, a Nemzetközi Motor Filmdíjon (International Motor Film Awards). Erre cáfolt rá Varga Sébastien Poros utakon című alkotása, amely nemrég a világ legjobb autós diákfilmje lett Londonban. Frissen végzett second unit rendező hallgatónkat díjátadós élményeiről kérdeztük.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves prózaiszínművész-hallgatói a Zentai Magyar Kamaraszínházban mutatták be elsőéves vizsgaelőadásukat. Az itthon is nagy sikerrel játszott, Repülni hív a magas ég című produkciót október 26-án, vasárnap láthatta a közönség.
A Karrieriroda ajánlásával az UFASOW közreműködésével szeretettel hívunk, várunk az X- Faktor kamerapróbáira, hogy testközelből megtapasztalhassátok, hogyan készül egy nagyszabású televíziós produkció.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori és Habilitációs Tanácsa nevében tisztelettel meghívjuk Hruby Edit DLA disszertációjának nyilvános védésére.
Az SZFE Könyvek sorozat két új kötete is bemutatkozott október 15-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A friss kiadványok között szerepel a Médialexikon webbook, valamint Patrick Nash Rövidfilmesek kézikönyve című tankönyvének magyar fordítása, amely gyakorlati példákon keresztül ismerteti a rövidfilmes forgatókönyvírás alapjait.

