A színház és az élet találkozása: egy fiatal alkotó útja a televíziózástól a színházig
Boda Ábel egyszerre egyetemi hallgató és már diplomás alkotó, aki televíziós és dramaturgi tanulmányait ötvözve sajátos szemlélettel építi színházi karrierjét. Gyerekkori vonzalma a színház világa iránt már 17 éves korában megerősödött egy megrázó előadás hatására, azóta pedig saját művein keresztül szeretné feltárni az emberi kapcsolatok mélységeit és a társadalom működését. Legújabb darabját, a Gyászjelentés című komédiát a Magyar Színházban mutatta be októberben.
Izgalmas helyzetben vagy, hogy egyszerre vagy jelenlegi hallgatója az egyetemnek és alumni is: tavaly szereztél diplomát a televíziós műsorkészítő szakon, most pedig dramaturgnak tanulsz. Miért érezted úgy, hogy érdemes ebbe is belevágnod?
Gyerekkorom óta vonzódom a színházhoz – mindig is egy színházi lelkületű gyerek voltam. Már 8-10 éves koromban sorban álltam a művészbejáróknál, amikor csak lehetett, és rengeteg időt töltöttem színházakban a szüleimmel. Ezek az élmények meghatározták a gyerekkoromat; egy-egy színházi előadás, vagy elolvasott könyv mindig érdekes beszélgetésekre adott lehetőséget, és azon is elgondolkodtatott, hogy nézhetne ki mindez a színpadon az én olvasatomban. Tizenhét éves koromban láttam Zalaegerszegen a Caligula helytartója című Székely János-drámát, Farkas Ignác főszereplésével. Ez az előadás mély benyomást tett rám; olyan volt, mintha arcon csapott volna. Lenyűgözött, hogy mutatja be a hatalom és a felelősség terhét, hogy mindezek hogy alakítják át az embert. Ez a dráma zseniálisan feszegeti a lelkiismeret kérdését – különösen megragadt bennem egy mondat: „Itt bent azonban ismerek egy bírót, aki nem hagyja becsapni magát.” Ez az erkölcsi kérlelhetetlenség nagyon megérintett, és eldöntötte, hogy ilyen jellegű témákkal szeretnék foglalkozni.
2021-ben felvettek a televíziós műsorkészítő szakra, aminek azóta is nagy hasznát látom. Az itt megszerzett ismeretek révén sokkal jobban rálátok a produkciós folyamatokra – az ötlet megszületésétől a premierig. Ennek különösen nagy jelentősége volt tavaly, amikor a Karinthy Színházban mutattunk be egy előadást, majd idén októberben a Magyar Színházban is. A televíziós szakon ráadásul megismerhettem a gyártásszervezést is Bosnyák Miklós tanár úrnak köszönhetően, aki évtizedek óta elismert szakértő ezen a területen.
Sok ötlet születik nap mint nap, de ezek csak akkor valósulnak meg, ha megtanuljuk, hogy egy produkció létrejöttének mi a folyamata. A színház iránti rajongásom mellett ennek most már a menedzseri oldalát is kezdem megismerni: a szerződéseket, a költségvetést, a gyártást és az egyeztetéseket – mindazokat a kulisszatitkokat, amelyek nélkül egy előadás nem jöhetne létre. Az átlagember talán nem is gondol bele, hogy milyen sok más jellegű feladat áll még egy-egy darab megvalósítása során a művészi munka mögött, mivel nem kézzelfoghatók, vagy mert nem közvetlenül észlelhetők ezeknek az eredményei.
A saját darabommal, a Gyászjelentéssel pályáztam a Művészeti és Produkciós Bizottság ösztöndíjára, amit nemcsak írtam, de rendeztem is. A bizottság egyhangúlag támogatta a projektet, így augusztus végén elkezdtük a próbákat, és október végén be is mutattuk. Ezúton is nagyon szépen köszönöm és egyszersmind hálás is vagyok a felém, illetve a pályamunkám irányában tanúsított bizalomért.
Az eddigi munkáidban is látni, hogy a századforduló világa különösen közel áll hozzád, sőt, darabjaidban gyakran felfedezhetjük Molnár Ferenc stílusának hatását is. Miért érint meg ennyire ez a letűnt kor?
A történet valójában bármelyik korban játszódhatna, mégis a két világháború közötti Magyarország polgári miliőjét választottam, mert ez a közeg gazdagabbá teszi a mondanivalót. A nézők számára ez a korszak talán távoli, mégis ismerős: abban segít számukra, hogy mélyebben megértsék és átéljék a történetet. Ez az időszak – egy olyan világ, amikor minden lassabb tempóban zajlott – a mai, rohanó világ kontrasztjaként szolgál, eleganciája, stílusa, szóhasználata által pedig vonzóvá válhat a befogadó számára.
És mi az, ami igazán érdekel téged az emberi kapcsolatokban?
Leginkább a mélységük. Azok a pillanatok, amikor szavak nélkül is megértjük egymást, amikor egyetlen pillantás elég ahhoz, hogy ugyanarra gondoljunk. Nem kell körmondatokkal kifejezni az érzéseinket; elég egy összenézés, egy apró gesztus, egy halk összekacsintás. Ezek a pillanatok az igazi kapcsolatok mérföldkövei, amikor kimondatlanul is érezzük, hogy ugyanazon az úton járunk.
Hogy született meg a Gyászjelentés története?
A Gyászjelentés egy egyfelvonásos polgári komédia, amelynek alapja egy szokatlan és abszurd helyzet. Egy nap a főszereplő, egy gyárigazgató véletlenül a saját halálhírét olvassa az újságban. Azonnal helyreigazítást akar kérni, ám helyettese, Vica meggyőzi, hogy hagyja figyelmen kívül a hibát, és inkább tekintsék lehetőségnek. Egyre nyilvánvalóbbá válik ugyanis, hogy puccs készül a vállalaton belül – így az igazgató álhalála felfedheti, kinek milyen szándékai vannak. Az igazgató belemegy a játékba, hiszen megbízik Vicában, akivel szoros, a munkakapcsolatnál mélyebb, bizalmas viszonyt ápol. Ahogy a történet előrehalad, váratlan és régi titkok is a felszínre törnek, ami teljesen új megvilágításba helyezi kettejük kapcsolatát, és kibontakoztatja a közöttük lévő valós érzelmeket. A téma eredetileg egy baráti beszélgetés alkalmával került elő, és felmerült bennünk a kérdés: mi lenne, ha rólunk születne meg egy ehhez hasonló, szokatlan újságcikk? Innen már csak egy lépés volt, hogy egy „konkrét” cikken kezdjek el gondolkodni, akár egy gyászjelentésen.
Milyen munkamódszerrel dolgozol?
A munkához csendre van szükségem, ez az alkotói folyamatom egyik legfontosabb eleme. Fontos számomra, hogy minden karakter – akár komikus, akár drámai – önálló személyiséggel és szellemes jelenléttel bírjon. Szeretem, ha minden figura éles és élő, hiszen ettől válik a darab igazán hitelessé és élvezetessé a néző számára. Alapjában véve pedig nyitott szemmel kell járni; néha elég, ha megállunk és magunk köré nézünk. Jobbnál jobb karakterekkel találkozhatunk a mindennapi életünkben.
Milyen volt a közös munka a szereplőkkel?
Nagyon jó csapattal dolgozhattam. A negyedéves zenés színművészosztály három remek hallgatója Szabó Cintia, Szalay Ágnes és Kertész Nóra. Az első, illetve másodéves drámainstruktor osztályokból Seany Sciverio, Markó Janka, Pálfalvi Benjamin. Emellett a társulat két külsős vendéggel is együtt dolgozott: Simon Zoltánnal és Horváth Mártonnal. A produktív munkához ráadásul hozzátartozott a jelmeztervező, Szabó Csenge finom érzéke és a kor öltözködési stílusának kiváló ismerete, valamint osztálytársam, Füsi Borka dramaturgi meglátásai.
Egyéb hírek
„Gondviselésszerű volt, ahogy idetaláltam” - beszélgetés Pálfi Zsófiával
Az SZFE Hevesi termében az Első hangon – Kortárs Drámafordító Kollekció című felolvasószínházi est keretében mutatták be kortárs írónők angol nyelven írott drámaszövegeinek részleteit, először magyar nyelven. Az idáig vezető útról a projektben részt vevő negyedéves dramaturg hallgatókkal beszélgettünk egy-egy interjú keretében.
Színészből dramaturg - interjú Orosz-Bogdán Noémivel
Az SZFE Hevesi termében az Első hangon – Kortárs Drámafordító Kollekció című felolvasószínházi est keretében mutatták be kortárs írónők angol nyelven írott drámaszövegeinek részleteit, először magyar nyelven. Az idáig vezető útról a projektben részt vevő negyedéves dramaturg hallgatókkal beszélgettünk egy-egy interjú keretében.
A Pázmányról az SZFE-re - beszélgetés Bakos Apolka dramaturg hallgatóval
Az SZFE Hevesi termében az Első hangon – Kortárs Drámafordító Kollekció című felolvasószínházi est keretében mutatták be kortárs írónők angol nyelven írott drámaszövegeinek részleteit, először magyar nyelven. Az idáig vezető útról a projektben részt vevő negyedéves dramaturg hallgatókkal beszélgettünk egy-egy interjú keretében.
„Az ismert történeteket is úgy érdemes rendezni, mintha valaki először hallaná” - interjú Fejes Szabolccsal
A Pécsi Nemzeti Színházban megtartották a Hazám, hazám című operabeavató ősbemutatóját. Az előadást negyedéves rendezőhallgatónk, Fejes Szabolcs állította színpadra, akivel arról is beszélgettünk, hogy miért is annyira nehéz műfaj az opera.
Három generáció – egy trauma
Hevesi Fanni: „Csodálatos érzés, ahogyan a színpadon megszületik az, ami addig a fejemben élt” – Az ötödéves fizika színházrendező szakos hallgató gondolt egy merészet és itthon elsőként vitte színre a számos díjjal elismert kortárs brit drámaíró, Alice Birch Egy öngyilkosság anatómiája című alkotását. Hevesi Fanninak nemcsak a darabválasztása bátor, a megvalósítás is: koncentrálóképességünket folyamatosan teszteli, ugyanis három generáció történetét egyidőben láthatjuk a színpadon. A rendezővel a Bethlen Téri Színházban a bemutató előtt beszélgettünk.
Bemutatkozott az SZFE a MEFOB-on
A kecskeméti Neumann János Egyetem adott otthont a Férfi-női futsal MEFOB 1. fordulójának, ahol két nemben összesen 6 egyetemi csapat mérte össze erejét. Az SZFE most először vett részt a megmérettetésen.
MEGHÍVÓ Vizkeleti Dániel DLA disszertációjának nyilvános védésére
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanácsa nevében tisztelettel meghívjuk Vizkeleti Dániel DLA disszertációjának nyilvános védésére.
SZFE-s hallgatók előadása Isztambulban
A magyar-török kulturális kapcsolatokat felidéző T’örökségünk című novelláskötetet ünnepélyes keretek között mutatták be októberben a Műcsarnokban. A kötet öt történetét harmadéves rendező hallgatónk, Kepics Mihály és elsőéves, már turkológia szakon végzett rendező hallgatónk, Miklós-Kovács Bernát állította színpadra. A darabot most bemutatták Isztambulban is, az SZFE-vel a Madách-projekt óta szorosan együttműködő Istanbul Aydin Unvesity-n.
