A színház és az élet találkozása: egy fiatal alkotó útja a televíziózástól a színházig
Boda Ábel egyszerre egyetemi hallgató és már diplomás alkotó, aki televíziós és dramaturgi tanulmányait ötvözve sajátos szemlélettel építi színházi karrierjét. Gyerekkori vonzalma a színház világa iránt már 17 éves korában megerősödött egy megrázó előadás hatására, azóta pedig saját művein keresztül szeretné feltárni az emberi kapcsolatok mélységeit és a társadalom működését. Legújabb darabját, a Gyászjelentés című komédiát a Magyar Színházban mutatta be októberben.
Izgalmas helyzetben vagy, hogy egyszerre vagy jelenlegi hallgatója az egyetemnek és alumni is: tavaly szereztél diplomát a televíziós műsorkészítő szakon, most pedig dramaturgnak tanulsz. Miért érezted úgy, hogy érdemes ebbe is belevágnod?
Gyerekkorom óta vonzódom a színházhoz – mindig is egy színházi lelkületű gyerek voltam. Már 8-10 éves koromban sorban álltam a művészbejáróknál, amikor csak lehetett, és rengeteg időt töltöttem színházakban a szüleimmel. Ezek az élmények meghatározták a gyerekkoromat; egy-egy színházi előadás, vagy elolvasott könyv mindig érdekes beszélgetésekre adott lehetőséget, és azon is elgondolkodtatott, hogy nézhetne ki mindez a színpadon az én olvasatomban. Tizenhét éves koromban láttam Zalaegerszegen a Caligula helytartója című Székely János-drámát, Farkas Ignác főszereplésével. Ez az előadás mély benyomást tett rám; olyan volt, mintha arcon csapott volna. Lenyűgözött, hogy mutatja be a hatalom és a felelősség terhét, hogy mindezek hogy alakítják át az embert. Ez a dráma zseniálisan feszegeti a lelkiismeret kérdését – különösen megragadt bennem egy mondat: „Itt bent azonban ismerek egy bírót, aki nem hagyja becsapni magát.” Ez az erkölcsi kérlelhetetlenség nagyon megérintett, és eldöntötte, hogy ilyen jellegű témákkal szeretnék foglalkozni.
2021-ben felvettek a televíziós műsorkészítő szakra, aminek azóta is nagy hasznát látom. Az itt megszerzett ismeretek révén sokkal jobban rálátok a produkciós folyamatokra – az ötlet megszületésétől a premierig. Ennek különösen nagy jelentősége volt tavaly, amikor a Karinthy Színházban mutattunk be egy előadást, majd idén októberben a Magyar Színházban is. A televíziós szakon ráadásul megismerhettem a gyártásszervezést is Bosnyák Miklós tanár úrnak köszönhetően, aki évtizedek óta elismert szakértő ezen a területen.
Sok ötlet születik nap mint nap, de ezek csak akkor valósulnak meg, ha megtanuljuk, hogy egy produkció létrejöttének mi a folyamata. A színház iránti rajongásom mellett ennek most már a menedzseri oldalát is kezdem megismerni: a szerződéseket, a költségvetést, a gyártást és az egyeztetéseket – mindazokat a kulisszatitkokat, amelyek nélkül egy előadás nem jöhetne létre. Az átlagember talán nem is gondol bele, hogy milyen sok más jellegű feladat áll még egy-egy darab megvalósítása során a művészi munka mögött, mivel nem kézzelfoghatók, vagy mert nem közvetlenül észlelhetők ezeknek az eredményei.
A saját darabommal, a Gyászjelentéssel pályáztam a Művészeti és Produkciós Bizottság ösztöndíjára, amit nemcsak írtam, de rendeztem is. A bizottság egyhangúlag támogatta a projektet, így augusztus végén elkezdtük a próbákat, és október végén be is mutattuk. Ezúton is nagyon szépen köszönöm és egyszersmind hálás is vagyok a felém, illetve a pályamunkám irányában tanúsított bizalomért.
Az eddigi munkáidban is látni, hogy a századforduló világa különösen közel áll hozzád, sőt, darabjaidban gyakran felfedezhetjük Molnár Ferenc stílusának hatását is. Miért érint meg ennyire ez a letűnt kor?
A történet valójában bármelyik korban játszódhatna, mégis a két világháború közötti Magyarország polgári miliőjét választottam, mert ez a közeg gazdagabbá teszi a mondanivalót. A nézők számára ez a korszak talán távoli, mégis ismerős: abban segít számukra, hogy mélyebben megértsék és átéljék a történetet. Ez az időszak – egy olyan világ, amikor minden lassabb tempóban zajlott – a mai, rohanó világ kontrasztjaként szolgál, eleganciája, stílusa, szóhasználata által pedig vonzóvá válhat a befogadó számára.
És mi az, ami igazán érdekel téged az emberi kapcsolatokban?
Leginkább a mélységük. Azok a pillanatok, amikor szavak nélkül is megértjük egymást, amikor egyetlen pillantás elég ahhoz, hogy ugyanarra gondoljunk. Nem kell körmondatokkal kifejezni az érzéseinket; elég egy összenézés, egy apró gesztus, egy halk összekacsintás. Ezek a pillanatok az igazi kapcsolatok mérföldkövei, amikor kimondatlanul is érezzük, hogy ugyanazon az úton járunk.
Hogy született meg a Gyászjelentés története?
A Gyászjelentés egy egyfelvonásos polgári komédia, amelynek alapja egy szokatlan és abszurd helyzet. Egy nap a főszereplő, egy gyárigazgató véletlenül a saját halálhírét olvassa az újságban. Azonnal helyreigazítást akar kérni, ám helyettese, Vica meggyőzi, hogy hagyja figyelmen kívül a hibát, és inkább tekintsék lehetőségnek. Egyre nyilvánvalóbbá válik ugyanis, hogy puccs készül a vállalaton belül – így az igazgató álhalála felfedheti, kinek milyen szándékai vannak. Az igazgató belemegy a játékba, hiszen megbízik Vicában, akivel szoros, a munkakapcsolatnál mélyebb, bizalmas viszonyt ápol. Ahogy a történet előrehalad, váratlan és régi titkok is a felszínre törnek, ami teljesen új megvilágításba helyezi kettejük kapcsolatát, és kibontakoztatja a közöttük lévő valós érzelmeket. A téma eredetileg egy baráti beszélgetés alkalmával került elő, és felmerült bennünk a kérdés: mi lenne, ha rólunk születne meg egy ehhez hasonló, szokatlan újságcikk? Innen már csak egy lépés volt, hogy egy „konkrét” cikken kezdjek el gondolkodni, akár egy gyászjelentésen.
Milyen munkamódszerrel dolgozol?
A munkához csendre van szükségem, ez az alkotói folyamatom egyik legfontosabb eleme. Fontos számomra, hogy minden karakter – akár komikus, akár drámai – önálló személyiséggel és szellemes jelenléttel bírjon. Szeretem, ha minden figura éles és élő, hiszen ettől válik a darab igazán hitelessé és élvezetessé a néző számára. Alapjában véve pedig nyitott szemmel kell járni; néha elég, ha megállunk és magunk köré nézünk. Jobbnál jobb karakterekkel találkozhatunk a mindennapi életünkben.
Milyen volt a közös munka a szereplőkkel?
Nagyon jó csapattal dolgozhattam. A negyedéves zenés színművészosztály három remek hallgatója Szabó Cintia, Szalay Ágnes és Kertész Nóra. Az első, illetve másodéves drámainstruktor osztályokból Seany Sciverio, Markó Janka, Pálfalvi Benjamin. Emellett a társulat két külsős vendéggel is együtt dolgozott: Simon Zoltánnal és Horváth Mártonnal. A produktív munkához ráadásul hozzátartozott a jelmeztervező, Szabó Csenge finom érzéke és a kor öltözködési stílusának kiváló ismerete, valamint osztálytársam, Füsi Borka dramaturgi meglátásai.
Egyéb hírek
Színészlegendák nyomában: múlt és jelen találkozása a színpadon – Interjú Pápai Erikával
Rendhagyó előadással tisztelegtek a magyar színjátszás ikonikus alakjai előtt az SZFE harmadéves prózaiszínművész szakos hallgatói, akik Mensáros László, Domján Edit, Tolnay Klári, Soós Imre és társaik küzdelmeit, valamint művészi örökségét jelenítették meg Színészportrék címmel. A próbafolyamatról a rendezővel, Pápai Erika színművésszel, zenés színészi gyakorlat oktatónkkal beszélgettünk.
Nagy siker a Fejes Szabolcs rendezésében bemutatott Liliom
Molnár Ferenc klasszikusát a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves rendező szakos hallgatója, Fejes Szabolcs állította színpadra a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán. A fiatal rendező, aki a hallgatói évek során már több produkcióval is bemutatkozott, ezúttal a Liliomot tette sajátos látásmóddal és különleges rendezői koncepcióval személyessé és aktuálissá.
Antifilozófusok az SZFE-n
A Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint a L’Harmattan Kiadó közös kiadásában megjelenő SZFE Könyvek sorozat új kötete Kocziszky Éva Antifilozófusok II. Radikális gondolkodás a művészet tükrében című műve. A nemrég megjelent monográfia tudatosan is törekszik a közérthetőségre, így az SZFE másod- és harmadéves dramaturgjai a könyvben szereplő gondolatokra reflektálva kísérletet tettek arra, hogy élménypedagógiával színre vigyék a könyvben szereplő filozófusok gondolatait.
„A színház komplexitása fogott meg” – Interjú Ferenczy-Nagy Boglárkával, az SZFE végzős hallgatójával
Az ókori görög drámák inspirálják, saját darabjaiban pedig a mai társadalmi kérdéseket boncolgatja. Végzős hallgatóinkat bemutató sorozatunkban most fizikai színházi rendező és koreográfus szakos hallgatónk, Ferenczy-Nagy Boglárka mesél művészi útjáról, egyetemi éveiről és jövőbeli elképzeléseiről.
Nemzetközi turnéra indul Herczeg T. Tamás rendezése
Hét határon túli helyszínen mutatják be a közeljövőben a Békéscsabai Jókai Színház Idegenek és ismerősök című darabját, amelyet Zalán Tibor írt Munkácsy Mihály és Jókai Mór fiktív találkozásáról. A darabnak a rendező és egyben az SZFE intézetvezetője, Herczeg T. Tamás személyén túl is számos közös vonatkozása van az egyetemmel.
Derzsi Mátyás rövidfilmje a Budapest Ritmo Filmnapokon
Április 4. és 5. között beszélgetések és lemezvásár kísérik a film és zene kapcsolatát megjelenítő Budapest Ritmo Filmnapokat a Toldi moziban. A szombati nap programjának részeként bemutatkozik majd tavaly végzett hallgatónk, Derzsi Mátyás Csókot kaptam az ördögtől című filmje is, a vetítést pedig szakmai kerekasztal-beszélgetés követi majd.
Állami kitüntetésben részesült mesteroktatónk és nemrég végzett hallgatónk is
Március 15-e alkalmából átadták a legmagasabb állami kitüntetéseket a Vigadóban. Egyetemünk mesteroktatója, Berzsenyi Krisztina és filmoperatőr-művész MA szakon nemrég végzett hallgatónk, Krulik Marcell is elismerésben részesült.
Koncz Gábor kapta az idei Kossuth-nagydíjat
Március 15-e alkalmából átadták a Vigadóban a legmagasabb állami kitüntetéseket, a Kossuth-díjakat. A nagydíjat idén a 86 éves Koncz Gábor színművésznek ítélték oda, Lajos Tamás, a Színház- és Filmművészeti Egyetemért Alapítvány kuratóriumának tagja pedig Kossuth-díjban részesült.
