„A színház számomra vallás” – interjú Biró Kristóffal, az SZFE végzős hallgatójával
Biró Kristóf gyermekkori álma volt a színészi pálya, de sokáig egyedül kellett kitartania mellette. Végül a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ahol jelenleg végzős prózai színművész hallgató, Hegedűs D. Géza és ifj. Vidnyánszky Attila növendékeként találta meg a mestereket, akik segítették fejlődését, valamint a közösséget. Az interjúban mesél a kezdeti nehézségekről, az első sikerélményekről és a pályakezdő színészek kihívásairól.
Mi késztetett arra, hogy az SZFE-re jelentkezz? Miért éppen a prózai színész szakot választottad?
Már egészen kisgyermekkoromtól kezdve színész szerettem volna lenni. Talán öt-hat éves lehettem, amikor először láttam a francia Rómeó és Júlia című musical felvételét videókazettán. Azonnal magával ragadott a varázsa, és ekkor született meg bennem a színház iránti szenvedély. Érdekes módon ezt követően sokáig nem is jártam előadásokra, mégis teljesen elbűvölt ez a világ. Már akkor eldöntöttem, hogy színész szeretnék lenni, az elhatározás pedig soha nem ingott meg bennem.
Milyen támogatást kaptál a családodtól? Jártak veled például színházba? Mi volt az első valódi színházi élményed a felvételin kívül és miért döntöttél végül a prózai színész szak mellett?
Otthonról és az iskolából sem kaptam különösebb támogatást ezen az úton. Talán túlzás lenne azt mondani, hogy el akartak tiltani tőle, de a szüleim és a tanáraim is próbáltak lebeszélni róla. Amikor például a középiskolára jelentkeztem, eredetileg drámatagozatos gimnáziumba vagy grafikus szakra szerettem volna menni, de ezt a családom nem engedte. Így végül a veszprémi Lovassy László Gimnázium matematika szakára kerültem. A családunk sosem járt közösen színházba, az iskolán keresztül viszont lehetőségem adódott bérletet venni bizonyos előadásokra. Az első alkalom, amikor valóban színpadra léphettem, 13 éves koromban volt, amikor statisztaként szerepeltem a veszprémi Petőfi Színház Twist Olivér című musicaljében. Ez hatalmas élményt jelentett számomra, és csak még inkább megerősítette bennem azt az elhatározást, hogy színész szeretnék lenni. Kezdetben azonban nem kaptam különösebb visszajelzést arra vonatkozóan, hogy valóban van-e tehetségem hozzá. Az első ilyen elismerést a gimnáziumi tanáraimtól kaptam, amikor egy március 15-ei iskolai műsor során felfigyeltek rám, és kiemelték, hogy látványosan kitűnök a többiek közül. Ekkor hangzott el első alkalommal, hogy talán tényleg ezen a pályán kellene továbbmennem. Az érettségi évében aztán először Novák Eszter osztályába jelentkeztem az SZFE-re, ahol egészen a harmadik rostáig jutottam, de végül nem kerültem be. Aztán a következő évben ismét próbálkoztam, ezúttal Hegedűs D. Géza és ifj. Vidnyánszky Attila osztályánál, ahová felvettek végül. Utólag egyáltalán nem bánom, hogy így alakult, mert úgy érzem, ebben a csapatban sokkal inkább megtaláltam a helyemet. Nagyon szerettem velük együtt dolgozni és tanulni.
Már kiderült rólad, hogy hosszú ideig teljesen egyedül voltál az elhatározásoddal a színészi pályát illetően. Amikor azonban mégis bekerültél az SZFE-re, kik voltak azok a mentorok, oktatók vagy produkciók, amelyek meghatározóak voltak számodra?
Az első két évben gyakran éreztem bizonytalanságot, bár az osztályfőnökeim mindig megerősítettek abban, hogy ide tartozom. Valamiért mégis mindig úgy éreztem, semmi sem halad úgy, ahogyan szeretném. A fordulópont talán a második év végén következett be, amikor a Leonce és Léna című Büchner-darabot vittük színre. Megkaptam benne az egyik emblematikus monológot, és ekkor éreztem azt először, hogy igazán megszületik bennem valami – olyasmi, amit én is elvárok magamtól, illetve, amit az osztályfőnökeim is tőlem. Az első nagy egyetemi sikerélményem után több ilyen meghatározó pillanat is ért, például amikor Hegymegi Mátéval dolgozhattam a Merlinen. Ez az előadás a fizikai színház irányába mozdult el, ami különösen közel áll hozzám, hiszen öt évig versenytáncoltam. Inspiráló volt maga az anyag, a világ, amit megteremtettünk, és Máté személyisége is. Pozitív visszajelzéseket kaptam tőle; érezte, hogy könnyen ráérzek arra a nyelvezetre, amellyel dolgozik. Mégis, ha csak egy meghatározó élményt kellene kiemelnem, az a Zsótér Sándorral való közös munka lenne. A gömbfejűek és a csúcsfejűeket vittük színre vele, és bár nem szeretném lealacsonyítani más mestereim munkáját, Zsótér figyelme valami egészen különleges volt. Éreztem, hogy nem csupán foglalkozik velem, hanem valóban az én tehetségemet próbálja kibontani és csiszolni –ahogy az osztály más tagjainak esetében is.
Talán evidens kérdésnek tűnik a kérdés, de mégis: az elhangzottak fényében összességében mit jelent számodra a színház?
Mostanában különösen foglalkoztat ez a kérdés, mivel a szakdolgozatomban is érintem ezt a témát. Hosszú ideig egyfajta menedék volt számomra, mert – mint utaltam is rá –gyermekkoromban sok bántás ért az érdeklődési köröm miatt és úgy éreztem, nem találom a helyem a világban. A színház viszont gyerekként olyan közegnek tűnt, ahol szeretik az embereket – ahol a színpadon állók gyönyörű ruhákban, fények és zene ölelésében ragyognak, a végén pedig elismerő tapsot kapnak. Arra vágytam, hogy én is ilyen szeretetteljes közösség részese lehessek. Az életem azonban idővel úgy alakult, hogy a magánéletemben is megtaláltam ezt a szeretetet, és jelenleg is csodálatos emberek vesznek körül. Így a színház számomra már nem csupán menedék, hanem valami sokkal mélyebb dologgá vált: a vallásommá. Olyasvalamivé, amiért érdemes áldozatokat hozni, ami fegyelmet és felkészülést kíván. Minden egyes alkalom, amikor színpadra lépek, ünnep a számomra. A színház szentély, amelyhez tisztelettel és odaadással fordulok.
Véleményed szerint manapság mi jelenti a legnagyobb kihívást egy pályakezdő fiatal számára?
Ez talán egy kissé földhözragadt válasz, de úgy gondolom az, hogy valaki munkát találjon a pályán, mert telített a szakma. Mindig is mondták, hogy nagy a verseny, de arról nincsenek személyes tapasztalataim, hogy korábban milyen volt a helyzet. Azt viszont látom, hogy manapság rendkívül sok a fiatal színész, miközben a színházak egyre kevesebb pénzből gazdálkodnak. A legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy eljuthassunk oda, ahol valóban azt csinálhatjuk, amit szeretünk, illetve amire hosszú évekig készültünk.
Egyéb hírek
Valère Novarina az SZFE vendége – felolvasószínház, workshopok, beszélgetés
Egyetemünk vendége lesz május első hetében Valère Novarina, a kortárs francia színház kiemelkedő alkotója, drámaíró, rendező, festő. Művészete Magyarországon is egyre ismertebb, számos hazai és nemzetközi bemutató, fordítás, illetve konferencia kapcsolódik életművéhez. Az SZFE Doktori Iskola meghívására érkező művésszel budapesti tartózkodása során több eseményen is találkozhat a közönség.
Kimagasló SZFE-s sikerek a 37. OTDK-n
A 37. OTDK Művészeti és Művészettudományi Szekciójának idén az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem adott otthont április 23–25. között. A rendezvény során hét helyszínen 450 pályamunkát értékelt a zsűri. A Színház- és Filmművészeti Egyetemet 24 hallgató képviselte pályamunkáival, a különböző tagozatok zsűrijének munkájában pedig 6 oktatónk vett részt.
Szenátusi választás az SZFE-n
A Szenátus választott tagjainak megbízatása 2025. júniusában lejár, így 2025. május 5. és 2025. május 27. között az SZFE szenátusi választást tart. A szenátusi tag választásra jogosult három intézet (SISZMI, ZSVMI, NADEI), valamint a nem oktatói-kutatói munkavállalói kör külön-külön tartanak jelölő értekezletet, ennek megfelelően a szenátusi tagok választását megelőzően négy jelölő értekezlet megtartására kerül sor.
Az SZFE Szakkollégiuma felvételt hirdet a 2025/2026-os tanévre
A felvételire jelentkezhet a Színház- és Filmművészeti Egyetem bármely BA, MA és osztatlan képzésében résztvevő és minimum egy éves aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatója.
Nyitottan a világra – a Pannónia Ösztöndíjprogram egy éve
Közel 1 éve indult útjára a Pannónia Ösztöndíjprogram, amely az SZFE hallgatói, oktatói és munkatársai számára kínál nemzetközi tapasztalatszerzési lehetőségeket. Az elmúlt időszakban több mint 150 mobilitás valósult meg, a program pedig rugalmas, az egyetem művészeti képzéséhez igazított kereteket biztosít. Dr. Huszár Orsolyával, az SZFE Nemzetközi Igazgatóságának vezetőjével beszélgettünk az ösztöndíjprogram eddigi eredményeiről és a jövőbeli tervekről.
Kihirdették az SZFE 43. dalversenyének győzteseit
Bagó Gizella professor emerita, az SZFE művésztanára szervezésének köszönhetően immáron 43. alkalommal vehettek részt hallgatóink az egyetem dalversenyén, melyet Neményi Lili (1902–1988) operaénekesnő alapított.
Guiness rekord született dr. Lázár Balázs, egyetemünk adjunktusának közreműködésével
Szabó Lőrinc születésének 125. évfordulója alkalmából Lázár Balázs színész, Bella István-díjas költő, a harmadéves dramaturg osztály társosztályvezetője vezényelte le a magyarországi együtt szavalás Guiness rekordjának megdöntését a költő Nyitnikék című versének részletével, a Pasaréti Szabó Lőrinc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Közép-Budai Tankerület szervezésében.
„A verkli bennem szól” – Fejes Szabolcs Liliom-rendezéséről az alkotóval beszélgettünk
Molnár Ferenc klasszikusát, a Liliomot a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves rendező szakos hallgatója, Fejes Szabolcs állította színpadra a Nemzeti Színházban. A fiatal alkotó, aki korábban több vizsgaelőadásban is megmutatta rendezői gondolkodásmódját, ezúttal személyes hangvételű és a jelenhez is szorosan kapcsolódó értelmezéssel nyúlt a legendás műhöz. Az előadás kapcsán rendezői látásmódjának alakulásáról, színészi bizalomról és belső verklidallamokról beszélgettünk.
