„A színház számomra vallás” – interjú Biró Kristóffal, az SZFE végzős hallgatójával

április 3., csütörtök 07:19
Share

Biró Kristóf gyermekkori álma volt a színészi pálya, de sokáig egyedül kellett kitartania mellette. Végül a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ahol jelenleg végzős prózai színművész hallgató, Hegedűs D. Géza és ifj. Vidnyánszky Attila növendékeként találta meg a mestereket, akik segítették fejlődését, valamint a közösséget. Az interjúban mesél a kezdeti nehézségekről, az első sikerélményekről és a pályakezdő színészek kihívásairól.

Mi késztetett arra, hogy az SZFE-re jelentkezz? Miért éppen a prózai színész szakot választottad?

Már egészen kisgyermekkoromtól kezdve színész szerettem volna lenni. Talán öt-hat éves lehettem, amikor először láttam a francia Rómeó és Júlia című musical felvételét videókazettán. Azonnal magával ragadott a varázsa, és ekkor született meg bennem a színház iránti szenvedély. Érdekes módon ezt követően sokáig nem is jártam előadásokra, mégis teljesen elbűvölt ez a világ. Már akkor eldöntöttem, hogy színész szeretnék lenni, az elhatározás pedig soha nem ingott meg bennem.

Milyen támogatást kaptál a családodtól? Jártak veled például színházba? Mi volt az első valódi színházi élményed a felvételin kívül és miért döntöttél végül a prózai színész szak mellett?

Otthonról és az iskolából sem kaptam különösebb támogatást ezen az úton. Talán túlzás lenne azt mondani, hogy el akartak tiltani tőle, de a szüleim és a tanáraim is próbáltak lebeszélni róla. Amikor például a középiskolára jelentkeztem, eredetileg drámatagozatos gimnáziumba vagy grafikus szakra szerettem volna menni, de ezt a családom nem engedte. Így végül a veszprémi Lovassy László Gimnázium matematika szakára kerültem. A családunk sosem járt közösen színházba, az iskolán keresztül viszont lehetőségem adódott bérletet venni bizonyos előadásokra. Az első alkalom, amikor valóban színpadra léphettem, 13 éves koromban volt, amikor statisztaként szerepeltem a veszprémi Petőfi Színház Twist Olivér című musicaljében. Ez hatalmas élményt jelentett számomra, és csak még inkább megerősítette bennem azt az elhatározást, hogy színész szeretnék lenni. Kezdetben azonban nem kaptam különösebb visszajelzést arra vonatkozóan, hogy valóban van-e tehetségem hozzá. Az első ilyen elismerést a gimnáziumi tanáraimtól kaptam, amikor egy március 15-ei iskolai műsor során felfigyeltek rám, és kiemelték, hogy látványosan kitűnök a többiek közül. Ekkor hangzott el első alkalommal, hogy talán tényleg ezen a pályán kellene továbbmennem. Az érettségi évében aztán először Novák Eszter osztályába jelentkeztem az SZFE-re, ahol egészen a harmadik rostáig jutottam, de végül nem kerültem be. Aztán a következő évben ismét próbálkoztam, ezúttal Hegedűs D. Géza és ifj. Vidnyánszky Attila osztályánál, ahová felvettek végül. Utólag egyáltalán nem bánom, hogy így alakult, mert úgy érzem, ebben a csapatban sokkal inkább megtaláltam a helyemet. Nagyon szerettem velük együtt dolgozni és tanulni.

Már kiderült rólad, hogy hosszú ideig teljesen egyedül voltál az elhatározásoddal a színészi pályát illetően. Amikor azonban mégis bekerültél az SZFE-re, kik voltak azok a mentorok, oktatók vagy produkciók, amelyek meghatározóak voltak számodra?

Az első két évben gyakran éreztem bizonytalanságot, bár az osztályfőnökeim mindig megerősítettek abban, hogy ide tartozom. Valamiért mégis mindig úgy éreztem, semmi sem halad úgy, ahogyan szeretném. A fordulópont talán a második év végén következett be, amikor a Leonce és Léna című Büchner-darabot vittük színre. Megkaptam benne az egyik emblematikus monológot, és ekkor éreztem azt először, hogy igazán megszületik bennem valami – olyasmi, amit én is elvárok magamtól, illetve, amit az osztályfőnökeim is tőlem. Az első nagy egyetemi sikerélményem után több ilyen meghatározó pillanat is ért, például amikor Hegymegi Mátéval dolgozhattam a Merlinen. Ez az előadás a fizikai színház irányába mozdult el, ami különösen közel áll hozzám, hiszen öt évig versenytáncoltam. Inspiráló volt maga az anyag, a világ, amit megteremtettünk, és Máté személyisége is. Pozitív visszajelzéseket kaptam tőle; érezte, hogy könnyen ráérzek arra a nyelvezetre, amellyel dolgozik. Mégis, ha csak egy meghatározó élményt kellene kiemelnem, az a Zsótér Sándorral való közös munka lenne. A gömbfejűek és a csúcsfejűeket vittük színre vele, és bár nem szeretném lealacsonyítani más mestereim munkáját, Zsótér figyelme valami egészen különleges volt. Éreztem, hogy nem csupán foglalkozik velem, hanem valóban az én tehetségemet próbálja kibontani és csiszolni –ahogy az osztály más tagjainak esetében is.

Talán evidens kérdésnek tűnik a kérdés, de mégis: az elhangzottak fényében összességében mit jelent számodra a színház?

Mostanában különösen foglalkoztat ez a kérdés, mivel a szakdolgozatomban is érintem ezt a témát. Hosszú ideig egyfajta menedék volt számomra, mert – mint utaltam is rá –gyermekkoromban sok bántás ért az érdeklődési köröm miatt és úgy éreztem, nem találom a helyem a világban. A színház viszont gyerekként olyan közegnek tűnt, ahol szeretik az embereket – ahol a színpadon állók gyönyörű ruhákban, fények és zene ölelésében ragyognak, a végén pedig elismerő tapsot kapnak. Arra vágytam, hogy én is ilyen szeretetteljes közösség részese lehessek. Az életem azonban idővel úgy alakult, hogy a magánéletemben is megtaláltam ezt a szeretetet, és jelenleg is csodálatos emberek vesznek körül. Így a színház számomra már nem csupán menedék, hanem valami sokkal mélyebb dologgá vált: a vallásommá. Olyasvalamivé, amiért érdemes áldozatokat hozni, ami fegyelmet és felkészülést kíván. Minden egyes alkalom, amikor színpadra lépek, ünnep a számomra. A színház szentély, amelyhez tisztelettel és odaadással fordulok.

Véleményed szerint manapság mi jelenti a legnagyobb kihívást egy pályakezdő fiatal számára?

Ez talán egy kissé földhözragadt válasz, de úgy gondolom az, hogy valaki munkát találjon a pályán, mert telített a szakma. Mindig is mondták, hogy nagy a verseny, de arról nincsenek személyes tapasztalataim, hogy korábban milyen volt a helyzet. Azt viszont látom, hogy manapság rendkívül sok a fiatal színész, miközben a színházak egyre kevesebb pénzből gazdálkodnak. A legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy eljuthassunk oda, ahol valóban azt csinálhatjuk, amit szeretünk, illetve amire hosszú évekig készültünk.

Egyéb hírek

„Én a partneri alkotói viszonyban hiszek” – interjú Kiss Józseffel, a drámainstruktor-rendező szak osztályvezetőjével

A szeptemberben induló elsőéves osztályok vezetőit bemutató sorozatunk következő szereplője Kiss József, a Soproni Petőfi Színház igazgatója – bár őt aligha kell bemutatnunk, hiszen évek óta oktat az SZFE-n. Gyakran dolgozik együtt a hallgatókkal, hiszen a soproni teátrum előadásaiban rendező-, valamint dramaturg- és színészhallgatók is közreműködnek. Hogyan juthatnak el ilyen felkérésekig a drámainstruktor-rendező szakos hallgatók és milyen többletet ad számukra ez a képzés? A tanévkezdésre hangolódva ezekről is beszélgettünk a Jászai Mari-díjas drámaíró-rendezővel.

„A tanítás egy közös szellemi út” – Kozma Andrással beszélgettünk

A 2025 szeptemberében induló osztályok vezetőit bemutató sorozatunkban most Kozma András Németh Antal- és Hevesi Sándor-díjjal kitüntetett műfordító, dramaturggal beszélgettünk. A dramaturg osztály vezetőjével készült interjú során többek között az is szóba került, hogy a lexikális tudáson túl mit szeretne átadni tanítványainak.

SZFE-s előadások az Ördögkatlan Fesztiválon

A ma induló Ördögkatlan Fesztiválon a Színház- és Filmművészeti Egyetem öt előadással képviselteti magát. Az érdeklődők láthatják a Prométheusz-projektet, a Merülő Szaturnuszt, Az ember, akinek kőből volt a szíve című bábelőadást, A Spoon River-i holtakat és a Passiót.

Szubjektív dramaturg-napló a soproni Nemzetközi Színházi Műhelyről

Negyedéves dramaturghallgatónk, Szalánczi Ágota részt vett az SZFE szervezésében megvalósult Nemzetközi Színházi Műhely munkájában. A workshopról tartott beszámolója az alábbiakban olvasható, amely a kaposvári MATE részvételével, valamint 5 különböző ország – Románia, Peru, Spanyolország, Bulgária és Mongólia – színházi iskoláit képviselő színészmesterség-tanárok és fiatal színész-, illetve rendezőhallgatók közreműködésével zajlott.

Közel 160-an nyertek felvételt az SZFE képzéseire

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen közel 160 hallgató kezdi meg tanulmányait 2025 szeptemberében. Idén összesen 95 907 jelentkező került be a magyarországi felsőoktatásba.

Z generációs alkotókat hoz közös platformra két SZFE-s hallgató projektje

Az SZFE két hallgatója, Balogh Benjámin és Czene-Polgár Donát egy önálló projekt megvalósításába kezdett, amely a Z generációs alkotókat állítja a középpontba. A kezdeményezés párbeszédet teremt nemcsak a művészeti ágak, hanem generációk között is – és talán közelebb visz annak megértéséhez, hogyan gondolkodnak ma a legfiatalabb alkotók a világról. Az SZFE Szakkollégium támogatásával futó projekt ötletgazdáival a megvalósulás második fázisában beszélgettünk eddigi tapasztalataikról és a lehetséges végkifejletről.

Amikor a díszlettervező jelmezt varázsol – Oravecz Adrienn munkái a jótékonysági Kék Madár Fesztiválon

Oravecz Adrienn elsőéves látványtervező hallgatónk rendhagyó felkérésnek tett eleget: jelmezt tervezett a 33. Kék Madár Fesztivál számára, amely beteg gyermekek gyógykezelésére gyűjt adományokat. A felkérés körülményeiről és a fesztivál tapasztalatairól beszélgettünk vele.

Fiatal tehetségek az Avignoni Fesztiválon – a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói mutatkoztak be a kortárs színház nemzetközi közegében

A Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves színészhallgatói nagy sikerrel mutatták be vizsgaelőadásukat az Avignoni Fesztivál OFF programjában. A produkció a Szegedi Pinceszínház ajánlására jutott el a nemzetközi eseményre, ahol a fiatal művészek az európai kortárs színház egyik legfontosabb fórumán szerezhettek értékes szakmai tapasztalatokat.

Több betöltése Több betöltése
Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi 2020