„A színház számomra vallás” – interjú Biró Kristóffal, az SZFE végzős hallgatójával
Biró Kristóf gyermekkori álma volt a színészi pálya, de sokáig egyedül kellett kitartania mellette. Végül a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ahol jelenleg végzős prózai színművész hallgató, Hegedűs D. Géza és ifj. Vidnyánszky Attila növendékeként találta meg a mestereket, akik segítették fejlődését, valamint a közösséget. Az interjúban mesél a kezdeti nehézségekről, az első sikerélményekről és a pályakezdő színészek kihívásairól.
Mi késztetett arra, hogy az SZFE-re jelentkezz? Miért éppen a prózai színész szakot választottad?
Már egészen kisgyermekkoromtól kezdve színész szerettem volna lenni. Talán öt-hat éves lehettem, amikor először láttam a francia Rómeó és Júlia című musical felvételét videókazettán. Azonnal magával ragadott a varázsa, és ekkor született meg bennem a színház iránti szenvedély. Érdekes módon ezt követően sokáig nem is jártam előadásokra, mégis teljesen elbűvölt ez a világ. Már akkor eldöntöttem, hogy színész szeretnék lenni, az elhatározás pedig soha nem ingott meg bennem.
Milyen támogatást kaptál a családodtól? Jártak veled például színházba? Mi volt az első valódi színházi élményed a felvételin kívül és miért döntöttél végül a prózai színész szak mellett?
Otthonról és az iskolából sem kaptam különösebb támogatást ezen az úton. Talán túlzás lenne azt mondani, hogy el akartak tiltani tőle, de a szüleim és a tanáraim is próbáltak lebeszélni róla. Amikor például a középiskolára jelentkeztem, eredetileg drámatagozatos gimnáziumba vagy grafikus szakra szerettem volna menni, de ezt a családom nem engedte. Így végül a veszprémi Lovassy László Gimnázium matematika szakára kerültem. A családunk sosem járt közösen színházba, az iskolán keresztül viszont lehetőségem adódott bérletet venni bizonyos előadásokra. Az első alkalom, amikor valóban színpadra léphettem, 13 éves koromban volt, amikor statisztaként szerepeltem a veszprémi Petőfi Színház Twist Olivér című musicaljében. Ez hatalmas élményt jelentett számomra, és csak még inkább megerősítette bennem azt az elhatározást, hogy színész szeretnék lenni. Kezdetben azonban nem kaptam különösebb visszajelzést arra vonatkozóan, hogy valóban van-e tehetségem hozzá. Az első ilyen elismerést a gimnáziumi tanáraimtól kaptam, amikor egy március 15-ei iskolai műsor során felfigyeltek rám, és kiemelték, hogy látványosan kitűnök a többiek közül. Ekkor hangzott el első alkalommal, hogy talán tényleg ezen a pályán kellene továbbmennem. Az érettségi évében aztán először Novák Eszter osztályába jelentkeztem az SZFE-re, ahol egészen a harmadik rostáig jutottam, de végül nem kerültem be. Aztán a következő évben ismét próbálkoztam, ezúttal Hegedűs D. Géza és ifj. Vidnyánszky Attila osztályánál, ahová felvettek végül. Utólag egyáltalán nem bánom, hogy így alakult, mert úgy érzem, ebben a csapatban sokkal inkább megtaláltam a helyemet. Nagyon szerettem velük együtt dolgozni és tanulni.
Már kiderült rólad, hogy hosszú ideig teljesen egyedül voltál az elhatározásoddal a színészi pályát illetően. Amikor azonban mégis bekerültél az SZFE-re, kik voltak azok a mentorok, oktatók vagy produkciók, amelyek meghatározóak voltak számodra?
Az első két évben gyakran éreztem bizonytalanságot, bár az osztályfőnökeim mindig megerősítettek abban, hogy ide tartozom. Valamiért mégis mindig úgy éreztem, semmi sem halad úgy, ahogyan szeretném. A fordulópont talán a második év végén következett be, amikor a Leonce és Léna című Büchner-darabot vittük színre. Megkaptam benne az egyik emblematikus monológot, és ekkor éreztem azt először, hogy igazán megszületik bennem valami – olyasmi, amit én is elvárok magamtól, illetve, amit az osztályfőnökeim is tőlem. Az első nagy egyetemi sikerélményem után több ilyen meghatározó pillanat is ért, például amikor Hegymegi Mátéval dolgozhattam a Merlinen. Ez az előadás a fizikai színház irányába mozdult el, ami különösen közel áll hozzám, hiszen öt évig versenytáncoltam. Inspiráló volt maga az anyag, a világ, amit megteremtettünk, és Máté személyisége is. Pozitív visszajelzéseket kaptam tőle; érezte, hogy könnyen ráérzek arra a nyelvezetre, amellyel dolgozik. Mégis, ha csak egy meghatározó élményt kellene kiemelnem, az a Zsótér Sándorral való közös munka lenne. A gömbfejűek és a csúcsfejűeket vittük színre vele, és bár nem szeretném lealacsonyítani más mestereim munkáját, Zsótér figyelme valami egészen különleges volt. Éreztem, hogy nem csupán foglalkozik velem, hanem valóban az én tehetségemet próbálja kibontani és csiszolni –ahogy az osztály más tagjainak esetében is.
Talán evidens kérdésnek tűnik a kérdés, de mégis: az elhangzottak fényében összességében mit jelent számodra a színház?
Mostanában különösen foglalkoztat ez a kérdés, mivel a szakdolgozatomban is érintem ezt a témát. Hosszú ideig egyfajta menedék volt számomra, mert – mint utaltam is rá –gyermekkoromban sok bántás ért az érdeklődési köröm miatt és úgy éreztem, nem találom a helyem a világban. A színház viszont gyerekként olyan közegnek tűnt, ahol szeretik az embereket – ahol a színpadon állók gyönyörű ruhákban, fények és zene ölelésében ragyognak, a végén pedig elismerő tapsot kapnak. Arra vágytam, hogy én is ilyen szeretetteljes közösség részese lehessek. Az életem azonban idővel úgy alakult, hogy a magánéletemben is megtaláltam ezt a szeretetet, és jelenleg is csodálatos emberek vesznek körül. Így a színház számomra már nem csupán menedék, hanem valami sokkal mélyebb dologgá vált: a vallásommá. Olyasvalamivé, amiért érdemes áldozatokat hozni, ami fegyelmet és felkészülést kíván. Minden egyes alkalom, amikor színpadra lépek, ünnep a számomra. A színház szentély, amelyhez tisztelettel és odaadással fordulok.
Véleményed szerint manapság mi jelenti a legnagyobb kihívást egy pályakezdő fiatal számára?
Ez talán egy kissé földhözragadt válasz, de úgy gondolom az, hogy valaki munkát találjon a pályán, mert telített a szakma. Mindig is mondták, hogy nagy a verseny, de arról nincsenek személyes tapasztalataim, hogy korábban milyen volt a helyzet. Azt viszont látom, hogy manapság rendkívül sok a fiatal színész, miközben a színházak egyre kevesebb pénzből gazdálkodnak. A legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy eljuthassunk oda, ahol valóban azt csinálhatjuk, amit szeretünk, illetve amire hosszú évekig készültünk.
Egyéb hírek
„Országomat egy lóért” – interjú a III. Richárd SZFE-s alkotóival, Horváth Mózessel és Varga Szabolccsal
Tényleg gazember volt III. Richárd vagy csak a Tudor-dinasztia propagandája tette azzá? – erről még ma is vitáznak a történészek. Egy biztos, hogy a hatalomért folytatott küzdelem mindig aktuális téma, így nem csoda, hogy a színházak is szívesen tűzik műsorra Shakespeare királydrámáját. Így tett a Bethlen Téri Színház is, ahol Gloster herceg történetét negyedéves hallgatóink, Horváth Mózes rendezésében és Varga Szabolccsal a főszerepben láthatta a közönség januárban. A bemutatón mi is ott voltunk.
Báb és hivatás – dokumentumfilm készült az SZFE hallgatóinak közreműködésével
Megkezdte nyilvános vetítéseinek sorozatát a Cickom – Bűvös Bábos Gyermekkor című egész estés dokumentumfilm. A magyar bábművészet és oktatás sokoldalú értékeit bemutató filmben a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Fabók Mariann vezette, ötödéves bábszínészosztálya is közreműködik.
Megérkeztek az Erasmus-hallgatók az SZFE-re
Megérkeztek a Színház- és Filmművészeti Egyetemre a tavaszi szemeszter Erasmus-hallgatói: a Romániától Észtországig több országból érkező diákok a következő hónapokban a Sinkovits Imre Színházművészeti Intézetének és a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetének angol nyelvű kurzusai segítségével kapcsolódnak be az egyetem szakmai munkájába.
Elindult az Alkotóműhelyek Hete az SZFE-n - fókuszban a film, a televízió és az irodalom
Február 9-én elindult az Alkotóműhelyek Hete az SZFE-n. Az első két nap előadásai között a film és televíziózás kulisszatitkai, a magyar irodalom nagy alakjai, mozgásóra és mentálhigiénés foglalkozás is szerepelt. A programsorozat a következő napokban is változatos tematikákat kínál: karriertanácsadás, vállalkozói ösztöndíj-lehetőségek, filmvetítés, műhelyek és workshopok várják az érdeklődőket, így mindenki találhat számára inspiráló programot.
Kiemelkedő SZFE-s szakmai teljesítmények elismerése a Magyar Filmakadémián
A Magyar Filmakadémia második alkalommal adta át Aranyérmét, amelyet idén két egyetemünkön oktató művész vehetett át. Az elismerések mellett hallgatóink is kiemelkedően szerepeltek: több diákunkat a Kovács László–Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Díjjal jutalmazta a zsűri, két hallgatónk pedig nagy értékű digitális kameracsomag különdíjban részesült.
Rendhagyó Barbárok előadás az SZFE oktatójának rendezésében
Móricz Zsigmond Barbárok című novellája nyomán készített színpadi adaptációt Berettyán Nándor Jászai Mari-díjas színész, rendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója. Az előadás oktatói és hallgatói együttműködésben valósult meg: a produkcióban színészként közreműködik László Rebeka, az SZFE ötödéves prózai színművész hallgatója, valamint Horváth Márk bábszínész, bábtervező, az egyetem oktatója.
A próba a szerelmünk – interjú Ilja Bocsarnikovsszal, a harmadéves prózai színművész osztály vezetőjével és Szergej Szotnyikov vendégoktatóval
„Nem tudom megkülönböztetni, hogy mikor dolgozom és mikor foglalkozom a hobbimmal, hiszen a munkám a hobbim” – vallja Ilja Bocsarnikovsz, akinek harmadéves prózai színész osztálya tavaly novemberben mutatta be Kastanka című előadását. Csehov szívmelengető darabját Szergej Szotnyikov vendégoktató, a Moszkvai Művészeti Színház Egyetemének docense rendezte, aki nem kevesebb szenvedéllyel van munkája iránt: hétből hét napot tölt a színházban vagy diákjaival. Ennek ellenére két külföldi oktatónkat sikerült mikrofonvégre kapnunk.
Az SZFE is részt vesz a XVI. DESZKA Fesztiválon
A Csokonai Nemzeti Színház idén tizenhatodik alkalommal rendezi meg Debrecenben a DESZKA Fesztivált, a kortárs dráma ünnepét. A rendezvényen a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak előadását is láthatják az érdeklődők, a fesztivál díszvendége pedig oktatónk, ifj. Vidnyánszky Attila lesz.
