„A színház számomra vallás” – interjú Biró Kristóffal, az SZFE végzős hallgatójával
Biró Kristóf gyermekkori álma volt a színészi pálya, de sokáig egyedül kellett kitartania mellette. Végül a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ahol jelenleg végzős prózai színművész hallgató, Hegedűs D. Géza és ifj. Vidnyánszky Attila növendékeként találta meg a mestereket, akik segítették fejlődését, valamint a közösséget. Az interjúban mesél a kezdeti nehézségekről, az első sikerélményekről és a pályakezdő színészek kihívásairól.
Mi késztetett arra, hogy az SZFE-re jelentkezz? Miért éppen a prózai színész szakot választottad?
Már egészen kisgyermekkoromtól kezdve színész szerettem volna lenni. Talán öt-hat éves lehettem, amikor először láttam a francia Rómeó és Júlia című musical felvételét videókazettán. Azonnal magával ragadott a varázsa, és ekkor született meg bennem a színház iránti szenvedély. Érdekes módon ezt követően sokáig nem is jártam előadásokra, mégis teljesen elbűvölt ez a világ. Már akkor eldöntöttem, hogy színész szeretnék lenni, az elhatározás pedig soha nem ingott meg bennem.
Milyen támogatást kaptál a családodtól? Jártak veled például színházba? Mi volt az első valódi színházi élményed a felvételin kívül és miért döntöttél végül a prózai színész szak mellett?
Otthonról és az iskolából sem kaptam különösebb támogatást ezen az úton. Talán túlzás lenne azt mondani, hogy el akartak tiltani tőle, de a szüleim és a tanáraim is próbáltak lebeszélni róla. Amikor például a középiskolára jelentkeztem, eredetileg drámatagozatos gimnáziumba vagy grafikus szakra szerettem volna menni, de ezt a családom nem engedte. Így végül a veszprémi Lovassy László Gimnázium matematika szakára kerültem. A családunk sosem járt közösen színházba, az iskolán keresztül viszont lehetőségem adódott bérletet venni bizonyos előadásokra. Az első alkalom, amikor valóban színpadra léphettem, 13 éves koromban volt, amikor statisztaként szerepeltem a veszprémi Petőfi Színház Twist Olivér című musicaljében. Ez hatalmas élményt jelentett számomra, és csak még inkább megerősítette bennem azt az elhatározást, hogy színész szeretnék lenni. Kezdetben azonban nem kaptam különösebb visszajelzést arra vonatkozóan, hogy valóban van-e tehetségem hozzá. Az első ilyen elismerést a gimnáziumi tanáraimtól kaptam, amikor egy március 15-ei iskolai műsor során felfigyeltek rám, és kiemelték, hogy látványosan kitűnök a többiek közül. Ekkor hangzott el első alkalommal, hogy talán tényleg ezen a pályán kellene továbbmennem. Az érettségi évében aztán először Novák Eszter osztályába jelentkeztem az SZFE-re, ahol egészen a harmadik rostáig jutottam, de végül nem kerültem be. Aztán a következő évben ismét próbálkoztam, ezúttal Hegedűs D. Géza és ifj. Vidnyánszky Attila osztályánál, ahová felvettek végül. Utólag egyáltalán nem bánom, hogy így alakult, mert úgy érzem, ebben a csapatban sokkal inkább megtaláltam a helyemet. Nagyon szerettem velük együtt dolgozni és tanulni.
Már kiderült rólad, hogy hosszú ideig teljesen egyedül voltál az elhatározásoddal a színészi pályát illetően. Amikor azonban mégis bekerültél az SZFE-re, kik voltak azok a mentorok, oktatók vagy produkciók, amelyek meghatározóak voltak számodra?
Az első két évben gyakran éreztem bizonytalanságot, bár az osztályfőnökeim mindig megerősítettek abban, hogy ide tartozom. Valamiért mégis mindig úgy éreztem, semmi sem halad úgy, ahogyan szeretném. A fordulópont talán a második év végén következett be, amikor a Leonce és Léna című Büchner-darabot vittük színre. Megkaptam benne az egyik emblematikus monológot, és ekkor éreztem azt először, hogy igazán megszületik bennem valami – olyasmi, amit én is elvárok magamtól, illetve, amit az osztályfőnökeim is tőlem. Az első nagy egyetemi sikerélményem után több ilyen meghatározó pillanat is ért, például amikor Hegymegi Mátéval dolgozhattam a Merlinen. Ez az előadás a fizikai színház irányába mozdult el, ami különösen közel áll hozzám, hiszen öt évig versenytáncoltam. Inspiráló volt maga az anyag, a világ, amit megteremtettünk, és Máté személyisége is. Pozitív visszajelzéseket kaptam tőle; érezte, hogy könnyen ráérzek arra a nyelvezetre, amellyel dolgozik. Mégis, ha csak egy meghatározó élményt kellene kiemelnem, az a Zsótér Sándorral való közös munka lenne. A gömbfejűek és a csúcsfejűeket vittük színre vele, és bár nem szeretném lealacsonyítani más mestereim munkáját, Zsótér figyelme valami egészen különleges volt. Éreztem, hogy nem csupán foglalkozik velem, hanem valóban az én tehetségemet próbálja kibontani és csiszolni –ahogy az osztály más tagjainak esetében is.
Talán evidens kérdésnek tűnik a kérdés, de mégis: az elhangzottak fényében összességében mit jelent számodra a színház?
Mostanában különösen foglalkoztat ez a kérdés, mivel a szakdolgozatomban is érintem ezt a témát. Hosszú ideig egyfajta menedék volt számomra, mert – mint utaltam is rá –gyermekkoromban sok bántás ért az érdeklődési köröm miatt és úgy éreztem, nem találom a helyem a világban. A színház viszont gyerekként olyan közegnek tűnt, ahol szeretik az embereket – ahol a színpadon állók gyönyörű ruhákban, fények és zene ölelésében ragyognak, a végén pedig elismerő tapsot kapnak. Arra vágytam, hogy én is ilyen szeretetteljes közösség részese lehessek. Az életem azonban idővel úgy alakult, hogy a magánéletemben is megtaláltam ezt a szeretetet, és jelenleg is csodálatos emberek vesznek körül. Így a színház számomra már nem csupán menedék, hanem valami sokkal mélyebb dologgá vált: a vallásommá. Olyasvalamivé, amiért érdemes áldozatokat hozni, ami fegyelmet és felkészülést kíván. Minden egyes alkalom, amikor színpadra lépek, ünnep a számomra. A színház szentély, amelyhez tisztelettel és odaadással fordulok.
Véleményed szerint manapság mi jelenti a legnagyobb kihívást egy pályakezdő fiatal számára?
Ez talán egy kissé földhözragadt válasz, de úgy gondolom az, hogy valaki munkát találjon a pályán, mert telített a szakma. Mindig is mondták, hogy nagy a verseny, de arról nincsenek személyes tapasztalataim, hogy korábban milyen volt a helyzet. Azt viszont látom, hogy manapság rendkívül sok a fiatal színész, miközben a színházak egyre kevesebb pénzből gazdálkodnak. A legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy eljuthassunk oda, ahol valóban azt csinálhatjuk, amit szeretünk, illetve amire hosszú évekig készültünk.
Egyéb hírek
A pásttól a Magyar Mozgókép Fesztiválig – beszélgetés Kotsis Gergellyel, a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős filmrendező hallgatójával
Kotsis Gergely vizsgafilmje, a Ha átkelsz majd a nagy hegyen bekerült az idei MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztivál versenyprogramjába, és három kategóriában is jelölést kapott a Magyar Mozgókép Díjakra: a legjobb kisjátékfilm, a legjobb férfi főszereplő és a legjobb férfi mellékszereplő kategóriájában. A rendezővel többek között arról beszélgettünk, mit jelentett számára filmre vinni saját forgatókönyvét, valamint, hogy milyen érzés olyan mesterek tanítványának lenni, mint Koltai Lajos és Novák Emil.
SZFE a MOZ.GO-n: Hagyjál! – a szerelem határai blokk
Idén is helyet kaptak az ötödik alkalommal megrendezett MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztivál kínálatában az SZFE vizsgafilmjei. A Hagyjál! – a szerelem határai című blokk filmjeit június 21-án 17:30-tól láthatják az érdeklődők a veszprémi Foton Audiovizuális Centrumban.
„Ötvenkét kamionnal mentünk a Rolling Stones turnéjára” – bemutatjuk Mészáros Sándort, az SZFE műteremmesterét
Queen, Depeche Mode, Uriah, Rolling Stones – csak néhány név azon világhírű együttesek köréből, akikkel Mészáros Sándor, az SZFE műteremmestere együtt dolgozott. Ugyanakkor nemcsak a rockzene nagyjaival hozta össze a sors, színházi világosítóként is olyan színészlegendák munkáját segítette, mint Ruttkai Éva, Latinovits Zoltán, Darvas Iván vagy Sinkovits Imre. Ez pedig még mindig nem a teljes repertoár; nem hiába éreztük úgy az interjú után, hogy a műteremmesternek több élet is megadatott.
Meghívó Kerkay Rita Margit DLA disszertációjának nyilvános védésére
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori és Habilitációs Tanácsa nevében tisztelettel meghívjuk Kerkay Rita Margit DLA disszertációjának nyilvános védésére.
Parasztopera az Országos Színházi Találkozón
Az Országos Színházi Találkozó, amely a magyar színházi élet egyik legfontosabb ünnepe, idén is sokszínű és izgalmas előadásokkal várja a közönséget. A találkozón a Színház- és Filmművészeti Egyetem is képviselteti magát: június 16-án a Parasztopera látható majd az OSZT Off programjában.
SZFE a MOZ.GO-n: Megértésüket köszönjük! blokk
Idén is helyet kaptak az ötödik alkalommal megrendezett MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztivál kínálatában az SZFE vizsgafilmjei. A Megértésüket köszönjük! című blokk filmjeit június 20-án 15 órától láthatják az érdeklődők a veszprémi Expresszóban.
Spoon River-i holtak az Országos Színházi Találkozón
Az OSZT, a magyar színházi élet egyik legfontosabb ünnepe, amely idén is sokszínű előadásokkal várja a közönséget a Szolnoki Szigligeti Színházban. A találkozón a Színház- és Filmművészeti Egyetem is képviselteti magát: Lehel Vilmos ötödéves fizikairendező-hallgatónk darabja, a Spoon River-i holtak, június 12-én látható az OSZT Off programjában.
Lili én vagyok, Lili minden nő – interjú a Tizenhét hattyúk vizsgaelőadás alkotópárosával
„Mi nők ma is ugyanúgy éljük meg az első szerelmet, a testiséget, az elhagyást, a minket ért igazságtalanságokat, mint Esterházy Péter Csokonai Lilije” – vallja Nadrai Zita harmadéves prózai színész- és Kondákor Ajsa Panka ötödéves fizikaiszínházrendező-hallgatónk, a Tizenhét hattyúk alkotópárosa. A monodrámát április végén mutatták be a közönségnek. Aki még nem látta, az a nyári szünet előtti utolsó előadást még elcsípheti!
