„A színház számomra vallás” – interjú Biró Kristóffal, az SZFE végzős hallgatójával

április 3., csütörtök 07:19
Share

Biró Kristóf gyermekkori álma volt a színészi pálya, de sokáig egyedül kellett kitartania mellette. Végül a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ahol jelenleg végzős prózai színművész hallgató, Hegedűs D. Géza és ifj. Vidnyánszky Attila növendékeként találta meg a mestereket, akik segítették fejlődését, valamint a közösséget. Az interjúban mesél a kezdeti nehézségekről, az első sikerélményekről és a pályakezdő színészek kihívásairól.

Mi késztetett arra, hogy az SZFE-re jelentkezz? Miért éppen a prózai színész szakot választottad?

Már egészen kisgyermekkoromtól kezdve színész szerettem volna lenni. Talán öt-hat éves lehettem, amikor először láttam a francia Rómeó és Júlia című musical felvételét videókazettán. Azonnal magával ragadott a varázsa, és ekkor született meg bennem a színház iránti szenvedély. Érdekes módon ezt követően sokáig nem is jártam előadásokra, mégis teljesen elbűvölt ez a világ. Már akkor eldöntöttem, hogy színész szeretnék lenni, az elhatározás pedig soha nem ingott meg bennem.

Milyen támogatást kaptál a családodtól? Jártak veled például színházba? Mi volt az első valódi színházi élményed a felvételin kívül és miért döntöttél végül a prózai színész szak mellett?

Otthonról és az iskolából sem kaptam különösebb támogatást ezen az úton. Talán túlzás lenne azt mondani, hogy el akartak tiltani tőle, de a szüleim és a tanáraim is próbáltak lebeszélni róla. Amikor például a középiskolára jelentkeztem, eredetileg drámatagozatos gimnáziumba vagy grafikus szakra szerettem volna menni, de ezt a családom nem engedte. Így végül a veszprémi Lovassy László Gimnázium matematika szakára kerültem. A családunk sosem járt közösen színházba, az iskolán keresztül viszont lehetőségem adódott bérletet venni bizonyos előadásokra. Az első alkalom, amikor valóban színpadra léphettem, 13 éves koromban volt, amikor statisztaként szerepeltem a veszprémi Petőfi Színház Twist Olivér című musicaljében. Ez hatalmas élményt jelentett számomra, és csak még inkább megerősítette bennem azt az elhatározást, hogy színész szeretnék lenni. Kezdetben azonban nem kaptam különösebb visszajelzést arra vonatkozóan, hogy valóban van-e tehetségem hozzá. Az első ilyen elismerést a gimnáziumi tanáraimtól kaptam, amikor egy március 15-ei iskolai műsor során felfigyeltek rám, és kiemelték, hogy látványosan kitűnök a többiek közül. Ekkor hangzott el első alkalommal, hogy talán tényleg ezen a pályán kellene továbbmennem. Az érettségi évében aztán először Novák Eszter osztályába jelentkeztem az SZFE-re, ahol egészen a harmadik rostáig jutottam, de végül nem kerültem be. Aztán a következő évben ismét próbálkoztam, ezúttal Hegedűs D. Géza és ifj. Vidnyánszky Attila osztályánál, ahová felvettek végül. Utólag egyáltalán nem bánom, hogy így alakult, mert úgy érzem, ebben a csapatban sokkal inkább megtaláltam a helyemet. Nagyon szerettem velük együtt dolgozni és tanulni.

Már kiderült rólad, hogy hosszú ideig teljesen egyedül voltál az elhatározásoddal a színészi pályát illetően. Amikor azonban mégis bekerültél az SZFE-re, kik voltak azok a mentorok, oktatók vagy produkciók, amelyek meghatározóak voltak számodra?

Az első két évben gyakran éreztem bizonytalanságot, bár az osztályfőnökeim mindig megerősítettek abban, hogy ide tartozom. Valamiért mégis mindig úgy éreztem, semmi sem halad úgy, ahogyan szeretném. A fordulópont talán a második év végén következett be, amikor a Leonce és Léna című Büchner-darabot vittük színre. Megkaptam benne az egyik emblematikus monológot, és ekkor éreztem azt először, hogy igazán megszületik bennem valami – olyasmi, amit én is elvárok magamtól, illetve, amit az osztályfőnökeim is tőlem. Az első nagy egyetemi sikerélményem után több ilyen meghatározó pillanat is ért, például amikor Hegymegi Mátéval dolgozhattam a Merlinen. Ez az előadás a fizikai színház irányába mozdult el, ami különösen közel áll hozzám, hiszen öt évig versenytáncoltam. Inspiráló volt maga az anyag, a világ, amit megteremtettünk, és Máté személyisége is. Pozitív visszajelzéseket kaptam tőle; érezte, hogy könnyen ráérzek arra a nyelvezetre, amellyel dolgozik. Mégis, ha csak egy meghatározó élményt kellene kiemelnem, az a Zsótér Sándorral való közös munka lenne. A gömbfejűek és a csúcsfejűeket vittük színre vele, és bár nem szeretném lealacsonyítani más mestereim munkáját, Zsótér figyelme valami egészen különleges volt. Éreztem, hogy nem csupán foglalkozik velem, hanem valóban az én tehetségemet próbálja kibontani és csiszolni –ahogy az osztály más tagjainak esetében is.

Talán evidens kérdésnek tűnik a kérdés, de mégis: az elhangzottak fényében összességében mit jelent számodra a színház?

Mostanában különösen foglalkoztat ez a kérdés, mivel a szakdolgozatomban is érintem ezt a témát. Hosszú ideig egyfajta menedék volt számomra, mert – mint utaltam is rá –gyermekkoromban sok bántás ért az érdeklődési köröm miatt és úgy éreztem, nem találom a helyem a világban. A színház viszont gyerekként olyan közegnek tűnt, ahol szeretik az embereket – ahol a színpadon állók gyönyörű ruhákban, fények és zene ölelésében ragyognak, a végén pedig elismerő tapsot kapnak. Arra vágytam, hogy én is ilyen szeretetteljes közösség részese lehessek. Az életem azonban idővel úgy alakult, hogy a magánéletemben is megtaláltam ezt a szeretetet, és jelenleg is csodálatos emberek vesznek körül. Így a színház számomra már nem csupán menedék, hanem valami sokkal mélyebb dologgá vált: a vallásommá. Olyasvalamivé, amiért érdemes áldozatokat hozni, ami fegyelmet és felkészülést kíván. Minden egyes alkalom, amikor színpadra lépek, ünnep a számomra. A színház szentély, amelyhez tisztelettel és odaadással fordulok.

Véleményed szerint manapság mi jelenti a legnagyobb kihívást egy pályakezdő fiatal számára?

Ez talán egy kissé földhözragadt válasz, de úgy gondolom az, hogy valaki munkát találjon a pályán, mert telített a szakma. Mindig is mondták, hogy nagy a verseny, de arról nincsenek személyes tapasztalataim, hogy korábban milyen volt a helyzet. Azt viszont látom, hogy manapság rendkívül sok a fiatal színész, miközben a színházak egyre kevesebb pénzből gazdálkodnak. A legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy eljuthassunk oda, ahol valóban azt csinálhatjuk, amit szeretünk, illetve amire hosszú évekig készültünk.

Egyéb hírek

Díjat kapott az SZFE oktatója a Quasimodo Költőversenyen

Idén Lázár Balázs színész-költő, a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója, valamint a negyedéves dramaturg hallgatók társosztályvezetője, vehette át az Országút folyóirat különdíját a balatonfüredi 33. Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőversenyen. Lázár Balázs két versével – Óda a mesterséges intelligenciához és Íme, hát a vers – érdemelte ki az elismerést.

Az MTVA Tehetséggondozó Program bemutatója a Színház- és Filmművészeti Egyetemen

Az Alkotóműhelyek Hete keretében, a Karrieriroda szervezésében tartott telt házas interaktív workshopon nyerhettek betekintést a hallgatók a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány Tehetséggondozó Programjába. Az impozáns Led-stúdióban megrendezett eseményen az alapítvány ügyvezető igazgatója Apró Georgina, és az M5 csatorna vezető szerkesztője, Merkl László ismertette a program részleteit.

David Cronenberg tart mesterkurzust az SZFE-n

A testhorror műfajának világhírű alkotója, David Cronenberg a Színház- és Filmművészeti Egyetem meghívására szeptember 19-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban tart mesterkurzust a Budapesti Klasszikus Film Maraton programjának keretében.

Erasmus-hallgatók érkeztek az SZFE-re

Az idei őszi szemeszterben ismét színes nemzetközi közösséggel bővült a Színház- és Filmművészeti Egyetem: 15 Erasmus-hallgató kezdte meg tanulmányait intézményünkben. Az érdeklődők Litvániából, Szlovákiából, Spanyolországból, Németországból, Romániából és Hollandiából érkeztek Budapestre.

A filmklasszikusok fővárosa lesz Budapest – világsztárokkal érkezik a 8. Budapesti Klasszikus Film Maraton

Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Budapesti Klasszikus Film Maratont, amely az elmúlt években Európa egyik legfontosabb, restaurált filmklasszikusokat bemutató fesztiváljává nőtte ki magát. A rendezvény mára nemcsak a magyar és külföldi filmrajongók, hanem a nemzetközi szakma számára is kiemelt eseménnyé vált: a világ számos Oscar-díjas és világhírű alkotója fordult már meg vendégként Budapesten.

Minden eddiginél több művész vette át az Arany-, gyémánt- és vasdíszoklevelét az SZFE-n

A 2025-ös esztendő díszoklevél-átadó ünnepsége ismét bebizonyította, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem büszkén őrzi a hagyományait. A Karrieriroda és a Kommunikációs és Marketingigazgatóság szervezésében létrejött esemény volt az évkezdés legünnepélyesebb pillanata.

Megnyitotta 160. tanévét a Színház- és Filmművészeti Egyetem

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) 2025. szeptember 5-én tartotta jubileumi tanévnyitóját az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol közel 160 elsőéves hallgatót köszöntöttek. Az esemény keretében 45 művész jubileumi arany-, gyémánt- és vasdiplomát vehetett át.

Magyarországi ősbemutató az SZFE színpadán – Beszélgetés Adam Ledger rendezővel

Mit üzen ma az Oidipusz-történet? Adam Ledger, a Birminghami Egyetem rendezője most először állít színpadra darabot az SZFE hallgatóival. Martin Crimp A többit láttad már a moziban című művének hazai premierje igazi összmunkával jön létre: dramaturgok, drámainstruktorok, színészek és egy oktató dolgoztak együtt, hogy kortárs közegben szólaltassák meg Euripidész klasszikusát.

Több betöltése Több betöltése
Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi 2020