„A színház számomra vallás” – interjú Biró Kristóffal, az SZFE végzős hallgatójával

április 3., csütörtök 07:19
Share

Biró Kristóf gyermekkori álma volt a színészi pálya, de sokáig egyedül kellett kitartania mellette. Végül a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ahol jelenleg végzős prózai színművész hallgató, Hegedűs D. Géza és ifj. Vidnyánszky Attila növendékeként találta meg a mestereket, akik segítették fejlődését, valamint a közösséget. Az interjúban mesél a kezdeti nehézségekről, az első sikerélményekről és a pályakezdő színészek kihívásairól.

Mi késztetett arra, hogy az SZFE-re jelentkezz? Miért éppen a prózai színész szakot választottad?

Már egészen kisgyermekkoromtól kezdve színész szerettem volna lenni. Talán öt-hat éves lehettem, amikor először láttam a francia Rómeó és Júlia című musical felvételét videókazettán. Azonnal magával ragadott a varázsa, és ekkor született meg bennem a színház iránti szenvedély. Érdekes módon ezt követően sokáig nem is jártam előadásokra, mégis teljesen elbűvölt ez a világ. Már akkor eldöntöttem, hogy színész szeretnék lenni, az elhatározás pedig soha nem ingott meg bennem.

Milyen támogatást kaptál a családodtól? Jártak veled például színházba? Mi volt az első valódi színházi élményed a felvételin kívül és miért döntöttél végül a prózai színész szak mellett?

Otthonról és az iskolából sem kaptam különösebb támogatást ezen az úton. Talán túlzás lenne azt mondani, hogy el akartak tiltani tőle, de a szüleim és a tanáraim is próbáltak lebeszélni róla. Amikor például a középiskolára jelentkeztem, eredetileg drámatagozatos gimnáziumba vagy grafikus szakra szerettem volna menni, de ezt a családom nem engedte. Így végül a veszprémi Lovassy László Gimnázium matematika szakára kerültem. A családunk sosem járt közösen színházba, az iskolán keresztül viszont lehetőségem adódott bérletet venni bizonyos előadásokra. Az első alkalom, amikor valóban színpadra léphettem, 13 éves koromban volt, amikor statisztaként szerepeltem a veszprémi Petőfi Színház Twist Olivér című musicaljében. Ez hatalmas élményt jelentett számomra, és csak még inkább megerősítette bennem azt az elhatározást, hogy színész szeretnék lenni. Kezdetben azonban nem kaptam különösebb visszajelzést arra vonatkozóan, hogy valóban van-e tehetségem hozzá. Az első ilyen elismerést a gimnáziumi tanáraimtól kaptam, amikor egy március 15-ei iskolai műsor során felfigyeltek rám, és kiemelték, hogy látványosan kitűnök a többiek közül. Ekkor hangzott el első alkalommal, hogy talán tényleg ezen a pályán kellene továbbmennem. Az érettségi évében aztán először Novák Eszter osztályába jelentkeztem az SZFE-re, ahol egészen a harmadik rostáig jutottam, de végül nem kerültem be. Aztán a következő évben ismét próbálkoztam, ezúttal Hegedűs D. Géza és ifj. Vidnyánszky Attila osztályánál, ahová felvettek végül. Utólag egyáltalán nem bánom, hogy így alakult, mert úgy érzem, ebben a csapatban sokkal inkább megtaláltam a helyemet. Nagyon szerettem velük együtt dolgozni és tanulni.

Már kiderült rólad, hogy hosszú ideig teljesen egyedül voltál az elhatározásoddal a színészi pályát illetően. Amikor azonban mégis bekerültél az SZFE-re, kik voltak azok a mentorok, oktatók vagy produkciók, amelyek meghatározóak voltak számodra?

Az első két évben gyakran éreztem bizonytalanságot, bár az osztályfőnökeim mindig megerősítettek abban, hogy ide tartozom. Valamiért mégis mindig úgy éreztem, semmi sem halad úgy, ahogyan szeretném. A fordulópont talán a második év végén következett be, amikor a Leonce és Léna című Büchner-darabot vittük színre. Megkaptam benne az egyik emblematikus monológot, és ekkor éreztem azt először, hogy igazán megszületik bennem valami – olyasmi, amit én is elvárok magamtól, illetve, amit az osztályfőnökeim is tőlem. Az első nagy egyetemi sikerélményem után több ilyen meghatározó pillanat is ért, például amikor Hegymegi Mátéval dolgozhattam a Merlinen. Ez az előadás a fizikai színház irányába mozdult el, ami különösen közel áll hozzám, hiszen öt évig versenytáncoltam. Inspiráló volt maga az anyag, a világ, amit megteremtettünk, és Máté személyisége is. Pozitív visszajelzéseket kaptam tőle; érezte, hogy könnyen ráérzek arra a nyelvezetre, amellyel dolgozik. Mégis, ha csak egy meghatározó élményt kellene kiemelnem, az a Zsótér Sándorral való közös munka lenne. A gömbfejűek és a csúcsfejűeket vittük színre vele, és bár nem szeretném lealacsonyítani más mestereim munkáját, Zsótér figyelme valami egészen különleges volt. Éreztem, hogy nem csupán foglalkozik velem, hanem valóban az én tehetségemet próbálja kibontani és csiszolni –ahogy az osztály más tagjainak esetében is.

Talán evidens kérdésnek tűnik a kérdés, de mégis: az elhangzottak fényében összességében mit jelent számodra a színház?

Mostanában különösen foglalkoztat ez a kérdés, mivel a szakdolgozatomban is érintem ezt a témát. Hosszú ideig egyfajta menedék volt számomra, mert – mint utaltam is rá –gyermekkoromban sok bántás ért az érdeklődési köröm miatt és úgy éreztem, nem találom a helyem a világban. A színház viszont gyerekként olyan közegnek tűnt, ahol szeretik az embereket – ahol a színpadon állók gyönyörű ruhákban, fények és zene ölelésében ragyognak, a végén pedig elismerő tapsot kapnak. Arra vágytam, hogy én is ilyen szeretetteljes közösség részese lehessek. Az életem azonban idővel úgy alakult, hogy a magánéletemben is megtaláltam ezt a szeretetet, és jelenleg is csodálatos emberek vesznek körül. Így a színház számomra már nem csupán menedék, hanem valami sokkal mélyebb dologgá vált: a vallásommá. Olyasvalamivé, amiért érdemes áldozatokat hozni, ami fegyelmet és felkészülést kíván. Minden egyes alkalom, amikor színpadra lépek, ünnep a számomra. A színház szentély, amelyhez tisztelettel és odaadással fordulok.

Véleményed szerint manapság mi jelenti a legnagyobb kihívást egy pályakezdő fiatal számára?

Ez talán egy kissé földhözragadt válasz, de úgy gondolom az, hogy valaki munkát találjon a pályán, mert telített a szakma. Mindig is mondták, hogy nagy a verseny, de arról nincsenek személyes tapasztalataim, hogy korábban milyen volt a helyzet. Azt viszont látom, hogy manapság rendkívül sok a fiatal színész, miközben a színházak egyre kevesebb pénzből gazdálkodnak. A legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy eljuthassunk oda, ahol valóban azt csinálhatjuk, amit szeretünk, illetve amire hosszú évekig készültünk.

Egyéb hírek

Meghirdették az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program 2025 pályázatait

A Kulturális és Innovációs Minisztérium az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (EKÖP) keretében a 2025/2026-os tanévben is meghirdette a Felsőoktatási Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázatokat. A pályázatokat kizárólag elektronikus úton, az ekop@szfe.hu  e-mail címre megküldve lehet benyújtani 2025. június 6-án 12:00 óráig.

Három SZFE-s filmet is díjaztak a Savaria Filmszemlén

A 12. Savaria Filmszemle diákfilm kategóriájában három SZFE-s filmet is díjaztak. Az első és második hely mellett egy különdíjat is elhoztak hallgatóink, Varga Sebastien, Tóth Kristóf Zsolt és Varga Anna Boglárka alkotásai.

Semmelweis Ignác a színpadon is életre kel

Tudomány éve a színházban címmel indul program a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A programsorozatban magyarországi és külhoni magyar teátrumok, elsősorban a nemzeti színházak tudományos témát feldolgozó bemutatói kapnak helyet. A program részeként a Nemzeti Színház színpadán megelevenedik Semmelweiss Ignác története, a címszerepben – a Koltai Lajos rendezte filmhez hasonlóan – Vecsei H. Miklóst láthatja majd a közönség.

„Az opera után az SZFE lett a színpadom” – Keszei Bori pályaváltásról, tanításról, tehetségről

Keszei Bori, az SZFE egyetemi adjunktusa harminc éven át énekelte a világ legismertebb operaszerepeit, a bécsi Staatsoper színpadán Placido Domingo partnereként debütált. Az egykori Gilda, Melinda és Zerlina ma prózai színészhallgatókat tanít énekelni. Az SZFE-n végzett oktatói munkájáról, filmes élményekről és arról is beszélgettünk vele, milyen érzés, amikor valaki tudatosan mondja ki: most valami más jön.

Várják a nevezéseket a 11. Nemzetközi Speciális Filmfesztiválra

2025 őszén ismét megrendezik a Nemzetközi Speciális Filmfesztivált, amely immár 11. alkalommal ad bemutatkozási lehetőséget a fogyatékossággal élő emberek mozgóképes önkifejezésének. A Színház- és Filmművészeti Egyetem a korábbi évekhez hasonlóan idén is két díjjal ismeri majd el az alkotókat, egyet a speciális, egyet pedig a profi kategóriában adnak át.

„A színház számomra nem csupán hivatás, hanem létforma” – beszélgetés Lukács Ádámmal, az SZFE végzős hallgatójával

Lukács Ádám, a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős prózai színművész hallgatója gyerekkora óta él-hal a színházért. Az SZFE-n töltött évek során nemcsak technikai tudást, hanem mélyebb alkotói szemléletet is elsajátított, mesterei – Hegedűs D. Géza és ifj. Vidnyánszky Attila – példáján keresztül. Az interjúban szó esik a megfelelési kényszer leküzdéséről, az első évad kihívásairól, valamint arról is, hogyan vált a színészet mellett a rendezés is az önkifejezése egyik útjává.

Két szakkollégiumi hallgató is díjazott lett az OTDK-n

A Színház- és Filmművészeti Egyetem tudományos élete az elmúlt időszakban látványosan megerősödött: egyre több hallgató vállalkozik önálló kutatómunkára és mind több tudományos eredmény mutatkozik meg országos fórumokon is. E folyamatot a Doktori Iskola mellett a nemrég alapított SZFE Szakkollégium is támogatja, amely közösségi és szakmai műhelyként is segíti a hallgatók elmélyülését a kutatási témájukban.

EKÖP Konferencia 2025

A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói az EKÖP Konferencia 2025 elnevezésű szakmai eseményen mutatják be az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (EKÖP) pályázatára készült munkáikat. A konferencia időpontja 2025. május 30., helyszíne pedig az SZFE Mészáros utcai kampusza lesz.

Több betöltése Több betöltése
Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi 2020