Molnár Ferenc klasszikusát, a Liliomot a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves rendező szakos hallgatója, Fejes Szabolcs állította színpadra a Nemzeti Színházban. A fiatal alkotó, aki korábban több vizsgaelőadásban is megmutatta rendezői gondolkodásmódját, ezúttal személyes hangvételű és a jelenhez is szorosan kapcsolódó értelmezéssel nyúlt a legendás műhöz. Az előadás kapcsán rendezői látásmódjának alakulásáról, színészi bizalomról és belső verklidallamokról beszélgettünk.
Milyen kihívást jelent pályakezdő rendezőként, hogy sokszor nem te választod meg a darabot, amin dolgozol? Hogyan lehet mégis személyessé tenni egy ilyen felkérést?
Ez az egyik legnagyobb különbség az egyetemi és a hivatásos rendezői munka között. Az iskolában sokkal nagyobb szabadságunk van abban, mit és hogyan szeretnénk rendezni, míg a pályakezdés időszakában ritkán adódik lehetőség arra, hogy egy darabot magunk válasszunk. A Liliom esetében a Nemzeti Színház kért fel a munkára, és ők is jelölték ki a művet. Persze van mozgástér, párbeszéd, finomhangolás – de itt nem volt rá szükség. A darab azonnal magával ragadott: a gondolatisága, a karakterek mélysége, a felvetett morális dilemmák mind közel állnak hozzám.
A történet középpontjában egy felelősségvállalásra képtelen férfi áll – akárcsak Csehov Platonovjában, amit két éve vizsgaelőadásként rendeztem. Egy olyan karakter, aki képtelen apává válni, akinek gondot okoz az elköteleződés, a monogámia. Ez a karaktertípus mindig is foglalkoztatott – talán mert bennem is sok kérdést vet fel. Így hát örömmel mondtam igent az előadásra.
Hogyan formálta a próbafolyamat a rendezői szemléletedet? Milyen felismerésekkel gazdagodtál a színészekkel való munka során?
Ez a próbafolyamat gyökeresen átalakította a hozzáállásomat. Most először éreztem igazán azt, hogy nem csupán a saját rendezői víziómat valósítom meg, hanem erőteljesen a színészekből dolgozom. A rendezői munkának két véglete van: az egyik, amikor mindent a színészre bízunk, a másik, amikor csak a saját elképzelésünket követjük. Mindkettő torzíthat – az egyik kreativitás nélkül maradhat, a másik viszont gyáva. Ahhoz, hogy a színészből dolgozz, bátorság kell. Egy ponton túl már nem tarthatod kézben az összes szálat, el kell engedned a kontrollt. Nekem ez kihívás volt – hajlamos vagyok mindent kézben tartani. Tudatosan dolgoztam azon, hogy megtanuljak elengedni. Szerencsére olyan színészi gárdával dolgozhattam, akikben teljesen megbízhattam – ez óriási tapasztalás volt számomra.
Fiatal rendezőként hogyan tudsz hitelesen dolgozni olyan témákkal, amelyekben nincs közvetlen személyes tapasztalatod?
A rendező és a színész három alapforrásból építkezik: személyes élményekből, empátiából és képzeletből. Hogy ezek hogyan keverednek, az mindig az adott jelenet kérdése. A darabban például megjelenik a fizikai bántalmazás, ami – szerencsére – számomra idegen tapasztalat. De ismerek olyanokat, akik átélték, és fontosnak tartottam, hogy minél mélyebben megértsem a belső folyamataikat. Interjúkat néztem, beszélgettem érintettekkel és pszichológusokkal. Kutattam, hogyan alakulhat ki, hogy egy bántalmazott nő önmagát hibáztatja. Honnan fakad ez a belső torzulás?
Ez a fajta felkészülés alapvető: gesztusokat, viszonyokat, motivációkat kell megérteni ahhoz, hogy a színészekkel közösen hitelesen tudjuk ábrázolni a helyzeteket.
Az előadásban szerepel egy filmjelenet is: Liliom öngyilkossága. Miért döntöttél úgy, hogy ezt filmen mutatod meg?
Tudatosan akartam elválasztani a púderrózsaszín színpadi világot attól a pillanattól, amikor Liliom megfutamodik a felelősség elől. A film fekete-fehér, élesen elüt a színpad látványvilágától. A film médiuma ráadásul másféle realitásélményt kínál: nem akartam, hogy színházi eszközökkel elnagyolva jelenjen meg Liliom tette.
A forgatásban SZFE-s filmes hallgatók vettek részt, Vecsernyés János tanár úr volt az operatőr, a verekedős jeleneteket pedig Lezsák Levente kaszkadőr koordinátor és csapata segítette. A produkció több pontján is jelen volt az SZFE: a dramaturg Szalánczi Ágota, a jelmezeket Wasilewski Laura tervezte, illetve a szintén SZFE-s színészhallgató, Marikát Bubik Réka alakítja.
Kinek a sorsa áll hozzád a legközelebb?
Nem nagy csavar, ha azt mondom: Liliomé. De az előadás valódi főszereplője szerintem Julika – az ő sorsa az igazán megrendítő. Vagány, erős és rendkívül komplex figura. Nem véletlen, hogy Liliom nem Marikát, hanem őt választja a darab elején: ő a „jók között a legrosszabb”, míg Liliom a „rosszak között a legjobb”.
Kettejük találkozása egy elveszett árva fiú és egy elveszett árva lány egymásra találása egy nyári éjszakán. Az eredeti darab szerint Liliom Zuglóba költözik – én viszont áthelyeztem a történetet a tizenharmadik kerületbe. Részben személyes kötődésből, hiszen itt élek, részben azért, mert innen építettem fel a túlvilági síkot is.
Ez volt az egyik legnagyobb változtatásom, amit a jogörökösök örömmel fogadtak – sőt, jelen is voltak az előadáson. Molnár írja: „Délutánonként ott ül az ablakban, és hallgatja a verklit.” Azonban figyelmes olvasással észrevehető: ez a verkliszó nem juthat el Zuglóig. Ez nem külső hang – ez egy belső zene, egyfajta vágyakozás, ami Liliom fejében szól.
Számomra a verkli hangja a színház. Egy örök kettősség, amit egyszerre imád és gyűlöl az ember. Emellett ott van Julika, a tiszta, rendes nő, akiért érdemes lenne megváltozni – de Liliom képtelen rá. Ez az ő igazi tragédiája: a változás lehetősége ott lebeg előtte, mégsem éri el.
Hosszú heteken át intenzíven foglalkoztál a Liliommal. Hogyan hatott rád ez a munka? Változott a gondolkodásod, vagy inkább megerősített abban, amit korábban is igaznak hittél – hogy az emberek nem változnak?
Bizonyos szinten segített. Ahogy az ember nézi a saját rendezését, óhatatlanul eszébe jutnak a saját élményei. Nem biztos, hogy ugyanazt éltem át, mint Liliom, de felismerem a párhuzamokat. Egy-egy közönyös vagy önző mondat a színpadon hirtelen tükröt tart – megmutatja, melyik az az út, amit érdemes elkerülni. A színház pont ettől erős: rávilágít azokra a zsákutcákra, amelyekbe könnyű belemenni. Félek, hogy ha egyszer a túlvilágon számot kell adni ezekről, lenne mit megmagyaráznom. Igyekszem viszont tanulni ezekből a felismerésekből.
A bemutatóról itt írtunk korábban.
A nemrégiben elhunyt magyar színházi világ egyik kiemelkedő alakja, az SZFE oktatója, Kálloy Molnár Péter tiszteletére ”Mennyország utca 6.” címmel nemes célt támogató kivételes eseményt rendeznek, amely rendhagyó művészi és közösségi összefogásra épül.
Hamarosan életre kel a fővárosi színházak kulisszák mögötti világa. Március 21-én ismét megnyitják kapuikat a fővárosi színházak a Budapesti Színházak Éjszakáján, amelyhez idén a Színház- és Filmművészeti Egyetem is csatlakozik. A látogatók két helyszínen rendhagyó előadásokkal, nyilvános próbákkal és fiatal alkotók legfrissebb munkáival is találkozhatnak.
Hogyan válik a ló a kaszkadőr legnagyobb szövetségesévé? Lezsák Levente bemutatta a natural horsemanship módszert, amely a ló természetes viselkedésére és ösztöneire építve alakítja ki a bizalmat és az együttműködést.
Wild Mónika, az SZFE Karrieriroda vezetője olyan perspektívát nyitott meg, amely a pályakezdő fiatal alkotók gondolkodásmódját alapvetően változtathatja meg. Nem az volt a kérdés, hogy a hallgatók tehetségesek-e, hanem az: hogyan tudják a nehéz kulturális munkaerőpiacon kreatív és professzionális módon láttatni magukat.
Milyen a művészeti pálya ma Magyarországon? Milyen munkavállalási lehetőségek vannak? Hogy lehet elindítani egy vállalkozást? Milyen módon lehet ösztöndíjat szerezni egy STARTUP elindításához? – többek között ezekre a kérdésekre kaptunk választ az Alkotóműhelyek Hetén.
Tényleg gazember volt III. Richárd vagy csak a Tudor-dinasztia propagandája tette azzá? – erről még ma is vitáznak a történészek. Egy biztos, hogy a hatalomért folytatott küzdelem mindig aktuális téma, így nem csoda, hogy a színházak is szívesen tűzik műsorra Shakespeare királydrámáját. Így tett a Bethlen Téri Színház is, ahol Gloster herceg történetét negyedéves hallgatóink, Horváth Mózes rendezésében és Varga Szabolccsal a főszerepben láthatta a közönség januárban. A bemutatón mi is ott voltunk.
Megkezdte nyilvános vetítéseinek sorozatát a Cickom – Bűvös Bábos Gyermekkor című egész estés dokumentumfilm. A magyar bábművészet és oktatás sokoldalú értékeit bemutató filmben a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Fabók Mariann vezette, ötödéves bábszínészosztálya is közreműködik.
Megérkeztek a Színház- és Filmművészeti Egyetemre a tavaszi szemeszter Erasmus-hallgatói: a Romániától Észtországig több országból érkező diákok a következő hónapokban a Sinkovits Imre Színházművészeti Intézetének és a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetének angol nyelvű kurzusai segítségével kapcsolódnak be az egyetem szakmai munkájába.

