„A verkli bennem szól” – Fejes Szabolcs Liliom-rendezéséről az alkotóval beszélgettünk
Molnár Ferenc klasszikusát, a Liliomot a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves rendező szakos hallgatója, Fejes Szabolcs állította színpadra a Nemzeti Színházban. A fiatal alkotó, aki korábban több vizsgaelőadásban is megmutatta rendezői gondolkodásmódját, ezúttal személyes hangvételű és a jelenhez is szorosan kapcsolódó értelmezéssel nyúlt a legendás műhöz. Az előadás kapcsán rendezői látásmódjának alakulásáról, színészi bizalomról és belső verklidallamokról beszélgettünk.
Milyen kihívást jelent pályakezdő rendezőként, hogy sokszor nem te választod meg a darabot, amin dolgozol? Hogyan lehet mégis személyessé tenni egy ilyen felkérést?
Ez az egyik legnagyobb különbség az egyetemi és a hivatásos rendezői munka között. Az iskolában sokkal nagyobb szabadságunk van abban, mit és hogyan szeretnénk rendezni, míg a pályakezdés időszakában ritkán adódik lehetőség arra, hogy egy darabot magunk válasszunk. A Liliom esetében a Nemzeti Színház kért fel a munkára, és ők is jelölték ki a művet. Persze van mozgástér, párbeszéd, finomhangolás – de itt nem volt rá szükség. A darab azonnal magával ragadott: a gondolatisága, a karakterek mélysége, a felvetett morális dilemmák mind közel állnak hozzám.
A történet középpontjában egy felelősségvállalásra képtelen férfi áll – akárcsak Csehov Platonovjában, amit két éve vizsgaelőadásként rendeztem. Egy olyan karakter, aki képtelen apává válni, akinek gondot okoz az elköteleződés, a monogámia. Ez a karaktertípus mindig is foglalkoztatott – talán mert bennem is sok kérdést vet fel. Így hát örömmel mondtam igent az előadásra.
Hogyan formálta a próbafolyamat a rendezői szemléletedet? Milyen felismerésekkel gazdagodtál a színészekkel való munka során?
Ez a próbafolyamat gyökeresen átalakította a hozzáállásomat. Most először éreztem igazán azt, hogy nem csupán a saját rendezői víziómat valósítom meg, hanem erőteljesen a színészekből dolgozom. A rendezői munkának két véglete van: az egyik, amikor mindent a színészre bízunk, a másik, amikor csak a saját elképzelésünket követjük. Mindkettő torzíthat – az egyik kreativitás nélkül maradhat, a másik viszont gyáva. Ahhoz, hogy a színészből dolgozz, bátorság kell. Egy ponton túl már nem tarthatod kézben az összes szálat, el kell engedned a kontrollt. Nekem ez kihívás volt – hajlamos vagyok mindent kézben tartani. Tudatosan dolgoztam azon, hogy megtanuljak elengedni. Szerencsére olyan színészi gárdával dolgozhattam, akikben teljesen megbízhattam – ez óriási tapasztalás volt számomra.
Fiatal rendezőként hogyan tudsz hitelesen dolgozni olyan témákkal, amelyekben nincs közvetlen személyes tapasztalatod?
A rendező és a színész három alapforrásból építkezik: személyes élményekből, empátiából és képzeletből. Hogy ezek hogyan keverednek, az mindig az adott jelenet kérdése. A darabban például megjelenik a fizikai bántalmazás, ami – szerencsére – számomra idegen tapasztalat. De ismerek olyanokat, akik átélték, és fontosnak tartottam, hogy minél mélyebben megértsem a belső folyamataikat. Interjúkat néztem, beszélgettem érintettekkel és pszichológusokkal. Kutattam, hogyan alakulhat ki, hogy egy bántalmazott nő önmagát hibáztatja. Honnan fakad ez a belső torzulás?
Ez a fajta felkészülés alapvető: gesztusokat, viszonyokat, motivációkat kell megérteni ahhoz, hogy a színészekkel közösen hitelesen tudjuk ábrázolni a helyzeteket.
Az előadásban szerepel egy filmjelenet is: Liliom öngyilkossága. Miért döntöttél úgy, hogy ezt filmen mutatod meg?
Tudatosan akartam elválasztani a púderrózsaszín színpadi világot attól a pillanattól, amikor Liliom megfutamodik a felelősség elől. A film fekete-fehér, élesen elüt a színpad látványvilágától. A film médiuma ráadásul másféle realitásélményt kínál: nem akartam, hogy színházi eszközökkel elnagyolva jelenjen meg Liliom tette.
A forgatásban SZFE-s filmes hallgatók vettek részt, Vecsernyés János tanár úr volt az operatőr, a verekedős jeleneteket pedig Lezsák Levente kaszkadőr koordinátor és csapata segítette. A produkció több pontján is jelen volt az SZFE: a dramaturg Szalánczi Ágota, a jelmezeket Wasilewski Laura tervezte, illetve a szintén SZFE-s színészhallgató, Marikát Bubik Réka alakítja.
Kinek a sorsa áll hozzád a legközelebb?
Nem nagy csavar, ha azt mondom: Liliomé. De az előadás valódi főszereplője szerintem Julika – az ő sorsa az igazán megrendítő. Vagány, erős és rendkívül komplex figura. Nem véletlen, hogy Liliom nem Marikát, hanem őt választja a darab elején: ő a „jók között a legrosszabb”, míg Liliom a „rosszak között a legjobb”.
Kettejük találkozása egy elveszett árva fiú és egy elveszett árva lány egymásra találása egy nyári éjszakán. Az eredeti darab szerint Liliom Zuglóba költözik – én viszont áthelyeztem a történetet a tizenharmadik kerületbe. Részben személyes kötődésből, hiszen itt élek, részben azért, mert innen építettem fel a túlvilági síkot is.
Ez volt az egyik legnagyobb változtatásom, amit a jogörökösök örömmel fogadtak – sőt, jelen is voltak az előadáson. Molnár írja: „Délutánonként ott ül az ablakban, és hallgatja a verklit.” Azonban figyelmes olvasással észrevehető: ez a verkliszó nem juthat el Zuglóig. Ez nem külső hang – ez egy belső zene, egyfajta vágyakozás, ami Liliom fejében szól.
Számomra a verkli hangja a színház. Egy örök kettősség, amit egyszerre imád és gyűlöl az ember. Emellett ott van Julika, a tiszta, rendes nő, akiért érdemes lenne megváltozni – de Liliom képtelen rá. Ez az ő igazi tragédiája: a változás lehetősége ott lebeg előtte, mégsem éri el.
Hosszú heteken át intenzíven foglalkoztál a Liliommal. Hogyan hatott rád ez a munka? Változott a gondolkodásod, vagy inkább megerősített abban, amit korábban is igaznak hittél – hogy az emberek nem változnak?
Bizonyos szinten segített. Ahogy az ember nézi a saját rendezését, óhatatlanul eszébe jutnak a saját élményei. Nem biztos, hogy ugyanazt éltem át, mint Liliom, de felismerem a párhuzamokat. Egy-egy közönyös vagy önző mondat a színpadon hirtelen tükröt tart – megmutatja, melyik az az út, amit érdemes elkerülni. A színház pont ettől erős: rávilágít azokra a zsákutcákra, amelyekbe könnyű belemenni. Félek, hogy ha egyszer a túlvilágon számot kell adni ezekről, lenne mit megmagyaráznom. Igyekszem viszont tanulni ezekből a felismerésekből.
A bemutatóról itt írtunk korábban.
Egyéb hírek
Mit lát a néző? És mi az a puskamikrofon? – Programajánló az Alkotóműhelyek Hetéről
Mindig is kíváncsi voltál, mit tanulnak a többiek? Televíziós szakra jársz, de érdekel a színpad világa? Esetleg rendezőként eljátszottál a gondolattal, milyen lehet bábszínészként életet lehelni a tárgyakba, vagy talán már profin vágod a filmet, de szívesen kipróbálnád magad egyszer a kamera mögött? Az Alkotóműhelyek Hete során pont erre lesz lehetőséged. Kezdjük együtt kreatívan az új tanévet!
„Nagyon vágytunk már egy ilyen osztályra” – bemutatkoznak az elsős bábszínészek osztályvezetői
Ellinger Edina és Ács Norbert ugyanolyan fanatikusai a bábművészetnek, annak szerepéről és oktatásáról is egyet gondolnak. Így nem meglepő, hogy huszonegy éve egymás szakmai támaszai, és hogy idén együtt indítanak osztályt az SZFE-n. Az elsős osztályok vezetőit bemutató sorozatunkban ezúttal velük beszélgettünk.
Ismét az Alkotóműhelyek Hete nyitja a tanévet
Pilátus alakja a színpadon, a homokból hogyan válik emlékezet és mit rejtenek az őserdő által benőtt maja városok. A korábbi évekhez hasonlóan számos érdekes előadással, programmal várjuk hallgatóinkat már szeptember első hetében, hogy kreatívan induljunk neki a közös munkának.
„Újra szívünkbe zártunk, Debrecen!” – Beszámoló a 2025-ös Nyári Akadémiáról
Az idei Nyári Akadémián 81 leendő elsőéves hallgató vett részt a cívis városban, hogy megismerkedjen jövendőbeli évfolyamtársaival, oktatóival, és nem utolsósorban azzal az egyedi „eszefés” életérzéssel, amely hamarosan mindennapjaik részévé válik. A HÖK és az egyetem vezetésének közös szervezésében megvalósuló egyhetes tábor gazdag kulturális, szakmai és közösségi programkínálattal várta a résztvevőket, így az oktatók és a hallgatók szeptember 5-én, a tanévnyitón már ismerősként üdvözölhetik egymást.
„Célunk, hogy minél több jó film szülessen” – bemutatkozik az SZFE dokumentumfilmes osztályvezető párosa
A 2025 szeptemberében induló osztályok vezetőit bemutató sorozatunkban ezúttal a dokumentumfilm-rendező művész MA osztályának vezetőivel, Barlay Tamással és Moys Zoltánnal beszélgettünk. A Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet oktatóival arra is kitértünk a felvételi eljárás menetének ismertetése mellett, hogyan találja meg egy dokumentumfilmes készülő alkotásának témáját.
Milyen egy casting a tévében? – elkísértünk három SZFE-s hallgatót
Különleges lehetőségben részesült egyetemünk három zenésszínművész-hallgatója, amikor részt vett az MTVA szereplőválogatásán. A Karrieriroda által szervezett castingon a hallgatók a színházi előadói készségeik kiegészítéseként betekintést nyerhettek a televíziós műsorvezetés világába is.
Egy tanév, egy akciófilm – így zajlott az első second unit képzés az SZFE-n
A Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2024-ben indított second unit-rendező képzés egyedülálló kezdeményezés a hazai felsőfokú művészképzésben. Az interjúban Gulyás Budával, a szak osztályvezetőjével beszélgettünk az elsőként végzett évfolyammal kapcsolatban szerzett tapasztalatairól, a szakma sajátosságairól és a jövő kihívásairól.
„Én a partneri alkotói viszonyban hiszek” – interjú Kiss Józseffel, a drámainstruktor-rendező szak osztályvezetőjével
A szeptemberben induló elsőéves osztályok vezetőit bemutató sorozatunk következő szereplője Kiss József, a Soproni Petőfi Színház igazgatója – bár őt aligha kell bemutatnunk, hiszen évek óta oktat az SZFE-n. Gyakran dolgozik együtt a hallgatókkal, hiszen a soproni teátrum előadásaiban rendező-, valamint dramaturg- és színészhallgatók is közreműködnek. Hogyan juthatnak el ilyen felkérésekig a drámainstruktor-rendező szakos hallgatók és milyen többletet ad számukra ez a képzés? A tanévkezdésre hangolódva ezekről is beszélgettünk a Jászai Mari-díjas drámaíró-rendezővel.
