Molnár Ferenc klasszikusát, a Liliomot a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves rendező szakos hallgatója, Fejes Szabolcs állította színpadra a Nemzeti Színházban. A fiatal alkotó, aki korábban több vizsgaelőadásban is megmutatta rendezői gondolkodásmódját, ezúttal személyes hangvételű és a jelenhez is szorosan kapcsolódó értelmezéssel nyúlt a legendás műhöz. Az előadás kapcsán rendezői látásmódjának alakulásáról, színészi bizalomról és belső verklidallamokról beszélgettünk.
Milyen kihívást jelent pályakezdő rendezőként, hogy sokszor nem te választod meg a darabot, amin dolgozol? Hogyan lehet mégis személyessé tenni egy ilyen felkérést?
Ez az egyik legnagyobb különbség az egyetemi és a hivatásos rendezői munka között. Az iskolában sokkal nagyobb szabadságunk van abban, mit és hogyan szeretnénk rendezni, míg a pályakezdés időszakában ritkán adódik lehetőség arra, hogy egy darabot magunk válasszunk. A Liliom esetében a Nemzeti Színház kért fel a munkára, és ők is jelölték ki a művet. Persze van mozgástér, párbeszéd, finomhangolás – de itt nem volt rá szükség. A darab azonnal magával ragadott: a gondolatisága, a karakterek mélysége, a felvetett morális dilemmák mind közel állnak hozzám.
A történet középpontjában egy felelősségvállalásra képtelen férfi áll – akárcsak Csehov Platonovjában, amit két éve vizsgaelőadásként rendeztem. Egy olyan karakter, aki képtelen apává válni, akinek gondot okoz az elköteleződés, a monogámia. Ez a karaktertípus mindig is foglalkoztatott – talán mert bennem is sok kérdést vet fel. Így hát örömmel mondtam igent az előadásra.
Hogyan formálta a próbafolyamat a rendezői szemléletedet? Milyen felismerésekkel gazdagodtál a színészekkel való munka során?
Ez a próbafolyamat gyökeresen átalakította a hozzáállásomat. Most először éreztem igazán azt, hogy nem csupán a saját rendezői víziómat valósítom meg, hanem erőteljesen a színészekből dolgozom. A rendezői munkának két véglete van: az egyik, amikor mindent a színészre bízunk, a másik, amikor csak a saját elképzelésünket követjük. Mindkettő torzíthat – az egyik kreativitás nélkül maradhat, a másik viszont gyáva. Ahhoz, hogy a színészből dolgozz, bátorság kell. Egy ponton túl már nem tarthatod kézben az összes szálat, el kell engedned a kontrollt. Nekem ez kihívás volt – hajlamos vagyok mindent kézben tartani. Tudatosan dolgoztam azon, hogy megtanuljak elengedni. Szerencsére olyan színészi gárdával dolgozhattam, akikben teljesen megbízhattam – ez óriási tapasztalás volt számomra.
Fiatal rendezőként hogyan tudsz hitelesen dolgozni olyan témákkal, amelyekben nincs közvetlen személyes tapasztalatod?
A rendező és a színész három alapforrásból építkezik: személyes élményekből, empátiából és képzeletből. Hogy ezek hogyan keverednek, az mindig az adott jelenet kérdése. A darabban például megjelenik a fizikai bántalmazás, ami – szerencsére – számomra idegen tapasztalat. De ismerek olyanokat, akik átélték, és fontosnak tartottam, hogy minél mélyebben megértsem a belső folyamataikat. Interjúkat néztem, beszélgettem érintettekkel és pszichológusokkal. Kutattam, hogyan alakulhat ki, hogy egy bántalmazott nő önmagát hibáztatja. Honnan fakad ez a belső torzulás?
Ez a fajta felkészülés alapvető: gesztusokat, viszonyokat, motivációkat kell megérteni ahhoz, hogy a színészekkel közösen hitelesen tudjuk ábrázolni a helyzeteket.
Az előadásban szerepel egy filmjelenet is: Liliom öngyilkossága. Miért döntöttél úgy, hogy ezt filmen mutatod meg?
Tudatosan akartam elválasztani a púderrózsaszín színpadi világot attól a pillanattól, amikor Liliom megfutamodik a felelősség elől. A film fekete-fehér, élesen elüt a színpad látványvilágától. A film médiuma ráadásul másféle realitásélményt kínál: nem akartam, hogy színházi eszközökkel elnagyolva jelenjen meg Liliom tette.
A forgatásban SZFE-s filmes hallgatók vettek részt, Vecsernyés János tanár úr volt az operatőr, a verekedős jeleneteket pedig Lezsák Levente kaszkadőr koordinátor és csapata segítette. A produkció több pontján is jelen volt az SZFE: a dramaturg Szalánczi Ágota, a jelmezeket Wasilewski Laura tervezte, illetve a szintén SZFE-s színészhallgató, Marikát Bubik Réka alakítja.
Kinek a sorsa áll hozzád a legközelebb?
Nem nagy csavar, ha azt mondom: Liliomé. De az előadás valódi főszereplője szerintem Julika – az ő sorsa az igazán megrendítő. Vagány, erős és rendkívül komplex figura. Nem véletlen, hogy Liliom nem Marikát, hanem őt választja a darab elején: ő a „jók között a legrosszabb”, míg Liliom a „rosszak között a legjobb”.
Kettejük találkozása egy elveszett árva fiú és egy elveszett árva lány egymásra találása egy nyári éjszakán. Az eredeti darab szerint Liliom Zuglóba költözik – én viszont áthelyeztem a történetet a tizenharmadik kerületbe. Részben személyes kötődésből, hiszen itt élek, részben azért, mert innen építettem fel a túlvilági síkot is.
Ez volt az egyik legnagyobb változtatásom, amit a jogörökösök örömmel fogadtak – sőt, jelen is voltak az előadáson. Molnár írja: „Délutánonként ott ül az ablakban, és hallgatja a verklit.” Azonban figyelmes olvasással észrevehető: ez a verkliszó nem juthat el Zuglóig. Ez nem külső hang – ez egy belső zene, egyfajta vágyakozás, ami Liliom fejében szól.
Számomra a verkli hangja a színház. Egy örök kettősség, amit egyszerre imád és gyűlöl az ember. Emellett ott van Julika, a tiszta, rendes nő, akiért érdemes lenne megváltozni – de Liliom képtelen rá. Ez az ő igazi tragédiája: a változás lehetősége ott lebeg előtte, mégsem éri el.
Hosszú heteken át intenzíven foglalkoztál a Liliommal. Hogyan hatott rád ez a munka? Változott a gondolkodásod, vagy inkább megerősített abban, amit korábban is igaznak hittél – hogy az emberek nem változnak?
Bizonyos szinten segített. Ahogy az ember nézi a saját rendezését, óhatatlanul eszébe jutnak a saját élményei. Nem biztos, hogy ugyanazt éltem át, mint Liliom, de felismerem a párhuzamokat. Egy-egy közönyös vagy önző mondat a színpadon hirtelen tükröt tart – megmutatja, melyik az az út, amit érdemes elkerülni. A színház pont ettől erős: rávilágít azokra a zsákutcákra, amelyekbe könnyű belemenni. Félek, hogy ha egyszer a túlvilágon számot kell adni ezekről, lenne mit megmagyaráznom. Igyekszem viszont tanulni ezekből a felismerésekből.
A bemutatóról itt írtunk korábban.
Egyetemünk másodéves filmrendező hallgatója, Kis Xavér első önálló rövidfilmje. A Színes pokol, amely a nemek közti kommunikációról és a színészi kiszolgáltatottságról szól, már három hazai fesztivál programján szerepel, köztük a közelgő 45. Magyar Filmszemlén. Ennek kapcsán beszélgettünk vele, azt is megtudtuk, milyen út vezetett idáig.
Hogyan lesz egy lóból kaszkadőrló? Helyettesítheti-e az AI a szinkronhangot? Van-e hasonlóság Hamvas és Márai esztétikája között? – csak néhány cím az Alkotóműhelyek Hete programjából, amely február 9. és 13. között várja az SZFE hallgatóit és munkatársait. De, aki lazábban kezdené a szemesztert és inkább énekelne, táncolna vagy filmeket nézne, az is talál kedvére való programot.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) a Művészet és művészetközvetítés képzési területen a 21 hazai rangsorolt felsőoktatási intézmény közül országos szinten a 2. helyen áll az UNIside 2026 legfrissebb egyetemi rangsora szerint. A kiadvány kiemeli, hogy az SZFE különösen erős a hallgatói kiválóság és az oktatói minőség terén, miközben színművész képzése országosan a legnépszerűbb.
Dr. Tari János, operatőr-filmrendező, az SZFE egykori hallgatója, ma elismert oktatója egy ambiciózus dokumentumfilm-projektről mesélt nekünk. A készülő alkotás a Szűz Mária-kultusz európai kultúrtörténetét dolgozza fel. Melyek voltak a film mögött álló személyes motivációk, milyen szerencsés véletlenek adódtak a forgatás során és hogyan lehet hitelesen megjeleníteni ezt a hagyományt? – Többek között ezekről is kérdeztük az alkotót.
A Magyar Kultúra Napján Szabó Rékával, az SZFE oktatójával és a Nemzeti Színház dramaturgjával arról beszélgettünk, hogyan él tovább a Himnusz személyes emlékezetünkben, miként lehet a kollektív történelmi tapasztalatokat ma is érvényesen megszólaltatni, és hol húzódik a határ tisztelet és újraértelmezés között a kortárs színház és irodalom világában.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori és Habilitációs Tanácsa nevében tisztelettel meghívjuk Dobri Dániel Béla DLA disszertációjának nyilvános védésére.
Nagy büszkeséggel számolunk be arról, hogy az SZFE Filmrendező művész MA szakán 2023-ban végzett hallgatónk, Somossy Barbara Takarásban című diplomafilmje meghívást kapott az Egyesült Államok egyik legfontosabb rövidfilmes seregszemléje, a Dam Short Film Festival versenyprogramjába. Az Oscar-jelölt Koltai Lajos kreatív produceri közreműködésével készült alkotást több száz pályamű közül választották be a mindössze 12 nemzetközi filmet számláló mezőnybe.
„Miből áll a felvételi?” és „Van-e esélyem bejutni?” – ezek voltak a leggyakrabban feltett kérdések a 2026. január 8–10. között megrendezett Educatio Oktatási Szakkiállításon, ahol a Színház- és Filmművészeti Egyetem idén is saját standdal vett részt. A háromnapos rendezvény során az érdeklődők az egyetem hallgatóival, munkatársaival és számos oktatóval is találkozhattak, akiknek személyesen is feltehették kérdéseiket.

