„A verkli bennem szól” – Fejes Szabolcs Liliom-rendezéséről az alkotóval beszélgettünk
Molnár Ferenc klasszikusát, a Liliomot a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves rendező szakos hallgatója, Fejes Szabolcs állította színpadra a Nemzeti Színházban. A fiatal alkotó, aki korábban több vizsgaelőadásban is megmutatta rendezői gondolkodásmódját, ezúttal személyes hangvételű és a jelenhez is szorosan kapcsolódó értelmezéssel nyúlt a legendás műhöz. Az előadás kapcsán rendezői látásmódjának alakulásáról, színészi bizalomról és belső verklidallamokról beszélgettünk.
Milyen kihívást jelent pályakezdő rendezőként, hogy sokszor nem te választod meg a darabot, amin dolgozol? Hogyan lehet mégis személyessé tenni egy ilyen felkérést?
Ez az egyik legnagyobb különbség az egyetemi és a hivatásos rendezői munka között. Az iskolában sokkal nagyobb szabadságunk van abban, mit és hogyan szeretnénk rendezni, míg a pályakezdés időszakában ritkán adódik lehetőség arra, hogy egy darabot magunk válasszunk. A Liliom esetében a Nemzeti Színház kért fel a munkára, és ők is jelölték ki a művet. Persze van mozgástér, párbeszéd, finomhangolás – de itt nem volt rá szükség. A darab azonnal magával ragadott: a gondolatisága, a karakterek mélysége, a felvetett morális dilemmák mind közel állnak hozzám.
A történet középpontjában egy felelősségvállalásra képtelen férfi áll – akárcsak Csehov Platonovjában, amit két éve vizsgaelőadásként rendeztem. Egy olyan karakter, aki képtelen apává válni, akinek gondot okoz az elköteleződés, a monogámia. Ez a karaktertípus mindig is foglalkoztatott – talán mert bennem is sok kérdést vet fel. Így hát örömmel mondtam igent az előadásra.
Hogyan formálta a próbafolyamat a rendezői szemléletedet? Milyen felismerésekkel gazdagodtál a színészekkel való munka során?
Ez a próbafolyamat gyökeresen átalakította a hozzáállásomat. Most először éreztem igazán azt, hogy nem csupán a saját rendezői víziómat valósítom meg, hanem erőteljesen a színészekből dolgozom. A rendezői munkának két véglete van: az egyik, amikor mindent a színészre bízunk, a másik, amikor csak a saját elképzelésünket követjük. Mindkettő torzíthat – az egyik kreativitás nélkül maradhat, a másik viszont gyáva. Ahhoz, hogy a színészből dolgozz, bátorság kell. Egy ponton túl már nem tarthatod kézben az összes szálat, el kell engedned a kontrollt. Nekem ez kihívás volt – hajlamos vagyok mindent kézben tartani. Tudatosan dolgoztam azon, hogy megtanuljak elengedni. Szerencsére olyan színészi gárdával dolgozhattam, akikben teljesen megbízhattam – ez óriási tapasztalás volt számomra.
Fiatal rendezőként hogyan tudsz hitelesen dolgozni olyan témákkal, amelyekben nincs közvetlen személyes tapasztalatod?
A rendező és a színész három alapforrásból építkezik: személyes élményekből, empátiából és képzeletből. Hogy ezek hogyan keverednek, az mindig az adott jelenet kérdése. A darabban például megjelenik a fizikai bántalmazás, ami – szerencsére – számomra idegen tapasztalat. De ismerek olyanokat, akik átélték, és fontosnak tartottam, hogy minél mélyebben megértsem a belső folyamataikat. Interjúkat néztem, beszélgettem érintettekkel és pszichológusokkal. Kutattam, hogyan alakulhat ki, hogy egy bántalmazott nő önmagát hibáztatja. Honnan fakad ez a belső torzulás?
Ez a fajta felkészülés alapvető: gesztusokat, viszonyokat, motivációkat kell megérteni ahhoz, hogy a színészekkel közösen hitelesen tudjuk ábrázolni a helyzeteket.
Az előadásban szerepel egy filmjelenet is: Liliom öngyilkossága. Miért döntöttél úgy, hogy ezt filmen mutatod meg?
Tudatosan akartam elválasztani a púderrózsaszín színpadi világot attól a pillanattól, amikor Liliom megfutamodik a felelősség elől. A film fekete-fehér, élesen elüt a színpad látványvilágától. A film médiuma ráadásul másféle realitásélményt kínál: nem akartam, hogy színházi eszközökkel elnagyolva jelenjen meg Liliom tette.
A forgatásban SZFE-s filmes hallgatók vettek részt, Vecsernyés János tanár úr volt az operatőr, a verekedős jeleneteket pedig Lezsák Levente kaszkadőr koordinátor és csapata segítette. A produkció több pontján is jelen volt az SZFE: a dramaturg Szalánczi Ágota, a jelmezeket Wasilewski Laura tervezte, illetve a szintén SZFE-s színészhallgató, Marikát Bubik Réka alakítja.
Kinek a sorsa áll hozzád a legközelebb?
Nem nagy csavar, ha azt mondom: Liliomé. De az előadás valódi főszereplője szerintem Julika – az ő sorsa az igazán megrendítő. Vagány, erős és rendkívül komplex figura. Nem véletlen, hogy Liliom nem Marikát, hanem őt választja a darab elején: ő a „jók között a legrosszabb”, míg Liliom a „rosszak között a legjobb”.
Kettejük találkozása egy elveszett árva fiú és egy elveszett árva lány egymásra találása egy nyári éjszakán. Az eredeti darab szerint Liliom Zuglóba költözik – én viszont áthelyeztem a történetet a tizenharmadik kerületbe. Részben személyes kötődésből, hiszen itt élek, részben azért, mert innen építettem fel a túlvilági síkot is.
Ez volt az egyik legnagyobb változtatásom, amit a jogörökösök örömmel fogadtak – sőt, jelen is voltak az előadáson. Molnár írja: „Délutánonként ott ül az ablakban, és hallgatja a verklit.” Azonban figyelmes olvasással észrevehető: ez a verkliszó nem juthat el Zuglóig. Ez nem külső hang – ez egy belső zene, egyfajta vágyakozás, ami Liliom fejében szól.
Számomra a verkli hangja a színház. Egy örök kettősség, amit egyszerre imád és gyűlöl az ember. Emellett ott van Julika, a tiszta, rendes nő, akiért érdemes lenne megváltozni – de Liliom képtelen rá. Ez az ő igazi tragédiája: a változás lehetősége ott lebeg előtte, mégsem éri el.
Hosszú heteken át intenzíven foglalkoztál a Liliommal. Hogyan hatott rád ez a munka? Változott a gondolkodásod, vagy inkább megerősített abban, amit korábban is igaznak hittél – hogy az emberek nem változnak?
Bizonyos szinten segített. Ahogy az ember nézi a saját rendezését, óhatatlanul eszébe jutnak a saját élményei. Nem biztos, hogy ugyanazt éltem át, mint Liliom, de felismerem a párhuzamokat. Egy-egy közönyös vagy önző mondat a színpadon hirtelen tükröt tart – megmutatja, melyik az az út, amit érdemes elkerülni. A színház pont ettől erős: rávilágít azokra a zsákutcákra, amelyekbe könnyű belemenni. Félek, hogy ha egyszer a túlvilágon számot kell adni ezekről, lenne mit megmagyaráznom. Igyekszem viszont tanulni ezekből a felismerésekből.
A bemutatóról itt írtunk korábban.
Egyéb hírek
SZFE-s hallgatók a Cannes-i Filmfesztiválon
A Cannes-i Filmfesztivál a világ legismertebb és legnagyobb presztízsértékkel bíró fesztiválja, melyet minden év májusának második felében tartanak Cannes-ban. A fődíjért, az Arany Pálmáért versenyző filmek vetítésének legfőbb helyszíne a Croisette körúton fekvő Fesztivál- és Kongresszusi Palota. Idén az SZFE 25 diákja utazott ki a programra; közülük két televíziós műsorkészítő szakos hallgatónkkal, az elsőéves Hegedüs Katával és a másodéves Simon Eszterrel beszélgettünk az élményeikről.
„A színész mint vehiculum” – az SZFE-n tartott előadást Valère Novarina
A francia színházi rendező, költő, festő és drámaíró, Valère Novarina látogatott el május 5-én a Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolájába az intézmény felkérésére. A neves kortárs képzőművész ezúttal a színház és festészet viszonyáról tartott előadást a jelenlévő érdeklődőknek.
Meghívó Liszka Tamás DLA disszertációjának nyilvános védésére
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanácsa nevében tisztelettel meghívjuk Liszka Tamás DLA disszertációjának nyilvános védésére.
Franco Nero Veszprémbe látogatott
Franco Nero érkezett Magyarországra az SZFE osztályvezető oktatója, Oberfrank Pál által vezetett Veszprémi Petőfi Színház meghívására. Az olasz világsztár élete során eddig 250 filmben vállalt szerepet, melyeknek műfaji sokszínűsége elképesztő: az alkotások között ugyanúgy vannak művészfilmek, mint politikai krimik, spagetti-westernek és történelmi tablók. Az életmű ez utóbbi kategóriába sorolható darabjai közül ráadásul a legjelentősebbek közé tartozik a magyar Julianus barát, a Honfoglalás és a Sacra Corona is. Franco Nero volt már magyar, lengyel és orosz; több mint harminc eltérő nemzet hőseit keltette életre a filmvásznon.
Két hónap egy különleges szigeten a Pannónia Ösztöndíjprogram jóvoltából
Ács Vanessza, az SZFE harmadéves televíziós műsorszerkesztő hallgatója a Pannónia Ösztöndíjprogram keretén belül két hónapot töltött egy különleges szigeten, ahol mind szakmailag, mind emberileg sokat fejlődött.
SZFE-s előadások az OSZT programjában
Az Országos Színházi Találkozó, amely a magyar színházi élet egyik legfontosabb ünnepe, idén is sokszínű és izgalmas előadásokkal várja a közönséget. A találkozón a Színház- és Filmművészeti Egyetem is képviselteti magát. Június 12-én a Spoon River-i holtak, június 16-án pedig a Parasztopera látható majd az OSZT Off programjában.
Besúgók, hisztérikák és jazz - interjú Regős Simon végzős rendező hallgatónkkal
„Egyszerűen nem vesszük észre, hogy a múlt mennyire körbelengi ezt az országot és nem tudjuk elengedni, nem tudunk továbblépni. Fel kell ismernünk, hogy vannak olyan dolgok, amikről beszélnünk kell” – ötödéves fizikai színházrendező hallgatónk, Regős Simon nem félt családja legintimebb történeteit színre vinni, egyfajta korlenyomatot is adva a második világháború utáni évtizedekről. A Hisztéria üzenőfüzete-t még júniusban is elcsíphetjük a Bethlen Téri Színházban.
„A siker ne sodorjon el, hanem irányt mutasson” – Domokos Éva Lili útja a Pokoli rokonokig
Domokos Éva Lili, a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves színművészhallgatója egy különleges lehetőséggel indította pályáját: szerepet kapott a nagy sikerű Pokoli rokonok című sorozatban. Az egyetemi kurzustól a castingon át a forgatás élményeiig, majd a színházi és filmes felkérésekig tartó út nemcsak szakmai áttörést hozott számára, hanem önismereti fordulóponttá is vált.
