Ajánló: Különóra és A kopasz énekesnő – Ionesco-drámák Rátóti Zoltán rendezésében

Bár az életben számtalanszor vagyunk tanúi, vagy elszenvedői abszurd helyzeteknek, ha színházról van szó, legtöbben mégis idegenkedünk az abszurd drámától. Nem vágyunk értelmetlen hablatyolásra, képtelen alakokra, helyette valóságot és hús-vér embereket akarunk látni a színpadon. Aztán amikor mégis odakeveredünk egy ilyen darabra, rájövünk, hogy az egyes jelenetek képtelenségei ellenére a darab egésze mégis kegyetlenül valóságos.

Rátóti Zoltán Eugène Ionesco két abszurd drámájának a színpadra állításával tiszteleg egykori osztályfőnöke, Kapás Dezső előtt. „Nagy kedvence volt ez az abszurd világ, a fekete humor. Ő maga is fantasztikus bohóc volt, imádta a nemes értelemben vett bohóckodást. A tőle tanultakat igyekszem most átadni a diákoknak” – mondja. A Színház- és Filmművészeti Főiskola legendás tanára, Kapás Dezső 1986-ban maga is megrendezte A kopasz énekesnőt a Pesti Színházban, de tanítványaival is színpadra vitt abszurd műveket. Rátóti Zoltán szerint egy Ionesco-dráma mindig nagy kihívás a hallgatóknak: „Emlékszem, anno mi is értetlenül álltunk a feladat előtt, hogy úristen, egy ilyen darabbal mit kell kezdeni, hogyan kell abszurdot játszani és ez most sincs másként; ugyanígy reagált az osztályom. Viszont ahogy Kapás Dezső, én is fontosnak tartom, hogy ebben a színházi műfajban is kipróbálhassák magukat a növendékek.”

A Különórában a tanárt Ficsór Milán játssza, aki nagyon örült annak, hogy osztályvezetője őt választotta ki erre a szerepére. „Vonzanak az infantilis, elmebeteg karakterek; ez a szerep az első szárnypróbálgatásom ezen a téren.” – mondja. A tanítvány szerepében László Rebekát láthatjuk, akiről kiderül, hogy sokat próbál Milánnal: az elmúlt három évben számos közös előadásuk, jelenetük is volt. Mikor arról kérdezem, hogy a darabnak a legbrutálisabb jelenete – a tanár a tanítvánnyal dulakodik, majd egy konyhakéssel végez is vele – mennyire okozott számukra nehézséget, Rebeka felidéz egy emléket: „Első évben volt egy csók-pofon jelenetünk, ami arról szólt, hogy Milánnak le kellett kevernie nekem egy hatalmas pofont és mi akkor órákat szenvedtünk azzal, hogy ő még csak minimálisan sem akart fájdalmat okozni nekem. Ezen mára túllendültünk, és ez a jelenet most nagyon simán ment.” Ami mindezek után számukra a legnagyobb kihívást jelenti ebben a darabban, az egyértelműen a szövegtanulás.

Ezt osztják A kopasz énekesnő szereplői is. A Mrs. Martint megformáló Varga Anna azt meséli, hogy általában nagyon büszke a gyors szövegtanulási képességére, viszont ezzel az anyaggal most ő is rettenetesen megszenvedett. „Semmilyen logika, történetvezetés nincs a párbeszédekben” – magyarázza. „Remélem, nem árulok el súlyos titkot azzal, ha azt mondom, hogy most sem száz százalékig azt mondjuk, ami le van írva.” – teszi hozzá nevetve. Erre darabbéli házastársa, a Mr. Martint alakító Holló Patrik is ráerősít: „Játékunk óriási agytorna is egyben. Nagyon kell figyelnünk, hogy mikor-mi a sorrend, nehogy tévesszünk.” Emellett azt is megosztották, hogy az elmúlt években többször alakítottak már házaspárt, tehát összeszokott párosnak tekinthetők. A legabszurdabb jelenet az övék a darabban. „Bocsánat, asszonyom, azt hiszem, valahol már találkoztunk” – szólítja meg Mr. Martin Elizabeth Martint a Smith házaspár nappalijában. Majd egy hosszú kérdezz-felelek és az „Oh milyen furcsa! Milyen különös!” felkiáltások közepette rádöbbenek, hogy öt hete nemcsak, hogy ugyanazzal a vonattal érkeztek Londonba, de most egy városban, egy utcában, ugyanazon lakótömb ugyanazon lakásában laknak, sőt még egy ágyban is alszanak… azaz tulajdonképpen házastársak. Patrik szerint ez a jelenet, bár nagyon abszurdnak tűnik, mégis a valóságot mutatja. „Jól tükrözi, hogy a házaspárok tagjai sokszor mennyire nem ismerik egymást és elbeszélnek egymás mellett.” – mondja.

Rátóti Zoltán szerint Ionesco két ikonikus darabja ma is rendkívül aktuális. „Arról szólnak, hogy sokszor nem értjük egymást, csak a saját fontosságunkkal foglalkozunk, a saját gondolatunknak akarunk érvényt szerezni. Nem tudunk figyelni a másikra, csak eljátsszuk, hogy figyelünk, de valójában nem értjük, hogy a másik mit mond.” Majd hozzáteszi, hogy a Különóra ráadásul arról is szól, hogy időnként mennyire zsákutcába futunk. Ebben a darabban ugyanis nemcsak a tanár kegyetlen, hanem a tanítvány is, aki saját vágyaitól vezérelve belemegy egy olyan szituációba, ami a végzetét okozza. A súlyos mondanivalót a rendező mindkét darab végén egy zenés befejezéssel oldja fel. Míg a Különórában a tanár a szövetségesével és amolyan gyámolítójával, a szobalánnyal lejt egy keringőt – miután az megdorgálja, hogy ma már negyvenedjére gyilkolt –, addig A kopasz énekesnő szereplői egy igazán ütős zenére vadulnak meg.

Azonban nemcsak a zárójelenetek, hanem az Ionesco-darabokra általánosan jellemző fekete humor miatt sem tudjuk igazán komolyan magunkra venni a látottakat. Már szinte kínunkban nevetünk, amikor Csikós Máté Mr. Smith-je egy kígyóról és rókáról szóló történettel szórakoztatja vendégeiket, de Bubik Réka is brillírozik a sznob Mrs. Smith szerepében. Tanítványai előadásán az osztályfőnök, Rátóti Zoltán is többször felderül, bár nála talán senki nem ismeri jobban a darabot. „Minden próbán meg tudtak lepni és ezért nagyon hálás vagyok nekik.” – mondja. Majd hozzáteszi: „Nagyon elégedett vagyok a hozzáállásukkal, a munkájukkal. Tudom, hogy nagyon sok mindenre képesek és ezek a darabok olyan színek lesznek a palettájukon, amiket a későbbiekben nagyon jól hasznosítanak majd a pályájukon.”