Ismét az Alkotóműhelyek Hete nyitja a tanévet

augusztus 19., kedd 16:23
Share

Pilátus alakja a színpadon, a homokból hogyan válik emlékezet és mit rejtenek az őserdő által benőtt maja városok. A korábbi évekhez hasonlóan számos érdekes előadással, programmal várjuk hallgatóinkat már szeptember első hetében, hogy kreatívan induljunk neki a közös munkának.

Az ismeretterjesztés mellett az esemény célja az, hogy lehetőséget nyújtson a hallgatóknak betekinteni más intézetek, szakok képzéseibe, valamint egymás mélyebb megismerésére.

Az első napon Hamvas Béla és Mária Sándor világalkotó és romboló esztétikájáról elmélkedhetünk Kiss József előadásán, majd a médiaszabályozás miértjét keressük dr. Radetzky András segítségével. Kedden a „jó” és „rossz” mozgóképpel való találkozásra hívja vendégeit Zilahy Tamás Vágjunk jó képet című előadásán, délután pedig megtudhatjuk, hogyan válik emlékezetté a homok Ellinger Edina és Ács Norbert kísérleti workshopján. A programsorozat harmadik napján Gleason-Nagy Natália angol nyelven vezeti be közönségét az amerikai színházi rendező, Robert Wilson művészetébe, akit a New York Times a „világ színházi művészének” nevezett.

A hét kiemelt eseménye lesz a Mit lát a néző? Bevezetés a színházszociológiai kutatások módszertanába című tankönyv bemutatója. A hiánypótló módszertani kötet a Károli Könyvek sorozat gondozásban jelent meg egyetemünk rektora, prof. dr. Sepsi Enikő és dr. Szabó Attila szerkesztésében, mely empirikus színházi nézőkutatások megszervezéséhez ad elméleti és gyakorlati hátteret, módszereket, valamint konkrét kérdőíveket. A kötetet a szerkesztők fogják bemutatni . A zárónapon az MTVA Tehetséggondozó programját ismertetjük, ezt követi Vidnyánszky Attila workshopja a TV Stúdióban, majd a Doktori Iskola vezetője, prof. dr. Balázs Géza tart útibeszámolót az őserdő fedte maja városok titkairól.

 

A részletes programleírás itt található.

 

Minden érdeklődő hallgatót szeretettel várunk!

Egyéb hírek

Megnyitotta 160. tanévét a Színház- és Filmművészeti Egyetem

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) 2025. szeptember 5-én tartotta jubileumi tanévnyitóját az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol közel 160 elsőéves hallgatót köszöntöttek. Az esemény keretében 45 művész jubileumi arany-, gyémánt- és vasdiplomát vehetett át.

Magyarországi ősbemutató az SZFE színpadán – Beszélgetés Adam Ledger rendezővel

Mit üzen ma az Oidipusz-történet? Adam Ledger, a Birminghami Egyetem rendezője most először állít színpadra darabot az SZFE hallgatóival. Martin Crimp A többit láttad már a moziban című művének hazai premierje igazi összmunkával jön létre: dramaturgok, drámainstruktorok, színészek és egy oktató dolgoztak együtt, hogy kortárs közegben szólaltassák meg Euripidész klasszikusát.

Mit lát a néző? – új módszertani kötet jelent meg a színházi befogadás kutatásáról

Szeptember 3-án, a Színház- és Filmművészeti Egyetem egyhetes kulturális programsorozata, az Alkotóműhelyek Hete keretében mutatták be a Mit lát a néző? című hiánypótló színházszociológiai tankönyvet.  A kötet 2025 áprilisában jelent meg a L’Harmattan Kiadó gondozásában, a Károli Könyvek sorozatban, szerkesztői Sepsi Enikő, az SZFE rektora és Szabó Attila, az egyetem oktatója. A kiadvány elméleti hátteret, gyakorlati módszereket és konkrét kérdőíveket kínál mindazoknak, akik színházi nézőkutatások megszervezésével kívánnak foglalkozni.

„Egy szavam se lehet” – beszélgetés Udvarias Katalin, színművésszel

Udvarias Katalin 1974-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, és tavaly vette át az arany díszoklevelét. Több mint fél évszázados pályafutása során számtalan főszerepet alakított, emellett 16 évig tanított, könyvet ír, és ma is aktívan dolgozik. Beszélgetésünkben a hivatás szeretetéről, a színészi lét kihívásairól, valamint a boldogság titkáról mesélt.

Mit lát a néző? És mi az a puskamikrofon? – Programajánló az Alkotóműhelyek Hetéről

Mindig is kíváncsi voltál, mit tanulnak a többiek? Televíziós szakra jársz, de érdekel a színpad világa? Esetleg rendezőként eljátszottál a gondolattal, milyen lehet bábszínészként életet lehelni a tárgyakba, vagy talán már profin vágod a filmet, de szívesen kipróbálnád magad egyszer a kamera mögött? Az Alkotóműhelyek Hete során pont erre lesz lehetőséged. Kezdjük együtt kreatívan az új tanévet!

„Nagyon vágytunk már egy ilyen osztályra” – bemutatkoznak az elsős bábszínészek osztályvezetői

Ellinger Edina és Ács Norbert ugyanolyan fanatikusai a bábművészetnek, annak szerepéről és oktatásáról is egyet gondolnak. Így nem meglepő, hogy huszonegy éve egymás szakmai támaszai, és hogy idén együtt indítanak osztályt az SZFE-n. Az elsős osztályok vezetőit bemutató sorozatunkban ezúttal velük beszélgettünk.

„Újra szívünkbe zártunk, Debrecen!” – Beszámoló a 2025-ös Nyári Akadémiáról

Az idei Nyári Akadémián 81 leendő elsőéves hallgató vett részt a cívis városban, hogy megismerkedjen jövendőbeli évfolyamtársaival, oktatóival, és nem utolsósorban azzal az egyedi „eszefés” életérzéssel, amely hamarosan mindennapjaik részévé válik. A HÖK és az egyetem vezetésének közös szervezésében megvalósuló egyhetes tábor gazdag kulturális, szakmai és közösségi programkínálattal várta a résztvevőket, így az oktatók és a hallgatók szeptember 5-én, a tanévnyitón már ismerősként üdvözölhetik egymást.

„Célunk, hogy minél több jó film szülessen” – bemutatkozik az SZFE dokumentumfilmes osztályvezető párosa

A 2025 szeptemberében induló osztályok vezetőit bemutató sorozatunkban ezúttal a dokumentumfilm-rendező művész MA osztályának vezetőivel, Barlay Tamással és Moys Zoltánnal beszélgettünk. A Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet oktatóival arra is kitértünk a felvételi eljárás menetének ismertetése mellett, hogyan találja meg egy dokumentumfilmes készülő alkotásának témáját.

Több betöltése Több betöltése
Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi 2020