Almási Tamás Életműdíjat vehetett át

B. Török Fruzsina
szeptember 13., szerda 15:02
Share

Átadták a 19. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A fesztivál életműdíját Almási Tamás rendező vehette át. Almási Tamás negyvennél is több filmet készített, a Színház- és Filmművészeti Egyetem professor emeritusa generációk sorát oktatta. Korábban hatszor nyerte el a Filmszemlén a legjobb dokumentumfilm, ötször a filmkritikusok díját, a Balázs Béla-díjtól a Kossuth-díjig számos más elismerés birtokosa. Az Életműdíj kapcsán Almási Tamással beszélgettünk.

Szeptember 9-én vette át az Életműdíját. Mit érez most? Mit jelent Önnek ez a díj?

Makk Károly, Szabó István, Jancsó Miklós kapta korábban ezt a díjat. Nagy öröm és komoly megtiszteltetés. Az átadón igencsak meghatódtam. Ugyanakkor azt is érzem, mennyivel jobb lenne egy elsőfilmes díjat kapni, mert akkor még a pályám elején lennék. Bízom benne, hogy ez a díj nem azt jelenti, hogy valami lezárult, csak annyit, hogy ami mögöttem van, az már életműnek tekinthető.

Mi az Ön története, ami meghozta Önben a döntést, hogy a mozgókép lesz a nyelve?

A 60-as évek elején voltam kiskamasz. Színekre nem emlékszem, akkoriban valahogy minden fakó és kopottas volt. Málló vakolatok, golyónyomok a falakon. Gyerekkoromban rendszeresen jártunk moziba. És ott nekem kinyílt a világ. A film előtti híradók végén a vasfüggönyön túli: tüntető feketék, felhőkarcolók, szendvicsemberek reklámtáblákkal a nyakukban, Beatles zenére tomboló tinédzserek, filmsztárok, csillogó autócsodák… Minden más volt: izgalmasabb, igazabb, színesebb. Bár a híradó akkoriban még fekete-fehér volt. Kíváncsi lettem a világra. Bújtam a Film Színház Muzsikát, Filmkultúrát, Filmvilágot. Faltam a filmes köteteket. Bergmant, Antonionit, Fellinit néztem a mozikban. Filmklubokba jártam. Vérre menő vitákat folytattam rendezőkről. Csodáltam Jancsót, Fábrit, Makkot. Hasonlítani szerettem volna hozzájuk. Később mindhárman mestereim lettek. Aztán hamar rájöttem, igazából nem a világ – az emberek érdekelnek.

Miben különbözik a dokumentumfilm készítés a többi filmes műfajtól? Kiknek való az SZFE-n a dokumentumfilmes képzés?

Nem könnyű műfaj, ugyanis sok egyéb képesség mellett komoly vadászösztön is kell a dokumentumfilm rendezéshez. A történetet nem kitaláljuk, hanem megtaláljuk. Már ha egyáltalán meglátjuk a valóság végtelen univerzumában, és akkor sem készen kapjuk. A dokumentumfilm etikailag érzékeny műfaj, hiszen valós személyekkel, valós életekkel, valós élethelyzetekkel, a szereplők örömeivel, fájdalmaival, titkaival dolgozunk. Ebből a „matériából” – ami az ő életük – formálunk filmet. Nagy felelősséggel járó munka, inkább hivatás.

Mi a titka a dokumentumfilmnek?

Ha tudnám erre a kérdésre a pontos választ, akkor csak remekműveket készítenék (nevet). Egy megdöbbentő filmrészlet felidézésével megpróbálok válaszolni. A titkok között biztosan szerepel a jelen egyszerisége és kiszámíthatatlansága. Hogy konkrétabb legyek: láttam egy dokumentumfilmet, amiben az egyik szereplő váratlanul meghalt. Később hozzájutottam a kópiához. Feltettem a vágóasztalra és tekertem előre – hátra. A történet adott pontján a szereplő még élt, 10 kockával később már nem. Visszatekertem, akkor megint élt, 10 kockával később pedig ismét halott volt. A jelenetben az operatőr hátul ült a dzsipben, mellette egy stábtag, a kocsit a rendező vezette. Megállították őket egy katonai ellenőrző ponton. Az előzőeken simán átjutottak. Itt kiintik a kocsiból a gépkocsit vezető rendezőt, aki előre indul a fegyveresekhez. Távolabbról látjuk, de nem halljuk, ahogy békésen beszélgetnek, aztán minden előjel nélkül, az egyik katona előkapja a pisztolyát és fejbe lövi a rendezőt. Az operatőr az autóból forgatta az egészet. Nem látványos a halál, mint a fikciós filmekben, éppen „csak” a szemünk láttára történik. Valós emberekről beszélünk és nem színészekről, eljátszott jelenetről. A filmet visszatekerhetjük, a valóságot azonban nem. Ez a történet persze többről szól, mint a dokumentumfilm-készítés. Rám elementáris erővel hatott.

Ha már a megismételhetetlenről és visszahozhatatlanról beszéltem, akkor egy másik dokfilmes sajátosságról, a pillanat „megtalálásáról” és a pillanat „elkapásáról” egy történet. A Sejtjeink című filmem három házaspár gyermekért folytatott küzdelmét, mesterséges megtermékenyítéssel járó kálváriáját mutatja be. Az egyik jelenetében a meddőségi centrumban forgattunk épp. Vártuk Györgyi – a film főszereplője – vérvételének eredményét. Abból derül ki, hogy megtapadtak-e az embriók, azaz állapotos-e? A több órás, idegtépő várakozás láthatóan megviselte a házaspárt. Sok év sikertelen próbálkozásán voltak már túl.  Az „eredménytelenség” ebben az esetben borítékolható volt a néhány nappal korábbi betegsége és a vele járó láza miatt. Györgyi magába roskadva ült, amikor mögötte nyílt az ajtó, és belépett egy házaspár, nyakukban pár hónapos ikreikkel. Kamerán keresztül egy képben láttam a reményvesztett párt és mögöttük a büszke családot. Sikerült „elkapni” azt a pillanatot, amikor Györgyi meglátta őket. Tekintetében minden érzelme bele sűrűsödött. Volt abban irigység, boldogság, félelem, remény, hit, szorongás, szeretet és még sorolhatnám. A film egyik legjobb pillanata a véletlennek köszönhető? Rengeteg időt töltöttünk a ministábbal abban a váróban. Egyszer láttunk egy hasonló jelenetet. Nem számíthattunk ismétlődésre, mégis készen álltunk rá. Igaz, a szerencse is mellénk szegődött. Jó irányba állt a kamera, nem volt technikai gond. Játékfilmben sem sikerülhetett volna jobban a jelenet. A pillanat elszáll, a megragadásáért tenni kell.

Eddig arról a módszerről beszéltem, amit magam követek sok filmemben. Vannak más módszerek, más megközelítések is. Ami közös, hogy a dokumentumfilmek nézői többnyire olyan hétköznapi embereket látnak, amilyenek ők maguk. Könnyű azonosulni velük.

Mit gondol az elengedésről? Hogy birkózik meg azzal, hogy a filmjei szereplői, akikkel hónapokat, olykor éveket töltenek együtt vagy meghalnak vagy a forgatás végén el kell engednie a kezüket?

Nem egyszerű az biztos. Nem is nagyon tudom, vagy akarom a szereplőim kezét elengedni. Volt olyan karácsony még sok-sok évvel ezelőtt, mikor képeslapokat küldtem egykori szereplőimnek. Cirka száz lapot írtam meg. Idővel ezekből a kapcsolatokból csak a legmélyebbek és legerősebbek maradnak meg hosszú évtizedekig, a többi szép lassan kikopik az életemből. A film viszont megmarad.

Fotók: cinefest.hu

Egyéb hírek

Felhívás a Tudományos Diákkör munkájában való részvételre

Egyetemünk minden osztatlan képzésben tanuló 1., 2., 3., BA 1., 2. és MA 1. évfolyamos hallgatója jelentkezhet 2023. október 2-ig a cikkben található Jelentkezési lap kitöltésével.

Ma ünnepeljük a Magyar Dráma Napját

A Magyar Dráma Napján Kozma Andrással beszélgettünk, aki a színház iránti elhivatottságáról és pályafutásáról osztotta meg gondolatait. Kozma András a Szovjetunióban, egy kis oroszországi faluban látta meg a napvilágot, de Magyarországon nőtt fel. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán az orosz-történelem szak mellett irodalomtörténeti és kultúrantropológiai tanulmányokat folytatott, a bölcsész-tanári diploma megszerzése után irodalomelméleti PhD képzésben vett rész, később tolmácsként, dramaturgként és műfordítóként folytatta pályafutását. Jelenleg a Nemzeti Színház dramaturgja és az SZFE óraadó oktatója, aki beszélgetésünk során elmesélte, hogyan talált rá a színházra, és miért döntött úgy, hogy a színházművészet útján indul el.

Már online is megnézhető, több mint hét órán át: Madách Projekt a Médiaklikk.hu-n

Mintegy hat és fél órán keresztül, egyben látható a grandiózus Madách Projekt teljes előadása a Médiaklikk.hu-n, valamint két részletben megtekinthető az “Összehullni, szétsietni” című werkfilm, mely bemutatja a nemzetközi színházi produkció létrejöttének elkapott pillanatait, a feladat nagyszerűségét és nehézségeit.

Boldog Vég - Valceres tündérmesétől az orfeumi forró revühangulatig - az SZFE végzős zenés színművész osztálya délutántól estig operetteket játszott

Vasárnap délután kettőtől este tízig öt rövidített operettet láthatott az Eiffel Műhelyház közönsége. A maraton minőségéről Novák Eszter és Forgács Péter rendezése, továbbá Selmeczi György zenei irányítása gondoskodott, de a legnagyobb elismerés a Színház- és Filmművészeti Egyetem ötödéves zenés színművész hallgatóit illeti, akik ezzel a grandiózus előadáscsokorral igazán bizonyították rátermettségüket és föladták a leckét a később végző zenés osztályoknak.

Annyi jót kapunk az előadások után, hogy szinte fel sem tudjuk dolgozni azonnal – interjú Fabók Mariannal

Fabók Mariann az SZFE báb színművész osztályának osztályvezetője a Déryné Programnak kezdetektől aktív résztvevője. A Blattner-díjas előadóművész új szerepkörben mutatkozott be, a Déryné ifjasszony című előadásban Etelkát alakítja. Bár elsőre megijedt a felkéréstől, ma már örömmel emlékszik vissza minden pillanatra, és örül, hogy a lehetőség a komfortzónájából is kibillentette. Fabók Mariannal a deszkavizio.hu beszélgetett.

Újra láthatóak a Madách Projekt magyar színei a Nemzeti Színház nyílt napján

A korábbi évekhez hasonlóan idén is megrendezi nyílt napját a Nemzeti Színház, szeptember 23-án szombaton 14 órától színes programsorral várják az odalátogatókat. Többek között látható lesz az SZFE által szervezett Madách Projekt három magyar színe, ezúttal nyilvános próba keretében.

SZFE-s hallgatók Rátóti Zoltán rendezésében a Nemzeti Színházban

A Nemzeti Színház és a Gyulai Várszínház közös produkciója keretében augusztus 16-án a Gyulai Várszínházban mutatta be Molnár Ferenc két egyfelvonásosát. A Nemzeti Színházban 2023. szeptember 26-tól láthatja a nagyérdemű közönség az SZFE-s hallgatókat a Nemzeti Színház művészeivel.

Ad Teatrum színházi fesztivál, a tehetségek platformja - négy nap, nyolc előadás

Bemutatkozik az SZFE négy felsőbbéves osztálya. Az Ad Teatrum Fesztivál a hallgatók, a nézők és a színházi szakemberek találkozásának kulcsfontosságú lehetősége szeptember 22. és 25. között. A rendezvény célja hogy hallgatóinkat már az egyetemi évek alatt megismerjék a hazai színházi élet alkotói és vezetői.

Több betöltése Több betöltése