Az SZFE-re látogatott Jean-Marie Pradier, az etnoszcenológia atyja
2024 április 29., hétfő 13:06.
Lebilincselő előadásaival ragadta magával a hallgatókat a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Jean-Marie Pradier, az etnoszcenológia tudományának alapítója. A neves tudóst Sepsi Enikő professzor asszony, a Színház és Filmművészeti Egyetem rektora, a francia professzor egykori hallgatója fogadta, aki egyúttal a Doktori Iskola hallgatóinak tartott francia nyelvű előadást is tolmácsolta.
Jean-Marie Pradier a harmadéves dramaturgoknak két alkalommal tartott angol nyelvű előadást, az szfe.hu-nak adott közvetlen hangvételű interjúban pedig elmondta, hogy még gyermekkorában megérintette a színház, ami aztán egész pályafutását meghatározta.
Az 1995-től formálódó tudományág alapja, hogy az előadóművészeti jelenségek tanulmányozása során kerüli az etnocentrizmust, ehelyett pedig azt hangsúlyozza, hogy azokat más kulturális, történelmi és társadalmi kontextusban is szükséges megvizsgálni. Jean-Marie Pradier az etnoszcenológiát az etnomuzikológiával, a performance studies-zal, az etnodrámával és a színházi antropológiával hozza összefüggésbe. Az SZFE-n tartott előadása során kitért a tudományág megalapozásában szerepet játszó magyar tudóselődökre is, így Róheim Géza néprajzkutatóra, az etnológia pszichoanalitikai irányzatának világhírű egyéniségére, Ferenczi Sándorra, a magyarországi pszichoanalízis megteremtőjére, Bartók Bélára, a 20. század egyik legjelentősebb zeneszerzőjére és népzenekutatójára, valamint a Francia Nemzeti Tudományos Kutatási Központ (Centre National de la Recherche Scientifique, rövidítve CNRS) korábbi kutatási igazgatója, Georges Kassaï (Kassai György) tevékenységére.
Jean-Marie Pradier, az Université Paris 8 Vincennes-Saint-Denis Színházi Tanszékének professzor emeritusa, a Nemzetközi Színházi Antropológiai Iskola alapító tagja, a L’Ethnographie folyóirat tudományos igazgatója, számos publikáció szerzője és – 2001-es alapítása óta – a Maison des Sciences de l’Homme Paris Nord tagja. Oktatói pályáját a Toulouse-i Egyetem Pszichológiai Intézetében kezdte, miközben színházi szakemberként dolgozott egy kísérleti csoporttal. Az iraki Kurdisztánban végzett kutatásai és a kurdokkal való kapcsolatai miatt az ankarai kormány rendeletére kiutasították Törökországból. Az ő nevéhez köthető az Uruguayban megalapított Teatro Laboratorio de Montevideo, de szoros szálak fűzik a Rabati Egyetemhez is, ahol pszicholingvisztikát tanított.
Emlékszik, mi volt az ősélménye a színházzal kapcsolatban?
Természetesen, bár sajnos nem tegnapelőtt volt (nevet). Első emlékem a színház világából egy Shakespeare-idézet volt, amit 12 évesen hallottam a nővéremtől. Azonnal éreztem, hogy ez a szöveg nekem szól, feladványnak éreztem. Nem tudom megmagyarázni, miért éreztem így, egyszerűen csak megtörtént. Be szerettem volna fejezni az idézetet… Addig-addig foglalkoztam vele, míg a magam módján az egész darabot átírtam (nevet), ami meglepő volt, tekintettel arra, hogy még csak iskolás voltam. Egy másik emlék – szintén gyermekként – az volt, amikor elmerültem Shylock karakterében. Ez sem volt mindennapi, hiszen Shylock, Shakespeare A velencei kalmár című drámájának főhőse egy bonyolult karakter és ne feledjük, hogy én még mindig csak gyermek voltam. Azóta sem múlt el bennem az a különleges érzés, hogy a színház szabadságot és kreatív kibontakozást hozhat.
A doktorandusz- és a dramaturg szakos hallgatóknak tartott előadásai során lenyűgözte a közönségét. Fogalmazhatunk úgy, hogy szélesre tárt egy kaput?
Az etnoszcenológia egy olyan tudomány, amely a színházi művészeteket vizsgálva fontosnak tartja az etnocentrizmus megértését és kulturális kontextusba helyezését. Alapvetően arról szól, hogy ne csak a saját kulturális keretünkben, hanem más társadalmi és történelmi hátterekben is megértsük az előadóművészeteket. Az etnoszcenológia gyakorlatilag egy újabb megközelítés, amely azt hangsúlyozza, hogy az előadóművészet tanulmányozásában el kell kerülni az etnocentrizmust, vagyis ne tekintsünk minden kultúrára a mi saját értékeink és normáink szempontrendszere szerint; ez a tudományág a különböző emberi csoportok és kulturális közösségek látványos (l. „spectaculum”) gyakorlatait vizsgálja és elemzi.
És mindemellett az etnoszcenológia interdiszciplináris jellegű, mivel összekapcsolja azokat az emberi viselkedés kutatásával foglalkozó tudományokat, mint amilyen például a neurobiológia, az antropológia vagy a szociológia.
Így van. És visszautalva az előző kérdésére, ez az új megközelítés arra ösztönöz bennünket, hogy nyitottak legyünk más kulturális háttérrel rendelkező művészeti megnyilvánulásokra és perspektívákra is. Az etnoszcenológia arra hív minket, hogy esettanulmányokat végezzünk, tanulmányozzuk a kontextusokat és a történelmet, hogy mélyebb megértést nyerjünk az előadóművészetek sokszínűségéről és gazdagságáról. Ezáltal azt szeretnénk elérni, hogy a színházi művészetek világában ne csak a nyugati kultúra domináljon, hanem más kulturális és társadalmi szempontok is érvényre juthassanak. A nyugati kultúra szerepe és legitimációja fontos téma az etnoszcenológia szempontjából. Azok a kulturális kifejezések, valamint művészeti megnyilvánulások, amelyek felhagynak azzal a gyakorlattal, hogy saját kontextusukba helyezzék magukat, külön figyelmet érdemelnek és elemzést igényelnek.
Az etnoszcenológia egyfajta szabadságot ad, egy kötetlenebb megközelítést?
Az egyetemes történelem és a különböző kultúrák közötti kapcsolatok tanulmányozása rávilágít arra, hogy a sokszínűség az emberi faj alapvető tulajdonsága. A színház mint művészeti forma ma már egy nemzetközi közegben működik és nem szabad összetéveszteni a különböző kulturális hagyományok egymásra hatásának fogalmával. Az etnoszcenológia hangsúlyozza az esettanulmányok, a konkrét tapasztalatok és a történeti kontextus fontosságát az előadóművészeti gyakorlatok megértésében.
Végül az etnosztenológia arra ösztönöz, hogy nyugati látásmódunkat kibővítsük, és interdiszciplináris megközelítéseket alkalmazzunk. A művészeti antropológia ebben a kontextusban olyan kihívásokkal szembesül, mint az emberi tevékenységek leírása a megfelelő kulturális és társadalmi kontextusban, valamint ehhez kapcsolódóan arra kérdez rá, ez hogyan illeszkedik a különböző nyugati művészeti és esztétikai felfogásmódokhoz. Ez a megközelítés kiemelkedően fontos, különösen akkor, amikor olyan előadóművészeti gyakorlatokról van szó, melyeknek státuszát és használatát a társadalmi normák határozzák meg.
Hogyan érezte magát Magyarország legnagyobb múltú előadóművészet-oktatással foglalkozó egyetemén, az SZFE-n, amely nagyrészt gyakorlatorientált képzései mellett a művészettudományos kutatásból is egyre nagyobb mértékben kiveszi a részét ?
Köszönöm, fantasztikusan éreztem magam. Nem vagyok felületesen barangoló turista, így ez az út igazán kiváló volt számomra. Mindig öröm találkozni a fiatalokkal és különösen élveztem az SZFE hallgatóival való közös munkát.
„Nekem két okból is nagyon jó élmény volt Pradier professzor látogatása. Az egyik, hogy angol nyelven hallgathattunk egyetemi előadást, ami a mai világban véleményem szerint elengedhetetlen, a másik pedig, hogy biológiai oldalról is vizsgáltuk a színházat. A „Hogyan lehet élővé varázsolni az előadásokat?” kérdésére professzor úr biológiai válaszokat is adott, ami számomra, – tekintettel arra, hogy biomérnökként végeztem –, kifejezetten hasznos tapasztalat volt, hiszen a prezentáción keresztül így összeköthettem a két szakmámat. A reál és a humán tárgyak között nagyon sok esetben kerülnek előtérbe gondolkodásmódbeli különbségek, amelyekkel néhány évvel ezelőtt még komolyabban küzdöttem. Pradier professzor viszont rávilágított, hogy ezeknek eltéréseknek egyáltalán nem kell akadályt jelenteniük a megértés folyamatában. Az etnoszcenológiában épp ez a kettősség: a realitás és a művészet együttese a gyönyörű. Ráadásul a professzor nagyon kedvesen állt mindenkihez. Igyekezett megtanulni a neveinket és egyénileg is beszélgetett velünk pár perc erejéig. Sokat lehetett tőle tanulni, hasznos tanácsokkal látott el minket a jövőre nézve.”
Kovács Zsófia elsőéves dramaturg hallgató
Egyéb hírek
Kortárs drámák fordítása az ELTE és az SZFE együttműködésében
2025. február 16-án egész napos műhelybemutatókon hat kortárs dráma első magyar fordítását vitte színre a Színház- és Filmművészeti Egyetem Németh Antal Drámaelméleti Intézete, az ELTE Fordító- és Tolmácsképző Tanszéke, valamint a Távoli Fény Laboratórium. Az esemény három egyetem több mint ötven hallgatójának fordítói, dramaturgi, rendezői és előadói munkájával jött létre. Az idáig vezető útról a két főszervezővel, Gleason-Nagy Natáliával és Sereg Judittal beszélgettünk.
Robert Capa, a szerencsejátékos
Robert Capa nevét a legtöbben ismerjük. Rengeteg kalandos történet, önellentmondásos életrajzi adatok, mendemondák övezik a 20. század egyik legjelentősebb fotósának nevét. De vajon ki volt az ember a fotók és a felépített brand mögött? Ki volt Friedmann Endre? Erre a kérdésre próbál választ adni A szerencsejátékos című monodráma. A darab premierje után annak írójával, egyetemünk negyedéves dramaturg hallgatójával, Varga-Amár Rudolffal és főszereplőjével, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem prózai színművész hallgatójával, Pazsiczki Mátéval beszélgettünk.
Othello megfojtásjelenetétől az interaktív filmkészítésig – ilyen volt az Alkotóműhelyek Hete
Az SZFE ismét megrendezte az Alkotóműhelyek Hetét a tavaszi félév első hetében, ami a közös élmények mellett számos lehetőséget kínált hallgatóinknak arra, hogy bepillantást nyerhessenek más intézetek és szakok képzéseibe is. Szakmai előadások, gyakorlati foglalkozások, mesterkurzusok és egy könyvbemutató is gazdagították az ötnapos programot.
„Mint egy valóra vált álom” – interjú Nagy Alma Virággal
Az SZFE negyedéves zenésszínművész-hallgatójával készített exkluzív interjút a Metropol a Budapesti Operettszínház Hamupipőke című előadása kapcsán. A darabban Nagy Alma Virág alakítja váltott szereposztásban a címszereplőt.
Dokumentumfilm-rendező MA vizsgafilm vetítés
Az SZFE Dokumentumfilm-rendező MA hallgatói bemutatják vizsgafilmjeiket. A vetítés helyszíne az Uránia Nemzeti Filmszínház, időpontja február 26-a, 17:30.
SZFE Könyvek: két kötet bemutató az Alkotóműhelyek Hetén
Teltházas érdeklődés mellett zajlott le az SZFE Könyvek első két kötetének felolvasószínházzal egybekötött bemutatója február 12-én az Alkotóműhelyek Hetének keretében. A rendezvényen prof. dr. Kocziszky Éva legújabb művét, az Antifilozófusok II. Radikális gondolkodás a művészet tükrében című esszékötetet, valamint az Örkény István drámaírói ösztöndíj nyertes pályamunkáiból összeállított antológiát ismerhették meg a részvevők a Bajor Gizi Színészmúzeumban.
Mi történt Nórával, miután elhagyta a férjét? – kiderül
Hogy mi vihet rá egy anyát, hogy otthagyja a családját, azt a drámairodalom egyik legelső feminista alkotásából már megtudhattuk. Na de mi történik ezután Nórával? Három lehetséges folytatást, a feleség, a prostituált és a dolgozó nő sorsát írta meg Elfriede Jelinek Nobel-díjas osztrák írónő a hetvenes évek végén, és ezt a sorshármast vitte most színre Zsótér Sándor a harmadéves prózai színészosztállyal.
Kortárs drámafordító kollekció az SZFE-n
2025. február 16-án egész napos műhelybemutatók során hat dráma első magyar fordítását viszi színre a Színház- és Filmművészeti Egyetem Németh Antal Drámaelméleti Intézete, az ELTE Fordító- és Tolmácsképző Tanszéke és a Távoli Fény Laboratórium. Helyszín: az SZFE Szentkirályi utcai épületének (Budapest, Szentkirályi u. 32, 1088) 501-es terme. Az esemény három egyetem több mint 50 hallgatójának fordítói, dramaturgi, rendezői és előadói közreműködésével jön létre.
