Boldog Vég - Valceres tündérmesétől az orfeumi forró revühangulatig - az SZFE végzős zenés színművész osztálya délutántól estig operetteket játszott

A játszóknak nem azonos szerepkör és feladat jutott a különböző operettmesékben: aki egy helyütt primadonna volt, az máskor a tánckart gazdagította, aki egyszer még csak prózai szerepben tűnt föl, az egy másik etapban bonvivánként lépett a színre, és így tovább. Mindenkinek volt lehetősége megmutatkozni. Az egyetemi színpadi környezet adottságai, azaz a minimális díszlet, illetve maga a tény, hogy az operettek zenei anyagát – és sokszor a cselekményt is – jó egyharmadra húzták, parlagian szólva „játszhatóvá tette” az operetteket. Jobban érvényesült a szöveg és történet annak minden csökevényességében, hiszen ezek a banális kis sztorik igazán kiszámíthatóak, szinte kilencvenszázalékos pontossággal megmondható, hogy a főhősökre kibékülés vagy házasság, mi több, busás vagyon vár, boldog vég.

A zenés osztály az Operett-maratonnal voltaképp megkísérelte jó ízléssel felmutatni az operett vitatott műfajának erényeit, hiszen ezek a művek legtöbbször zeneileg értékesek, szövegeik, rímeik szellemesek, csak némiképp eljárt fölöttük az idő. Az alkotók koncentrált munkájukkal képesek voltak az operettek egy különlegesebb arcát megmutatni, ez volt, hogy kedveskedő műfajparódiába hajlott, de lehetőséget adott arra is, hogy a legelcsépeltebb operettslágerek is megigazuljanak. A Vilja-dal és Zsupán belépője számomra először hangzott el úgy, hogy a szöveget is értettem. A megfelelő szövegejtés (és el nem hanyagolható szövegértelmezés) az ötödéves zenés osztály nagy erénye, énektechnikájuk is kimagasló. Öt különböző zenei matériában mozogtak otthonosan Johann Strauss keringős magyar meséjétől Ábrahám Pál jazzes revüoperettjéig.

A teljes cikk itt olvasható.

Forrás: Népszava
Fotók: Kuttner Ádám