Öt művészeti iskola diákjainak összefogásával készül előadás John Kander és Fred Ebb kultikus musicaljéből, a Cabaret-ból. A darabot Csáki Benedek, a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves fizikai színházi rendezőhallgatója állítja színpadra.
A debreceni oDEon Színházban lesz a bemutató, de az alkotók ezután szeretnék megmutatni az előadást a budapesti közönségnek is, így terveik szerint ősszel tartanak egy fővárosi premiert is.
A dramaturgi munkát a főszerepet is játszó Ferenczy-Nagy Boglárka segítette, aki Benedek osztálytársaként szintén fizikai színházi rendezőnek tanul Horváth Csaba és Rába Roland osztályában. Boglárka amellett, hogy ő maga is ír és dramatizál, előadóként sem ismeretlen a nézők számára, hiszen 2017-ben Fehérvár Hangjának választották, de feltűnt már az Eiffel Műhelyház Keresztkantáták előadásában is.
Csáki Benedek sem először dolgozik vele együtt az egyetem falain kívül: 2022 októberében a Szkéné Színházban bemutatott Táncos a sötétben című zenés drámájának létrehozásában is segítségére volt mint dramaturg és zeneszerző. A Cabaret színpadra állításának ötlete is egy közös élményből született.
„Egy párizsi utunk során láttuk az előadást, és elkezdtünk arról beszélgetni, hogy bizonyos részeket mi hogyan oldanánk meg. A beszélgetést pedig tervezés, illetve most a megvalósítás követte” – meséli Csáki Benedek, akinek a Cabaret lesz a tizedik rendezése.
Forrás: Debrecenben kerül bemutatásra a Cabaret musical | KulturCafe.hu
Király Jenő filmesztéta tiszteletére rendeztek országos jeltudományi konferenciát Egerben, amelynek témája a fim szimbolikája volt. Az SZFE-t négy hallgató, kilenc doktorandusz és három oktató képviselte előadóként, a hallgatói szekciót Veress Ferenc, míg a doktorit Balázs Géza vezette. Az esemény célja a tudásátadás mellett egy jövőbeli együttműködés kidolgozása a mozgóképpel foglalkozó egyetemek között.
Rátóti Zoltán: „Sokszor nem értjük egymást, csak a saját fontosságunkkal foglalkozunk. Nem tudunk figyelni a másikra, csak eljátsszuk, hogy figyelünk, de valójában nem értjük, hogy a másik mit mond. Erről is szólnak Ionesco abszurd drámái, amelyek semmit nem vesztettek aktualitásukból.” A Kossuth-díjas színész és rendező negyedéves prózai színészművész osztályával ezúttal a Különórát és A kopasz énekesnőt állította színpadra. A főpróbán mi is részt vettünk.
Idén 25. alkalommal hirdetik meg a Kárpát-medencei Kossuth-szónokversenyt, amelyre 16 és 30 év közötti fiatalok jelentkezését várják. A versenyre október 15-éig önállóan lehet nevezni egyperces, a közösségi médiába vagy a YouTube-ra feltöltött videóval. A verseny döntője november 9-én, a Nemzeti Színházban lesz.
Idén ősszel menthetetlenül beleszeretünk az ifjú Arany Jánosba, amiről a hazai filmes szakma egyik ígéretes tehetsége, az ábrándos tekintetű Liber Ágoston gondoskodik. Az október 3-án mozikba kerülő új romantikus kosztümös film, a Bolond Istók főszerepét a 23 éves színművész játssza. A héten vele randiztunk.
Hetvennégy éves korában elhunyt Ozsváth Sándor beszédtanár, művelődéstörténész, drámainstruktor és újságíró.
Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) színháztörténeti sétával és előadással várja az érdeklődőket szeptember 27-én Budapesten, a Horváth-kertben, a Kutatók éjszakájának keretében.
Czene-Polgár Donát III. évfolyamos dramaturgszakos hallgató vizsgarendezése, a Fejetlen test október 12-én este 19:00-kor lesz látható az Inga Kultúrkávézóban. Az előadással kapcsolatos pódiumbeszélgetésre szeptember 21-én, az Inga Kultúrkávézó megnyitóján kerül majd sor az előadás rendezője, Czene-Polgár Donát és a darab dramaturgja, Tóth Anna Orsolya II. évfolyamos dramaturgszakos hallgató részvételével.
Szeptember 21-én, szombaton tartja hagyományos Nyílt Napját a Nemzeti Színház: a Magyar Dráma Napján kulisszajárással, ifjúsági programokkal, nyílt próbával és kedvezményes jegyvásárlással várják az érdeklődőket.