Dr. Kocziszky Éva magyar irodalomtörténész, filozófiatörténész, egyetemi tanár, az MTA doktora, az SZFE új Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanácsának elnöke. Terveiről s szakmai útjáról kérdeztük.
Milyen motivációi vannak a testület élén?
Eddigi pályám során még nem tanítottam művészeti egyetemen, ez nagy megtiszteltetés és komoly kihívást jelent számomra. Azonban egyszersmind pályámhoz igazán passzolónak is érzem, mert a művészetek szeretete és széles spektrumú intenzív, értő befogadása nélkül nem tudok elképzelni szabad és önnön identitását reflektáltan őrző társadalmat. Nagyon örülök a lehetőségnek, hogy ezúttal nem vagyok korlátozva a modern filológia lehetőségeire.
Kérem meséljen a kutatási területéről, életútjáról.
Eredetileg magyar-német majd később ógörög szakon végeztem az ELTE-n, s ez a kettős szakmai irányultság meghatározta a szakmai pályámat. Az antik kultúra és ez belül is az ógörög nyelv és irodalom szeretete párosult a német költészet kutatásához és értelmezéséhez. Ezért választottam kandidátusi értekezésen (PhD) témájául a görög tragédiák fordítás- és értelmezéstörténetét, elsősorban a nagy német költő, Friedrich Hölderlin munkásságában. Azután a magyar egyetemi közeg lehetőségei és igényei révén főleg Német Tanszékeken oktattam, Szegeden docensként, majd 2006-tól egyetemi tanárkén, tanszék- és intézetvezetőként Szombathelyen és a Veszprémi Pannon Egyetemen.
Milyen elképzelései vannak itt az SZFE-n?
A Pannon Egyetemen létrehoztam egy Peter Szondi Alkotó Műhelyt, amely sajnos csak rövid életű volt. A magyar származású komparatista közismerten jelentőset alkotott a drámaelmélet területén éppúgy, mint az műalkotások értelmezésének hermeneutikai vizsgálatában. Itt, az SZFE-n szeretném ezt az elméleti tudásomat az antik és az európai drámairodalom szorosan összekapcsolni. Mivel kutatásaim metodológiai fókusza korábban is mindig a recepció, az adaptáció, az értelmezés és az előadás volt, ezért nagyszerű kihívásnak tekintem a vizuális médiumok felé történő kutatói nyitást, a színháztörténeti kontextualizálást.
Kiket és milyen tárgyakban fog tanítani?
AZ SZFE-n elsősorban most az a feladatom, hogy a doktoriskola munkáját segítem, törzstagként és az EDHT elnökeként. Határozott ambícióm a tudományos munka támogatása és jó eredményeinek elismertetése.
Ebben a szemeszterben az első éves PhD hallgatókat tanítom, egy nagyszerű csoportot, művészetelméletet, kutatásmódszertant és műelemzést tanítok nekik. Ezen felül a Kutatóműhelyhez tartozó néhány hallgató munkáját is irányítom.
2025. december 1-jén, 55 évesen daganatos megbetegedésben hunyt el Kálloy Molnár Péter színész, énekes, zenész, rendező, drámaíró.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem december 2-án Innovációs Napot rendezett a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben, ahol a színház, a film, a kultúratudomány, valamint az infokommunikáció és az IT-szektor szakértői közösen keresték a választ arra, miként állítható a technológia a művészi alkotás szolgálatába, és hogyan egészíthetik ki a mesterséges intelligencia forradalmi lehetőségei az emberi kreativitást.
Közel négyszázan látogattak el a Színház- és Filmművészeti Egyetem 2025. november 29-én megrendezett nyílt napjára, amelyet idén rendhagyó módon több kampuszon tartottunk és igazán gazdag programot kínálva mutattuk be a színművészeti, drámaelméleti és mozgóképes BA és MA képzéseket.
Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett konferenciát a Németh Antal Drámaelméleti Intézet. A konferencia szervezése és lebonyolítása egyértelműen jelezte azt a szándékot, amely a Jókai-bicentenáriumot nem egyszerű megemlékezésként, hanem kutatási és művészeti újraértelmezésként kívánta bemutatni. A rendezvénynek otthont adó Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet körterme ideális helyszínnek bizonyult: a falakon körbefutó, molinókon elhelyezett Jókai-kiállítás különleges vizuális keretet adott a programnak, hangsúlyozva a történeti és kreatív megközelítések összekapcsolódását.
2025. november 21-én Can Togay Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró, színész, költő, kurátor, kulturális diplomata és egyetemi tanár tartott gyakorlati előadást a mesterséges intelligencia kreatív alkalmazásáról az SZFE-n.
A művészet, a gazdaság és a jog összehangolása ma már összetett és gyakran kihívást jelentő feladat. A program célja olyan szakemberek képzése, akik vezetőként képesek átlátni, irányítani és formálni a kulturális élet folyamatait – a színházi, fesztivál-, galéria- vagy nonprofit szférában, illetve kreatív vállalkozásokban. Jelentkezési határidő: 2026. január 16.
Jókai és a nemzeti divat, Jókai és a cirkuszművészet – két nem szokványos előadás a Németh Antal Drámaelméleti Intézet által az írófejedelem születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett konferencia programjából, amelynek célja Jókai újragondolása. A Jókai 200 programsorozat részeként megrendezendő konferencián a résztvevők egy különleges felolvasószínházi élményben is részesülhetnek: az egyetem oktatóinak előadásában hallhatják Szirtes Balázs Egy drámaíró kínszenvedései, avagy a jószívű ember fiai című művét. A programsorozatról az intézet vezetőjét, Antal Zsoltot kérdeztük.
Az előző évekhez hasonlóan idén is elkészült a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős színművész, bábszínész- és színházrendező szakos hallgatóinak portfóliója, amelyet november 10-én mutattunk be a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) közgyűlésén, a Nemzeti Színházban.

