Medvigy Gábor augusztus 27-én, 66 éves korában elhunyt ? jelentette be a Magyar Filmoperatőrök Egyesülete. Medvigy fényképezte Tarr Béla Kárhozat (1987), Sátántangó (1994) és Werckmeister harmóniák (2000) című filmjét, de az ő nevéhez fűződik a 2006-os Mansfeld című alkotás is.
Medvigy Gábor 1957. május 18-án született, 1979-ben tett fényképész vizsgát, ezután a Mafilmnél kezdett el dolgozni. Koltai Lajos osztályában tanult operatőr szakon 1983?1986 között a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1992-ben Balázs Béla-díjat kapott, 1995-ben az év operatőrének választották, a Magyar Filmkritikusok négy alkalommal jutalmazták a Legjobb Operatőrnek járó díjjal.
Tarr Béla mellett Makk Károly, Janisch Attila és Jeles András munkatársa is volt.
Tanított a Budapesti Metropolitan Egyetemen, a Lumiere Filmiskolában és a Babe?-Bolyai Tudományegyetemen is. Medvigy Gábort a Magyar Filmoperatőrök Egyesülete örökös tagjának tekinti.
Nyugodjék békében!
Forrás: Magyar Nemzet
A Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint a L’Harmattan Kiadó közös kiadásában megjelenő SZFE Könyvek sorozat új kötete Kocziszky Éva Antifilozófusok II. Radikális gondolkodás a művészet tükrében című műve. A nemrég megjelent monográfia tudatosan is törekszik a közérthetőségre, így az SZFE másod- és harmadéves dramaturgjai a könyvben szereplő gondolatokra reflektálva kísérletet tettek arra, hogy élménypedagógiával színre vigyék a könyvben szereplő filozófusok gondolatait.
Az ókori görög drámák inspirálják, saját darabjaiban pedig a mai társadalmi kérdéseket boncolgatja. Végzős hallgatóinkat bemutató sorozatunkban most fizikai színházi rendező és koreográfus szakos hallgatónk, Ferenczy-Nagy Boglárka mesél művészi útjáról, egyetemi éveiről és jövőbeli elképzeléseiről.
Hét határon túli helyszínen mutatják be a közeljövőben a Békéscsabai Jókai Színház Idegenek és ismerősök című darabját, amelyet Zalán Tibor írt Munkácsy Mihály és Jókai Mór fiktív találkozásáról. A darabnak a rendező és egyben az SZFE intézetvezetője, Herczeg T. Tamás személyén túl is számos közös vonatkozása van az egyetemmel.
Április 4. és 5. között beszélgetések és lemezvásár kísérik a film és zene kapcsolatát megjelenítő Budapest Ritmo Filmnapokat a Toldi moziban. A szombati nap programjának részeként bemutatkozik majd tavaly végzett hallgatónk, Derzsi Mátyás Csókot kaptam az ördögtől című filmje is, a vetítést pedig szakmai kerekasztal-beszélgetés követi majd.
Március 15-e alkalmából átadták a legmagasabb állami kitüntetéseket a Vigadóban. Egyetemünk mesteroktatója, Berzsenyi Krisztina és filmoperatőr-művész MA szakon nemrég végzett hallgatónk, Krulik Marcell is elismerésben részesült.
Március 15-e alkalmából átadták a Vigadóban a legmagasabb állami kitüntetéseket, a Kossuth-díjakat. A nagydíjat idén a 86 éves Koncz Gábor színművésznek ítélték oda, Lajos Tamás, a Színház- és Filmművészeti Egyetemért Alapítvány kuratóriumának tagja pedig Kossuth-díjban részesült.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából megemlékezést tartott az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az eseményen műsort adott Vidnyánszky Attila és Rácz József elsőéves prózai színművész osztálya, ünnepi beszédet mondott egyetemünk docense, dr. Győrei Zsolt, valamint sor került egy emléklap átadására is.
Tizenhatodik alkalommal rendezi meg a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház népszerű tavaszi rendezvényét. A Színművészeti Egyetemek Találkozóján a teátrum idén is izgalmas újdonságokkal várja a közönséget, miközben a színinövendékek előadásai továbbra is a fesztivál fő attrakcióját jelentik. A fesztivál idei programjában az SZFE négy előadását láthatják az érdeklődők: bemutatkozik Kecskeméten A karmester szeretője, az Égi madár, a Lidércláng és a Parasztopera.