Fel a fejjel, mi csináljuk tovább!
március 3., hétfő 15:20
A Keleti Márton rendezte Fel a fejjel! című vígjáték egyik ikonikus jelenete, amikor a Peti bohócot játszó Latabár Kálmánt Aida nevű elefántja megborotválja és vizet zúdít a fejére. Ezt az ötvenes évekbeli filmet vitte most színre a Bethlen Téri Színházban volt hallgatónk, Szécsi Bence az ötödéves fizikai színházrendező osztállyal. Elefánt nincs az előadásban, bohóctréfa, trükk és mondanivaló viszont annál több. A rendezővel a bemutató után beszélgettünk.
Meglepő, hogy huszonévesként ismered ezt a több, mint hetvenéves filmet! Hogy akadtál rá?
Gyerekkoromban láttam először ezt a vígjátékot és időről-időre eszembe jutott, mondhatni ott motoszkált bennem. Eredetileg a saját osztályomnak szerettem volna megrendezni, de akkor valamiért nem valósult meg. Aztán mikor tavaly, az ötödéves fizikai osztály felkért, hogy rendezzek nekik egy darabot, bedobtam újra az ötletet, és nagyon tetszett nekik. A hívásukra nagy szeretettel mondtam igent, egyrészt a szakmai kihívás miatt, másrészt mert jó és komplex csapatnak tartom őket. Nagyon kíváncsi voltam rájuk. Ez a társaság egészült még ki két sráccal Hegedűs D. Géza osztályából: Molnár Andrással és Nyomárkay Zsigmonddal, illetve én is hoztam volt osztálytársamat, Kádár Kingát.
Mennyire tekinthető ez az előadás a film színpadi adaptációjának?
A filmből öt-hat mondatnál több nem hangzik el a darabban, csak a dramaturgiai fordulatokat tartottuk meg. A szövegkönyvet volt osztálytársammal, László Gáspárral írtam. Színműs korunkban már színpadra adaptáltunk egy kisregényt, de az könnyebb volt. Itt meglévő dramaturgiai fordulópontokhoz kellett különböző jelenetek sorával eljutni, amelyeket teljes egészében mi találtunk ki; a filmhez képest számos új karakter is született. A film a szocialista filmgyártás ékköve, amelyet nem akartunk reprodukálni – nem is lehet. Valami élőt és mait akartunk alkotni.
Maga a cirkusz világa mennyire áll közel hozzád? Sokat voltál gyerekként cirkuszban?
Nem igazán. Ennél a darabnál a párhuzam érdekelt. Egy cirkuszi társulatot látunk a színpadon, de a darab valójában rólunk, fiatal színészekről szól. Bohócok, artisták, cirkuszigazgatók bőrébe bújva talán könnyebben, egyfajta távolságtartással, de őszintén tudunk mesélni magunkról, a minket körülvevő világról.
Ezzel a darabbal megtaláltátok a saját hangotokat, ami igazán nagy szó. Ráadásul te rendezőként a nehezebb utat választottad: úgy akarod elgondolkodtatni a nézőket, hogy nevettetsz is. Nagyon vékony kötélen egyensúlyozol: a darab tele van komikus jelenettel, miközben egy szexuális zaklatásnak is szemtanúi vagyunk, ahol szinte elszorul a torkunk.
Én ebben a színházban hiszek. Azon dolgozunk folyamatosan, hogy a néző minden érzékszervére hassunk, tudjon nevetni, sírni és ezt gyors egymásutánnal tudja megtenni. Szerintem az igazán komoly gondolatok akkor jutnak el a nézőkhöz, ha előtte nevettek valamin, és akkor tudnak igazán jót nevetni, ha előtte valamilyen mélységbe csöppentek velünk. Itt három-négy ajtót nyitogatunk folyamatosan, ami színészileg nagy kihívás. Például a főszereplő Peti bohócot játszó Bari István az egyik percben egy bohóctréfát csinál, aztán a következő pillanatban látjuk, ahogy az álma összetörik. A néző egy igazi érzelmi hullámvasúton érezheti magát.
Ami a hajlékonyságot, vakmerőséget illeti, a fizikais hallgatók állnak legközelebb a cirkusz világához. Mennyire építettél ezekre az adottságaikra?
Abszolút, de úgy érzem, bőven maradt még tartalékuk. A fizikai színház adta lehetőségeket nem aknáztam ki teljesen, de nem is volt célom, mert az artista számok helyett a bohóctréfákra és -trükkökre helyeztem a hangsúlyt. Mindenesetre az a fajta testtudat és azok a komplex képességek, amivel ők rendelkeznek, nagyon sokat számítottak a jelenetek kivitelezésében.
A darabban megidézed az egyik leghíresebb magyar artista és parodista alakját, Alfonzót is. Érdekesség, hogy ezt a szerepet nem egy fiúra, hanem Kádár Kingára osztottad. Ez a nézőtéri reakciók alapján telitalálat volt: nagyon sok komikus pillanatot köszönhetünk neki.
Alfonzó azért lett lány, mert azt akartam, hogy álomszerű, misztikus karakter legyen. Kádár Kinga egyébként nagyon szívesen vállalta a szerepet; egyrészt a korábbi munkáink miatt, másrészt mert van egyfajta ősbizalom kettőnk között.
A darabban Peti bohóc álma, hogy bekerüljön a Fővárosi Nagycirkuszba, azonban láthatjuk, hogy mennyire rögös út vezet odáig. Napjainkban mennyire jellemző ez a tendencia a művészeti pályán való elhelyezkedés során? Húzható bármilyen párhuzam?
Szerencsém volt, mert egyből le tudtam szerződni a Centrál Színházba, de alapvetően nagyon nehéz. Számos színészképzés érhető el ma a piacon, miközben színházból nem lett több. Emellett azt érzem, hogy sajnos manapság kisebb igény mutatkozik a kultúra iránt. Úgy vélem, egyfajta átmeneti időszakban vagyunk. Ugyan most nem a legideálisabb színházat csinálni, valakinek mégis meg kell tennie annak érdekében, hogy a folytonosság ne szakadjon meg és a kultúra tovább öröklődjön.
Ebben az előadásban nagyon szerethetők vagytok, ez pedig szerintem rámutat arra, hogy lehet hinni a ti generációtokban is.
Igen, az volt a cél, hogy megmutassuk: mi a nehézségek ellenére is csinálni fogjuk!
Alkotók
Egyéb hírek
SZFE-s hallgatók a 37. OTDK Művészeti és Művészettudományi Szekciójában
Idén is megrendezik az ország legnagyobb felsőoktatási, tudományos programsorozatát, az Országos Tudományos Diákköri Konferenciát (OTDK), amelynek zsűrijében az SZFE 6 oktatója is részt vesz, valamint egyetemünk 22 hallgatója képviselteti magát pályamunkáival.
Interjú Kozma Veronikával
Az SZFE végzős prózaiszínművész-hallgatója arról mesél, hogyan formálták művészi gondolkodását a családi hatások, a kezdeti bizonytalanságok, majd a fokozatosan érlelődő elköteleződés. Szó esik a színház iránti szenvedélyéről, a mesterek inspiráló erejéről, valamint arról, hogyan látja saját jelenlegi helyét a szakmában.
Hallja-e a színház a segélykiálltásokat? - Theodórosz Terzopulosz üzenete a Színházi Világnap alkalmából
A Színházi Világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják március 27-én annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a párizsi Nemzetek Színházának évadnyitója. Ezen alkalomból minden évben felkérik a világszínház valamelyik jelentős alkotóját, hogy fogalmazza meg üzenetét a művészek és a közönség számára, melyet ezen a napon felolvasnak a színházi előadások előtt. Az idei év üzenetét Theodórosz Terzopulosz görög színházigazgató, tanár, író, a Színházi Olimpia ihletője és a Nemzetközi Színházi Olimpiai Bizottság elnöke fogalmazta meg. Költői szövegének legfőbb kérdése az, hogy képes-e a színház a társadalmi traumákat megvilágítani, a másik embertől és az idegentől való félelmeinket enyhíteni.
Interjú Csáki Benedekkel
Már 13 évesen tudta, hogy a fizikai színház az ő útja. Egy gyulai próbán találkozott először Horváth Csaba munkamódszerével és azóta is elkötelezett a színház iránt. Számára az egyetem nem csupán szakmai fejlődést jelentett, hanem olyan közösségi élményt is, ami miatt igazán érdemes színházat csinálni. Végzős hallgatóinkkal készített interjúsorozatunkban ezúttal Csáki Benedeket mutatjuk be.
Színészlegendák nyomában: múlt és jelen találkozása a színpadon – Interjú Pápai Erikával
Rendhagyó előadással tisztelegtek a magyar színjátszás ikonikus alakjai előtt az SZFE harmadéves prózaiszínművész szakos hallgatói, akik Mensáros László, Domján Edit, Tolnay Klári, Soós Imre és társaik küzdelmeit, valamint művészi örökségét jelenítették meg Színészportrék címmel. A próbafolyamatról a rendezővel, Pápai Erika színművésszel, zenés színészi gyakorlat oktatónkkal beszélgettünk.
Nagy siker a Fejes Szabolcs rendezésében bemutatott Liliom
Molnár Ferenc klasszikusát a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves rendező szakos hallgatója, Fejes Szabolcs állította színpadra a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán. A fiatal rendező, aki a hallgatói évek során már több produkcióval is bemutatkozott, ezúttal a Liliomot tette sajátos látásmóddal és különleges rendezői koncepcióval személyessé és aktuálissá.
Antifilozófusok az SZFE-n
A Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint a L’Harmattan Kiadó közös kiadásában megjelenő SZFE Könyvek sorozat új kötete Kocziszky Éva Antifilozófusok II. Radikális gondolkodás a művészet tükrében című műve. A nemrég megjelent monográfia tudatosan is törekszik a közérthetőségre, így az SZFE másod- és harmadéves dramaturgjai a könyvben szereplő gondolatokra reflektálva kísérletet tettek arra, hogy élménypedagógiával színre vigyék a könyvben szereplő filozófusok gondolatait.
„A színház komplexitása fogott meg” – Interjú Ferenczy-Nagy Boglárkával, az SZFE végzős hallgatójával
Az ókori görög drámák inspirálják, saját darabjaiban pedig a mai társadalmi kérdéseket boncolgatja. Végzős hallgatóinkat bemutató sorozatunkban most fizikai színházi rendező és koreográfus szakos hallgatónk, Ferenczy-Nagy Boglárka mesél művészi útjáról, egyetemi éveiről és jövőbeli elképzeléseiről.
