2024. szeptember 17. és 22. között hetedik alkalommal rendezik meg a Budapesti Klasszikus Film Maratont, a restaurált filmklasszikusok és a filmtörténeti ritkaságok, gyöngyszemek nemzetközi fesztiválját.
Idén is lesznek népszerű szabadtéri vetítések és élőzenés filmkoncertek, számos szakmai program, közönségtalálkozó, mesterkurzus, diavetítés, a legkisebbeket pedig a klasszikus rajzfilmek mellett filmes játszóház várja.
Wim Wenders a Budapesti Klasszikus Film Maratonon személyesen veszi át a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetségétől a filmmegőrzés terén végzett munkája elismeréséül a FIAF-díjat. Az általa kiválasztott filmjeiből tartanak retrospektív vetítéssorozatot.
Rendkívüli filmtörténeti utazásra invitál a Film Maraton a „múlt jövőjében”, valamint hazatér A napfény íze, a Music Box, a Hugó, a víziló és Az idő urai.
A Maratont Costa Gavras, Budapesten forgatott, Oscar-díjra jelölt filmalkotása, a Music Box nyitja 35 mm-es kópiáról. Szintén egy gyönyörű, Kanadából hazaérkezett 35mm-es kópiáról kerül bemutatásra Szabó István filmeposza, A napfény íze.
A magyar animáció története 110 évvel ezelőtt, 1914-ben kezdődött, amikor Kató-Kiszly István grafikus az első magyar trükkfilmet, a vásári komédiák világát megidéző Zsirb Ödön című papírkivágásos filmet elkészítette. Noha ez a film sajnos elveszett, a következő évtizedek páratlanul gazdag animációsfilm-történetéből széles keresztmetszetet ad a Film Maraton szeptemberben.
Először a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon láthatják a nézők az idén teljeskörűen restaurált animációs alkotásokat. Külön szenzáció, hogy az Annecy-i fesztiválon való debütálása után bemutatásra kerül a francia-magyar koprodukcióban készült Az idő urai (1982) című sci-fi rajzfilm teljeskörűen restaurált változata. A Pannónia Filmstúdióban három évig készült egész estés animációs film rendezője René Laloux, látványtervezője a neves francia képregényrajzoló, Jean Giraud „Mœbius”, animációs rendezője Hernádi Tibor volt.
Gémes József születésének 85. évfordulója alkalmából, az amerikai koprodukcióban készült Hugó, a víziló (1975) kópiája is hazakerült Amerikából az NFI-Filmarchívumnak és a Library of Congressnek köszönhetően. A 30 év után először a Maratonon bemutatásra kerülő rajzfilm restaurálásán az NFI Filmlabor munkatársai dolgoztak.
A Film Maraton 10 programblokkjában összesen több mint 100 felújított klasszikus és régen látott filmkincset mutatnak be.
A tudományos-fantasztikus műfaj rajongóinak szól a Múlt jövője című szekció és a francia, német, brit, amerikai, kelet-európai, portugál és olasz alkotások mellett érkeznek a távol-keleti filmarchívumok különlegességei is.
A Nyitott archívumok programblokk újfent izgalmas betekintést nyújt majd a filmes gyűjtemények munkájába és közel 100 külföldi szakember érkezik a szakmai programokra.
A 70 éve útjára indult diafilm is fókuszba kerül, az animáció és a diafilm kapcsolatát bemutató kiállítással, diafilmtörténeti előadással, diavetítésekkel ismert színészek bevonásával felnőtteknek és gyermekeknek. Az Európában szinte egyedülálló módon itthon fennmaradt műfaj filmszalagjait a mai napig az NFI Filmlaborban gyártják.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (EKÖP) keretében a 2025/2026-os tanévben is meghirdette a Felsőoktatási Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázatokat. A pályázatokat kizárólag elektronikus úton, az ekop@szfe.hu e-mail címre megküldve lehet benyújtani 2025. június 6-án 12:00 óráig.
A 12. Savaria Filmszemle diákfilm kategóriájában három SZFE-s filmet is díjaztak. Az első és második hely mellett egy különdíjat is elhoztak hallgatóink, Varga Sebastien, Tóth Kristóf Zsolt és Varga Anna Boglárka alkotásai.
Tudomány éve a színházban címmel indul program a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A programsorozatban magyarországi és külhoni magyar teátrumok, elsősorban a nemzeti színházak tudományos témát feldolgozó bemutatói kapnak helyet. A program részeként a Nemzeti Színház színpadán megelevenedik Semmelweiss Ignác története, a címszerepben – a Koltai Lajos rendezte filmhez hasonlóan – Vecsei H. Miklóst láthatja majd a közönség.
Keszei Bori, az SZFE egyetemi adjunktusa harminc éven át énekelte a világ legismertebb operaszerepeit, a bécsi Staatsoper színpadán Placido Domingo partnereként debütált. Az egykori Gilda, Melinda és Zerlina ma prózai színészhallgatókat tanít énekelni. Az SZFE-n végzett oktatói munkájáról, filmes élményekről és arról is beszélgettünk vele, milyen érzés, amikor valaki tudatosan mondja ki: most valami más jön.
2025 őszén ismét megrendezik a Nemzetközi Speciális Filmfesztivált, amely immár 11. alkalommal ad bemutatkozási lehetőséget a fogyatékossággal élő emberek mozgóképes önkifejezésének. A Színház- és Filmművészeti Egyetem a korábbi évekhez hasonlóan idén is két díjjal ismeri majd el az alkotókat, egyet a speciális, egyet pedig a profi kategóriában adnak át.
Lukács Ádám, a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős prózai színművész hallgatója gyerekkora óta él-hal a színházért. Az SZFE-n töltött évek során nemcsak technikai tudást, hanem mélyebb alkotói szemléletet is elsajátított, mesterei – Hegedűs D. Géza és ifj. Vidnyánszky Attila – példáján keresztül. Az interjúban szó esik a megfelelési kényszer leküzdéséről, az első évad kihívásairól, valamint arról is, hogyan vált a színészet mellett a rendezés is az önkifejezése egyik útjává.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem tudományos élete az elmúlt időszakban látványosan megerősödött: egyre több hallgató vállalkozik önálló kutatómunkára és mind több tudományos eredmény mutatkozik meg országos fórumokon is. E folyamatot a Doktori Iskola mellett a nemrég alapított SZFE Szakkollégium is támogatja, amely közösségi és szakmai műhelyként is segíti a hallgatók elmélyülését a kutatási témájukban.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói az EKÖP Konferencia 2025 elnevezésű szakmai eseményen mutatják be az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (EKÖP) pályázatára készült munkáikat. A konferencia időpontja 2025. május 30., helyszíne pedig az SZFE Mészáros utcai kampusza lesz.