A Színház- és Filmművészeti Egyetem augusztusban rendezte meg hagyományos gólyatáborát Debrecenben. Az egyetemünkre sikeres felvételt nyert hallgatók rengeteg élménnyel gazdagodtak az idei egy hetes Nyári Akadémián. Személyes tapasztalataikról kérdeztük őket.
Úgy képzelem el a túlvilágot, hogy állok a mennyek kapujában, jön Szent Péter a kis csuhájában, csóválja a fejét, széttárja a karját, elfintorodik, mondja nekem: „Sajnálom tesó, ez nagyon nem jött össze…” Majd hosszú zuhanás, és a következő hely, ahol kinyitom a szemem, az az SZFE-s gólyatábor. Az alábbi mondat Misi kollégám szájából hangzott el tegnap este, nyolc óra körül, miközben épp gyertyákat gyújtottunk a ránk sötétedő Jedermannban. Szeretem Misit, Misi vicces. De tudjátok mit szeretek jobban? Az SZFE-s gólyatábort. Azt hiszem alapvetően nehezen és lassan dolgozom fel a változásokat az életemben, és hát a színmű valószínűleg az egyik legnagyobb ilyen változást fogja hozni. Félek is rendesen. És mégis, a gólyatábor végtelenül felszabadító hatással volt rám. Teljesen kiszakadtam a hétköznapi szerepeimből, el is felejtettem szorongani. Olyan jó volt egy hétig gyereknek lenni. Olyan jó volt ennyit játszani, táncolni, énekelni, ölelni, nevetni, sírni, hallgatni, beszélni, figyelni, együtt, ennyi játszani akaró félig felnőtt-félig gyerekkel. Majd közben lassan meg is érkezett a tudat, hogy igen, ez most tényleg elkezdődik. Lassan megérkezem valamibe, amit csinálni szeretnék, lassan megérkezem valahova, ahova tartozni szeretnék.
Fogalmam sem volt, hogy mit kellene gondolnom, nem éreztem magamban azt a kellemes, izgatott érzést, ami az utazások előtt át szokott járni. Egy ismerősöm bezárta magát a mosdómba, és muszáj volt rátörni az ajtót, úgyhogy a kiszakadt ajtófélfa gondolatával ugrottam fejest az idegenek közé azzal a reménnyel, hogy érdekes alkotók fognak körülvenni. Sikerült! A nappal visszafogott, értelmes, kreatív, és sokszínű alkotók, este szellemes, merész és vicces barátok vettek körül. Otthon éreztem magam. Nem volt szó háborúról, politikáról, pénzről, nehézségekről, csupán a színtiszta művészetről mindenféle formában. Egyszer a zenéről beszéltünk vakon sétálva az erdőben, füstölőkkel a kezünkben, egyszer a filmekről a fűben fekve, valamikor a festészetről, a színházról és az életről. Mindenki tudott valamiről, mindenki páratlan volt valamilyen témában, és így vált ez az egy hét halhatatlanná.
Az elmúlt egy hétben olyan kulturális sokk ért és annyi impulzus, amit szerintem még az unokáimnak is emlegetni fogok. Amikor megláttam a tábor programjait, tudtam, hogy jobb helyre nem is jelentkezhettem volna. A Hortobágy végeláthatatlan rónasága és a késő esti csillagnézés teljesen elvarázsolt. Ez az egy hét, olyan közösség építő erővel bírt, ami nemcsak az előttünk álló 3 évre, hanem az egész szakmai, illetve magánéletünkre is hatással lesz. Csapatként dolgoztunk, de családként működtünk egész idő alatt. Együtt szenvedtünk reggelente a „jó reggelt kívánok” című számra, de a fáradtság ellenére ugyanúgy együtt buliztunk még hajnali 3-kor is. Rengeteg közös kaland, új emberek, új messenger csoportok. Alig várom a folytatást.
A 2025-ös esztendő díszoklevél-átadó ünnepsége ismét bebizonyította, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem büszkén őrzi a hagyományait. A Karrieriroda és a Kommunikációs és Marketingigazgatóság szervezésében létrejött esemény volt az évkezdés legünnepélyesebb pillanata.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) 2025. szeptember 5-én tartotta jubileumi tanévnyitóját az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol közel 160 elsőéves hallgatót köszöntöttek. Az esemény keretében 45 művész jubileumi arany-, gyémánt- és vasdiplomát vehetett át.
Mit üzen ma az Oidipusz-történet? Adam Ledger, a Birminghami Egyetem rendezője most először állít színpadra darabot az SZFE hallgatóival. Martin Crimp A többit láttad már a moziban című művének hazai premierje igazi összmunkával jön létre: dramaturgok, drámainstruktorok, színészek és egy oktató dolgoztak együtt, hogy kortárs közegben szólaltassák meg Euripidész klasszikusát.
Szeptember 3-án, a Színház- és Filmművészeti Egyetem egyhetes kulturális programsorozata, az Alkotóműhelyek Hete keretében mutatták be a Mit lát a néző? című hiánypótló színházszociológiai tankönyvet. A kötet 2025 áprilisában jelent meg a L’Harmattan Kiadó gondozásában, a Károli Könyvek sorozatban, szerkesztői Sepsi Enikő, az SZFE rektora és Szabó Attila, az egyetem oktatója. A kiadvány elméleti hátteret, gyakorlati módszereket és konkrét kérdőíveket kínál mindazoknak, akik színházi nézőkutatások megszervezésével kívánnak foglalkozni.
Udvarias Katalin 1974-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, és tavaly vette át az arany díszoklevelét. Több mint fél évszázados pályafutása során számtalan főszerepet alakított, emellett 16 évig tanított, könyvet ír, és ma is aktívan dolgozik. Beszélgetésünkben a hivatás szeretetéről, a színészi lét kihívásairól, valamint a boldogság titkáról mesélt.
Mindig is kíváncsi voltál, mit tanulnak a többiek? Televíziós szakra jársz, de érdekel a színpad világa? Esetleg rendezőként eljátszottál a gondolattal, milyen lehet bábszínészként életet lehelni a tárgyakba, vagy talán már profin vágod a filmet, de szívesen kipróbálnád magad egyszer a kamera mögött? Az Alkotóműhelyek Hete során pont erre lesz lehetőséged. Kezdjük együtt kreatívan az új tanévet!
Ellinger Edina és Ács Norbert ugyanolyan fanatikusai a bábművészetnek, annak szerepéről és oktatásáról is egyet gondolnak. Így nem meglepő, hogy huszonegy éve egymás szakmai támaszai, és hogy idén együtt indítanak osztályt az SZFE-n. Az elsős osztályok vezetőit bemutató sorozatunkban ezúttal velük beszélgettünk.
Pilátus alakja a színpadon, a homokból hogyan válik emlékezet és mit rejtenek az őserdő által benőtt maja városok. A korábbi évekhez hasonlóan számos érdekes előadással, programmal várjuk hallgatóinkat már szeptember első hetében, hogy kreatívan induljunk neki a közös munkának.