Egyetemünk impozáns standdal és izgalmas programkínálattal várta a látogatókat a január 9-11. között megrendezett felsőoktatási expón. A három nap során nemcsak képzéseinket és oktatóinkat ismerhették meg az ország minden részéről érkező érdeklődők, de kipróbálhatták magukat különböző szerepekben is: lehettek hírbemondók, bábművészek vagy előadók a színpadon.
Már a csütörtöki nyitónapon is óriási érdeklődés övezte az SZFE standját. Sáfár Mónika zenésmesterség-tanárunk tartott ének- és színpadimozgás-órát az érdeklődőknek, valamint interaktív drámajátékokon vehettek részt a nézők a drámainstruktoraink vezetésével. Aznap dr. Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter és dr. Varga-Bajusz Veronika államtitkár is felkereste standunkat, akiket egyetemünk rektora, prof. dr. Sepsi Enikő vezetett körbe.
Standunkon mindhárom nap színpadi előadásokkal és kreatív foglalkozássokkal vártuk az érdeklődőket. Az egyik legnépszerűbb állandó programunk a 360 fokos videószelfi készítése volt, ahol bárki kipróbálhatta, milyen a vörös szőnyegen állni – jelmezben vagy anélkül, karddal vagy boával.
Bábművészoktatóinktól és -hallgatóinktól a bábozás alapjait leshették el az érdeklődők, de híradóbemondóként is bemutatkozhattak a kihelyezett ministúdiónkban.
A legnagyobb sikert – természetesen – a zenés színpadi programok aratták. Kiss B. Attila és Homonnay Zsolt negyedéves zenésszínművész-osztálya olyan közismert darabokból adott elő részleteket, mint a Csókos Asszony és a Csárdáskirálynő című operettek, vagy a Monte Cristo grófja és az Abigél.
A másodéves prózaiszínművész-osztály pedig Ilja Bocsarnikovsz osztályvezetővel mutatta be zenei etűdökön keresztül, mivel is foglalkozott az első évben. A színészparódiákat és a zenekari előadást imitáló műsort a közönség vastapssal és a közösségi médiában rekordszámú megtekintéssel jutalmazta.
A bemutatók és interaktív foglalkozások mellett csütörtökön 14:30-tól a D pavilon színpadán a 2025-ös tanévben induló képzésekről és a felvételiről beszélgettek egyetemünk vezetői és az újonnan induló zsidó színházi specializáció osztályvezetője. A színpadi programot negyedéves zenésszínművész-hallgatónk, Bayer Fruzsina énekelőadása zárta.
Pénteken és szombaton az SZFE-vel együttműködő Déryné Program Kultup alprogramja is képviseltette magát standunkon. Keresztes Patrik Felnőni a találkozáshoz című táncszínházi etűdfüzérét hozta el, a Létra Kulturális Egyesület pedig Ab Ovo című élőzenés bohócjátékát Marofka Mátyás előadásában.
Az Educatio utolsó, szombati napján rengeteg szülő érdeklődött képzéseinkről. Legnagyobb örömünkre olyanok is, akiknek a gyerekei azért nem tudtak ellátogatni a standunkhoz, mert aznap éppen az egyetemünkön folyó színművészeti felvételi előkészítőn vettek részt.
Mindenkinek köszönjük, aki a három nap során felkereste az SZFE standját, és részt vett programjainkon! Aki pedig sem a nyílt napunkon, sem az Educatio Kiállításon nem tudott jelen lenni, az a https://felveteli.szfe.hu/ oldalon tájékozódhat a 2025-ben induló képzésekről és a felvételi eljárásunkról.
2025. december 1-jén, 55 évesen daganatos megbetegedésben hunyt el Kálloy Molnár Péter színész, énekes, zenész, rendező, drámaíró.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem december 2-án Innovációs Napot rendezett a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben, ahol a színház, a film, a kultúratudomány, valamint az infokommunikáció és az IT-szektor szakértői közösen keresték a választ arra, miként állítható a technológia a művészi alkotás szolgálatába, és hogyan egészíthetik ki a mesterséges intelligencia forradalmi lehetőségei az emberi kreativitást.
Közel négyszázan látogattak el a Színház- és Filmművészeti Egyetem 2025. november 29-én megrendezett nyílt napjára, amelyet idén rendhagyó módon több kampuszon tartottunk és igazán gazdag programot kínálva mutattuk be a színművészeti, drámaelméleti és mozgóképes BA és MA képzéseket.
Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett konferenciát a Németh Antal Drámaelméleti Intézet. A konferencia szervezése és lebonyolítása egyértelműen jelezte azt a szándékot, amely a Jókai-bicentenáriumot nem egyszerű megemlékezésként, hanem kutatási és művészeti újraértelmezésként kívánta bemutatni. A rendezvénynek otthont adó Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet körterme ideális helyszínnek bizonyult: a falakon körbefutó, molinókon elhelyezett Jókai-kiállítás különleges vizuális keretet adott a programnak, hangsúlyozva a történeti és kreatív megközelítések összekapcsolódását.
2025. november 21-én Can Togay Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró, színész, költő, kurátor, kulturális diplomata és egyetemi tanár tartott gyakorlati előadást a mesterséges intelligencia kreatív alkalmazásáról az SZFE-n.
A művészet, a gazdaság és a jog összehangolása ma már összetett és gyakran kihívást jelentő feladat. A program célja olyan szakemberek képzése, akik vezetőként képesek átlátni, irányítani és formálni a kulturális élet folyamatait – a színházi, fesztivál-, galéria- vagy nonprofit szférában, illetve kreatív vállalkozásokban. Jelentkezési határidő: 2026. január 16.
Jókai és a nemzeti divat, Jókai és a cirkuszművészet – két nem szokványos előadás a Németh Antal Drámaelméleti Intézet által az írófejedelem születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett konferencia programjából, amelynek célja Jókai újragondolása. A Jókai 200 programsorozat részeként megrendezendő konferencián a résztvevők egy különleges felolvasószínházi élményben is részesülhetnek: az egyetem oktatóinak előadásában hallhatják Szirtes Balázs Egy drámaíró kínszenvedései, avagy a jószívű ember fiai című művét. A programsorozatról az intézet vezetőjét, Antal Zsoltot kérdeztük.
Az előző évekhez hasonlóan idén is elkészült a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős színművész, bábszínész- és színházrendező szakos hallgatóinak portfóliója, amelyet november 10-én mutattunk be a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) közgyűlésén, a Nemzeti Színházban.

