Három generáció – egy trauma
2024 december 20., péntek 13:15.
Hevesi Fanni: „Csodálatos érzés, ahogyan a színpadon megszületik az, ami addig a fejemben élt” – Az ötödéves fizika színházrendező szakos hallgató gondolt egy merészet és itthon elsőként vitte színre a számos díjjal elismert kortárs brit drámaíró, Alice Birch Egy öngyilkosság anatómiája című alkotását. Hevesi Fanninak nemcsak a darabválasztása bátor, a megvalósítás is: koncentrálóképességünket folyamatosan teszteli, ugyanis három generáció történetét egyidőben láthatjuk a színpadon. A rendezővel a Bethlen Téri Színházban a bemutató előtt beszélgettünk.
Alice Birch neve itthon talán még kevésbé cseng ismerősen, pedig színpadra írt műveit ma már számos országban játszák. Névjegyét nemcsak a színházban tette le, olyan ismert filmek és televíziós sorozatok forgatókönyvét is ő írta, mint a többszörösen díjazott Lady Macbeth, A csoda, vagy a Rachel Weisz főszereplésével készült, Két test, egy lélek amerikai televíziós minisorozat. Te hogyan találtál rá?
Eddig én sem ismertem igazán a műveit. Egy olyan darabot kerestem, amely lehetőséget ad a csapatmunkára. Emellett fontos szempont volt, hogy a főszereplők nők legyenek. Hevér Ádám dramaturg több darabot is ajánlott, és az Egy öngyilkosság anatómiája pár jelenetét le is fordította. Azonnal magával ragadott a darab különleges formanyelve, már az a néhány oldal is mély hatást gyakorolt rám. Miután Ádám lefordította a teljes művet, nem volt kérdés, hogy ezt szeretném színpadra vinni. Az engedélyezési folyamat is zökkenőmentesen zajlott, a szerző gyorsan reagált a megkeresésünkre és alaposan tájékozódott, mielőtt megadta a hozzájárulását.
A címből is sejthetjük, hogy nem egy könnyű darab, majd ezt az első jelenet igazolja is. Látunk egy fiatal, szép nőt, aki épp egy öngyilkossági kísérleten van túl…
A történet három generáció, egy anya, lánya és unokája sorsát meséli el, mindhárman a harmincas éveikben járnak. Az „anya”, Carol súlyosan depressziós, nem akar élni, de a körülötte élő emberek ezt nem fogadják el és mindenképp segíteni szeretnének neki. Ők egy gyermeki szócsövön, Daisyn keresztül javasolják neki, hogy egy gyerek megszületése talán megoldhatja a problémáit. Ezt a ,,megoldást” azért sokan ismerjük. Carol végül megpróbája és anya lesz, de a depresszióján ez nem segít. Az anyai ösztönök és a gyermeke iránt érzett szeretete következtében nem tesz újabb kísérletet az öngyilkosságra, de összességében egy túlélést látunk a lánya 16 éves koráig. Anna traumája az édesanya elvesztése, vele heroinfüggőként találkozunk, majd az élete kezd helyre jönni. Tiszta lesz, megismerkedik későbbi férjével, és családot alapítanak. Viszont a szülés után mérhetetlenül depressziós lesz, és menekülési útvonalnak ő is az öngyilkosságot választja. Az anyátlanul felnőtt „unoka”, Bonnie látszólagosan egy tökéletes életet él, sikeres orvos, viszont nincsennek gyökerei, bizonytalanságban él, nem tud kötődni és fél. Nem szeretné, ha a ,,családi mintához” ő is asszisztálna, így a sterilizálás mellett dönt, és eladja azt a házat, amihez köthetőek a tragédiák. A kérdés, hogy létezik-e genetikai determináció? Megtörhetjük-e azt? Erre keressük a választ.
Mire jutottál, a szüleink traumái felülírhatóak? Képesek vagyunk változtatni a kapott mintán? A transzgenerációs sebek hatásaival manapság sokat foglalkozik a pszichológia.
Ez nehéz… Nagyon sokat olvastam a témában, de nem vagyok szakember. A saját tapasztalatimból táplálkozom, és azt hiszem szerencsés vagyok, hogy a családomban nem volt ilyen mértékű trauma. Persze volt más. Mindenki a szüleitől tanulja a mintáit, hiszen már gyerekként az első tanulási formánk az utánzás, majd jön az a pont az életünkben, amikor tudjuk, hogy mit szeretnénk másképpen csinálni, mint ahogyan a felmenőink tették. Például nekem volt olyan, hogy szilárdan állítottam, hogy mi az, amit nem szeretnék ,,másolni”, majd később rádöbbentem, hogy ugyanúgy cselekszem, mint a szüleim. Az önismeret kulcsfontosságú, és bár nem könnyű, azt hiszem dolgoznunk kell a saját mentális és érzelmi fejlődésünkön.
A szereplők egy része osztálytársad. Milyen volt a próbafolyamat?
A kiválasztás során – főleg a lány osztálytársaimat illetően – arra figyeltem, hogy ki-milyen irányba képzeli el a jövőjét: rendező, koreográfus vagy színész szeretne lenni. Fehér Diána Aida és Gálhidy Gizella jelenleg színészként definiálják magukat, bár Gizi jövőre kipróbája a rendezést is. Az osztályomból még Bari István és Lehel Vilmos szerepelnek a darabban. Öt éve vagyunk osztálytársak, nagyon megbízok bennük. Fontos támaszaim, és nagyon megleptek a színpadi jelentétükkel, csodás volt őket nézni. De ezen kívül fontos volt számomra, hogy új emberekkel is dolgozzak: az évfolyamtársaink közül Bukovszky Orsolyát, Pigler Emíliát és Biró Kristófot kértem fel. Mindannyian precíz, inspiráló színészek. Kettő diplomás fiatallal dolgoztam még, Erdős Lilivel és Gloviczki Bernáttal. Rengeteget tanultam tőlük a próbafolyamat alatt. Rajtuk kívül van még egy gyerekszereplő is: Gálhidy Júlia, aki remekül vette az akadályokat, és aki által megtapasztalhattam, hogy milyen egy gyerekszereplővel dolgozni. Izgalmas volt, hogy ilyen sokszínű a csapat. Eleinte volt bennem egy tartás, hiszen egy olyan darabbal foglalkoztunk, ahol nagyon fontos a csapatmunka, de most már kijelenthetem, hogy szuper közösség jött létre. Már csak miattuk is érdemes volt csinálni ezt az egészet.
Manapság egyre több darab foglalkozik női sorsokkal, nőket érintő problémákkal. Neked ez miért volt fontos?
Ez válasz egy társadalmi igényre is, de én inkább praktikus okok miatt választottam ezt a darabot. Szerettem volna női főszerepekkel dolgozni és azt, hogy a hallgatótársaim közül a lányok ilyen kaliberű szerepekben is kipróbálhassák magukat. Természetesen fontosnak tartom azt is, hogy ekkora fajsúlyú dolgokról beszéljünk, bár azt gondolom, hogy ez a téma nem kizárólag nőkhöz köthető. Alice Birch ezt a darabot nőkre írta, és jól is tette, de lehetne éppen három férfi is a főszereplő. Az öngyilkosság nem köthető nemekhez.
Nemcsak rendezel, számos darabban játszottál, játszol is. Melyiket szereted jobban?
Abszolút a rendezést, vagyis most ezt gondolom. Imádom nézni a folyamatot, ahogyan alakul valami, ahogy a színészek próbálnak. Az számomra egy csodálatos érzés, amikor a színpadon megvalósul az, ami addig a fejemben élt. Persze előfordul, hogy a színészek teljesen másként hozzák ki a jelenetet, de az is rendkívül izgalmas tud lenni.
Szereplők
Alkotók
Egyéb hírek
Mit lát a néző? És mi az a puskamikrofon? – Programajánló az Alkotóműhelyek Hetéről
Mindig is kíváncsi voltál, mit tanulnak a többiek? Televíziós szakra jársz, de érdekel a színpad világa? Esetleg rendezőként eljátszottál a gondolattal, milyen lehet bábszínészként életet lehelni a tárgyakba, vagy talán már profin vágod a filmet, de szívesen kipróbálnád magad egyszer a kamera mögött? Az Alkotóműhelyek Hete során pont erre lesz lehetőséged. Kezdjük együtt kreatívan az új tanévet!
„Nagyon vágytunk már egy ilyen osztályra” – bemutatkoznak az elsős bábszínészek osztályvezetői
Ellinger Edina és Ács Norbert ugyanolyan fanatikusai a bábművészetnek, annak szerepéről és oktatásáról is egyet gondolnak. Így nem meglepő, hogy huszonegy éve egymás szakmai támaszai, és hogy idén együtt indítanak osztályt az SZFE-n. Az elsős osztályok vezetőit bemutató sorozatunkban ezúttal velük beszélgettünk.
Ismét az Alkotóműhelyek Hete nyitja a tanévet
Pilátus alakja a színpadon, a homokból hogyan válik emlékezet és mit rejtenek az őserdő által benőtt maja városok. A korábbi évekhez hasonlóan számos érdekes előadással, programmal várjuk hallgatóinkat már szeptember első hetében, hogy kreatívan induljunk neki a közös munkának.
„Újra szívünkbe zártunk, Debrecen!” – Beszámoló a 2025-ös Nyári Akadémiáról
Az idei Nyári Akadémián 81 leendő elsőéves hallgató vett részt a cívis városban, hogy megismerkedjen jövendőbeli évfolyamtársaival, oktatóival, és nem utolsósorban azzal az egyedi „eszefés” életérzéssel, amely hamarosan mindennapjaik részévé válik. A HÖK és az egyetem vezetésének közös szervezésében megvalósuló egyhetes tábor gazdag kulturális, szakmai és közösségi programkínálattal várta a résztvevőket, így az oktatók és a hallgatók szeptember 5-én, a tanévnyitón már ismerősként üdvözölhetik egymást.
„Célunk, hogy minél több jó film szülessen” – bemutatkozik az SZFE dokumentumfilmes osztályvezető párosa
A 2025 szeptemberében induló osztályok vezetőit bemutató sorozatunkban ezúttal a dokumentumfilm-rendező művész MA osztályának vezetőivel, Barlay Tamással és Moys Zoltánnal beszélgettünk. A Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet oktatóival arra is kitértünk a felvételi eljárás menetének ismertetése mellett, hogyan találja meg egy dokumentumfilmes készülő alkotásának témáját.
Milyen egy casting a tévében? – elkísértünk három SZFE-s hallgatót
Különleges lehetőségben részesült egyetemünk három zenésszínművész-hallgatója, amikor részt vett az MTVA szereplőválogatásán. A Karrieriroda által szervezett castingon a hallgatók a színházi előadói készségeik kiegészítéseként betekintést nyerhettek a televíziós műsorvezetés világába is.
Egy tanév, egy akciófilm – így zajlott az első second unit képzés az SZFE-n
A Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2024-ben indított second unit-rendező képzés egyedülálló kezdeményezés a hazai felsőfokú művészképzésben. Az interjúban Gulyás Budával, a szak osztályvezetőjével beszélgettünk az elsőként végzett évfolyammal kapcsolatban szerzett tapasztalatairól, a szakma sajátosságairól és a jövő kihívásairól.
„Én a partneri alkotói viszonyban hiszek” – interjú Kiss Józseffel, a drámainstruktor-rendező szak osztályvezetőjével
A szeptemberben induló elsőéves osztályok vezetőit bemutató sorozatunk következő szereplője Kiss József, a Soproni Petőfi Színház igazgatója – bár őt aligha kell bemutatnunk, hiszen évek óta oktat az SZFE-n. Gyakran dolgozik együtt a hallgatókkal, hiszen a soproni teátrum előadásaiban rendező-, valamint dramaturg- és színészhallgatók is közreműködnek. Hogyan juthatnak el ilyen felkérésekig a drámainstruktor-rendező szakos hallgatók és milyen többletet ad számukra ez a képzés? A tanévkezdésre hangolódva ezekről is beszélgettünk a Jászai Mari-díjas drámaíró-rendezővel.
