Három SZFE-s előadás az idei Ördögkatlan Fesztivál műsorában

Hegedüs Kata
2023 augusztus 8., kedd 10:01.
Share

Herczeg Tamással a Színház- és Filmművészeti Egyetem Sinkovits Imre Színházművészeti Intézet intézetvezetőjével beszélgettünk az Ördögkatlan Fesztiválról, vizsgaelőadásokról és a következő tanévről.

Az SZFE részéről a Merlin avagy a puszta ország, a Liliom, valamint a Puszták népe című előadások kerültek be az idei Ördögkatlan Fesztivál műsorába. Hogy esett a választás erre a 3 előadásra? 

Nagy boldogsággal tölt el, hogy három előadásunk is ott volt az idei fesztiválon. Hegedűs D. Géza és ifj. Vidnyánszky Attila immár negyedéves prózai színművész osztálya Hegymegi Máté rendezésében, a Merlin avagy a puszta országa, valamint a Liliom című előadást ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében mutatták be a fesztiválon. Az Ördögkatlan Fesztiválra, az említett két produkcióval egyetemben meghívást kapott Horváth Csaba és Rába Roland negyedéves színházrendező fizikai színházi koreográfus osztály Puszták népe című előadása is, amelyet Regős Simon hallgató rendezett. Kiemelten fontos, hogy minél többet láthassák a hallgatóink munkáit tanév közben és a nyári fesztiválokon. Az Ördgökatlan Fesztivál remek alkalom, hogy a fővároson kívülre is eljussanak az előadásaink.

A Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet kiemelt figyelmet fordít a kisfilmek fesztiváloztatására, hasonlóképp történik ez a folyamat a Sinkovits Imre Színházművészeti Intézetnél is?  

Természetesen, hiszen produkcióinkkal folyamatosan jelen vagyunk a hazai színházi életben. A szorgalmi időszak alatt az egyetemi, valamint külső játszóhelyeken láthatók a vizsgaelőadásaink. Nyáron van lehetőség a fesztiválokon, valamint kulturális eseményeken vizsgaprodukciókkal és összművészeti előadásokkal megmutatkozni. Az idei nyáron volt lehetősége a hallgatóinknak a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozón, az EFOTT-on, a Campus Fesztiválon, valamint most az Ördögkatlan Fesztiválon fellépni. Hálásak vagyunk ezekért a lehetőségekért, az SZFE igyekszik megadni a kellő támogatást a szemeszteren kívüli fellépésekhez is. 

Mik a tervek a Színház- és Filmművészeti Egyetem következő évadára?

Jelenleg arra törekszünk, hogy az évadot egy mini fesztivállal kezdjük, ahol a negyed- és ötödévesek produkcióit sűrítve, két nap alatt mutassuk be. A három osztály az előző évad vizsgaelőadásaiból mutat majd be darabokat. A célunk az, hogy segítsük a hallgatóinkat külső gyakorlati helyek megszerzésében, továbbá a szakmai elhelyezkedésben, kapcsolatépítésben. Kulcsfontosságú szerepe van egy ilyen eseménysorozatnak, hogy színházvezetők, rendezők, színházi alkotók, már az egyetemi évek alatt megismerjék hallgatóinkat. Bízom abban, hogy az esemény segíti majd a fiatalok pályán való elhelyezkedését is. Ennek érdekében tehát a színházi évad elején három nap alatt hat produkciót láthatnak a fővárosi és vidéki színházigazgatók, rendezők.

 Milyen jó tanácsot tudnál adni az SZFE gólyáinak?  

A Színház- és Filmművészeti Egyetem olyan felsőoktatási intézmény, ahol nélkülözhetetlenek a mély emberi kapcsolatok, az egymás iránti empátia és az intenzív kommunikáció. Gólyáink figyelmét arra hívnám fel, hogy a kapcsolataikat ne csak osztály, hanem egyetemi szinten alakítsák. A Nyári Akadémia például olyan esemény, ahol mindent elkövetnek a szervezők, hogy megfelelő helyszínnel és szakmai programokkal biztosítsák a barátságok és professzionális kapcsolatok kialakulását a gólyák számára. Fantasztikus alkalom arra is, hogy a mozgóképművészeti intézet, a színházművészeti intézet és a drámaelméleti képzést megkezdő hallgatók már ismerősként vágjanak neki az egyetemi éveknek. A különböző évfolyamok hallgatói, valamint tanáraik az egyetemi éveket követően egymás alkotótársai lesznek. Pályára kerülve a szakmai érvényesülésben óriási lehetőség, ha az egyetemi évek alatt szakmai barátságok, vagy akár alkotóközösségek jönnek létre. 

Arra biztatom tehát a gólyákat, hogy már a kezdetektől az egyetemi évek alatt keressék a szakmai barátságok lehetőségét, építsék kapcsolataikat hallgatótársaikkal és oktatóikkal, akik javarészt maguk is gyakorló alkotóművészek.

 

 

Egyéb hírek

Felhívás- Drámaírói pályázat

A Karrieriroda meghirdeti a Soproni Petőfi Színház drámaírói pályázatát. Benyújtási határidő: 2024. október 31. éjfél.

Felhívás- Projektpályázat fiatal színházi rendezőknek

A Karrieriroda meghirdeti a Soproni Petőfi Színház színházrendezői pályázatát. Benyújtási határidő: 2024. 08.21 éjfél.

SZFE-s siker a MOZ.GO-n

Az SZFE két oktatója is szerepel az idei Magyar Mozgókép Fesztivál díjazottjai között. Koltai Lajos a Semmelweissel a legjobb játékfilm és legjobb rendező díját hozta el, míg Baska Barbara a Baska magyarul beszél című alkotásával a legjobb rövid dokumentumfilm-kategóriában győzött.

Interjú az Életműdíjas Gulyás Budával

A Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjját vette át Gulyás Buda, aki idén akciórendező osztályt indít az SZFE-n. Életpályájáról, a second-unit rendezői pályáról és jövőbeli terveiről kérdeztük.

 

Fotó: Vasvári Tamás

Interjú az Életműdíjas Selmeczi Györggyel

A MOZ.GO idei életműdíjait tegnap este adták át Balatonfüreden a kongresszusi központban. A Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjjal tüntette ki Selmeczi Györgyöt, az ötödéves zenés színművészévfolyam osztályvezetőjét.

 

Fotó: Vasvári Tamás

Elstartolt a MOZ.GO

Vizsgafilmek anno és most, közönségtalálkozó és tejszínhab – ezzel várja az SZFE a filmek szerelmeseit a MOZ.GO-n.

Filmvetítés a Vigadóban – András Ferencre emlékeztek a tanítványai

Jól kell rendezni, csináljatok jó filmeket! – adta útravalóul tanítványainak az áprilisban elhunyt András Ferenc, Kossuth-díjas filmrendező.

Az SZFE harmadéves rendező szakos hallgatói filmvetítéssel tisztelegtek egykori osztályvezető tanáruk előtt a Pesti Vigadóban. Mi is részt vettünk a megemlékezésen.

Új távlatok: Novák Flóra Erasmus+ élménybeszámolója Spanyolországból

„Olyan ez a program nekem, mint egy vérfrissítés” – mondja Novák Flóra III. éves bábszínészhallgató, aki az Erasmus+ hallgatói mobilitás keretében érkezett a spanyolországi Vigóba. Az elmúlt hónapokban szerzett tapasztalatairól, élményeiről, a spanyolországi egyetemista életről mesélt az szfe.hu-nak.

Több betöltése Több betöltése