Ide tartozom ? Nyári Akadémia 2022.

Bagány Márton
2023 március 6., hétfő 14:25.
Share

Rigó Mária, első éves színművész próza hallgató:

?Úgy gondolom, a Nyári Akadémia egy olyan hely és időtöltés, amelyre mindig örömmel és boldogan tekint vissza az ember. Ezalatt a pár nap alatt ? amit együtt töltöttünk elsős hallgatók, felsőbbévesek, szervezők, tanárok ? egy olyan barátságos légkör alakult ki, mely a későbbiekben ösztönző lesz, hiszen egymást segítve kell majd együttműködnünk, fejlődésünkben szükségünk lesz mindenki támogatására.

A tábor ideje alatt osztályszinten és évfolyamszinten is összekovácsolódtunk, köszönhető ez a rendkívül összeszedett programoknak. Az egyetemi oktatók, szervezők, egy pillanatra sem engedték, hogy mi hallgatók búnak hajtsuk fejünket. Programok után programok következtek, reggeltől késő délutánig, estig, tréningek, múzeumok látogatása, kulturális események, Hortobágy, Nagyvárad, csapatépítő foglalkozások, mindezeken egy percünk sem volt unatkozni.

A hangulat szenzációs volt minden este a sörpadoknál, de a várva-várt záróparty a víztoronynál olyasfajta érzelemdús gondolatot vetett fel bennem, hogy jó helyen vagyok, én ide tartozok, és még nagyon szeretnék maradni, ameddig csak lehet.?

16x9
SZFE - Nyári Akadémia

Szalay Ágnes, másodéves zenész-színművész hallgató:

?Tavalyi évben ? mint gólya ? nem vettem részt a Nyári Akadémián, viszont idén ezt bepótolhattam, egyszerre lehettem segítő, csoportvezető és táborozó is.

Nagy élmény volt számomra, hogy mindenki ? a felsőbb éveseket és tanárokat is beleértve ? nyitott, közvetlen volt. Úgy gondolom, hogy emiatt is alakulhatott ki jó kapcsolatunk nemcsak a diákokkal, hanem az egyetem tanáraival és munkatársaival is.

Számomra a legnagyobb élményt a záró este jelentette, amikor pár osztálytársammal egy ?mini koncertet? adtunk. Bár nem volt lehetőségünk előtte kellően felkészülni, nem  éreztem izgalmat, hogy elrontom, nem féltem attól, hogy leszólnak, mert úgy álltam hozzá, hogy ez nem egy koncert, hanem egy örömzenélés a tábor minden résztvevőjével. És a csodálatos az, hogy tényleg ez történt. Akikkel egy hetet töltöttünk, azok ott álltak a színpadnál és felszabadultan velünk együtt énekelték a dalokat.

Ez nekem egy olyan élmény, amit nem fogok elfelejteni, és ezt főleg a jelenlegi elsőéveseknek köszönhetem.?

Csizmadia Máté Noel, elsőéves mozgókép-, film- és televíziórendező szakos hallgató:

?Olvasom társaim gondolatait a Nyári Akadémiáról, és saját magam érzelmeit vélem felfedezni bennük. Számomra ez az egy hét szakmailag és lelkileg is egy nagy találkozás volt, családdá válásunk kezdő akkordja. Olyan társakra leltünk, akiket ugyanazon rugók mozgatják, akikkel lehet beszélni filmről, színházról, költészetről, zenéről, életről.

A nívós szakmai előadások után ? habár nem volt időnk kipihenni a fáradalmainkat ? lelkileg mégis mindig feltöltődtünk. Egyik legnagyobb élmény számomra Hortobágy volt, ahol a kulturális sokk mellett alkalmunk volt belekiáltani a végtelenbe. Csodás volt érezni azt, ahogy egyszerre több, mint száz ember értette meg, hogy mit jelentett Petőfinek az Alföld, a végelláthatatlan puszta.
Mint leendő film-és televízió rendező hallgató, hatalmas élmény volt számomra Káel Csaba és Lajos Tamás által tartott beszélgetés, amely egyfajta ösvényt, járható, és járandó utat mutatott meg számunkra ? mindezt megkoronázta az utána tartott filmvetítés.

A táborzáró party, amelyről már előttem Marika is beszélt, elhozta a révbeérést, a családba való megérkezést. Nálam ez az ?Iszom a bort? című szám közben jött el. Szóval helyben vagyok, és a dalszövegével ellentétben én megpróbálom, illetve, ahogy érzem az évfolyamunk megpróbálja majd keresztül érni, ha nem is a világot, legalább a hazáját.
Végül Vidnyánszky Attila utolsó napon elhangzott gondolatával búcsúzom: ?Legyetek szabadok, éljetek szabadon, és akkor minden rendben lesz!?

Szücs Bernadett, első éves televíziós műsorkészítő szakos hallgató:

?Bár már egy hete véget ért a Nyári Akadémia, még mindig nehéz rendszereznem a gondolataimat, a családom, a barátaim számára is érthető formában szavakba önteni az élményeimet és az érzéseimet.

Kíváncsiság, őszinteség, csoda, szabadság, szakmai profizmus, összetartozás, Hortobágy, naplemente, csillagnézés, Reptér, Csókkirály, nyitott szívek, ragyogás, boldogság, otthon, szeretet, hála ? egy kis ízelítő abból, mit rejt a levakarhatatlan mosoly az arcomon. Számomra a számos örök emléket adó program mellett a legnagyobb ajándék a csupa-csupa értékes és nagyszerű emberből álló közösség, amibe belecsöppentem. Felemelő érzés ennyire szabadon, önazonosan, az ítélkezéstől való félelem nélkül létezni, gondolkodni és alkotni. Azt hiszem, hazaérkeztem.?

Hostyinszki Máté első évfolyamos színművész hallgató:

?A Nyári Akadémia programjai során volt lehetőség az ismerkedésre, közösségi életre, amit aztán tovább mélyítettek az esti-éjszakai csapatépítő időtöltések. Ilyen volt példaképp a közismert ?felelsz vagy mersz? játék, hajnalig tartó beszélgetésekkel kiegészítve.

Emlékezetes pillanatok voltak a csoportmunkák, ahol a négy csapatnak olyan feladatokat kellett teljesíteni, mint például zászlókészítés, induló írás, amelyek az utolsó napon prezentálásra kerültek a záróbulin. Már az ötletelés, illetve a próba folyamata is különleges élménynek bizonyult. Csapatommal, a Krák & roll-lal este 11-kor jó hangulatban, félmeztelenül koreográfiát összerakni igazi életérzés volt! Mondanom sem kell, hogy a bemutatón elsöprő ováció fogadta a ?haka? stílusú feláldozós produkciót.

Összességében rengeteg legendás történet született azon a bizonyos Akadémián.

Remélve, és bízva állítom: izgalmas éveink lesznek együtt!”

Egyéb hírek

Rómeó és Júlia az esőben – lezárult a soproni Nemzetközi Színházi Műhely

2025-ben ismét a Soproni Egyetem adott otthont a Nemzetközi Színházi Műhelynek. A zárónapon, július 8-án az egyetem botanikus kertjének hat különböző pontján mutatták be a hallgatók azokat a Shakespeare Rómeó és Júliája által inspirált rövid színpadi performanszokat, melyeken a hét során dolgoztak.

Karrier, közösségi élmény és világraszóló események – Várja a jelentkezőket a közmédia tehetséggondozó programja

Ismét meghirdeti nagy sikerű tehetséggondozó programját a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány. A kiválasztott fiatalok Magyarország legnagyobb médiavállalatánál építhetik karrierjüket, legendák nyomdokaiba léphetnek és nemzetközi, valamint világesemények részesévé válhatnak. Televíziós és rádiós műsorkészítésben, sportújságírásban, valamint az online területen is kipróbálhatják magukat, de választhatják a műszaki területet is. Fejlődésüket elismert médiaszakemberek mentorként segítik. A közmédia augusztus 8-ig várja a jelentkezéseket.

Szeptemberben debütálnak az SZFE végzős second unit rendezőinek vizsgafilmjei

Újabb jelentős mérföldkőhöz ért a Színház-és Filmművészeti Egyetem. Lezárult az első hallgatók képzése a second unit rendező szakon a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben. Az egy éves, intenzív mesterkurzus a Balázs Béla-díjas operatőr, Gulyás Buda, illetve az idén Magyar Mozgókép Életműdíjjal kitüntetett kaszkadőrszakértő, Piroch Gábor szakmai irányításával tavaly indult el. A Magyarországon, de a régióban is egyedülállónak minősülő képzésre sokszoros túljelentkezés mellett kilenc fiatalt vettek fel, akik idén szeptemberben mutatják be vizsga- és diplomafilmjeiket.

Elindult a Nemzetközi Színházi Műhely Sopronban - Hat ország fiatal művészei dolgoznak együtt az alkotótáborban

A Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Soproni Egyetem és a Nemzeti Színház 2025. július 1–9. között közösen rendezi meg a Nemzetközi Színházi Műhely – Sopron 2025 című programot. Az immár második alkalommal megvalósuló, intenzív nyári alkotótáborban magyar és külföldi színművészhallgatók, valamint rangos hazai és nemzetközi oktatók, rendezők dolgoznak együtt a Soproni Egyetem kampuszán. A megnyitót július 2-án tartották a Ligneum Rendezvényházban.

„Nem adom tovább” – Női sorsok és családi örökségek Hevesi Fanni rendezésében

Három generáció, három női sors, egy mélyreható családi örökség. Hevesi Fanni, az SZFE fizikai színházi rendező és koreográfus osztályának végzős hallgatója, Alice Birch Egy öngyilkosság anatómiája című formailag rendhagyó, mégis megrázó erejű darabját állította színpadra. Az előadás fókuszában a több generáción átívelő traumák és a női identitás állnak – egy olyan színházi világban, ahol a női történetek gyakran háttérbe szorulnak. A rendezővel a koncepció születéséről, a színészi munkáról és a hallgatás örökségéről beszélgettünk.

Nemzetközi Színházi Műhelyt szervez az SZFE, a Nemzeti Színház és a Soproni Egyetem

A Színház- és Filmművészeti Egyetem – együttműködésben a Nemzeti Színházzal és a Soproni Egyetemmel – 2025 nyarán ismét megrendezi nagysikerű nemzetközi alkotótáborát, amely idén Nemzetközi Színházi Műhely – Sopron, 2025 címmel várja a résztvevőket.

Múzeumszínház Esztergomban a Múzeumok Éjszakáján

A Múzeumok Éjszakáján különleges múzeumszínházi előadást mutatottak be a Babits Mihály Színház társulatának tagjai és a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói Esztergom öt pontján is. Az esemény ötletgazdája és főszervezője Kaj Ádám, a Babits Mihály Színház igazgatója, az SZFE doktorandusza volt.

Meghívó Rainer-Micsinyei Nóra DLA disszertációjának nyilvános védésére

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori és Habilitációs Tanácsa nevében tisztelettel meghívjuk Rainer-Micsinyei Nóra DLA disszertációjának nyilvános védésére.

Több betöltése Több betöltése
Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi 2020