Idén is megrendezik a speciális filmek szemléjét

2023 november 7., kedd 13:24.
Share

Hat kontinens 33 országából összesen 192 pályamű érkezett az idei, 9. Magyar Speciális Filmfesztiválra. A fogyatékossággal élők november 7–9. közötti nemzetközi filmes szemléjén 60 alkotást vetítenek le. A műveket a zsűri szakmai szempontok mellett egyebek közt a kreativitás, a hiteles ábrázolás, valamint a segítés és a méltóság bemutatása alapján értékeli majd. A díjakat november 9-én, az Eötvös  10 Művelődési Házban adják át.

A főváros mellett Eger, Szolnok és Szombathely ad majd otthont a vetítéseknek. A díjak is gyarapodtak, ugyanis a Színház- és Filmművészeti Egyetem, amellyel tavaly kezdődött az együttműködés, idén két új díjjal ismeri majd el az alkotókat. Ezeknek az odaítéléséről saját zsűrizésük alapján döntenek. A fesztivál szakmai zsűrijében a múlt évhez hasonlóan idén is Varsányi Ferenc filmrendező, Radványi Katalin gyógypedagógus, pszichológus, főiskolai tanár, Kulcsár Tamás filmrendező, Lovass Tibor, a Helyi Televíziók Országos Egyesületének elnöke, médiapedagógus, Szabó Bianka speciális filmes alkotó és Szaffner Gyula ügyvivő szakértő foglalnak majd helyet.

A filmfesztivál fővédnöke, Kollarik Tamás Magyar Film-díjas és Bánffy Miklós-díjas alkotó felidézte azt is, hogy még a Magyar Média Mecenatúra Program koordinátoraként került kapcsolatba a filmfesztivál szervezőivel, akiknek munkáját több mint egy évtizede támogatja.

A teljes cikk itt olvasható:

Egyéb hírek

Fiatal tehetségek az Avignoni Fesztiválon – a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói mutatkoztak be a kortárs színház nemzetközi közegében

A Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves színészhallgatói nagy sikerrel mutatták be vizsgaelőadásukat az Avignoni Fesztivál OFF programjában. A produkció a Szegedi Pinceszínház ajánlására jutott el a nemzetközi eseményre, ahol a fiatal művészek az európai kortárs színház egyik legfontosabb fórumán szerezhettek értékes szakmai tapasztalatokat.

„A mai világban talán épp a színház képviseli leginkább a humanista értékeket” – interjú Herczeg Tamással

Egy nagyszabású külföldi turné, Az átváltozás bemutatója és egy sikeres, de egyben megterhelő felvételi időszak – Herczeg Tamásnak, a Színházművészeti Intézet vezetőjének nem kevés elfoglaltságot hozott az elmúlt pár hónap és a kihívásokból a továbbiakban sem lesz hiány. Szeptembertől az elsőéves drámajátékosok osztályvezetője lesz, majd januártól a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója. A felvételin tapasztaltakról, a színészoktatás helyzetéről és az alkotói pályájának alakulásáról is beszélgettünk.

Kultúra és a fiatalok: az SZFE szakmai perspektívái az Educatio+ Konferencián

Negyedik alkalommal szervezte meg az Educatio+ Konferenciát a HÖOK (Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája) 2025. július 9-én, Kápolnásnyéken, ahol egyetemünket a Karrieriroda és diáktanácsadó vezetője, Wild Mónika képviselte a fiatalok és a kultúra kapcsolatát boncolgató kerekasztal-beszélgetésen.

185 friss diplomással zárta jubileumi tanévét a Színház- és Filmművészeti Egyetem

A fennállásának 160. évfordulóját ünneplő Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) 2025. július 15-én tartotta tanévzáróval egybekötött diplomaátadó ünnepségét az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A kiemelkedően sikeres 2024/2025-ös tanév végén 185 hallgató fejezte be tanulmányait és szerzett diplomát, nyolc doktorandusz DLA fokozatot kapott, ketten pedig habilitációs oklevelet szereztek.

SZFE-s hallgató tervezte az idei Mozgókép Fesztivál díszleteit

Aki látta a Mozgókép Fesztivál díjátadóit, bizonyára feltűnt neki a látványos, ledes színpadi háttér. A pazar vizuális világ Oravecz Adrienn, az SZFE látványtervező MA szakos hallgatójának kreativitását dicséri. Vele beszélgettünk a tervezési folyamatról, a stílusválasztás indokairól és a megvalósítás kihívásairól.

Rómeó és Júlia az esőben – lezárult a soproni Nemzetközi Színházi Műhely

2025-ben ismét a Soproni Egyetem adott otthont a Nemzetközi Színházi Műhelynek. A zárónapon, július 8-án az egyetem botanikus kertjének hat különböző pontján mutatták be a hallgatók azokat a Shakespeare Rómeó és Júliája által inspirált rövid színpadi performanszokat, melyeken a hét során dolgoztak.

Karrier, közösségi élmény és világraszóló események – Várja a jelentkezőket a közmédia tehetséggondozó programja

Ismét meghirdeti nagy sikerű tehetséggondozó programját a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány. A kiválasztott fiatalok Magyarország legnagyobb médiavállalatánál építhetik karrierjüket, legendák nyomdokaiba léphetnek és nemzetközi, valamint világesemények részesévé válhatnak. Televíziós és rádiós műsorkészítésben, sportújságírásban, valamint az online területen is kipróbálhatják magukat, de választhatják a műszaki területet is. Fejlődésüket elismert médiaszakemberek mentorként segítik. A közmédia augusztus 8-ig várja a jelentkezéseket.

Szeptemberben debütálnak az SZFE végzős second unit rendezőinek vizsgafilmjei

Újabb jelentős mérföldkőhöz ért a Színház-és Filmművészeti Egyetem. Lezárult az első hallgatók képzése a second unit rendező szakon a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben. Az egy éves, intenzív mesterkurzus a Balázs Béla-díjas operatőr, Gulyás Buda, illetve az idén Magyar Mozgókép Életműdíjjal kitüntetett kaszkadőrszakértő, Piroch Gábor szakmai irányításával tavaly indult el. A Magyarországon, de a régióban is egyedülállónak minősülő képzésre sokszoros túljelentkezés mellett kilenc fiatalt vettek fel, akik idén szeptemberben mutatják be vizsga- és diplomafilmjeiket.

Több betöltése Több betöltése
Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi 2020