A Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjját vette át Gulyás Buda, aki idén akciórendező osztályt indít az SZFE-n. Életpályájáról, a second-unit rendezői pályáról és jövőbeli terveiről kérdeztük.
Fotó: Vasvári Tamás
A Magyar Mozgókép Fesztiválon, a MOZ.GO-n vehetted át az Életműdíjat. Mit jelent számodra ez a díj?
Nagyon remélem, nem azt jelenti, hogy a pályámnak vége és abba kellene hagynom (nevet). Az életműdíjaknak mindig van egy olyan megnyugtató érzetük, hogy csak azok kapják, akik meg tudtak öregedni. Sok olyan kiváló művészt tudnék említeni, akiknek esélyük sem volt erre, mert korán elmentek közülünk, pedig minden bizonnyal megkapták volna. Ennek a díjnak abban rejlik az értéke, hogy nem egy kimagasló alkotásért kapja az ember, hanem az addigi teljes munkásságáért, ami egyúttal a szakmához való egész életen át tartó hűségről is tanúságot tesz; én pedig örülök, hogy ezt az életet, életformát választottam.
Mi az első emléked a mozgóképpel kapcsolatban?
Egyértelműen a diavetítés. A mai fiatalok talán már nem is tudják, hogy mi az. Gyerekkoromban volt otthon diavetítőnk, amit nagyon szerettem. Ezek az élmények mélyen belém ivódtak és meghatározóak voltak a mozgókép iránti szenvedélyem kialakulásában. Az izgalom, amit egy-egy vetítés jelentett, máig élénken él bennem.
Tudni lehet rólad, hogy nagyon ritkán adsz interjút. Mi ennek az oka?
Mindig a kamera másik oldalán álltam. De ha igazán őszintén szeretnék válaszolni a kérdésre, azért nem szeretem az interjúkat, mert mindig utólag jövök rá, hogy mi mindent kellett volna elmondani, vagy másképp fogalmazni, mert nagyon nehéz a képről pontosan beszélni, talán nem is lehet, mert a fogalmak, a szavak sokszor mindenkinek mást jelentenek.
Hogyan indult a pályád?
Azt hiszem úgy, ahogy sokunknak, tehát ebben nincs semmi egyedülálló: volt egy ember, aki nagy hatással volt rám. Abban már van érdekesség, hogy ki volt ez az ember. Amikor nyolcéves voltam, anyám újra férjhez ment, és az új férjének volt egy tizenhárom éves fia. Roppant tehetséges ember volt: amibe belefogott, abban sikerrel járt. Történelemben, filozófiában, fényképezésben, sportban, sőt, még a zenében is kimagasló volt, hiszen abszolút hallása volt. A zene mindig rendkívül fontos szerepet töltött be az én életemben is, bár zenei képzettségem sajnos nincs. Ő ezeken a területeken igen fiatal kora ellenére otthonosan mozgott, ez pedig nagyon imponált nekem. Próbáltam követni, utánozni őt, ami az én képességeimmel ritkán járt sikerrel. Sosem voltam rá igazán irigy, mert mindent neki köszönhetek. Sajnos nagyon fiatalon, negyvenkét évesen elvitte egy szívroham. Fodrász dinasztiába születtem, apámnak négy felesége volt, mind a négy mesterfodrász volt. Hat éves koromban már tökéletesen tudtam tupírozni (nevet), és sokáig úgy tűnt, én is fodrász leszek. Ekkor érkezett az életembe ez a bizonyos új testvér, aki elsősorban arra ösztönzött az előbb említett dolgokon kívül, hogy kezdjek el komolyan fényképezni. Innen indult minden. Bár nem sokáig voltam fotós, mert megérkezett az életembe a televíziózás, elsöprő erővel szippantott be. Legalulról, kábelvivőként kezdtem el, majd szépen lassan végigjártam azt a bizonyos szamárlétrát.
Tudatosan lépkedtél, vagy így alakult?
Egyáltalán nem volt tudatos. Bár van az a mondás, hogy csak az lehet tábornok, aki annak is készül, de velem ez pont fordítva volt. Imádtam kameramannak lenni, sok olyan műsorban voltam, mint a Ki mit tud?, Táncdalfesztivál, színházi közvetítések, sportközvetítések, élő koncertek és ha őszinte szeretnék lenni, ha ott maradtam volna, akkor sem lett volna szomorú életem. De később mégis főiskolára mentem, sorra jöttek a tv-filmek, a játékfilmek, nemzetközi produkciók, és szinte észre sem vettem, milyen gyorsan elrepült ez az öt évtized ebben a szakmában.
Mik azok a képességek, amik taníthatóak és mik azok, amik nem?
A tehetség természetesen vagy van, vagy nincs. Az ízlés kis mértékben fejleszthető. Minden más, ami elengedhetetlen ehhez a szakmához, ami tulajdonképpen egy eszköztár, az tanítható. Ezen kívül van még egy sorsdöntő dolog, ami nem igazán képesség, inkább alkati kérdés, de legfőképp döntés kérdése. Az, hogy ki mennyire vállalja az operatőri munkával járó életformát. Ez nem tűnik olyan fontosnak, pedig az. Tudok rá nem is egy példát, hogy kifejezetten tehetséges emberek azért nem vállalták a szakmát, mert az azzal járó életformával nem tudtak megbarátkozni.
Nálad felmerült valaha is ez a kérdés?
Sosem. A neveltetésem okán sem, illetve nincsenek bennem olyan berögződések, hogy hétvégén pihenni kell, vagy nyáron nyaralni, vagy szilveszterkor vidámnak kell lenni. Remekül tudok hétköznap is pihenni, ha úgy alakul, de nem okoz gondot hétvégéken, vagy akár éjjel is dolgozni. A tervezhetőség természetesen sokaknak fontos, nekem nem. A magán kapcsolatok ezt az életformát meg tudják szenvedni, de nekem szerencsém volt ebben is, mert olyan társam van, aki ezt érti és megérti. A mai napig nem tudom a családnak megmondani, mikorra tervezhető a nyaralás. Vagy összejön, vagy nem.
Neked hogyan indult a second unit-karriered?
Volt egyszer egy produkció, ahol a second unit-rendező hölgy a forgatás előtti nap leesett a lóról, ezért másnap nem tudott jelen lenni. Viszont a munka nem állhatott meg, így rám bízták a feladatot.
Óriási kihívás, ráadásul nagyon váratlanul, méghozzá első alkalommal. Nagy volt a tét. Ez megijesztett, vagy inkább inspirálóan hatott rád?
Is-is, természetesen. Ugyanis a tervek, amíg csak a fejben léteznek, addig minden esetben jók. A kérdés az, hogy ezeknek hány százalékát tudjuk megvalósítani. Már az is egyfajta rutinosság a szakmában, ha valaki a realitás talaján tudja tartani a belső terveit. Ebben az esetben egy Western-jelenetet kellett megrendeznem, ahol a lovasok megtámadnak egy postakocsit. A fejben elképzelt terveknek a felét tudtam megvalósítani, ezért kértem még egy nap forgatási időt. Erre a producer termesztésen nemet mondott, sőt, ki akart rúgni. Itt lépett közbe a second unit-rendező hölgy, akit helyettesítettem: megnézte az anyagot, és annyira tetszett neki, hogy kiharcolt nekem még egy napot. Így indult, és ez az első sikeres second unit-rendezésem hozta magával az összes további lehetőséget is ebben a műfajban.
2025-ben a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának programjában 19 versenyelőadást láthat majd a közönség június 20–28. között. A fesztivál szakmai zsűrijében nagy büszkeségünkre másodéves dramaturghallgatónk, Kiss Anna is helyet kapott.
Egyetemünk vendége lesz május első hetében Valère Novarina, a kortárs francia színház kiemelkedő alkotója, drámaíró, rendező, festő. Művészete Magyarországon is egyre ismertebb, számos hazai és nemzetközi bemutató, fordítás, illetve konferencia kapcsolódik életművéhez. Az SZFE Doktori Iskola meghívására érkező művésszel budapesti tartózkodása során több eseményen is találkozhat a közönség.
A 37. OTDK Művészeti és Művészettudományi Szekciójának idén az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem adott otthont április 23–25. között. A rendezvény során hét helyszínen 450 pályamunkát értékelt a zsűri. A Színház- és Filmművészeti Egyetemet 24 hallgató képviselte pályamunkáival, a különböző tagozatok zsűrijének munkájában pedig 6 oktatónk vett részt.
A Szenátus választott tagjainak megbízatása 2025. júniusában lejár, így 2025. május 5. és 2025. május 27. között az SZFE szenátusi választást tart. A szenátusi tag választásra jogosult három intézet (SISZMI, ZSVMI, NADEI), valamint a nem oktatói-kutatói munkavállalói kör külön-külön tartanak jelölő értekezletet, ennek megfelelően a szenátusi tagok választását megelőzően négy jelölő értekezlet megtartására kerül sor.
A felvételire jelentkezhet a Színház- és Filmművészeti Egyetem bármely BA, MA és osztatlan képzésében résztvevő és minimum egy éves aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatója.
Közel 1 éve indult útjára a Pannónia Ösztöndíjprogram, amely az SZFE hallgatói, oktatói és munkatársai számára kínál nemzetközi tapasztalatszerzési lehetőségeket. Az elmúlt időszakban több mint 150 mobilitás valósult meg, a program pedig rugalmas, az egyetem művészeti képzéséhez igazított kereteket biztosít. Dr. Huszár Orsolyával, az SZFE Nemzetközi Igazgatóságának vezetőjével beszélgettünk az ösztöndíjprogram eddigi eredményeiről és a jövőbeli tervekről.
Bagó Gizella professor emerita, az SZFE művésztanára szervezésének köszönhetően immáron 43. alkalommal vehettek részt hallgatóink az egyetem dalversenyén, melyet Neményi Lili (1902–1988) operaénekesnő alapított.
Szabó Lőrinc születésének 125. évfordulója alkalmából Lázár Balázs színész, Bella István-díjas költő, a harmadéves dramaturg osztály társosztályvezetője vezényelte le a magyarországi együtt szavalás Guiness rekordjának megdöntését a költő Nyitnikék című versének részletével, a Pasaréti Szabó Lőrinc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Közép-Budai Tankerület szervezésében.