Interjú az Életműdíjas Gulyás Budával

B. Török Fruzsina
június 15., szombat 11:58
Share

A Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjját vette át Gulyás Buda, aki idén akciórendező osztályt indít az SZFE-n. Életpályájáról, a second-unit rendezői pályáról és jövőbeli terveiről kérdeztük.

 

Fotó: Vasvári Tamás

A Magyar Mozgókép Fesztiválon, a MOZ.GO-n vehetted át az Életműdíjat. Mit jelent számodra ez a díj?

Nagyon remélem, nem azt jelenti, hogy a pályámnak vége és abba kellene hagynom (nevet). Az életműdíjaknak mindig van egy olyan megnyugtató érzetük, hogy csak azok kapják, akik meg tudtak öregedni. Sok olyan kiváló művészt tudnék említeni, akiknek esélyük sem volt erre, mert korán elmentek közülünk, pedig minden bizonnyal megkapták volna. Ennek a díjnak abban rejlik az értéke, hogy nem egy kimagasló alkotásért kapja az ember, hanem az addigi teljes munkásságáért, ami egyúttal a szakmához való egész életen át tartó hűségről is tanúságot tesz; én pedig örülök, hogy ezt az életet, életformát választottam.

Mi az első emléked a mozgóképpel kapcsolatban?

Egyértelműen a diavetítés. A mai fiatalok talán már nem is tudják, hogy mi az. Gyerekkoromban volt otthon diavetítőnk, amit nagyon szerettem. Ezek az élmények mélyen belém ivódtak és meghatározóak voltak a mozgókép iránti szenvedélyem kialakulásában. Az izgalom, amit egy-egy vetítés jelentett, máig élénken él bennem.

Tudni lehet rólad, hogy nagyon ritkán adsz interjút. Mi ennek az oka?

Mindig a kamera másik oldalán álltam. De ha igazán őszintén szeretnék válaszolni a kérdésre, azért nem szeretem az interjúkat, mert mindig utólag jövök rá, hogy mi mindent kellett volna elmondani, vagy másképp fogalmazni, mert nagyon nehéz a képről pontosan beszélni, talán nem is lehet, mert a fogalmak, a szavak sokszor mindenkinek mást jelentenek.

magyarnemzet.hu

Hogyan indult a pályád?

Azt hiszem úgy, ahogy sokunknak, tehát ebben nincs semmi egyedülálló: volt egy ember, aki nagy hatással volt rám. Abban már van érdekesség, hogy ki volt ez az ember. Amikor nyolcéves voltam, anyám újra férjhez ment, és az új férjének volt egy tizenhárom éves fia. Roppant tehetséges ember volt: amibe belefogott, abban sikerrel járt. Történelemben, filozófiában, fényképezésben, sportban, sőt, még a zenében is kimagasló volt, hiszen abszolút hallása volt. A zene mindig rendkívül fontos szerepet töltött be az én életemben is, bár zenei képzettségem sajnos nincs. Ő ezeken a területeken igen fiatal kora ellenére otthonosan mozgott, ez pedig nagyon imponált nekem. Próbáltam követni, utánozni őt, ami az én képességeimmel ritkán járt sikerrel. Sosem voltam rá igazán irigy, mert mindent neki köszönhetek. Sajnos nagyon fiatalon, negyvenkét évesen elvitte egy szívroham. Fodrász dinasztiába születtem, apámnak négy felesége volt, mind a négy mesterfodrász volt. Hat éves koromban már tökéletesen tudtam tupírozni (nevet), és sokáig úgy tűnt, én is fodrász leszek. Ekkor érkezett az életembe ez a bizonyos új testvér, aki elsősorban arra ösztönzött az előbb említett dolgokon kívül, hogy kezdjek el komolyan fényképezni. Innen indult minden. Bár nem sokáig voltam fotós, mert megérkezett az életembe a televíziózás, elsöprő erővel szippantott be. Legalulról, kábelvivőként kezdtem el, majd szépen lassan végigjártam azt a bizonyos szamárlétrát.

Tudatosan lépkedtél, vagy így alakult?

Egyáltalán nem volt tudatos. Bár van az a mondás, hogy csak az lehet tábornok, aki annak is készül, de velem ez pont fordítva volt. Imádtam kameramannak lenni, sok olyan műsorban voltam, mint a Ki mit tud?, Táncdalfesztivál, színházi közvetítések, sportközvetítések, élő koncertek és ha őszinte szeretnék lenni, ha ott maradtam volna, akkor sem lett volna szomorú életem. De később mégis főiskolára mentem, sorra jöttek a tv-filmek, a játékfilmek, nemzetközi produkciók, és szinte észre sem vettem, milyen gyorsan elrepült ez az öt évtized ebben a szakmában.

Mik azok a képességek, amik taníthatóak és mik azok, amik nem?

A tehetség természetesen vagy van, vagy nincs. Az ízlés kis mértékben fejleszthető. Minden más, ami elengedhetetlen ehhez a szakmához, ami tulajdonképpen egy eszköztár, az tanítható. Ezen kívül van még egy sorsdöntő dolog, ami nem igazán képesség, inkább alkati kérdés, de legfőképp döntés kérdése. Az, hogy ki mennyire vállalja az operatőri munkával járó életformát. Ez nem tűnik olyan fontosnak, pedig az. Tudok rá nem is egy példát, hogy kifejezetten tehetséges emberek azért nem vállalták a szakmát, mert az azzal járó életformával nem tudtak megbarátkozni.

Nálad felmerült valaha is ez a kérdés?

Sosem. A neveltetésem okán sem, illetve nincsenek bennem olyan berögződések, hogy hétvégén pihenni kell, vagy nyáron nyaralni, vagy szilveszterkor vidámnak kell lenni. Remekül tudok hétköznap is pihenni, ha úgy alakul, de nem okoz gondot hétvégéken, vagy akár éjjel is dolgozni. A tervezhetőség természetesen sokaknak fontos, nekem nem. A magán kapcsolatok ezt az életformát meg tudják szenvedni, de nekem szerencsém volt ebben is, mert olyan társam van, aki ezt érti és megérti. A mai napig nem tudom a családnak megmondani, mikorra tervezhető a nyaralás. Vagy összejön, vagy nem.

Neked hogyan indult a second unit-karriered?

Volt egyszer egy produkció, ahol a second unit-rendező hölgy a forgatás előtti nap leesett a lóról, ezért másnap nem tudott jelen lenni. Viszont a munka nem állhatott meg, így rám bízták a feladatot.

Óriási kihívás, ráadásul nagyon váratlanul, méghozzá első alkalommal. Nagy volt a tét. Ez megijesztett, vagy inkább inspirálóan hatott rád?

Is-is, természetesen. Ugyanis a tervek, amíg csak a fejben léteznek, addig minden esetben jók. A kérdés az, hogy ezeknek hány százalékát tudjuk megvalósítani. Már az is egyfajta rutinosság a szakmában, ha valaki a realitás talaján tudja tartani a belső terveit. Ebben az esetben egy Western-jelenetet kellett megrendeznem, ahol a lovasok megtámadnak egy postakocsit. A fejben elképzelt terveknek a felét tudtam megvalósítani, ezért kértem még egy nap forgatási időt. Erre a producer termesztésen nemet mondott, sőt, ki akart rúgni. Itt lépett közbe a second unit-rendező hölgy, akit helyettesítettem: megnézte az anyagot, és annyira tetszett neki, hogy kiharcolt nekem még egy napot. Így indult, és ez az első sikeres second unit-rendezésem hozta magával az összes további lehetőséget is ebben a műfajban.

Egyéb hírek

A Pázmányról az SZFE-re - beszélgetés Bakos Apolka dramaturg hallgatóval

 

Az SZFE Hevesi termében az Első hangon – Kortárs Drámafordító Kollekció című felolvasószínházi est keretében mutatták be kortárs írónők angol nyelven írott drámaszövegeinek részleteit, először magyar nyelven. Az idáig vezető útról a projektben részt vevő negyedéves dramaturg hallgatókkal beszélgettünk egy-egy interjú keretében.

 

 

„Az ismert történeteket is úgy érdemes rendezni, mintha valaki először hallaná” - interjú Fejes Szabolccsal

 

 

A Pécsi Nemzeti Színházban megtartották a Hazám, hazám című operabeavató ősbemutatóját. Az előadást negyedéves rendezőhallgatónk, Fejes Szabolcs állította színpadra, akivel arról is beszélgettünk, hogy miért is annyira nehéz műfaj az opera.

 

 

Három generáció – egy trauma

Hevesi Fanni: „Csodálatos érzés, ahogyan a színpadon megszületik az, ami addig a fejemben élt” – Az ötödéves fizika színházrendező szakos hallgató gondolt egy merészet és itthon elsőként vitte színre a számos díjjal elismert kortárs brit drámaíró, Alice Birch Egy öngyilkosság anatómiája című alkotását. Hevesi Fanninak nemcsak a darabválasztása bátor, a megvalósítás is: koncentrálóképességünket folyamatosan teszteli, ugyanis három generáció történetét egyidőben láthatjuk a színpadon. A rendezővel a Bethlen Téri Színházban a bemutató előtt beszélgettünk.

Bemutatkozott az SZFE a MEFOB-on

 

 

A kecskeméti Neumann János Egyetem adott otthont a Férfi-női futsal MEFOB 1. fordulójának, ahol két nemben összesen 6 egyetemi csapat mérte össze erejét. Az SZFE most először vett részt a megmérettetésen.

 

 

MEGHÍVÓ Vizkeleti Dániel DLA disszertációjának nyilvános védésére

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanácsa nevében tisztelettel meghívjuk Vizkeleti Dániel DLA disszertációjának nyilvános védésére.

SZFE-s hallgatók előadása Isztambulban

 

 

A magyar-török kulturális kapcsolatokat felidéző T’örökségünk című novelláskötetet ünnepélyes keretek között mutatták be októberben a Műcsarnokban. A kötet öt történetét harmadéves rendező hallgatónk, Kepics Mihály és elsőéves, már turkológia szakon végzett rendező hallgatónk, Miklós-Kovács Bernát állította színpadra. A darabot most bemutatták Isztambulban is, az SZFE-vel a Madách-projekt óta szorosan együttműködő Istanbul Aydin Unvesity-n.

 

 

Beszámoló az SZFE Tudományos Diákköri Konferenciájáról

 

 

Az Egyetem 2024. november 29-én megtartotta Tudományos Diákköri Konferenciáját. A konferencián a délelőtti filmművészeti és a délutáni színházművészeti szekcióban 11-11 pályázati munkát mutattak be a résztvevők.

 

 

Örömhír: két SZFE-s hallgatóval forgatták az OTDK reklámfilmjét

Magyarország legrangosabb tudományos diákrendezvényét, az Országos Tudományos Diákköri Konferenciát (OTDK) egyetemünk két másodéves prózai színművész hallgatójának, Benyó Klárának és Balog Zsoltnak a közreműködésével készülő reklámfilm népszerűsíti, akik első alkalommal tapasztalhatták meg a professzionális filmkészítés kulisszatitkait. 

Több betöltése Több betöltése
Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi 2020