Interjú az Életműdíjas Gulyás Budával

B. Török Fruzsina
2024 június 15., szombat 11:58.
Share

A Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjját vette át Gulyás Buda, aki idén akciórendező osztályt indít az SZFE-n. Életpályájáról, a second-unit rendezői pályáról és jövőbeli terveiről kérdeztük.

 

Fotó: Vasvári Tamás

A Magyar Mozgókép Fesztiválon, a MOZ.GO-n vehetted át az Életműdíjat. Mit jelent számodra ez a díj?

Nagyon remélem, nem azt jelenti, hogy a pályámnak vége és abba kellene hagynom (nevet). Az életműdíjaknak mindig van egy olyan megnyugtató érzetük, hogy csak azok kapják, akik meg tudtak öregedni. Sok olyan kiváló művészt tudnék említeni, akiknek esélyük sem volt erre, mert korán elmentek közülünk, pedig minden bizonnyal megkapták volna. Ennek a díjnak abban rejlik az értéke, hogy nem egy kimagasló alkotásért kapja az ember, hanem az addigi teljes munkásságáért, ami egyúttal a szakmához való egész életen át tartó hűségről is tanúságot tesz; én pedig örülök, hogy ezt az életet, életformát választottam.

Mi az első emléked a mozgóképpel kapcsolatban?

Egyértelműen a diavetítés. A mai fiatalok talán már nem is tudják, hogy mi az. Gyerekkoromban volt otthon diavetítőnk, amit nagyon szerettem. Ezek az élmények mélyen belém ivódtak és meghatározóak voltak a mozgókép iránti szenvedélyem kialakulásában. Az izgalom, amit egy-egy vetítés jelentett, máig élénken él bennem.

Tudni lehet rólad, hogy nagyon ritkán adsz interjút. Mi ennek az oka?

Mindig a kamera másik oldalán álltam. De ha igazán őszintén szeretnék válaszolni a kérdésre, azért nem szeretem az interjúkat, mert mindig utólag jövök rá, hogy mi mindent kellett volna elmondani, vagy másképp fogalmazni, mert nagyon nehéz a képről pontosan beszélni, talán nem is lehet, mert a fogalmak, a szavak sokszor mindenkinek mást jelentenek.

magyarnemzet.hu

Hogyan indult a pályád?

Azt hiszem úgy, ahogy sokunknak, tehát ebben nincs semmi egyedülálló: volt egy ember, aki nagy hatással volt rám. Abban már van érdekesség, hogy ki volt ez az ember. Amikor nyolcéves voltam, anyám újra férjhez ment, és az új férjének volt egy tizenhárom éves fia. Roppant tehetséges ember volt: amibe belefogott, abban sikerrel járt. Történelemben, filozófiában, fényképezésben, sportban, sőt, még a zenében is kimagasló volt, hiszen abszolút hallása volt. A zene mindig rendkívül fontos szerepet töltött be az én életemben is, bár zenei képzettségem sajnos nincs. Ő ezeken a területeken igen fiatal kora ellenére otthonosan mozgott, ez pedig nagyon imponált nekem. Próbáltam követni, utánozni őt, ami az én képességeimmel ritkán járt sikerrel. Sosem voltam rá igazán irigy, mert mindent neki köszönhetek. Sajnos nagyon fiatalon, negyvenkét évesen elvitte egy szívroham. Fodrász dinasztiába születtem, apámnak négy felesége volt, mind a négy mesterfodrász volt. Hat éves koromban már tökéletesen tudtam tupírozni (nevet), és sokáig úgy tűnt, én is fodrász leszek. Ekkor érkezett az életembe ez a bizonyos új testvér, aki elsősorban arra ösztönzött az előbb említett dolgokon kívül, hogy kezdjek el komolyan fényképezni. Innen indult minden. Bár nem sokáig voltam fotós, mert megérkezett az életembe a televíziózás, elsöprő erővel szippantott be. Legalulról, kábelvivőként kezdtem el, majd szépen lassan végigjártam azt a bizonyos szamárlétrát.

Tudatosan lépkedtél, vagy így alakult?

Egyáltalán nem volt tudatos. Bár van az a mondás, hogy csak az lehet tábornok, aki annak is készül, de velem ez pont fordítva volt. Imádtam kameramannak lenni, sok olyan műsorban voltam, mint a Ki mit tud?, Táncdalfesztivál, színházi közvetítések, sportközvetítések, élő koncertek és ha őszinte szeretnék lenni, ha ott maradtam volna, akkor sem lett volna szomorú életem. De később mégis főiskolára mentem, sorra jöttek a tv-filmek, a játékfilmek, nemzetközi produkciók, és szinte észre sem vettem, milyen gyorsan elrepült ez az öt évtized ebben a szakmában.

Mik azok a képességek, amik taníthatóak és mik azok, amik nem?

A tehetség természetesen vagy van, vagy nincs. Az ízlés kis mértékben fejleszthető. Minden más, ami elengedhetetlen ehhez a szakmához, ami tulajdonképpen egy eszköztár, az tanítható. Ezen kívül van még egy sorsdöntő dolog, ami nem igazán képesség, inkább alkati kérdés, de legfőképp döntés kérdése. Az, hogy ki mennyire vállalja az operatőri munkával járó életformát. Ez nem tűnik olyan fontosnak, pedig az. Tudok rá nem is egy példát, hogy kifejezetten tehetséges emberek azért nem vállalták a szakmát, mert az azzal járó életformával nem tudtak megbarátkozni.

Nálad felmerült valaha is ez a kérdés?

Sosem. A neveltetésem okán sem, illetve nincsenek bennem olyan berögződések, hogy hétvégén pihenni kell, vagy nyáron nyaralni, vagy szilveszterkor vidámnak kell lenni. Remekül tudok hétköznap is pihenni, ha úgy alakul, de nem okoz gondot hétvégéken, vagy akár éjjel is dolgozni. A tervezhetőség természetesen sokaknak fontos, nekem nem. A magán kapcsolatok ezt az életformát meg tudják szenvedni, de nekem szerencsém volt ebben is, mert olyan társam van, aki ezt érti és megérti. A mai napig nem tudom a családnak megmondani, mikorra tervezhető a nyaralás. Vagy összejön, vagy nem.

Neked hogyan indult a second unit-karriered?

Volt egyszer egy produkció, ahol a second unit-rendező hölgy a forgatás előtti nap leesett a lóról, ezért másnap nem tudott jelen lenni. Viszont a munka nem állhatott meg, így rám bízták a feladatot.

Óriási kihívás, ráadásul nagyon váratlanul, méghozzá első alkalommal. Nagy volt a tét. Ez megijesztett, vagy inkább inspirálóan hatott rád?

Is-is, természetesen. Ugyanis a tervek, amíg csak a fejben léteznek, addig minden esetben jók. A kérdés az, hogy ezeknek hány százalékát tudjuk megvalósítani. Már az is egyfajta rutinosság a szakmában, ha valaki a realitás talaján tudja tartani a belső terveit. Ebben az esetben egy Western-jelenetet kellett megrendeznem, ahol a lovasok megtámadnak egy postakocsit. A fejben elképzelt terveknek a felét tudtam megvalósítani, ezért kértem még egy nap forgatási időt. Erre a producer termesztésen nemet mondott, sőt, ki akart rúgni. Itt lépett közbe a second unit-rendező hölgy, akit helyettesítettem: megnézte az anyagot, és annyira tetszett neki, hogy kiharcolt nekem még egy napot. Így indult, és ez az első sikeres second unit-rendezésem hozta magával az összes további lehetőséget is ebben a műfajban.

Egyéb hírek

Interjú Csáki Benedekkel

Már 13 évesen tudta, hogy a fizikai színház az ő útja. Egy gyulai próbán találkozott először Horváth Csaba munkamódszerével és azóta is elkötelezett a színház iránt. Számára az egyetem nem csupán szakmai fejlődést jelentett, hanem olyan közösségi élményt is, ami miatt igazán érdemes színházat csinálni. Végzős hallgatóinkkal készített interjúsorozatunkban ezúttal Csáki Benedeket mutatjuk be.

Színészlegendák nyomában: múlt és jelen találkozása a színpadon – Interjú Pápai Erikával

Rendhagyó előadással tisztelegtek a magyar színjátszás ikonikus alakjai előtt az SZFE harmadéves prózaiszínművész szakos hallgatói, akik Mensáros László, Domján Edit, Tolnay Klári, Soós Imre és társaik küzdelmeit, valamint művészi örökségét jelenítették meg Színészportrék címmel. A próbafolyamatról a rendezővel, Pápai Erika színművésszel, zenés színészi gyakorlat oktatónkkal beszélgettünk.

Nagy siker a Fejes Szabolcs rendezésében bemutatott Liliom

Molnár Ferenc klasszikusát a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves rendező szakos hallgatója, Fejes Szabolcs állította színpadra a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán. A fiatal rendező, aki a hallgatói évek során már több produkcióval is bemutatkozott, ezúttal a Liliomot tette sajátos látásmóddal és különleges rendezői koncepcióval személyessé és aktuálissá.

Antifilozófusok az SZFE-n

A Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint a L’Harmattan Kiadó közös kiadásában megjelenő SZFE Könyvek sorozat új kötete Kocziszky Éva Antifilozófusok II. Radikális gondolkodás a művészet tükrében című műve. A nemrég megjelent monográfia tudatosan is törekszik a közérthetőségre, így az SZFE másod- és harmadéves dramaturgjai a könyvben szereplő gondolatokra reflektálva kísérletet tettek arra, hogy élménypedagógiával színre vigyék a könyvben szereplő filozófusok gondolatait.

„A színház komplexitása fogott meg” – Interjú Ferenczy-Nagy Boglárkával, az SZFE végzős hallgatójával

Az ókori görög drámák inspirálják, saját darabjaiban pedig a mai társadalmi kérdéseket boncolgatja. Végzős hallgatóinkat bemutató sorozatunkban most fizikai színházi rendező és koreográfus szakos hallgatónk, Ferenczy-Nagy Boglárka mesél művészi útjáról, egyetemi éveiről és jövőbeli elképzeléseiről.

 

Nemzetközi turnéra indul Herczeg T. Tamás rendezése

Hét határon túli helyszínen mutatják be a közeljövőben a Békéscsabai Jókai Színház Idegenek és ismerősök című darabját, amelyet Zalán Tibor írt Munkácsy Mihály és Jókai Mór fiktív találkozásáról. A darabnak a rendező és egyben az SZFE intézetvezetője, Herczeg T. Tamás személyén túl is számos közös vonatkozása van az egyetemmel.

Derzsi Mátyás rövidfilmje a Budapest Ritmo Filmnapokon

Április 4. és 5. között beszélgetések és lemezvásár kísérik a film és zene kapcsolatát megjelenítő Budapest Ritmo Filmnapokat a Toldi moziban. A szombati nap programjának részeként bemutatkozik majd tavaly végzett hallgatónk, Derzsi Mátyás Csókot kaptam az ördögtől című filmje is, a vetítést pedig szakmai kerekasztal-beszélgetés követi majd.

Állami kitüntetésben részesült mesteroktatónk és nemrég végzett hallgatónk is

Március 15-e alkalmából átadták a legmagasabb állami kitüntetéseket a Vigadóban. Egyetemünk mesteroktatója, Berzsenyi Krisztina és filmoperatőr-művész MA szakon nemrég végzett hallgatónk, Krulik Marcell is elismerésben részesült.

Több betöltése Több betöltése
Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi 2020