Berzsenyi Krisztina díszlet- és jelmeztervező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetének oktatója a Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozatának kitüntetésében részesült. A díjról és pályafutásáról kérdeztük az alkotót.
Március 15-én a Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozatának kitüntetését vehetted át. Mit jelent Neked ez a díj?
Rendkívül megtisztelőnek érzem és nagyon boldog voltam, amikor megkaptam az értesítést. Több mint harminc éve vagyok a pályán és ezt a díjat a szakmában töltött évtizedek ünnepének tartom. Hálás vagyok a sorsnak, hogy olyan hivatásom van, amiben módom van magyar szimbólumokkal dolgozni, azokat újragondolni, az adott munkában – amennyiben helye van –, használni őket.
Hogy látod a színház és a filmes szakmában a női alkotók szerepét?
A saját közegemmel kapcsolatban szerencsére jó tapasztalatokról tudok beszámolni. Fontos is, hogy a női alkotói energiák és érzékenység sokszínűen megjelenhessen a művészetben. Itt természetesen bármilyen más társművészetre is gondolhatnék. Számomra mindig is fontos volt az a nőiesség, mert ami csak bennünk nőkben van meg, annak komoly helyiértéke van az alkotói tevékenységekben. Azért nem szeretek igazán díszlettervekkel foglalkozni – bár pályafutásom alatt erre is volt példa –, mert arról azt érzem, hogy inkább a férfienergiának való feladat. Persze ebben sem, mint semmiben nem szerencsés az általánosítás. Természetesen vannak itt is üdítő kivételek. Az ideális eset az, ha egy produkcióban a férfi-női energiák és tehetség egymást segítve teljesednek ki, nem pedig elkülönülve egymástól.
A jelmeztervezés bőven ad lehetőséget a finomságra és az aprólékos munkára. Mindezeken túl mi az, amivel rabul ejtett Téged?
Talán meglepő lesz a válaszom, de a szépség teremtése mellett a pszichológia. Meggyőződésem, hogy a jelmeztervezés megtestesült pszichológia. A szövegkönyv elolvasásától – legyen az akár színház, akár film –, az anyag kiválasztásán és tervezésén keresztül a színészre való igazításig a próbafolyamat minden szakaszában erősen jelen van. A szöveg elolvasásánál már kialakul valamilyen érzés, gondolat és emóció a karakterekkel kapcsolatban. Míg a színész az érzéseivel dolgozik, addig nekünk az érzéseken keresztül képek, egy egységes vizuális világ is megjelenik. A képek, amik egy-egy esetleges jelmeztervről felugranak, abból táplálkoznak, amit az adott karakterből megértettünk, megéreztünk – sokszor ezek le sincsenek írva a szövegben. Komplett sorsokból kell dolgoznunk, ebben a folyamatban pedig a szöveg nem mindig segít. Ezt nekünk magunknak kell hozzátenni, a rendező segítségével ezért beszélek itt is pszichológiáról. A jelmeznek mindent fel kell tudnia ölelni: történeteket, korokat, személyiségjegyeket, viszonyokat, helyzeteket. Sokkal részletesebb karakterábrázolásra van szükségünk, mint amit a szöveg általában adhat. Így lesz szép és hiánytalan egy-egy jelmez kifejezőereje.
A cél mindig az, hogy amikor a néző meglát egy színészt a színpadon, akkor is gondoljon már valamit a karakteréről, mielőtt még megszólalna, vagy a darab közben közelebbről megismerné a sorsokat és a szereplők egymáshoz való viszonyulását. Mindez azért fontos, mert a szellem teremti meg az anyagot, vagyis a belső a külsőt. A megfoghatatlanból sűrűsödik össze az anyag. Amit olvasás közben megértek, megérzek egy-egy karakterből, azt át kell tudnom transzformálni színekké, anyagokká, fazonokká. A következő fázis már a rendezővel való szoros munka. Ilyenkor nemcsak a racionális agyammal figyelek a rendezőre, hanem a csápjaimmal tapogatom le mindazt, amit ki sem mondanak, vagy éppen még maguk sem tudnak pontosan megfogalmazni. Mi ez, ha nem pszichológia? Mikor még pályakezdő voltam, sok olyan rendezővel dolgoztam, akik nem tudták, hogy mit is akarnak. Akkor ez megnehezítette a dolgomat, sok fejtörést okozott, ma már hálás vagyok mindezért. Ugyanis ezeknél a munkáknál tanultam meg azt, hogyan kell ráhangolódni egy olyan alkotótársra, aki még bizonytalan, vagy egyszerűen szavakkal megragadhatatlant szeretne kifejezni, ami ráadásul folyamatosan alakul és ezt is le kell tudnom követni. Mérhetetlen türelemre van szükség, valamint arra, hogy az ember képes legyen kizárni a saját gondolatait és csak arra fókuszálni, hogy a másik érzéseit és szándékait már akkor megértse, amikor még az születőben van. Harminc év után már félszavakból, pontatlan keresgélésekből is egészen közel tudok jutni ahhoz, amit a másik mondani szeretne, azt hiszem. Nagyon szeretem ezt a részét a munkámnak, ahogy a szavak mögé nézve egy sokkal teljesebb világot lehet felfedezni. A varrodánál is azt a munkamódszert szeretem alkalmazni, ha lehetőségem van a profi varrónőknek részletesen mesélni arról a karakterről, akinek a ruháját éppen el fogják készíteni. Hiszek abban, hogy nemcsak nekem kell a karakter sorsával tisztában lennem, hanem nekik is, mert a varrás folyamatában is kell a lélek, a kreativitás. Mint a főzésnél. Akkor lesz finom az étel, ha a szakácsnő beleteszi a szívét-lelkét. Természetesen nem terhelem őket nagyon részletesen, de a legfőbb dolgokat el szoktam mondani. Az utolsó fázis pedig a legizgalmasabb, amikor megkapja a színész a jelmezt. Ez számukra is igen érzékeny pillanat, hiszen ameddig fut a darab, nekik kell majd viselni a ruhát, amivel azonosulniuk is kell, vagy legalábbis jó, ha ez megtörténik. Pályám elején megéltem nagyon nyomasztó ruhapróbákat is, de azóta ezeket a helyzeteket is megtanultam kezelni. Ilyen helyzetekben is a pszichológia siet a segítségemre. Sőt, most jut eszembe, hogy fordítva is éltem meg nyomasztó helyzeteket, amikor nem én szorongtam egy ruhapróbától, hanem a színésznő remegett idegességében, pedig még meg sem kapta a jelmezét. Ma már tudok segíteni egy szorongó színésznek, hogy a lehető legkomfortosabban érezze magát a jelmezében. Nem tűnik nagy dolognak, ugyanakkor nagyon is fontos momentum, hiszen hogyan várhatnánk el tőle, hogy a szerepére tudjon száz százalékig fókuszálni, ha közben a jelmez minden pillanatban kényelmetlenséget, disszonanciát okoz neki. Ezeket a helyzeteket meg kell tudni oldani. Mostanra elmondhatom, hogy ilyen helyzetbe nem, vagy nagyon ritkán kerülök.
Ha jól értem ez a szakma tanítható része, ugye?
Azt hiszem igen, legalábbis én azon vagyok, hogy nagyon ügyesen át tudjam ezt és minden mást adni a hallgatóknak. Annyi tapasztalatot halmoztam fel a pályán töltött több évtized alatt, hogy nagyon bízom abban: amit átadok nekik, az komoly hasznukra lesz a karrierjükben. Ezzel kapcsolatban kell mesélnem egy vicces történetet: jó pár évvel ezelőtt valaki komolyan megkérdezte tőlem a tanítás kapcsán, hogy minden tudást átadok-e a növendékeknek? Kezdetben meglepődtem az abszurd kérdésen, még fel is nevettem, de aztán megértettem mire vonatkozott. Természetesen mindent átadok, mert bár hivatalosan „konkurensek” leszünk, gondolom erre vonatkozott a kérdés, de akkor is az én felelősségem, hogy milyen muníciót kapnak a kezükbe. Ha erre képtelen lennék, akkor nem tanítanék. De én boldogan tanítok és nem mellesleg én is rengeteget tanulok Tőlük. Öröm nekik mindent átadni, mert ezzel ez a gyönyörű szakma és hivatás tovább gyarapszik. Az én hitem szerint az ÜGY a fontos, ami nem tűri el a nem lelkiismeretes tanítást.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) első alkalommal rendezte meg a CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivált 2025. november 14–15. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A fesztivál az idén 160 éves SZFE jubileumi programsorozatának részeként négy országból 24 fiatal filmes alkotásait mutatta meg, emellett szakmai programok és közönségtalálkozók színesítették a kétnapos programot.
Két nap, négy ország, 24 rövidfilm – indul a CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivál Budapest, 2025. november 13. – A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) november 14–15. között első alkalommal rendezi meg a CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivált az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával megvalósuló eseményen, négy ország fiatal tehetségei mutatják be alkotásaikat. A vetítések mellett workshopok és kerekasztal-beszélgetések biztosítanak teret a nemzetközi párbeszédhez és a kreatív együttműködéshez.
Ünnepélyes keretek között írta alá együttműködési megállapodását a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) és a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár november 11-én, az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A dokumentumot prof. dr. habil. Sepsi Enikő, az SZFE rektora és prof. dr. habil. Szakály Sándor, DSc, a VERITAS főigazgatója látta el kézjegyével.
Lukács Ádám rendező 2025-ben végzett az SZFE színművészhallgatójaként. Soron következő interjúnkban vele beszélgettünk a Prométheusz-projekt című előadás kapcsán a görög mitológia időtlen érvényességéről és a jelenkori szorongásokról.
A Karrieriroda ajánlásával a Soproni Petőfi Színház és a Csokonai Nemzeti Színház meghallgatást hirdet.
Az idén 160 éves Színház- és Filmművészeti Egyetem jubileumi programsorozatának részeként, első alkalommal rendezi meg november 13–15. között a CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivált az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A korábban hasonlóképpen az intézmény szervezésében megvalósult Összhang Gálaest után az egyetem hagyományteremtő szándékkal indítja a filmfesztivált is, amelynek célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a fiatal filmkészítőket, valamint inspiráló, nemzetközi közeget teremtsen a párbeszéd, illetve a közös tanulás és gondolkodás érdekében.
Luxusautók, technikai bravúrok és grandiózus költségvetés – gondolhatnánk, hogy ez a siker kulcsa a világ egyik legjelentősebb autós és motoros témájú filmes seregszemléjén, a Nemzetközi Motor Filmdíjon (International Motor Film Awards). Erre cáfolt rá Varga Sébastien Poros utakon című alkotása, amely nemrég a világ legjobb autós diákfilmje lett Londonban. Frissen végzett second unit rendező hallgatónkat díjátadós élményeiről kérdeztük.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves prózaiszínművész-hallgatói a Zentai Magyar Kamaraszínházban mutatták be elsőéves vizsgaelőadásukat. Az itthon is nagy sikerrel játszott, Repülni hív a magas ég című produkciót október 26-án, vasárnap láthatta a közönség.

