Interjú Berzsenyi Krisztinával
2024 április 9., kedd 08:00.
Berzsenyi Krisztina díszlet- és jelmeztervező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetének oktatója a Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozatának kitüntetésében részesült. A díjról és pályafutásáról kérdeztük az alkotót.
Március 15-én a Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozatának kitüntetését vehetted át. Mit jelent Neked ez a díj?
Rendkívül megtisztelőnek érzem és nagyon boldog voltam, amikor megkaptam az értesítést. Több mint harminc éve vagyok a pályán és ezt a díjat a szakmában töltött évtizedek ünnepének tartom. Hálás vagyok a sorsnak, hogy olyan hivatásom van, amiben módom van magyar szimbólumokkal dolgozni, azokat újragondolni, az adott munkában – amennyiben helye van –, használni őket.
Hogy látod a színház és a filmes szakmában a női alkotók szerepét?
A saját közegemmel kapcsolatban szerencsére jó tapasztalatokról tudok beszámolni. Fontos is, hogy a női alkotói energiák és érzékenység sokszínűen megjelenhessen a művészetben. Itt természetesen bármilyen más társművészetre is gondolhatnék. Számomra mindig is fontos volt az a nőiesség, mert ami csak bennünk nőkben van meg, annak komoly helyiértéke van az alkotói tevékenységekben. Azért nem szeretek igazán díszlettervekkel foglalkozni – bár pályafutásom alatt erre is volt példa –, mert arról azt érzem, hogy inkább a férfienergiának való feladat. Persze ebben sem, mint semmiben nem szerencsés az általánosítás. Természetesen vannak itt is üdítő kivételek. Az ideális eset az, ha egy produkcióban a férfi-női energiák és tehetség egymást segítve teljesednek ki, nem pedig elkülönülve egymástól.
A jelmeztervezés bőven ad lehetőséget a finomságra és az aprólékos munkára. Mindezeken túl mi az, amivel rabul ejtett Téged?
Talán meglepő lesz a válaszom, de a szépség teremtése mellett a pszichológia. Meggyőződésem, hogy a jelmeztervezés megtestesült pszichológia. A szövegkönyv elolvasásától – legyen az akár színház, akár film –, az anyag kiválasztásán és tervezésén keresztül a színészre való igazításig a próbafolyamat minden szakaszában erősen jelen van. A szöveg elolvasásánál már kialakul valamilyen érzés, gondolat és emóció a karakterekkel kapcsolatban. Míg a színész az érzéseivel dolgozik, addig nekünk az érzéseken keresztül képek, egy egységes vizuális világ is megjelenik. A képek, amik egy-egy esetleges jelmeztervről felugranak, abból táplálkoznak, amit az adott karakterből megértettünk, megéreztünk – sokszor ezek le sincsenek írva a szövegben. Komplett sorsokból kell dolgoznunk, ebben a folyamatban pedig a szöveg nem mindig segít. Ezt nekünk magunknak kell hozzátenni, a rendező segítségével ezért beszélek itt is pszichológiáról. A jelmeznek mindent fel kell tudnia ölelni: történeteket, korokat, személyiségjegyeket, viszonyokat, helyzeteket. Sokkal részletesebb karakterábrázolásra van szükségünk, mint amit a szöveg általában adhat. Így lesz szép és hiánytalan egy-egy jelmez kifejezőereje.
A cél mindig az, hogy amikor a néző meglát egy színészt a színpadon, akkor is gondoljon már valamit a karakteréről, mielőtt még megszólalna, vagy a darab közben közelebbről megismerné a sorsokat és a szereplők egymáshoz való viszonyulását. Mindez azért fontos, mert a szellem teremti meg az anyagot, vagyis a belső a külsőt. A megfoghatatlanból sűrűsödik össze az anyag. Amit olvasás közben megértek, megérzek egy-egy karakterből, azt át kell tudnom transzformálni színekké, anyagokká, fazonokká. A következő fázis már a rendezővel való szoros munka. Ilyenkor nemcsak a racionális agyammal figyelek a rendezőre, hanem a csápjaimmal tapogatom le mindazt, amit ki sem mondanak, vagy éppen még maguk sem tudnak pontosan megfogalmazni. Mi ez, ha nem pszichológia? Mikor még pályakezdő voltam, sok olyan rendezővel dolgoztam, akik nem tudták, hogy mit is akarnak. Akkor ez megnehezítette a dolgomat, sok fejtörést okozott, ma már hálás vagyok mindezért. Ugyanis ezeknél a munkáknál tanultam meg azt, hogyan kell ráhangolódni egy olyan alkotótársra, aki még bizonytalan, vagy egyszerűen szavakkal megragadhatatlant szeretne kifejezni, ami ráadásul folyamatosan alakul és ezt is le kell tudnom követni. Mérhetetlen türelemre van szükség, valamint arra, hogy az ember képes legyen kizárni a saját gondolatait és csak arra fókuszálni, hogy a másik érzéseit és szándékait már akkor megértse, amikor még az születőben van. Harminc év után már félszavakból, pontatlan keresgélésekből is egészen közel tudok jutni ahhoz, amit a másik mondani szeretne, azt hiszem. Nagyon szeretem ezt a részét a munkámnak, ahogy a szavak mögé nézve egy sokkal teljesebb világot lehet felfedezni. A varrodánál is azt a munkamódszert szeretem alkalmazni, ha lehetőségem van a profi varrónőknek részletesen mesélni arról a karakterről, akinek a ruháját éppen el fogják készíteni. Hiszek abban, hogy nemcsak nekem kell a karakter sorsával tisztában lennem, hanem nekik is, mert a varrás folyamatában is kell a lélek, a kreativitás. Mint a főzésnél. Akkor lesz finom az étel, ha a szakácsnő beleteszi a szívét-lelkét. Természetesen nem terhelem őket nagyon részletesen, de a legfőbb dolgokat el szoktam mondani. Az utolsó fázis pedig a legizgalmasabb, amikor megkapja a színész a jelmezt. Ez számukra is igen érzékeny pillanat, hiszen ameddig fut a darab, nekik kell majd viselni a ruhát, amivel azonosulniuk is kell, vagy legalábbis jó, ha ez megtörténik. Pályám elején megéltem nagyon nyomasztó ruhapróbákat is, de azóta ezeket a helyzeteket is megtanultam kezelni. Ilyen helyzetekben is a pszichológia siet a segítségemre. Sőt, most jut eszembe, hogy fordítva is éltem meg nyomasztó helyzeteket, amikor nem én szorongtam egy ruhapróbától, hanem a színésznő remegett idegességében, pedig még meg sem kapta a jelmezét. Ma már tudok segíteni egy szorongó színésznek, hogy a lehető legkomfortosabban érezze magát a jelmezében. Nem tűnik nagy dolognak, ugyanakkor nagyon is fontos momentum, hiszen hogyan várhatnánk el tőle, hogy a szerepére tudjon száz százalékig fókuszálni, ha közben a jelmez minden pillanatban kényelmetlenséget, disszonanciát okoz neki. Ezeket a helyzeteket meg kell tudni oldani. Mostanra elmondhatom, hogy ilyen helyzetbe nem, vagy nagyon ritkán kerülök.
Ha jól értem ez a szakma tanítható része, ugye?
Azt hiszem igen, legalábbis én azon vagyok, hogy nagyon ügyesen át tudjam ezt és minden mást adni a hallgatóknak. Annyi tapasztalatot halmoztam fel a pályán töltött több évtized alatt, hogy nagyon bízom abban: amit átadok nekik, az komoly hasznukra lesz a karrierjükben. Ezzel kapcsolatban kell mesélnem egy vicces történetet: jó pár évvel ezelőtt valaki komolyan megkérdezte tőlem a tanítás kapcsán, hogy minden tudást átadok-e a növendékeknek? Kezdetben meglepődtem az abszurd kérdésen, még fel is nevettem, de aztán megértettem mire vonatkozott. Természetesen mindent átadok, mert bár hivatalosan „konkurensek” leszünk, gondolom erre vonatkozott a kérdés, de akkor is az én felelősségem, hogy milyen muníciót kapnak a kezükbe. Ha erre képtelen lennék, akkor nem tanítanék. De én boldogan tanítok és nem mellesleg én is rengeteget tanulok Tőlük. Öröm nekik mindent átadni, mert ezzel ez a gyönyörű szakma és hivatás tovább gyarapszik. Az én hitem szerint az ÜGY a fontos, ami nem tűri el a nem lelkiismeretes tanítást.
Egyéb hírek
Újra vár az Alkotóműhelyek Hete!
Hogyan írjunk vígjátékot? Gyors beszéd és hadarás javítása, Othello megfojtásjelenete, Interaktív filmkészítés – csak néhány cím az SZFE tavaszi szemeszterét indító Alkotóműhelyek Hete programsorozatából. Február 10. és 14. között az SZFE hallgatói egyedülálló szakmai előadásokon, gyakorlati foglalkozásokon, mesterkurzusokon és az SZFE-könyvek újabb köteteinek bemutatóján is részt vehetnek. Az ötnapos esemény nem csupán az egyes intézetek képzéseinek megismerésére kínál lehetőséget, hanem teret ad a különböző szakokon tanuló hallgatók közös gondolkodására, valamint a művészeti folyamatok mélyebb megértésére és felfedezésére is.
Rockosított Hamlet tavaly végzett hallgatónkkal a főszerepben
A békéscsabai Jókai Színházban Seregi Zoltán rendezésében mutatják be február 1-jén Shakespeare – Zalán Tibor – Szűts István Hamletrock című drámáját, amely rockos változatban idézi fel az ismert történetet. Az előadás főszerepével mutatkozik be a békéscsabai közönségnek tavaly végzett hallgatónk, Juhász Bence.
Célegyenesben A cirkuszhercegnő az Operettszínházban
Bemutatták a Kálmán Imre nagyoperettjéből készülő varázslatos előadás alkotói csapatát, rendezői koncepcióját és díszletterveit, valamint a produkcióban színpadra lépő művészeket. A darabban szerepet kaptak a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói is.
Vár a színpad! – új mesterkurzusok az SZFE-n
A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2025 februárjában három 12 hetes mesterkurzust indít: mozgás-, hangképzés- és egy kombinált mozgás–hangképzés tematika mentén. A mozgásmesterkurzus képzési felelőse Vidáné Szent-Ivány Kinga Harangozó Gyula-díjas egyetemi docens, míg a hangképzésé Keszei Borbála Liszt Ferenc-díjas egyetemi adjunktus.
Oscar-díjra jelölték Jancsó Dávidot, A brutalista magyar vágóját
A 42 éves Jancsó Dávid legendás filmes dinasztia tagja, Jancsó Miklós filmrendező és Csákány Zsuzsa vágó gyermeke. Nemzetközi filmes pályafutását 2012-ben kezdte és az elmúlt években olyan hollywoodi produkciókban dolgozott, mint a Pieces of a Woman, A zsúfolt szoba vagy A Majomember.
Elhunyt Mádi Szabó Katalin
Fájdalommal értesültünk a Színház- és Filmművészeti Egyetem egykori oktatója, Mádi Szabó Katalin haláláról, aki 95 éves korában hunyt el. Mádi Szabó Katalin húsz évig dolgozott énektanárként az akkor még főiskolán, mely tevékenységet egészen nyolcvan éves koráig folytatta, csupán a 2010-es évek elején vonult vissza.
„Színházba járni nem hasznos, hanem elengedhetetlen” – interjú Győrei Zsolttal a magyar kultúra napján
Mi a kultúra haszna, és hogyan lehet az irodalmi műveltség értékeit átadni a mai hallgatóknak? Mi jelenti korunkban a nagyobb kihívást: az eredetiség vagy az arra való igény eltűnése? – többek között erről is beszélgettünk Győrei Zsolt drámaíró, műfordító és dramaturg oktatónkkal a magyar kultúra napja alkalmából.
Mindenki vétkezik – Karamazov bemutató
„Nem rendezni akartam, hanem egy közös történetet megalkotni, amire mindig emlékezni fogunk” – mondja Szarvas József, a negyedéves prózai színészosztály vezetője, aki Dosztojevszkij egyik örök érvényű darabját, a Karamazov testvéreket vitte színpadra az osztállyal. Az egyik összpróbán mi is ott voltunk.
