Ismét Debrecenben kovácsolódik közösséggé az SZFE új évfolyama

2023 augusztus 15., kedd 11:07.
Share

Idén már harmadik alkalommal rendezi meg Debrecenben különleges gólyatáborát a Színház- és Filmművészeti Egyetem, 2023. augusztus 11-18. között.

2021-ben hagyományteremtő jelleggel indult el a Nyári Akadémia, ahol a leendő elsőéves hallgatók nemcsak egymással, hanem oktatóikkal, valamint Debrecen értékeivel, kulturális életével és hagyományaival is megismerkedhetnek. Vidnyánszky Attila egyfajta beavatásként, ráhangoló rendezvényként definiálja ezt az egyhetes eseménysorozatot, hiszen a hallgatók itt kapnak elsőnek lehetőséget arra, hogy megismerjék társaikat és oktatóikat. A Debrecen adta közeg mégis egy kötetlenebb, családiasabb légkört teremt, ahol az osztályok közösségé formálódhatnak. Idén több, mint 140 hallgató érkezik Debrecenbe az ország minden pontjáról. Közülük vannak, akik a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, és vannak, akik a MATE Kaposvári Campus Rippl-Rónai Művészeti Karán folytatják majd tanulmányaikat, színművész, dramaturg, filmrendező és bábszínész szakon.

A tábor megnyitójának a megújult Csokonai Nemzeti Színház volt a színtere, ahol Vidnyánszky Attila, a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke, a Nemzeti Színház főigazgatója, Mátyássy Szabolcs, a Csokonai Nemzeti Színház igazgatója, valamint Antal Zsolt az SZFE rektorhelyettese köszöntötte a hallgatókat.

A debreceni intézmények mellett a leendő elsőévesek Hortobágyra is ellátogattak, ahol bepillantást nyerhettek a pásztorélet szépségeibe, bízva abban, hogy a Hortobágy csendje megszólítja a fiatalokat. A csoportot Hortobágy polgármestere, Jakab Ádám fogadta.

A tábor következő napjaiban a debreceni helyi értékek és a debreceniség fogalmának megértésében a hallgatók segítségére lesz a város több olyan intézménye, ami évszázadokra visszanyúló hagyománnyal és történettel rendelkezik. Látogatást tesznek majd a Református Kollégiumba, a Nagytemplomba, valamint a Déri Múzeum Cívisek Világa Várostörténeti Kiállítást is megtekintik majd a hallgatók. A palettából természetesen nem marad ki a Munkácsy-trilógia sem. Itt tartózkodásuk megkoronázásképp pedig az Új Városházán nyíló, Debrecen színháztörténetét bemutató kiállítás megnyitóján adnak műsort a hallgatók augusztus 17-én.

Az Apolló Moziban egy különleges, még be nem mutatott film levetítésére kerül sor. A Semmelweis c. film Koltai Lajos rendezésében kerül a filmvásznakra, várhatóan 2023 őszén. A hallgatóknak most azonban lehetőségük lesz megnézni a filmet, és feltenni kérdéseiket az alkotóknak.

A nagyváradi kirándulás pedig a múlt és a jelen találkozására fókuszál, ahol a Nagyváradi Szigligeti Színház, a Püspöki Palota és a Partium Keresztény Egyetem történetét ismerik meg a diákok. A hallgatókat külön köszönti Molnár Levente, Liszt Ferenc-díjas operaénekes. A szakmai és kulturális programok mellett természetesen csapatépítő programokkal is készülnek a szervezők. A tábort zárórendezvényének pedig a Nagyerdei Víztorony ad otthont.

Varga Réka

 

Egyéb hírek

Fiatal tehetségek az Avignoni Fesztiválon – a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói mutatkoztak be a kortárs színház nemzetközi közegében

A Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves színészhallgatói nagy sikerrel mutatták be vizsgaelőadásukat az Avignoni Fesztivál OFF programjában. A produkció a Szegedi Pinceszínház ajánlására jutott el a nemzetközi eseményre, ahol a fiatal művészek az európai kortárs színház egyik legfontosabb fórumán szerezhettek értékes szakmai tapasztalatokat.

„A mai világban talán épp a színház képviseli leginkább a humanista értékeket” – interjú Herczeg Tamással

Egy nagyszabású külföldi turné, Az átváltozás bemutatója és egy sikeres, de egyben megterhelő felvételi időszak – Herczeg Tamásnak, a Színházművészeti Intézet vezetőjének nem kevés elfoglaltságot hozott az elmúlt pár hónap és a kihívásokból a továbbiakban sem lesz hiány. Szeptembertől az elsőéves drámajátékosok osztályvezetője lesz, majd januártól a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója. A felvételin tapasztaltakról, a színészoktatás helyzetéről és az alkotói pályájának alakulásáról is beszélgettünk.

Kultúra és a fiatalok: az SZFE szakmai perspektívái az Educatio+ Konferencián

Negyedik alkalommal szervezte meg az Educatio+ Konferenciát a HÖOK (Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája) 2025. július 9-én, Kápolnásnyéken, ahol egyetemünket a Karrieriroda és diáktanácsadó vezetője, Wild Mónika képviselte a fiatalok és a kultúra kapcsolatát boncolgató kerekasztal-beszélgetésen.

185 friss diplomással zárta jubileumi tanévét a Színház- és Filmművészeti Egyetem

A fennállásának 160. évfordulóját ünneplő Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) 2025. július 15-én tartotta tanévzáróval egybekötött diplomaátadó ünnepségét az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A kiemelkedően sikeres 2024/2025-ös tanév végén 185 hallgató fejezte be tanulmányait és szerzett diplomát, nyolc doktorandusz DLA fokozatot kapott, ketten pedig habilitációs oklevelet szereztek.

SZFE-s hallgató tervezte az idei Mozgókép Fesztivál díszleteit

Aki látta a Mozgókép Fesztivál díjátadóit, bizonyára feltűnt neki a látványos, ledes színpadi háttér. A pazar vizuális világ Oravecz Adrienn, az SZFE látványtervező MA szakos hallgatójának kreativitását dicséri. Vele beszélgettünk a tervezési folyamatról, a stílusválasztás indokairól és a megvalósítás kihívásairól.

Rómeó és Júlia az esőben – lezárult a soproni Nemzetközi Színházi Műhely

2025-ben ismét a Soproni Egyetem adott otthont a Nemzetközi Színházi Műhelynek. A zárónapon, július 8-án az egyetem botanikus kertjének hat különböző pontján mutatták be a hallgatók azokat a Shakespeare Rómeó és Júliája által inspirált rövid színpadi performanszokat, melyeken a hét során dolgoztak.

Karrier, közösségi élmény és világraszóló események – Várja a jelentkezőket a közmédia tehetséggondozó programja

Ismét meghirdeti nagy sikerű tehetséggondozó programját a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány. A kiválasztott fiatalok Magyarország legnagyobb médiavállalatánál építhetik karrierjüket, legendák nyomdokaiba léphetnek és nemzetközi, valamint világesemények részesévé válhatnak. Televíziós és rádiós műsorkészítésben, sportújságírásban, valamint az online területen is kipróbálhatják magukat, de választhatják a műszaki területet is. Fejlődésüket elismert médiaszakemberek mentorként segítik. A közmédia augusztus 8-ig várja a jelentkezéseket.

Szeptemberben debütálnak az SZFE végzős second unit rendezőinek vizsgafilmjei

Újabb jelentős mérföldkőhöz ért a Színház-és Filmművészeti Egyetem. Lezárult az első hallgatók képzése a second unit rendező szakon a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben. Az egy éves, intenzív mesterkurzus a Balázs Béla-díjas operatőr, Gulyás Buda, illetve az idén Magyar Mozgókép Életműdíjjal kitüntetett kaszkadőrszakértő, Piroch Gábor szakmai irányításával tavaly indult el. A Magyarországon, de a régióban is egyedülállónak minősülő képzésre sokszoros túljelentkezés mellett kilenc fiatalt vettek fel, akik idén szeptemberben mutatják be vizsga- és diplomafilmjeiket.

Több betöltése Több betöltése
Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi 2020