A Színház- és Filmművészeti Egyetemre az idei évben is hatalmas volt a túljelentkezés. A hosszú és kihívásokkal teli felvételi eljárás számos tehetséges diák jelentkezését vonzotta, akik közül 144-en nyertek felvételt az SZFE-re.
Az SZFE kiemelkedő szerepet tölt be a művészeti felsőoktatásban, melyet évről-évre megerősítenek a magas jelentkezési létszámok. A tavalyi 1675 jelentkezőből 107 hallgatót vett fel az SZFE, míg idén 2023-ban 1919 jelentkezésből a legtehetségesebb 144 hallgató kezdheti meg tanulmányait az intézményben. A legnépszerűbb szak továbbra is a színművész szak, melyre idén az 513 jelentkezőből 32 hallgató került be a képzésre.
Az SZFE büszkén gratulál a sikeres felvételihez minden leendő hallgatójának. Az Egyetem arra törekszik, hogy a tehetséges hallgatóinak a lehető legmagasabb színvonalú oktatást biztosítsa professzionális munkakörnyezetben, annak érdekében, hogy fejlődjenek, alkossanak és kibontakozhassanak a művészetek világában.
SZFE Nyári Akadémia 2023
Az SZFE Nyári Akadémiát szervez elsőéves hallgatóinak Debrecenben. A program célja, hogy az új növendékek megismerkedjenek az egyetemmel, az oktatókkal, a leendő osztálytársakkal és belekóstoljanak a művészeti képzés világába. Az Akadémia programjai számos izgalmas tevékenységet tartalmaznak, amelyek kiváló lehetőséget kínálnak az új hallgatók közösségépítésére és a kreatív inspirációra.
Az SZFE e-mailben tájékoztatja új hallgatóit a Nyári Akadémiával kapcsolatos információkról és a regisztrációról.
Elveszettnek hitt operett került elő a Jókai 200 emlékév kutatásainak köszönhetően: egyetemünk ismert professzora, dr. Balázs Géza egész éves Jókai-kutatása vezetett el Jacobi Viktor Tüskerózsa című operettjéhez. A felfedezés új megvilágításba helyezi Jókai Mór drámai életművét, és bizonyítja, hogy a tudományos feltárómunka közvetetten a színházi gyakorlatot is gazdagíthatja.
A nemrégiben elhunyt magyar színházi világ egyik kiemelkedő alakja, az SZFE oktatója, Kálloy Molnár Péter tiszteletére ”Mennyország utca 6.” címmel nemes célt támogató kivételes eseményt rendeznek, amely rendhagyó művészi és közösségi összefogásra épül.
Hamarosan életre kel a fővárosi színházak kulisszák mögötti világa. Március 21-én ismét megnyitják kapuikat a fővárosi színházak a Budapesti Színházak Éjszakáján, amelyhez idén a Színház- és Filmművészeti Egyetem is csatlakozik. A látogatók két helyszínen rendhagyó előadásokkal, nyilvános próbákkal és fiatal alkotók legfrissebb munkáival is találkozhatnak.
Hogyan válik a ló a kaszkadőr legnagyobb szövetségesévé? Lezsák Levente bemutatta a natural horsemanship módszert, amely a ló természetes viselkedésére és ösztöneire építve alakítja ki a bizalmat és az együttműködést.
Wild Mónika, az SZFE Karrieriroda vezetője olyan perspektívát nyitott meg, amely a pályakezdő fiatal alkotók gondolkodásmódját alapvetően változtathatja meg. Nem az volt a kérdés, hogy a hallgatók tehetségesek-e, hanem az: hogyan tudják a nehéz kulturális munkaerőpiacon kreatív és professzionális módon láttatni magukat.
Milyen a művészeti pálya ma Magyarországon? Milyen munkavállalási lehetőségek vannak? Hogy lehet elindítani egy vállalkozást? Milyen módon lehet ösztöndíjat szerezni egy STARTUP elindításához? – többek között ezekre a kérdésekre kaptunk választ az Alkotóműhelyek Hetén.
Tényleg gazember volt III. Richárd vagy csak a Tudor-dinasztia propagandája tette azzá? – erről még ma is vitáznak a történészek. Egy biztos, hogy a hatalomért folytatott küzdelem mindig aktuális téma, így nem csoda, hogy a színházak is szívesen tűzik műsorra Shakespeare királydrámáját. Így tett a Bethlen Téri Színház is, ahol Gloster herceg történetét negyedéves hallgatóink, Horváth Mózes rendezésében és Varga Szabolccsal a főszerepben láthatta a közönség januárban. A bemutatón mi is ott voltunk.
Megkezdte nyilvános vetítéseinek sorozatát a Cickom – Bűvös Bábos Gyermekkor című egész estés dokumentumfilm. A magyar bábművészet és oktatás sokoldalú értékeit bemutató filmben a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Fabók Mariann vezette, ötödéves bábszínészosztálya is közreműködik.

