Forrás: Kiss József lett a Soproni Petőfi Színház igazgatója ? SopronMédia (sopronmedia.hu)
A soproni teátrum idei évadának egyik sikerdarabja a Miért nem marad reggelire? című előadás volt. A darab rendezője, Kiss József 2023. június 1-jétől megbízást kapott a Soproni Petőfi Színház igazgatói feladatainak ellátására. Kiss József neve jól ismert a szakmában mint színész, mint rendező; több színház művészeti vezetőjeként dolgozott, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanít, Sopronban pedig egy népszerű, sikeres előadással tette le névjegyét.
Kiss József, a Soproni Petőfi Színház igazgatója interjúban beszélt az új tervekről és a következő évadról.
Milyen elképzelésesekkel, tervekkel, gondolatokkal vállalta el ezt a feladatot?
Számomra derült égből jött, de nem villámcsapásként, hanem hatalmas, boldogító meglepetésként. Olyan feladatot kaptam, ami egyszerre felemelő, boldogságos, megtisztelő, ugyanakkor nagyon nehéz. Az összetettsége adja a nehézségét, de én szeretem a kihívásokat.
A legfontosabb cél, hogy mielőbb tisztán lássunk, a színház művészeinek, minden dolgozójának biztonságot teremtsünk, és évadot hirdessünk. Ezt az évadzáróval egy időben, június 21-én fogjuk megtenni. Olyan évad lesz ez, amely hitünk szerint elnyeri a nézők tetszését, s amelyben minden művész megtalálja a maga örömét és feladatát. Eperjes Károly mint művészeti vezető már előkészített egy tervezetet, amely nagyban segíti a munkámat.
A Soproni Petőfi Színháznak kis létszámú társulata van. Ez a pici társulat önmagában nehezen képes létrehozni egy egész évadot, tehát továbbra is szükség lesz vendégművészekre. Egyrészt kiváló, országosan ismert színészekre, alkotókra, másrészt a művészi fejlődést elősegítő, fiatal tehetségekre, mivel a színház fiatalok nélkül elképzelhetetlen.
Olyan színházat szeretnék, amelyben mindenki „szerelmes” a színházba. Szeretném elérni, hogy minden kollégám akarjon a részese és művelője lenni a színház szépségének, romantikájának, színességének, titokzatosságának. Színházat létrehozni áldozatot követel az alkotás minden résztvevőjétől, ezért kell, hogy az alkotás szenvedélyes vágya vezéreljen mindannyiunkat. Az alkotás vágya, amely meghozza a nézők elismerését is, és magával ragadja őket. Az embert az öröm tartja életben, örömmel kell tehát dolgozni. Szerelemmel.
Egy nagyon sikeres darabbal debütált Sopronban. Van a tarsolyában olyan előadás, amelynek ön a rendezője, és várható az évadban?
Természetesen. Ez egy fájóan szép történet a párkapcsolataink fontosságáról, egymás iránti felelősségünkről, a lelkünk felfelé törekvéséről. Bízom benne, hogy megérinti a fiatalabb és idősebb korosztályt is, s alkalmat ad saját belső életünk átgondolására. Remélem, sikerül létrehoznunk, egyelőre most ennyit mondanék.
A Soproni Petőfi Színház nagy figyelmet fordít az ifjúság és a gyerekek színházi nevelésére. Ezzel kapcsolatban milyen tervei vannak?
Az évad az előző évekhez hasonlóan a középiskolás, felsős, alsós és óvodás korosztály számára is kínál előadásokat, én magam is kiemelten kezelem ezt a területet. Emellett, figyelemmel arra, hogy a színház drámapedagógiai munkájának sikerességét számos intézményvezetői visszajelzés igazolja, tovább folytatjuk a felsősöknek szóló színházi nevelési előadásokat. Terveink között szerepel az országosan sikeresen futó Ádámok és Évák Ünnepe című nagy hatású, a diákokat a színház közegébe vonzó közösségi program megvalósítása is. Ugyanígy fontosnak tartom, hogy a családok számára közös élményt nyújtsunk bérletszünetes előadásokkal, családi matinékkal. Vidéki színházként alapvetően fontos számunkra a bérletrendszer fenntartása, amely megadja a tervezhetőség biztonságát és a bérletesek támogató kapcsolatát a színházzal. Ez egy bizalmi helyzet. A színházat ez a bizalom tartja fenn. A következő évadunkban marad tehát a bérletrendszerünk, de a jövőben természetesen nyitottak vagyunk a megújítására.
Végezetül mit üzenne a várható évad elé?
Forrás: Kiss József lett a Soproni Petőfi Színház igazgatója ? SopronMédia (sopronmedia.hu)
Közel négyszázan látogattak el a Színház- és Filmművészeti Egyetem 2025. november 29-én megrendezett nyílt napjára, amelyet idén rendhagyó módon több kampuszon tartottunk és igazán gazdag programot kínálva mutattuk be a színművészeti, drámaelméleti és mozgóképes BA és MA képzéseket.
Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett konferenciát a Németh Antal Drámaelméleti Intézet. A konferencia szervezése és lebonyolítása egyértelműen jelezte azt a szándékot, amely a Jókai-bicentenáriumot nem egyszerű megemlékezésként, hanem kutatási és művészeti újraértelmezésként kívánta bemutatni. A rendezvénynek otthont adó Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet körterme ideális helyszínnek bizonyult: a falakon körbefutó, molinókon elhelyezett Jókai-kiállítás különleges vizuális keretet adott a programnak, hangsúlyozva a történeti és kreatív megközelítések összekapcsolódását.
2025. november 21-én Can Togay Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró, színész, költő, kurátor, kulturális diplomata és egyetemi tanár tartott gyakorlati előadást a mesterséges intelligencia kreatív alkalmazásáról az SZFE-n.
A művészet, a gazdaság és a jog összehangolása ma már összetett és gyakran kihívást jelentő feladat. A program célja olyan szakemberek képzése, akik vezetőként képesek átlátni, irányítani és formálni a kulturális élet folyamatait – a színházi, fesztivál-, galéria- vagy nonprofit szférában, illetve kreatív vállalkozásokban. Jelentkezési határidő: 2026. január 16.
Jókai és a nemzeti divat, Jókai és a cirkuszművészet – két nem szokványos előadás a Németh Antal Drámaelméleti Intézet által az írófejedelem születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett konferencia programjából, amelynek célja Jókai újragondolása. A Jókai 200 programsorozat részeként megrendezendő konferencián a résztvevők egy különleges felolvasószínházi élményben is részesülhetnek: az egyetem oktatóinak előadásában hallhatják Szirtes Balázs Egy drámaíró kínszenvedései, avagy a jószívű ember fiai című művét. A programsorozatról az intézet vezetőjét, Antal Zsoltot kérdeztük.
Az előző évekhez hasonlóan idén is elkészült a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős színművész, bábszínész- és színházrendező szakos hallgatóinak portfóliója, amelyet november 10-én mutattunk be a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) közgyűlésén, a Nemzeti Színházban.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) első alkalommal rendezte meg a CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivált 2025. november 14–15. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A fesztivál az idén 160 éves SZFE jubileumi programsorozatának részeként négy országból 24 fiatal filmes alkotásait mutatta meg, emellett szakmai programok és közönségtalálkozók színesítették a kétnapos programot.
Két nap, négy ország, 24 rövidfilm – indul a CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivál Budapest, 2025. november 13. – A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) november 14–15. között első alkalommal rendezi meg a CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivált az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával megvalósuló eseményen, négy ország fiatal tehetségei mutatják be alkotásaikat. A vetítések mellett workshopok és kerekasztal-beszélgetések biztosítanak teret a nemzetközi párbeszédhez és a kreatív együttműködéshez.

