Hétvégén véget ért a 15. jubileumi Szín-Tár Fesztivál, amelynek eredményéről nemrégiben döntött a négytagú zsűri. A legjobb csapatnak járó MMA-díjat az SZFE fizikai színházi rendező és koreográfus osztálya kapta. Az idei díj sorozatban a harmadik elismerés, amit az SZFE a fesztiválon kapott.
Március 18-23-a között rendezték meg Kecskeméten a 15. Szín-Tár Fesztivált, amelyen az SZFE negyedéves fizikai színházi koreográfus és a negyedéves prózai színművész osztálya mutatkozott be nagy sikerrel.
Március 21-én a Színház- és Filmművészeti Egyetem növendékeit láthatta a közönség Kecskeméten a Szín-Tár Fesztiválon. A negyedéves fizikai színházi koreográfus osztály Horváth Csaba rendezésében a Vérnász című tragédiával, míg a negyedéves prózai színművész osztály A gömbfejűek és a csúcsfejűek, avagy a gazdag gazdaggal társul szívesen című rémmesével állt színpadra, ami Bertolt Brecht műve alapján készült a szerző rendezéseiről is ismertté vált Zsótér Sándor rendezésében.
Szeretettel gratulálunk hallgatóinknak, az osztályvezetőknek és a rendezőnek!
Fotók: Benkő Emese
Nagy büszkeséggel számolunk be arról, hogy az SZFE Filmrendező művész MA szakán 2023-ban végzett hallgatónk, Somossy Barbara Takarásban című diplomafilmje meghívást kapott az Egyesült Államok egyik legfontosabb rövidfilmes seregszemléje, a Dam Short Film Festival versenyprogramjába. Az Oscar-jelölt Koltai Lajos kreatív produceri közreműködésével készült alkotást több száz pályamű közül választották be a mindössze 12 nemzetközi filmet számláló mezőnybe.
„Miből áll a felvételi?” és „Van-e esélyem bejutni?” – ezek voltak a leggyakrabban feltett kérdések a 2026. január 8–10. között megrendezett Educatio Oktatási Szakkiállításon, ahol a Színház- és Filmművészeti Egyetem idén is saját standdal vett részt. A háromnapos rendezvény során az érdeklődők az egyetem hallgatóival, munkatársaival és számos oktatóval is találkozhattak, akiknek személyesen is feltehették kérdéseiket.
Babiczky László életútja szorosan összefonódik a magyar televíziózás történetével: a kezdeti asszisztensi munkától a Pécsi Körzeti Stúdió vezető rendezői feladatain át a Magyar Televízió archívumának megmentéséig. 1974-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, tavaly vette át az ötvenéves diplomáját, valamint 2025. nyarán jelent meg A televízió volt az életünk című kötete, ennek kapcsán beszélgettünk vele.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolája 2025-ben kutatást indított, hogy az intézményben készülő (vizsga)előadásokkal kapcsolatos nézői véleményeket, reflexiókat vizsgálják
Idén rendkívüli szakmai lehetőség nyílt az SZFE hallgatóinak a Karrieriroda szervezésében: részt vehettek az X-Faktor válogatóinak és élő adásainak technikai előkészítésében.
Szilágyi Bálint, a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves színházrendező osztályának vezetője, nemrég rendkívül inspiráló színházi projektet vezetett az isztambuli Mimar Sinan Egyetemen, amelynek középpontjában Pilinszky János művei álltak.
„Csak egyszer legyek végre sztár!” – énekelte a díjátadó gálán Fogl Noémi, a X. Danubia Talents Nemzetközi Zenei Verseny operett–musical kategóriájának abszolút első helyezettje. A miénk már biztosan az és kívánjuk, hogy azon álma, hogy egyszer primadonnaként álljon a színpadon, teljesüljön. Kiss-B. Attila és Homonnay Zsolt végzős osztályának hallgatójával a verseny után jövőbeli terveiről is beszélgettünk.

