Idén ősszel menthetetlenül beleszeretünk az ifjú Arany Jánosba, amiről a hazai filmes szakma egyik ígéretes tehetsége, az ábrándos tekintetű Liber Ágoston gondoskodik. Az október 3-án mozikba kerülő új romantikus kosztümös film, a Bolond Istók főszerepét a 23 éves színművész játssza. A héten vele randiztunk.
Liber Ágoston 2024-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Gyerekként sokáig orvosnak készült, mert anyai ágon többen azok a családjában. Ám aztán mindaz, amit a piarista gimnázium Nényei Pál által vezetett színjátszó szakkörében látott és átélt, teljesen újraírta a terveit. Egyre szenvedélyesebb színházszeretete hatására ekkortól már a színészi pálya lebegett a szeme előtt. A gimnázium utolsó két évében legalább száz színdarabot nézett meg, a Színház- és Filmművészeti Egyetemre pedig már első nekifutásra felvették, Novák Eszter és Selmeczi György osztályába. Számos színdarabban játszott, most is több helyen láthatjuk, kőszínházban és független előadásokban egyaránt. A Vígszínházban a Pál utcai fiúk és a Pinokkió közreműködője volt, és új beállóként debütál ősszel A dzsungel könyvében, a Magyar Elektrában. Egy új bemutatóban, Esterházy Mercedes Benz című drámájában is szerepelni fog (az előadást Zsótér Sándor rendezi). A debreceni Csokonai Nemzeti Színházban az Ördögök című produkcióban játszik, ezenfelül a Barátomhoz és a Frontátvonulás című független előadásokban is találkozhatunk vele. A filmezésben is kipróbálhatta már magát: 2023-ban a Jövő nyár tragikus sorsú Milánjaként láthattuk, most pedig a legújabb magyar kosztümös filmben, a Bolond Istókban alakítja a fiatal, 19 éves, vándorszínésznek álló Arany Jánost.
A teljes cikk megtekinthető: https://kultura.hu/liber-agoston-pontosan-tudom-hogy-az-ovacio-nem-nekem-hanem-maganak-az-alkotasnak-szol-sokunk-kozos-munkajanak/
Illusztráció: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu
A nemrégiben elhunyt magyar színházi világ egyik kiemelkedő alakja, az SZFE oktatója, Kálloy Molnár Péter tiszteletére ”Mennyország utca 6.” címmel nemes célt támogató kivételes eseményt rendeznek, amely rendhagyó művészi és közösségi összefogásra épül.
Hamarosan életre kel a fővárosi színházak kulisszák mögötti világa. Március 21-én ismét megnyitják kapuikat a fővárosi színházak a Budapesti Színházak Éjszakáján, amelyhez idén a Színház- és Filmművészeti Egyetem is csatlakozik. A látogatók két helyszínen rendhagyó előadásokkal, nyilvános próbákkal és fiatal alkotók legfrissebb munkáival is találkozhatnak.
Hogyan válik a ló a kaszkadőr legnagyobb szövetségesévé? Lezsák Levente bemutatta a natural horsemanship módszert, amely a ló természetes viselkedésére és ösztöneire építve alakítja ki a bizalmat és az együttműködést.
Wild Mónika, az SZFE Karrieriroda vezetője olyan perspektívát nyitott meg, amely a pályakezdő fiatal alkotók gondolkodásmódját alapvetően változtathatja meg. Nem az volt a kérdés, hogy a hallgatók tehetségesek-e, hanem az: hogyan tudják a nehéz kulturális munkaerőpiacon kreatív és professzionális módon láttatni magukat.
Milyen a művészeti pálya ma Magyarországon? Milyen munkavállalási lehetőségek vannak? Hogy lehet elindítani egy vállalkozást? Milyen módon lehet ösztöndíjat szerezni egy STARTUP elindításához? – többek között ezekre a kérdésekre kaptunk választ az Alkotóműhelyek Hetén.
Tényleg gazember volt III. Richárd vagy csak a Tudor-dinasztia propagandája tette azzá? – erről még ma is vitáznak a történészek. Egy biztos, hogy a hatalomért folytatott küzdelem mindig aktuális téma, így nem csoda, hogy a színházak is szívesen tűzik műsorra Shakespeare királydrámáját. Így tett a Bethlen Téri Színház is, ahol Gloster herceg történetét negyedéves hallgatóink, Horváth Mózes rendezésében és Varga Szabolccsal a főszerepben láthatta a közönség januárban. A bemutatón mi is ott voltunk.
Megkezdte nyilvános vetítéseinek sorozatát a Cickom – Bűvös Bábos Gyermekkor című egész estés dokumentumfilm. A magyar bábművészet és oktatás sokoldalú értékeit bemutató filmben a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Fabók Mariann vezette, ötödéves bábszínészosztálya is közreműködik.
Megérkeztek a Színház- és Filmművészeti Egyetemre a tavaszi szemeszter Erasmus-hallgatói: a Romániától Észtországig több országból érkező diákok a következő hónapokban a Sinkovits Imre Színházművészeti Intézetének és a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetének angol nyelvű kurzusai segítségével kapcsolódnak be az egyetem szakmai munkájába.

