Pacskovszky József, az SZFE Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet intézetvezető-helyettese korábban már készített Herczeg Ferenc művéből filmet. A Megafilm megbízásából készítette el legújabb alkotását, a Majdnem menyasszony című romantikus filmet. Az interjú során Pacskovszky József beszél a forgatókönyvről, a női szerepek változásáról a 21. században, valamint a szereplőválogatás folyamatáról.
Nem először dolgoztál Herczeg Ferenctől származó anyaggal. Hogy találkoztál A fehér páva című regényéből adaptált Majdnem menyasszony című forgatókönyvvel?
Attól a csapattól kaptam felkérést, akikkel előzőleg a szintén Herczeg Ferenc művéből, a Kék rókából készítettünk TV-filmet. Most is, mint akkor a Megafilm vezetőjének, Helmeczy Dorottya producernek a felkérésére mondhattam örömmel igent. Már azt a munkát is nagyon szerettem és a visszajelzésekből arra következtetek, hogy nemcsak én, hanem a nézők is. A két történet, a két film kora nagyon hasonló, tehát a múlt század első fele.
Mit gondoltál a forgatókönyvről, mikor elolvastad?
Somogyi György munkáját dicséri a forgatókönyv, akivel már a Kék rókában is együtt dolgozhattunk. A Kék rókába kevésbé, a Majdnem menyasszonynál azonban jobban bele kellett nyúlni az eredeti történetbe, amit György remekül meg is oldott. Első olvasásra is kedveltem a könyvet és ez a forgatás alatt sem változott. Szórakoztató, romantikus film született, aminek megvan a maga valóságalapja, de azért mégiscsak egy mese. Mint minden mesének, ennek is van tanulsága: merni kell a saját kezünkbe venni a sorsunkat és nem félni attól, hogy a várható következmények megnehezíthetik az életünket. S a legfontosabb, amire a film során jön rá a hősnőnk: nem kell mindenkinek megfelelni.
Herczeg Ferenc állandó és kedvelt témája a nő maga, akiket elég jól és tisztán látott. Mit gondolsz a nők szerepéről és mit üzen a film erről a kérdésről a 21. század emberének?
A női lélek roppant izgalmas kérdés, ezért mindig is szerettem akár a férfi, akár a nő szemszögéből is a párkapcsolatok lélektanával foglalkozni. Ha megnézzük magunk körül a párkapcsolatokat, nemcsak az egyéni vágyakról, törekvésekről, attitűdökről kaphatunk képet, hanem picit a társadalmunk állapotáról is. Abban a korban, amelyben történetünk játszódik, a nőknek nem volt még választójoga, kiszolgáltatott helyzetben voltak, a családfő pedig kiszemelte számukra a legmegfelelőbb férj-jelöltet, többnyire az illető vagyoni helyzete alapján. Azokban az időkben elég volt, ha a nők anyaként és feleségként helytálltak, míg napjainkban ugyanez a luxus nem adatik meg a legtöbb nőnek. A feladataik egyre csak gyarapodnak, az anya és a feleség szerepe mellett pedig sokszor már családfenntartóként is kénytelenek helytállni, még akkor is, ha nem egyedülállók. Egyfelől remek, hogy szabadságuk van, ami már lehetővé teszi álmaik, terveik megvalósulását, ugyanakkor igencsak túlterheltek is. Karrierjük építése nem egyszer szembe megy a család érdekeivel, hiszen időt, energiát von el tőle. A tapasztalatom mégis az, hogy a mai korban számtalan nő képes ezt a két dolgot összehangolni, ami számomra felfoghatatlanul nagy teljesítmény.
Egészen új arcokat látunk a filmben. Hogyan zajlott a szereplőválogatás?
A szereplőválogatás mindig különleges folyamat. Különlegessége abban rejlik, hogy nem elég megtalálni egy-egy szerepre a legmegfelelőbb színészt, de azt is meg kell tudni oldani, hogy csapatként is jól tudjanak működni. Ebben az esetben mindent Kelemen Hannára építettünk; az teljesen világos volt, hogy ő lesz a film Marikája. Minden további szereplőt az ő személyéhez igazítottunk. Az új arcok a stábban mindig felpezsdítik a rutinosabb színészeket is. A filmrendezők természetesen arra törekednek, hogy a saját témájuk, ügyük kapcsán elmondhassák véleményüket a világról. Ha azonban felkérésre rendez valaki filmet, mint ahogyan az ebben az esetben is történt, a feladata az, hogy a ráleljen arra a vezérfonálra, ami a producert inspirálta, s ami onnantól kezdve az ő ügye is lesz.
Fotók forrás: magyarnemzet.hu, NFI
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolája 2025-ben kutatást indított, hogy az intézményben készülő (vizsga)előadásokkal kapcsolatos nézői véleményeket, reflexiókat vizsgálják
Szilágyi Bálint, a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves színházrendező osztályának vezetője, nemrég rendkívül inspiráló színházi projektet vezetett az isztambuli Mimar Sinan Egyetemen, amelynek középpontjában Pilinszky János művei álltak.
„Csak egyszer legyek végre sztár!” – énekelte a díjátadó gálán Fogl Noémi, a X. Danubia Talents Nemzetközi Zenei Verseny operett–musical kategóriájának abszolút első helyezettje. A miénk már biztosan az és kívánjuk, hogy azon álma, hogy egyszer primadonnaként álljon a színpadon, teljesüljön. Kiss-B. Attila és Homonnay Zsolt végzős osztályának hallgatójával a verseny után jövőbeli terveiről is beszélgettünk.
Szabó K. Istvánt, a Jászai Mari-díjas romániai magyar rendezőt, az SZFE prózai színházrendező szak osztályvezető tanárát nemrég Ion Caramitru Nagydíjjal tüntette ki az Academia Balkanica Europeana Észak-Macedóniában. A friss elismerésről és annak jelentőségéről beszélgettünk vele.
2025. december 1-jén, 55 évesen daganatos megbetegedésben hunyt el Kálloy Molnár Péter színész, énekes, zenész, rendező, drámaíró.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem december 2-án Innovációs Napot rendezett a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben, ahol a színház, a film, a kultúratudomány, valamint az infokommunikáció és az IT-szektor szakértői közösen keresték a választ arra, miként állítható a technológia a művészi alkotás szolgálatába, és hogyan egészíthetik ki a mesterséges intelligencia forradalmi lehetőségei az emberi kreativitást.
Közel négyszázan látogattak el a Színház- és Filmművészeti Egyetem 2025. november 29-én megrendezett nyílt napjára, amelyet idén rendhagyó módon több kampuszon tartottunk és igazán gazdag programot kínálva mutattuk be a színművészeti, drámaelméleti és mozgóképes BA és MA képzéseket.
Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett konferenciát a Németh Antal Drámaelméleti Intézet. A konferencia szervezése és lebonyolítása egyértelműen jelezte azt a szándékot, amely a Jókai-bicentenáriumot nem egyszerű megemlékezésként, hanem kutatási és művészeti újraértelmezésként kívánta bemutatni. A rendezvénynek otthont adó Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet körterme ideális helyszínnek bizonyult: a falakon körbefutó, molinókon elhelyezett Jókai-kiállítás különleges vizuális keretet adott a programnak, hangsúlyozva a történeti és kreatív megközelítések összekapcsolódását.

