Az SZFE Alkotóműhelyek Hetének sikerét örömmel és büszkeséggel ünnepelte az intézmény. Az eseménysorozat méltóan indította útjára az új tanévet, valamint a hallgatók számára kivételes művészeti és tudományos élményt nyújtott.
Az eseménysorozat első napján Szirtes Balázs jóga kurzusa volt az, amely kiemelte a test és lélek harmóniájának jelentőségét. Dr. Szirtes Balázs, az SZFE drámainstruktor oktatója, kiváló jógaoktatóként mutatkozott be. Jógaórája rávilágított arra, milyen fontos az egyensúly megteremtése nemcsak a testünkben, hanem a lelkünkben és az elménkben is. Az esemény során számos izgalmas előadás és foglalkozás zajlott, például Nagy Anikó Mária „1968 – Egy hibrid film utómunkája” című előadása, Timár András kortárs színházat érintő foglalkozása, és Vidnyánszky Attila vezetésével az Ódry Színpadon zajló kerekasztal-beszélgetés, amely mélyrehatóan vizsgálta a magyar színház jelenlegi helyzetét és kihívásait.
Szabó Attila „Magyar művészet legendái és a Nemzet Színészei” témakörben tartott előadása különösen érdekes volt. Az előadó hangsúlyozta, milyen fontos a nagy elődök emlékezetének megőrzése és hogy az elődöktől való tanulás nemcsak a művészetek, hanem az élet minden területén fontos.
Az eseménysorozat további része is rendkívül izgalmas és tanulságos volt, a filmfinanszírozástól a dokumentumfilm készítéséig számos témát érintett. A külföldi vendégelőadók, például Prof. Paulo Leite, Prof. Vera Carmo és Dr. Debora Hardt szakértelmükkel lenyűgözték a hallgatókat, ahogy Bódi Zoltán Kreatív írás című előadása is egészen új utakat mutatott a érdeklődőknek.
Zilahy Tamás interaktív előadásán ismét telt ház volt, ahol a filmrendezés folyamata került bemutatásra, amely keretein belül a hallgatók lehetőséget kaptak arra, hogy kipróbálják magukat ezen a területen. A hét egyik legkedveltebb programja Vidnyánszky Attila háromalkalmas Műelemzés című előadása volt, ami túlmutatott a hagyományos művészeti oktatáson, és bevezette a résztvevőket a rendezői koncepciók és gondolkodás világába, rávilágítva arra, hogy a színházban minden összefügg mindennel. A résztvevőknek lehetőségük nyílt megérteni, hogy a színészek, a díszlet, a világítás és a zene mind-mind fontos szerepet játszanak egy előadásban, és hogyan kapcsolódnak egymáshoz, s ez mind hogyan áll össze egy működő rendszerré a rendező víziójában. Mielőtt azt gondolnánk, hogy a rendezői víziók szabálytalanok, Vidnyánszky Attila előadásaiból az is kiderült, hogy milyen törvényszerűségei és szabályrendszere van a rendezői gondolkodásnak.
Az SZFE Alkotóműhelyek Hetén a hallgatók aktívan részt vettek minden meghirdetett programon. Az egyhetes programsorozat egyúttal rávilágított az SZFE közösségének szenvedélyére és elhivatottságára.
Az Alkotóműhelyek Hetének sikerét az oktatók és vendégelőadók odaadásának és szakmai felkészültségének köszönhetjük. Az eseménysorozat segített az SZFE-nek megalapozni az új tanévet, és a hallgatók is motiváltan és felkészültebben folytathatják tanulmányaikat. A hét egyértelműen mutatja, hogy az elsőéves hallgatók esetében sincs elhivatottságban és szenvedélyben hiány.
Móricz Zsigmond Barbárok című novellája nyomán készített színpadi adaptációt Berettyán Nándor Jászai Mari-díjas színész, rendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója. Az előadás oktatói és hallgatói együttműködésben valósult meg: a produkcióban színészként közreműködik László Rebeka, az SZFE ötödéves prózai színművész hallgatója, valamint Horváth Márk bábszínész, bábtervező, az egyetem oktatója.
„Nem tudom megkülönböztetni, hogy mikor dolgozom és mikor foglalkozom a hobbimmal, hiszen a munkám a hobbim” – vallja Ilja Bocsarnikovsz, akinek harmadéves prózai színész osztálya tavaly novemberben mutatta be Kastanka című előadását. Csehov szívmelengető darabját Szergej Szotnyikov vendégoktató, a Moszkvai Művészeti Színház Egyetemének docense rendezte, aki nem kevesebb szenvedéllyel van munkája iránt: hétből hét napot tölt a színházban vagy diákjaival. Ennek ellenére két külföldi oktatónkat sikerült mikrofonvégre kapnunk.
A Csokonai Nemzeti Színház idén tizenhatodik alkalommal rendezi meg Debrecenben a DESZKA Fesztivált, a kortárs dráma ünnepét. A rendezvényen a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak előadását is láthatják az érdeklődők, a fesztivál díszvendége pedig oktatónk, ifj. Vidnyánszky Attila lesz.
Február 2. és 8. között a Corvin Moziban rendezik meg a 45. Magyar Filmszemlét, ahol a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak több alkotása is bemutatkozik a nagyközönség előtt. A rangos esemény szakmai zsűrijében az egyetem oktatói, Vecsernyés János rendező-operatőr és Babos Tamás operatőr is helyet kapnak, tovább erősítve az SZFE jelenlétét a szemlén.
A titokzatos padlás, ahol mese és valóság összeér. A legsikeresebb magyar musical ezúttal új köntösben elevenedik meg Csáki Benedek, az SZFE nemrég végzett hallgatójának rendezésében. A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói aktív alkotóként vesznek részt a produkcióban, friss energiával, mai gondolatokkal és merész kérdésekkel töltve meg a darabot. A bemutató sincs fényév távolságra: január 30-án debütál a debreceni oDEon Színház színpadán.
Egyetemünk másodéves filmrendező hallgatója, Kis Xavér első önálló rövidfilmje. A Színes pokol, amely a nemek közti kommunikációról és a színészi kiszolgáltatottságról szól, már három hazai fesztivál programján szerepel, köztük a közelgő 45. Magyar Filmszemlén. Ennek kapcsán beszélgettünk vele, azt is megtudtuk, milyen út vezetett idáig.
Hogyan lesz egy lóból kaszkadőrló? Helyettesítheti-e az AI a szinkronhangot? Van-e hasonlóság Hamvas és Márai esztétikája között? – csak néhány cím az Alkotóműhelyek Hete programjából, amely február 9. és 13. között várja az SZFE hallgatóit és munkatársait. De, aki lazábban kezdené a szemesztert és inkább énekelne, táncolna vagy filmeket nézne, az is talál kedvére való programot.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) a Művészet és művészetközvetítés képzési területen a 21 hazai rangsorolt felsőoktatási intézmény közül országos szinten a 2. helyen áll az UNIside 2026 legfrissebb egyetemi rangsora szerint. A kiadvány kiemeli, hogy az SZFE különösen erős a hallgatói kiválóság és az oktatói minőség terén, miközben színművész képzése országosan a legnépszerűbb.

