Az Inkubátor Program Pitch Fórum zsűrijének döntése alapján Ducki Witek Kiszáradás, Tóth Lili Laura Magda, az SZFE doktorandusz hallgatója, Kocsányi András Sine Morbo és Szabó Márton István Zajkapitány című filmtervei nyertek, valamint Füzes Dániel Ellentétes alapállás című projektje lett a közönségdíjas. A Filmintézet fiatal alkotókat támogató programjának Pitch Fórumát nagy érdeklődés övezte, az ígéretes elsőfilmesek teltház előtt mutatkoztak be a Toldi moziban.
A pályakezdő filmesek és szakmabeliek ismét megtöltötték a Toldi mozit péntek délután a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjának Pitch Fórumán, mely az elmúlt években a fiatal filmesek kihagyhatatlan találkozója lett, hiszen az ifjú tehetségek ezen a szakmai fórumon prezentálják filmterveiket, amelyeket az elmúlt fél évben fejlesztettek.
Az Inkubátor Program célja a magyar film új hangjainak, friss tehetségeinek és időszerű témák feldolgozásának támogatása. A program alapelve, hogy az NFI a mozifilmekhez képest jóval kisebb költségvetést biztosít a produkcióknak, így az alkotói kreativitásnak különös szerep jut.
Az idei döntősök közül az 5 nyertest szakmai zsűri – Csáky Attila producer, Fülöp József producer, a MOME rektora, Romwalter Judit producer, Szabó Csilla dramaturg és Dr. Tóth István Zoltán televíziós szakember – és a Pitch Fórumon résztvevő szakmai közönség – választotta ki.
A Pitch Fórum nyertesei a filmtervek forgatókönyveit tovább fejleszthetik (2. és 3. draft) a Filmintézet támogatásával. A filmgyártási támogatás odaítélésének a feltétele, hogy a filmtervek végleges forgatókönyveit az illetékes Döntőbizottság elfogadja.
A nyertesek filmgyártási pályázatot nyújthatnak be filmszínházban, vagy médiaszolgáltatásban bemutatandó film elkészítéséhez. A gyártási támogatásról a Filmintézet Filmszakmai Döntőbizottsága, vagy Televíziós Döntőbizottsága dönt.
Az Inkubátor Programban készülő elsőfilmek gyártására a Filmintézet pályázati úton a játékfilmeknél 120 millió, a dokumentumfilmeknél 35 millió forintig nyújthat támogatást.
Kocsányi András: Sine Morbo
Filmszatíra egy egészséges kisemberről, aki eltéved a kórházi labirintusban, és összekeverik a kórház egy súlyos betegével. Elveszíti személyiségét és egészségét, és még a másik ember daganatát is kinöveszti magában.
Kocsányi András korábban a METU mozgókép és az SZFE forgatókönyvíró szakán végzett, számos, fesztiválokon sikerrel szereplő kisjátékfilm – többek között a Cicaharc, a Fonica M-120, a Kertvárosi mese, A közellátás vizsgálata – írója/társírója. Kócos Bt. című rendezését számos magyar filmfesztiválon mutatták be, többek között a Friss Húson.
Kocsányi András filmtervéről bővebben itt olvashat.
A nemrégiben elhunyt magyar színházi világ egyik kiemelkedő alakja, az SZFE oktatója, Kálloy Molnár Péter tiszteletére ”Mennyország utca 6.” címmel nemes célt támogató kivételes eseményt rendeznek, amely rendhagyó művészi és közösségi összefogásra épül.
Hamarosan életre kel a fővárosi színházak kulisszák mögötti világa. Március 21-én ismét megnyitják kapuikat a fővárosi színházak a Budapesti Színházak Éjszakáján, amelyhez idén a Színház- és Filmművészeti Egyetem is csatlakozik. A látogatók két helyszínen rendhagyó előadásokkal, nyilvános próbákkal és fiatal alkotók legfrissebb munkáival is találkozhatnak.
Hogyan válik a ló a kaszkadőr legnagyobb szövetségesévé? Lezsák Levente bemutatta a natural horsemanship módszert, amely a ló természetes viselkedésére és ösztöneire építve alakítja ki a bizalmat és az együttműködést.
Wild Mónika, az SZFE Karrieriroda vezetője olyan perspektívát nyitott meg, amely a pályakezdő fiatal alkotók gondolkodásmódját alapvetően változtathatja meg. Nem az volt a kérdés, hogy a hallgatók tehetségesek-e, hanem az: hogyan tudják a nehéz kulturális munkaerőpiacon kreatív és professzionális módon láttatni magukat.
Milyen a művészeti pálya ma Magyarországon? Milyen munkavállalási lehetőségek vannak? Hogy lehet elindítani egy vállalkozást? Milyen módon lehet ösztöndíjat szerezni egy STARTUP elindításához? – többek között ezekre a kérdésekre kaptunk választ az Alkotóműhelyek Hetén.
Tényleg gazember volt III. Richárd vagy csak a Tudor-dinasztia propagandája tette azzá? – erről még ma is vitáznak a történészek. Egy biztos, hogy a hatalomért folytatott küzdelem mindig aktuális téma, így nem csoda, hogy a színházak is szívesen tűzik műsorra Shakespeare királydrámáját. Így tett a Bethlen Téri Színház is, ahol Gloster herceg történetét negyedéves hallgatóink, Horváth Mózes rendezésében és Varga Szabolccsal a főszerepben láthatta a közönség januárban. A bemutatón mi is ott voltunk.
Megkezdte nyilvános vetítéseinek sorozatát a Cickom – Bűvös Bábos Gyermekkor című egész estés dokumentumfilm. A magyar bábművészet és oktatás sokoldalú értékeit bemutató filmben a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Fabók Mariann vezette, ötödéves bábszínészosztálya is közreműködik.
Megérkeztek a Színház- és Filmművészeti Egyetemre a tavaszi szemeszter Erasmus-hallgatói: a Romániától Észtországig több országból érkező diákok a következő hónapokban a Sinkovits Imre Színházművészeti Intézetének és a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetének angol nyelvű kurzusai segítségével kapcsolódnak be az egyetem szakmai munkájába.

