Öt produkcióval zárult az SZFE Nyári Akadémia Nemzetközi Színházi Műhely Sopronban

Az előadás egyik szereplőjeként Sipos Balázs Gyula első évét befejező zenész színművész szakos hallgató lépett fel Mátyássy Szabolcs és Méhes László osztályából. Mi lett a szereped Sopronban, ebben a nemzetközi workshopban?

Különböző csoportokra osztottak minket. Grúzokkal, franciákkal, törökökkel és magyarokkal voltunk együtt. Egy Szentivánéji álom-feldolgozáson dolgoztunk, én pedig Demetrius szerepét játszottam. A rendezőm Fejes Szabolcs volt, aki erőteljesen épített a saját ötleteinkre is, de a döntést természetesen ő hozta meg a végleges formáról, ezért az eredeti mellett saját szöveget is használtunk. A mi változatunk alapja a harmadik felvonásból indult, amikor is mindenféle bonyodalom alakul ki az erdőben. Ezeket a helyzeteket dolgoztuk fel, viszont közben sok szabadságot is kaptunk, hogy a saját képünkre formálhassuk a karakterünket.

Kepics Mihály most fejezte be rendező szakon a második évet Szabó K. István és Tompa Gábor osztályában.

Az én feladatom az volt, hogy összeállítsak egy koncepciót, egy koreográfiát, egy próbafolyamattervet, amelyet közérthetően át tudok adni minden részvevőnek, függetlenül attól, hogy melyik országból származtak. A kiindulópont az volt, hogy a Szentivánéji álomban mindennek a kiváltó oka egy esküvő. Ha melyebbre megyünk a szövegben, akkor kiderül, hogy Hippolyta egy rab feleség, egy háború trófeája. Azt vettük alapul, hogy ez egy kényszerházasság. Ennek fényében alakul át az álom is: elsőre minden egy tündérvilágnak tűnik, de ahogy meghalljuk a szamarak álmát, úgy változik át minden.

Az előadás rendezője, Fejes Szabolcs most fejezte be a harmadik évét színházrendező szakon. Hogy látod, hogy köszön vissza ez az időszak a mostani munkádban?

Mindig fontos, hogy az ember felkészülve érkezzen. Itt az volt az érdekes, hogy nem lehetett előre tudni a helyszínt és azt sem, hogy kivel fogok dolgozni; hangsúlyossá vált az improvizációs készség kérdése is. A küldetésem többek között az volt, hogy az itt jelenlévők kapjanak valamennyit a kultúránkból, lássanak a mi munkamorálunkból, rendezőként pedig természetesen az is célom volt, hogy én is tanulhassak az ő színházi nyelvükről – és persze az is, hogy végeredményképpen egy nézhető produkció készüljön. Külföldi és magyar diákok vegyesen voltak a színészeim között, és bár Shakespeare alapján dolgoztunk, a nyelvi különbségek miatt mégsem lett volna ésszerű teljes mértékben az eredeti szöveget használni. Az én csoportomban voltak magyarok, grúzok, franciák, törökök, viszont nem mindenkinek volt magabiztos angoltudása. Ezért nem a szövegre fókuszáltunk, inkább a hangra, zenére, képekre, atmoszférára, impulzusokra támaszkodtunk. A visszajelzések alapján mindenkinek jó élmény volt a közös munka. Számomra különösen nehéz volt a próba, mert július 9-én Londonban lesz egy Bánk bán előadásom a Liszt Intézetben, amelyet itt Sopronban mutattunk be először, és a két próbafolyamatot össze kellett hangolnom. A Szentivánéji álom témáján keresztül azt próbáltam megérteni, hogy milyen a különböző hátterű színészhallgatók zenéje, színházi kultúrája, mi a viszonyuk a szerelemhez, mit értenek meg a Szentivánéji erdőből. Ezt a sokszínűséget hangsúlyozva van az előadás végén egy zenei keresztmetszet a különböző országok népdalaiból.

Harmadév után mennyire érzed készen magadat arra, hogy „igazi” színházi rendező legyél?

Amikor felvettek, elmondták, hogy van a színházcsinálásnak egy tanulható része. Ezt a tudást az egyetem első három évében megkaptam. Azt hiszem, szerénytelen lenne állítani, hogy teljesen készen állok, de igyekszem alázatosan és a legjobb képességeim szerint dolgozni valamennyi munkámban.

A témához kapcsolódó tartalom:

Vidnyánszky Attila: Szót értünk egymással, kíváncsiak vagyunk a másikra és megértjük a másik igazságát. https://www.origo.hu/kultura/2024/06/vidnyanszky-attila-szfe-nyari-akademia-sopron-nemzetkozi-szinhazi-muhely