Selmeczi Györggyel, az ötödéves zenés színművész osztály osztályvezetőjével beszélgettünk az Operett-maraton különleges kihívásáról.
Különleges kihívás előtt áll a végzős zenés színművész osztály. Miről is van szó pontosan?
Körülbelül 15-18 éve a zenés színész osztályokban az SZFE-n mindig is volt kutatómunka, egyfajta pragmatikus kutatása egy műfajnak, jelen esetben az operett műfajának elmélyült kutatásáról beszélünk. Az operett egy olyan különleges műfaj, ami nagyon erősen beágyazódott a magyar színháztörténeti hagyományba és amely bővülése borzasztóan kétarcú. Tudjuk jól, hogy színházlátogatóknak egy része irtózik tőle, míg a másik része rajong érte. Itt állunk egy hallatlanul tehetséges zenei anyaggal és az esetek elég nagy részében izgalmas, érdekes és vonzó dramaturgiai felépítéssel és mégse tudunk vele igazából mit kezdeni.
Kettős tanulságot tudunk a tényekből levonni: egyrészt a műfaj valóban megújulásra szorul, és ez vitathatatlan. Másrészt látszólag ellentmondó következtetés, hogy a műfajt saját stílusának a megértése és rekonstrukciója nélkül nem lehet megújítani. Az utóbbi 2 – 3 zenés színész osztály, melyek zsúfolva voltak különleges tehetségű fiatalokkal, eljutottak oda, hogy alternatívákat állítsanak a színházi gyakorlat elé. A cél, hogy megújulást kínáljanak, olyan stiláris és művészi megoldásokat, amelyek közelebb hozzák korunkhoz az operett műfajának formanyelvét. A most végzős osztály különösen nagy dologra vállalkozott, hiszen operett típusokat raknak egymás mellé. Öt emblematikus operettet: a bécsi operett egyik csúcsát a Cigánybárót, a francia operett egyik csúcsát a Szép Helénát, az angol operett csúcsát a Mikádót, a Bécs- Budapest operettnek az egyik sztár darabját a Víg özvegyet, és a Bál a Savoyban című Ábrahám-operettet, melynek érdeme a jazz beemelése a zenei anyagba.
Pontosan milyen új formát kell elképzelnünk?
Mindegyikből készült egy olyan szerkesztett sűrítmény 70- 80 percben, amelyek tartalmazzák az összes jelentős jelenetét és mozzanatát az operettnek, de mégsem az egész darabról van szó. Ezzel a felpörgetett cselekményvezetéssel mégiscsak közönség elé tudják vinni az egész történetet. Maraton – szerűen egymás után végig nézheti bárki szeptember 17-én az Eiffel Műhelyházban. Manapság ezeknek a maratonoknak nagy divatja van különösen a komolyzene körében, gondoljunk csak a Beethoven, a Csajkovszkij vagy a Mozart maratonokra. Mi most teszünk egy kísérletet az operett műfajában. Ez kiváló lehetőség arra, hogy ezeket a különleges tehetségű fiatalokat meg tudjuk mutatni a közönségnek és a szakmának. Rendkívül fontosnak érzem, hogy ezek után a viharos évek után, amelyek mögöttünk vannak, végre kiegyensúlyozott módon tudjunk kapcsolatba lépni a színházi vezetőkkel, rendezőkkel és karnagyokkal.
Az operettek többnyire tehetséges műalkotások, ezért nagy hibának tartom, ha elengedjük ennek a műfajnak a kezét. Sokszor éri az a vád a műfajt, hogy maga a történet gyakran butácska, ugyanakkor gondoljunk csak Mozart Varázsfuvolájára, amit szintén ez a véd ért, s mégis gyönyörűen működik. Többnyire az operettek történetei nagy mesterségbeli tudással vannak megírva. Nem véletlen, hogy a saját korukban felfoghatatlan sikerszériákat értek el. Pórul járnak, akik egyszerűen csak a megújulásra koncentrálnak anélkül, hogy ténylegesen a darab értékeit, elsősorban a stílusát vennék alapul. Ez az, ami a leginkább megbosszulja magát a későbbiekben. A darab, a szerző, a korszellem stílusának pontos megjelenítése együttesen fontos és ez lehet a kulcsa ennek a megújulásnak. Az emberi vonatkozások, a szereplők közötti viszony is modellértékű tud lenni napjainkban is. Leginkább a modern teleregényekhez, vagy sorozatokhoz, pláne a kosztümös sorozatokhoz tudnám hasonlítani, melyekről tudjuk, hogy korunk igen kedvelt műfajai. Ezekhez hasonló, ugyanakkor egyszerű megújulást képzelek el az operett világában is, ami újra vonzó lehet.
Fotók: Kuttner Ádám
Babiczky László életútja szorosan összefonódik a magyar televíziózás történetével: a kezdeti asszisztensi munkától a Pécsi Körzeti Stúdió vezető rendezői feladatain át a Magyar Televízió archívumának megmentéséig. 1974-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, tavaly vette át az ötvenéves diplomáját, valamint 2025. nyarán jelent meg A televízió volt az életünk című kötete, ennek kapcsán beszélgettünk vele.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolája 2025-ben kutatást indított, hogy az intézményben készülő (vizsga)előadásokkal kapcsolatos nézői véleményeket, reflexiókat vizsgálják
Szilágyi Bálint, a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves színházrendező osztályának vezetője, nemrég rendkívül inspiráló színházi projektet vezetett az isztambuli Mimar Sinan Egyetemen, amelynek középpontjában Pilinszky János művei álltak.
„Csak egyszer legyek végre sztár!” – énekelte a díjátadó gálán Fogl Noémi, a X. Danubia Talents Nemzetközi Zenei Verseny operett–musical kategóriájának abszolút első helyezettje. A miénk már biztosan az és kívánjuk, hogy azon álma, hogy egyszer primadonnaként álljon a színpadon, teljesüljön. Kiss-B. Attila és Homonnay Zsolt végzős osztályának hallgatójával a verseny után jövőbeli terveiről is beszélgettünk.
Szabó K. Istvánt, a Jászai Mari-díjas romániai magyar rendezőt, az SZFE prózai színházrendező szak osztályvezető tanárát nemrég Ion Caramitru Nagydíjjal tüntette ki az Academia Balkanica Europeana Észak-Macedóniában. A friss elismerésről és annak jelentőségéről beszélgettünk vele.
2025. december 1-jén, 55 évesen daganatos megbetegedésben hunyt el Kálloy Molnár Péter színész, énekes, zenész, rendező, drámaíró.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem december 2-án Innovációs Napot rendezett a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben, ahol a színház, a film, a kultúratudomány, valamint az infokommunikáció és az IT-szektor szakértői közösen keresték a választ arra, miként állítható a technológia a művészi alkotás szolgálatába, és hogyan egészíthetik ki a mesterséges intelligencia forradalmi lehetőségei az emberi kreativitást.

