Egyetemünk oktatója, az ötödéves zenés színművész osztály vezetője, Selmeczi György zeneszerző, zongoraművész, valamint Lantos István zongoraművész, orgonaművész és Sajdik Ferenc grafikus, karikaturista vehette át idén a legrangosabb magyarországi művészeti elismerésnek számító Nemzet Művésze díjat hétfőn a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) székházában, a Pesti Vigadóban.
Csák János kulturális és innovációs miniszter a díjak ünnepélyes átadóján hangsúlyozta: a magyarok azért képesek náluk erősebb nemzetek között is fennmaradni, mert erős hagyományokkal rendelkeznek. A hagyomány nem teremtődik, hanem öröklődik, nemzedékek során át – emlékeztetett, hozzátéve: ennek alapja az Isten, család, haza hármassága, emellett pedig az individuális és alkotmányos szabadság. Figyelmeztetett azonban, mindez még mindig nem elég szervezőerő nélkül, ezért fontosak azok az intézmények, amelyek generációkon átívelve képesek továbbvinni a hagyományt, az intézmények élén pedig fontos a vezetők személye. A miniszter ezért bírálta, hogy az MMA legutóbbi közgyűlésén Vashegyi György leköszönő elnököt nem kérték fel tiszteletbeli elnöknek. Csák János igazságtalanságnak nevezte, hogy a közgyűlés úgy döntött, még csak szavazásra sem bocsátja a tiszteletbeli elnök megválasztását. Azt mondta, ezzel „egy hagyomány szűnik meg, hiszen az eddigi leköszönő elnökök mind tiszteletbeli elnökök lettek. Ez szerintem igazságtalanság”. Hozzátette, „ahhoz, hogy fenntartsuk a világunkat, meg kell becsülnünk az intézményeinket és meg kell becsülnünk a vezetőinket”. Csák János kiemelte: a magyar állam minden erejével támogatja a magyar kultúrát, minden más európai országnál többet költ rá GDP-arányosan.
A Nemzet Művésze testület, ez a hetven ember alkotásain, odaadásán, a tanítványok nevelésében megtestesíti mindazt, ami ideálisnak tekinthető – közölte, hozzáfűzve: három olyan, nagy művész veheti át az elismerést „aki nemcsak nekünk, magyaroknak, hanem az emberiségnek tud közölni valamit”. Vashegyi György, az MMA leköszönő elnöke felidézte: a Magyar Művészeti Akadémia tíz éve azért kezdeményezte az Országgyűlésben a díj megalapítását, hogy létrehozza a magyar művészet és kultúra legrangosabb társaságát kimagasló teljesítményt nyújtó művészei számára a színházművészet, az irodalom, a zeneművészet, a képzőművészet, a filmművészet, az építőművészet, a táncművészet, az iparművészet, a fotóművészet, a népművészet és a cirkuszművészet területén.
Lantos István zongora- és orgonaművészi, valamint zenepedagógiai tevékenysége elismeréseként vehette át a díjat. Sajdik Ferencet grafikusi és karikaturista életműve elismeréseként választotta a nemzet művészének a díj bizottsága. Selmeczi György kimagasló zeneszerzői, karmesteri és előadóművészi munkássága elismeréseként kapta meg a díjat.
A Nemzet Művésze díjat az MMA kezdeményezésére alapította 2013-ban az Országgyűlés a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek személyes megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása céljából. A díj odaítéléséről a Nemzet Művésze díj Bizottság dönt, a testületet 11 Kossuth-díjas művész alkotja. A Nemzet Művésze cím az előzőleg Kossuth-díjban részesített és 65. életévét – táncművész, valamint cirkuszművész esetében 50. életévét – betöltött művészeknek adható, a címet egyidejűleg legfeljebb 70 személy viselheti. Az elismerést, amelyet először 2014-ben ítéltek oda, minden évben a Magyar Művészeti Akadémia köztestület létrejöttének november 5-i évfordulójához kapcsolódóan adják át.
Forrás: MTI
Szabó Lőrinc születésének 125. évfordulója alkalmából Lázár Balázs színész, Bella Istvàn-dìjas költő, a harmadéves dramaturg osztály társosztályvezetője vezényelte le a magyarországi együtt szavalás Guiness rekordjának megdöntését a költő Nyitnikék című versének részletével, a Pasaréti Szabó Lőrinc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Közép-Budai Tankerület szervezésében.
Molnár Ferenc klasszikusát, a Liliomot a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves rendező szakos hallgatója, Fejes Szabolcs állította színpadra a Nemzeti Színházban. A fiatal alkotó, aki korábban több vizsgaelőadásban is megmutatta rendezői gondolkodásmódját, ezúttal személyes hangvételű és a jelenhez is szorosan kapcsolódó értelmezéssel nyúlt a legendás műhöz. Az előadás kapcsán rendezői látásmódjának alakulásáról, színészi bizalomról és belső verklidallamokról beszélgettünk.
Egyetemünk ismét külföldi vendégelőadót köszönthetett: április 14-én Adam J. Ledger, rendező és színházi teoretikus tartott újabb előadást doktori iskolánkban. A Birminghami Egyetem oktatója mostani előadásának fókuszpontjában a színház egyfajta ökologikus megközelítése állt, emellett szemléletes példákon keresztül világította meg a színházi előadás és a sport meglepő összefonódásait.
A Doktoranduszok Országos Szövetségének (DOSZ) Művészeti, Színház- és Filmtudományi Osztálya április 11-én egyetemünkön rendezte meg az I. DOSZ Arts Művészeti és Művészettudományi Napot. Intézményünk doktorandusz hallgatói nemcsak a szervezésben vállaltak szerepet, hanem előadóként is aktívan közreműködtek a programban.
Az MTVA kínál lehetőséget színművészhallgatóinknak, hogy jövőbeli külsős produkcióinkban szerepeljenek.
Különleges vizsgafeladat vár ebben a félévben mesterszakos operatőr hallgatóinkra: 35 mm-es filmre kell forgatniuk egy jelenetet. Miért kulcsfontosságú a hagyományos filmkészítési eljárások elsajátítása? – erről beszélgettünk Babos Tamással, Balázs Béla-díjas operatőr oktatónkkal.
Április 9-én, Herskó János születésének 99. évfordulóján különleges vetítéssel emlékeztek meg Berlinben a legendás magyar filmrendezőről és tanárról. A programban egykori tanítványainak rövidfilmjei – köztük Böszörményi Géza vizsgafilmje – idézték meg a Mester szellemiségét és pedagógiai örökségét.
A költészet napjára, József Attila születésnapjára időzítették a költő és Gyömrői Edit terápiás kapcsolatát feldolgozó Reménytelenül című film premierjét. A költő szerepét egykori hallgatónk, Sütő András alakítja, aki évek óta szavalja színpadon József Attila műveit, köztük a Szabad ötletek jegyzéke című gondolatfolyamot. A főszereplővel a bemutató után beszélgettünk.