Semmelweis című film kulisszái

Hegedüs Kata
2023 december 1., péntek 14:43.
Share

Koltai Lajos filmrendező és operatőr, az SZFE filmrendező MA oktatója nem csupán a filmvásznon teremt csodát, de tanítványainak is lehetőséget ad arra, hogy betekintést nyerjenek a filmes alkotások mögött rejlő munkafolyamatokba. Erről tanúskodik az a mély benyomás is, amit a Semmelweis című film forgatása hagyott hallgatójában.

Amikor a Koltai Tanár Úr felvett minket, akkor már az első héten elmondta, hogy számára a legnagyobb iskola az volt, amikor Illés György, az operatőr mestertanár elhívta őket az akkori forgatásokra. Így volt lehetőségünk ellátogatni a Semmelweis c. film forgatására. Azt gondolom, hogy a vizsgafilmjeink megrendezése és a film forgatása volt az az élmény, ami a legnagyobb motivációt jelentette, illetve amiből a legtöbbet tudtam tanulni. Nagyon jó volt látni, ahogy a Tanár Úr beszél a stábbal, és ahogy a stáb beszél a Tanár Úrral. Örültem, hogy egy olyan forgatáson lehettem, ahol kivételesen magas színvonalú díszletek és nagy stáb állt a rendelkezésre. Élmény volt látni a különböző iparágak működését, a konfliktusokat és azok megoldásait. A legkiemelkedőbb élmény az volt a forgatáson, amikor éreztem, hogy mindenki egy közös célért dolgozik: a film sikeréért. Az alkotói folyamatba való betekintés lenyűgöző volt, ahol minden részletre odafigyeltek, a kosztümtől a statisztákon át az operatőrökig, mindenki egységes célt szolgált. Több száz ember együttműködése és az egyedi alkotás létrehozása lenyűgöző volt. A filmes környezetben való részvétel gyors, pörgős és inspiráló élmény. A felelősség és az alkotói csoda érzése hatott rám és láttam, mennyire nagy kiváltság a filmsiker részének lenni. Én így éltem meg a Semmelweis forgatását.  – Polgár Péter

 

Egyéb hírek

Elkezdődött a 45. Magyar Filmszemle – ezeket az SZFE-s filmeket nézhetjük meg

Február 2. és 8. között a Corvin Moziban rendezik meg a 45. Magyar Filmszemlét, ahol a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak több alkotása is bemutatkozik a nagyközönség előtt. A rangos esemény szakmai zsűrijében az egyetem oktatói, Vecsernyés János rendező-operatőr és Babos Tamás operatőr is helyet kapnak, tovább erősítve az SZFE jelenlétét a szemlén.

SZFE-s hallgatókkal születik újjá A padlás Debrecenben

A titokzatos padlás, ahol mese és valóság összeér. A legsikeresebb magyar musical ezúttal új köntösben elevenedik meg Csáki Benedek, az SZFE nemrég végzett hallgatójának rendezésében. A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói aktív alkotóként vesznek részt a produkcióban, friss energiával, mai gondolatokkal és merész kérdésekkel töltve meg a darabot. A bemutató sincs fényév távolságra: január 30-án debütál a debreceni oDEon Színház színpadán.

Színes pokol: SZFE-s hallgató filmje is látható a Magyar Filmszemlén

Egyetemünk másodéves filmrendező hallgatója, Kis Xavér első önálló rövidfilmje. A Színes pokol, amely a nemek közti kommunikációról és a színészi kiszolgáltatottságról szól, már három hazai fesztivál programján szerepel, köztük a közelgő 45. Magyar Filmszemlén. Ennek kapcsán beszélgettünk vele, azt is megtudtuk, milyen út vezetett idáig.

Ló, AI és Hamvas: ilyen lesz a februári Alkotóműhelyek Hete

Hogyan lesz egy lóból kaszkadőrló? Helyettesítheti-e az AI a szinkronhangot? Van-e hasonlóság Hamvas és Márai esztétikája között? – csak néhány cím az Alkotóműhelyek Hete programjából, amely február 9. és 13. között várja az SZFE hallgatóit és munkatársait. De, aki lazábban kezdené a szemesztert és inkább énekelne, táncolna vagy filmeket nézne, az is talál kedvére való programot.

Élmezőnyben az SZFE a művészeti és művészetközvetítési képzési terület rangsorában

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) a Művészet és művészetközvetítés képzési területen a 21 hazai rangsorolt felsőoktatási intézmény közül országos szinten a 2. helyen áll az UNIside 2026 legfrissebb egyetemi rangsora szerint. A kiadvány kiemeli, hogy az SZFE különösen erős a hallgatói kiválóság és az oktatói minőség terén, miközben színművész képzése országosan a legnépszerűbb.

Mária örök útjairól – beszélgetés dr. Tari János operatőr-filmrendezővel

Dr. Tari János, operatőr-filmrendező, az SZFE egykori hallgatója, ma elismert oktatója egy ambiciózus dokumentumfilm-projektről mesélt nekünk. A készülő alkotás a Szűz Mária-kultusz európai kultúrtörténetét dolgozza fel. Melyek voltak a film mögött álló személyes motivációk, milyen szerencsés véletlenek adódtak a forgatás során és hogyan lehet hitelesen megjeleníteni ezt a hagyományt? – Többek között ezekről is kérdeztük az alkotót.

„Dolgozzunk gyomorból!” – Szabó Réka a Himnuszról, örökölt történetekről és a jelen kérdéseiről

A Magyar Kultúra Napján Szabó Rékával, az SZFE oktatójával és a Nemzeti Színház dramaturgjával arról beszélgettünk, hogyan él tovább a Himnusz személyes emlékezetünkben, miként lehet a kollektív történelmi tapasztalatokat ma is érvényesen megszólaltatni, és hol húzódik a határ tisztelet és újraértelmezés között a kortárs színház és irodalom világában.

Meghívó Dobri Dániel Béla DLA disszertációjának nyilvános védésére

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori és Habilitációs Tanácsa nevében tisztelettel meghívjuk Dobri Dániel Béla DLA disszertációjának nyilvános védésére.

Több betöltése Több betöltése
Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi 2020