Az SZFE Hevesi termében az Első hangon – Kortárs Drámafordító Kollekció című felolvasószínházi est keretében először mutatták be magyarul kortárs írónők angol nyelven írott drámaszövegeinek részleteit. Az idáig vezető útról a projektben résztvevő negyedéves dramaturghallgatókkal beszélgettünk egy-egy interjú keretében.
Szalánczi Ágota Phoebe-Waller Bridge Fleabag című drámáján dolgozott az ELTE Fordító- és Tolmácsképző Tanszékének két hallgatója – Fedor Fanni és Kézér Bernadett – közreműködésével.

Monoki Luca rövid prezentációban ismertette Phoebe-Waller Bridge munkásságát. Fotó: Jóri András
Hogyan találtál a dramaturg szakra?
Tizenkét éves koromtól tudtam, hogy valamilyen módon színházzal szeretnék foglalkozni. Jártam diákszínjátszóra is, de gyorsan rá kellett jönnöm, hogy a színjátszás örömén túl mélyebben érdekel egy színházi alkotás előkészítése, azon belül is a szöveg – és az, hogyan alakul át egy próbafolyamat során. Magával az írással korábbra nyúlik vissza a kapcsolatom: egyke vagyok, hamar megtanultam egyedül elfoglalni magamat. Történeteket találtam ki, amiket a szüleimnek diktáltam le, aztán illusztráltam őket. Idővel a színjátszón a már létező darabok bemutatásáról áttértünk saját szövegek vagy átdolgozások készítésére; ez a műhelymunka mindig nagyon tetszett nekem. Szép lassan kiderült számomra, hogy ezzel foglalkozik a dramaturg.
Az Első hangon felolvasóestjére mi alapján választottad ki a szöveget?
Azt hiszem, a választással nekem volt a legegyszerűbb dolgom az összes osztálytársam közül. Az előző félév végén az oktatónk, Gleason-Nagy Natália behozott nekünk angol nyelvű drámaköteteket azért, hogy mindenki vigyen haza egyet a nyárra és keressünk anyagot. Ezek mellett egy cetlire leírta a Fleabag címét. Rögtön lecsaptam rá, mert ez a történet néhány éve meghatározó élmény volt számomra és a saját írói stílusom alakulására is hatással volt. Először sorozat, majd monodráma, végül pedig előadás-felvétel formájában találkoztam vele, és azonnal a kedvenceim közé került.

Szalánczi Ágota a felolvasóesten. Fotó: Jóri András
Mennyire nehéz a szöveg? Elég távol áll az irodalmi angoltól.
Valóban nem irodalmi angol. Ez egyrészt jó, hiszen azt az angol szövegkörnyezetet vagy szövegstílust képviseli, amit egyébként, a mindennapokban gyakrabban fogad be az ember, mint az irodalmi nyelvet. Filmekben, sorozatokban folyamatosan ezt halljuk. Másrészt amellett, hogy olvasva pontosan értettem, hogy mi mit jelent, nagyon nehéz volt ezt mai magyar kontextusba helyezni. Kihívás volt, hogy megtaláljam a szöveg humorát és lüktetését egy másik nyelven. Azt gondolom, egy monodrámánál ez különösen nehéz; végig fenn kell tartani a néző figyelmét, miközben „csak” ugyanaz az egy ember beszél. Ehhez muszáj ezeket a ritmusváltásokat – ha nem is ugyanúgy, mint az angolban, de – megtartani. Azt hiszem, a humorát elkaptam, de nem elégszem meg ezzel; a februári felolvasáson igazi színházi hatást szeretnék elérni vele.
A rendezővel ráéreztetek a közös munkára?
Nagyon fontos volt számomra, hogy nő rendezze, mert ez egy igazán női dráma. Szentgyörgyi Zselykével, a rendezővel még beszéltünk is róla, hogy ehhez egy férfi biztos, hogy egészen máshogy nyúlna. Van a szövegnek egyfajta abszurd szexizmusa, ami durva és könnyen félreérthető. A kezdetektől rizikós, mert öngyűlölő, nőgyűlölő, saját magát kiforgató előadás is készülhet belőle. Szerencsére nem így lett; nagyon gyorsan ráéreztünk egymás látásmódjára.

Részlet a Fleabag előadásból. Fotó: Jóri András
Ugyanilyen könnyen dolgoztatok együtt a fordítókkal is?
Nagyon sokat segített, hogy gyorsan dolgoztak, így biztos alapom volt a saját fordításomhoz. Jó volt, hogy folyamatosan ellenőrizni tudtam, hogy a nálam az angol nyelvhez jobban értő elméleti szakemberek hogyan fordítanak egy bonyolultabb mondatszerkezetet, szóösszetételt, vagy mondást. Az például nagyon érdekes volt, amikor a cím kérdésével kezdtünk el foglalkozni – ez azóta is komoly fejtörést okoz. Ők egy fél délelőttön keresztül küldték nekem a szócikkeket különböző szinonimákról, de még mindig keressük a tökéletes megoldást. Ez, ahogy a felolvasóesten is említettem, azért nehéz, mert a „fleabag” szó önmagában nemtelen az angolban. Ennek ellenére minden, ami elsőre eszünkbe jutott magyarul, valamilyen módon a nőiséggel, sőt a prostitúcióval áll kapcsolatban. Szóba sem kerülhet a tükörfordítás; szeretném, ha már a címben is lenne tartalmi kapcsolat a drámával. Februárra megszületik, ez biztos.
Babiczky László életútja szorosan összefonódik a magyar televíziózás történetével: a kezdeti asszisztensi munkától a Pécsi Körzeti Stúdió vezető rendezői feladatain át a Magyar Televízió archívumának megmentéséig. 1974-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, tavaly vette át az ötvenéves diplomáját, valamint 2025. nyarán jelent meg A televízió volt az életünk című kötete, ennek kapcsán beszélgettünk vele.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolája 2025-ben kutatást indított, hogy az intézményben készülő (vizsga)előadásokkal kapcsolatos nézői véleményeket, reflexiókat vizsgálják
Szilágyi Bálint, a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves színházrendező osztályának vezetője, nemrég rendkívül inspiráló színházi projektet vezetett az isztambuli Mimar Sinan Egyetemen, amelynek középpontjában Pilinszky János művei álltak.
„Csak egyszer legyek végre sztár!” – énekelte a díjátadó gálán Fogl Noémi, a X. Danubia Talents Nemzetközi Zenei Verseny operett–musical kategóriájának abszolút első helyezettje. A miénk már biztosan az és kívánjuk, hogy azon álma, hogy egyszer primadonnaként álljon a színpadon, teljesüljön. Kiss-B. Attila és Homonnay Zsolt végzős osztályának hallgatójával a verseny után jövőbeli terveiről is beszélgettünk.
Szabó K. Istvánt, a Jászai Mari-díjas romániai magyar rendezőt, az SZFE prózai színházrendező szak osztályvezető tanárát nemrég Ion Caramitru Nagydíjjal tüntette ki az Academia Balkanica Europeana Észak-Macedóniában. A friss elismerésről és annak jelentőségéről beszélgettünk vele.
2025. december 1-jén, 55 évesen daganatos megbetegedésben hunyt el Kálloy Molnár Péter színész, énekes, zenész, rendező, drámaíró.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem december 2-án Innovációs Napot rendezett a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben, ahol a színház, a film, a kultúratudomány, valamint az infokommunikáció és az IT-szektor szakértői közösen keresték a választ arra, miként állítható a technológia a művészi alkotás szolgálatába, és hogyan egészíthetik ki a mesterséges intelligencia forradalmi lehetőségei az emberi kreativitást.

