A Doktoranduszok Országos Szövetségének (DOSZ) Művészeti, Színház- és Filmtudományi Osztálya április 11-én egyetemünkön rendezte meg az I. DOSZ Arts Művészeti és Művészettudományi Napot. Intézményünk doktorandusz hallgatói nemcsak a szervezésben vállaltak szerepet, hanem előadóként is aktívan közreműködtek a programban.
Elsőként a Doktoranduszok Országos Szövetsége Művészeti, Színház- és Filmtudományi Osztályának elnöke, Lengyel Emese szólalt fel, aki köszönetet mondott egyetemünk rektorának a rendezvény szakmai támogatásáért a szorosabb értelemben vett intézményi infrastruktúra biztosítása mellett, valamint általában intézményünknek is a szervezésben nyújtott közreműködéséért. E tekintetben a DOSZ alelnökének és egyben az SZFE másodéves doktoranduszának, Tölli Sofiának a munkáját szükséges kiemelnünk, aki a két intézmény közti összekötő kapocs szerepét töltötte be. Lengyel Emese ezt követően beszámolt a DOSZ jövőbeli elképzeléseiről is: hangsúlyozta, hogy bár most először került sor erre az eseményre, terveik között a jövőben kétnapos művészeti, illetve művészettudományi témában tartott előadássorozatok is szerepelnek.
Az elnök bemutatkozása után egyetemünk rektora, prof. dr. Sepsi Enikő tartotta meg köszöntő beszédét, aki az intézmény Doktori Iskolájának PhD-programvezetőjeként is üdvözölte a konferencia létrehozásának ötletét. Ebben a minőségében kiemelte céljai között a Doktori Iskola megújításának fontosságát, amely időközben a nemzetközi színtérre is kilépett – jelezve az ilyen irányban megkezdett munka eredményeit.
Pozitívan értékelte továbbá, hogy a PhD- és a DLA-program előadásai együtt képviseltették magukat az eseményen, hiszen így a képzések jellegüknél fogva eltérő szempontrendszerei kölcsönösen megtermékenyíthették egymást. A perspektívát ráadásul tovább tágíthatja az a körülményi is, hogy erre az alkalomra sem csak a szorosabb értelemben vett művészeti egyetemekről érkeztek előadók. A DOSZ további munkájának elősegítéséhez felajánlotta publikációs lehetőség gyanánt az egyetem Uránia című folyóiratát, valamint – amennyiben majd kellő mennyiségű ismeretanyag összegyűlik – az újonnan indult SZFE Könyvek sorozatot is.
Harmadikként az 5Mű Egyesület elnöke, Balog Luca összegezte szervezetük céljait, valamint kétéves fennállásuk óta elért eredményeiket, melyeknek sorában kiemelte, hogy már Doktori Iskola keretei között is működtek. Az egyesület neve öt budapesti művészeti egyetem – a Magyar Táncművészeti Egyetem, a Magyar Képzőművészeti Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és az SZFE – összefogásának eredményeként jött létre, a Művészeti és Művészettudományi Napon való jelenlétük így mindennél jobban reprezentálja az esemény interdiszciplináris jellegét.
Ennek megfelelően maguk az egyes prezentációk is széles spektrumon mutatták be a színháztudomány és művészetpedagógia, a filmművészet- és történet, valamint a zeneművészet különböző témaköreit, az előadók sorában pedig nem egy SZFE-s doktori programban részt vevő hallgatót is láthattunk. A rendezvényt végül projektbemutatók, majd a Malter Filmfesztivál díjazott alkotásainak rövidfilmbemutatói zárták.
A részletes program az alábbi oldalon érhető el.
2025-ben ismét a Soproni Egyetem adott otthont a Nemzetközi Színházi Műhelynek. A zárónapon, július 8-án az egyetem botanikus kertjének hat különböző pontján mutatták be a hallgatók azokat a Shakespeare Rómeó és Júliája által inspirált rövid színpadi performanszokat, melyeken a hét során dolgoztak.
Ismét meghirdeti nagy sikerű tehetséggondozó programját a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány. A kiválasztott fiatalok Magyarország legnagyobb médiavállalatánál építhetik karrierjüket, legendák nyomdokaiba léphetnek és nemzetközi, valamint világesemények részesévé válhatnak. Televíziós és rádiós műsorkészítésben, sportújságírásban, valamint az online területen is kipróbálhatják magukat, de választhatják a műszaki területet is. Fejlődésüket elismert médiaszakemberek mentorként segítik. A közmédia augusztus 8-ig várja a jelentkezéseket.
Újabb jelentős mérföldkőhöz ért a Színház-és Filmművészeti Egyetem. Lezárult az első hallgatók képzése a second unit rendező szakon a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben. Az egy éves, intenzív mesterkurzus a Balázs Béla-díjas operatőr, Gulyás Buda, illetve az idén Magyar Mozgókép Életműdíjjal kitüntetett kaszkadőrszakértő, Piroch Gábor szakmai irányításával tavaly indult el. A Magyarországon, de a régióban is egyedülállónak minősülő képzésre sokszoros túljelentkezés mellett kilenc fiatalt vettek fel, akik idén szeptemberben mutatják be vizsga- és diplomafilmjeiket.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Soproni Egyetem és a Nemzeti Színház 2025. július 1–9. között közösen rendezi meg a Nemzetközi Színházi Műhely – Sopron 2025 című programot. Az immár második alkalommal megvalósuló, intenzív nyári alkotótáborban magyar és külföldi színművészhallgatók, valamint rangos hazai és nemzetközi oktatók, rendezők dolgoznak együtt a Soproni Egyetem kampuszán. A megnyitót július 2-án tartották a Ligneum Rendezvényházban.
Három generáció, három női sors, egy mélyreható családi örökség. Hevesi Fanni, az SZFE fizikai színházi rendező és koreográfus osztályának végzős hallgatója, Alice Birch Egy öngyilkosság anatómiája című formailag rendhagyó, mégis megrázó erejű darabját állította színpadra. Az előadás fókuszában a több generáción átívelő traumák és a női identitás állnak – egy olyan színházi világban, ahol a női történetek gyakran háttérbe szorulnak. A rendezővel a koncepció születéséről, a színészi munkáról és a hallgatás örökségéről beszélgettünk.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem – együttműködésben a Nemzeti Színházzal és a Soproni Egyetemmel – 2025 nyarán ismét megrendezi nagysikerű nemzetközi alkotótáborát, amely idén Nemzetközi Színházi Műhely – Sopron, 2025 címmel várja a résztvevőket.
A Múzeumok Éjszakáján különleges múzeumszínházi előadást mutatottak be a Babits Mihály Színház társulatának tagjai és a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói Esztergom öt pontján is. Az esemény ötletgazdája és főszervezője Kaj Ádám, a Babits Mihály Színház igazgatója, az SZFE doktorandusza volt.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori és Habilitációs Tanácsa nevében tisztelettel meghívjuk Rainer-Micsinyei Nóra DLA disszertációjának nyilvános védésére.