Megjelent az SZFE Könyvek sorozat első két kötete - bemutató az Alkotóműhelyek Hetén

február 5., szerda 15:10
Share

Az SZFE Alkotóműhelyek Hetének kiemelt eseménye lesz az a felolvasószínházzal egybekötött páros könyvbemutató, amelyen a Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint a L’Harmattan Kiadó közös kiadásában megjelenő SZFE Könyvek sorozat két, közelmúltban megjelent kötetét ismerhetik meg az érdeklődők. A szóban forgó két mű Kocziszky Éva Antifilozófusok II. Radikális gondolkodás a művészet tükrében című esszékötete, valamint az OSZMI-val együttműködésben megszületett Százhúszból hét – Válogatás az Örkény István drámaírói ösztöndíj színműveiből című antológia. Az eseménynek a Bajor Gizi Színészmúzeum ad otthont február 12-én, 15 órától.

Könyv- és folyóirat-kiadás az SZFE-n

A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2023-tól lát el könyvkiadási feladatokat is; az ez idáig megjelentetett kötetek mind a színházi, mind a filmes szakma területein hiánypótló alkotások, és elsődlegesen oktatási célokat szolgálnak.

2024 tavaszától a könyvkiadási tevékenység SZFE Könyvek sorozati név alatt, a L’Harmattan Kiadóval együttműködésben valósul meg az egyetemen. A sorozat első darabjai a február 12-én a Bajor Gizi Színészmúzeumban bemutatandó művek, de 2025 első felében várhatóan bővül a kínálat Patrick Nash Short Films című könyvének előkészületben lévő magyar kiadásával, valamint a Médialexikon webbook formátumú publikációjával.

Mindezek mellett az egyetem publikációs lehetőséget biztosít a graduális képzésein és a Doktori Iskolában oktató és kutató főállású munkatársai számára az évente kétszer, angol mutációban is megjelenő Uránia interdiszciplináris folyóiratban.

A folyóirat az Openjournals, a könyvkiadás pedig az Open Access rendszerébe integrálva biztosítja az írásművek láthatóságát.

Kocziszky Éva: Antifilozófusok II. Radikális gondolkodás a művészet tükrében

Az Antifilozófusok II. a szerző korábbi könyvének folytatása, melyben immár nem a filozófiát szembesíti belső ellenzékével, hanem bizalommal előre tekint a posztmodernen túli gondolkodásra, mely a művészi alkotás forrása is lehet. E mostani kötet többszörös egybefonódásokat mutat be: filozófia és ellenzéke, a történeti és a kortárs gondolkodás, nem csak bibliai ellenszövegével, de a vele dialógusba lépő képzőművészeti alkotásokkal együtt képez értelmezési folyamatot. A szerző elsősorban azoknak ajánlja a könyvét, akik vissza kívánnak térni a lassú, a teljes embert involváló olvasásra, vagy akik történeti mélyfúrással szeretnének kilépni korunk intellektuális börtönéből, s másfél évezredes történetek nyomán aktuálisan gondolkodni családról, barátságról, pénzről. A könyv arra invitál, hogy másként olvassunk ismertnek vélt igazságokról, másként nézzünk jól ismert műalkotásokat, s ezzel magunk is kilépjünk a kreativitás nietzschei értelemben vett „korszerűtlenségébe”.

Százhúszból hét – Válogatás az Örkény István drámaírói ösztöndíj színműveiből

Az Örkény István drámaírói ösztöndíjat 1998 óta ítéli oda a szakértőkből álló kuratórium negyven év alatti szerzőknek: jelen kiadvány az elmúlt öt év díjazott pályaműveiből közöl válogatást. Az ösztöndíjat a Kulturális és Innovációs Minisztérium megbízásából a Petőfi Irodalmi Múzeum kezeli, szakmai lebonyolítója az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet.

A Százhúszból hét című könyv a „fiatal” magyar dráma népszerűsítésének a misszióját teljesítve arra vállalkozik, hogy egy szándékoltan szubjektív válogatást adjon közre az elmúlt szűk öt év ösztöndíjasainak elkészült műveiből. Az antológia Berettyán Nándor, Komán Attila, Kovács Viktor – Kovács Dominik, Márfi Márk, Németh Nikolett, Péter Beáta és Szabó Róbert Csaba egy-egy alkotását tartalmazza. Az összeállító szerkesztő, Szabó Attila szándéka az volt, hogy a rendelkezésre álló alkotások közül lehetőleg sokféle dramatikus nyelvet, megközelítésmódot és bemutatott témát felvillantson a kötetben, „budapesti”, „vidéki” és „határon túli” szerzőket és problémákat egyaránt, az olvasó pedig majd maga döntse el, hogy a darabok kirajzolnak-e bármiféle – ad absurdum „generációs” – mintázatot.

Egyéb hírek

Fiatal tehetségek az Avignoni Fesztiválon – a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói mutatkoztak be a kortárs színház nemzetközi közegében

A Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves színészhallgatói nagy sikerrel mutatták be vizsgaelőadásukat az Avignoni Fesztivál OFF programjában. A produkció a Szegedi Pinceszínház ajánlására jutott el a nemzetközi eseményre, ahol a fiatal művészek az európai kortárs színház egyik legfontosabb fórumán szerezhettek értékes szakmai tapasztalatokat.

„A mai világban talán épp a színház képviseli leginkább a humanista értékeket” – interjú Herczeg Tamással

Egy nagyszabású külföldi turné, Az átváltozás bemutatója és egy sikeres, de egyben megterhelő felvételi időszak – Herczeg Tamásnak, a Színházművészeti Intézet vezetőjének nem kevés elfoglaltságot hozott az elmúlt pár hónap és a kihívásokból a továbbiakban sem lesz hiány. Szeptembertől az elsőéves drámajátékosok osztályvezetője lesz, majd januártól a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója. A felvételin tapasztaltakról, a színészoktatás helyzetéről és az alkotói pályájának alakulásáról is beszélgettünk.

Kultúra és a fiatalok: az SZFE szakmai perspektívái az Educatio+ Konferencián

Negyedik alkalommal szervezte meg az Educatio+ Konferenciát a HÖOK (Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája) 2025. július 9-én, Kápolnásnyéken, ahol egyetemünket a Karrieriroda és diáktanácsadó vezetője, Wild Mónika képviselte a fiatalok és a kultúra kapcsolatát boncolgató kerekasztal-beszélgetésen.

185 friss diplomással zárta jubileumi tanévét a Színház- és Filmművészeti Egyetem

A fennállásának 160. évfordulóját ünneplő Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) 2025. július 15-én tartotta tanévzáróval egybekötött diplomaátadó ünnepségét az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A kiemelkedően sikeres 2024/2025-ös tanév végén 185 hallgató fejezte be tanulmányait és szerzett diplomát, nyolc doktorandusz DLA fokozatot kapott, ketten pedig habilitációs oklevelet szereztek.

SZFE-s hallgató tervezte az idei Mozgókép Fesztivál díszleteit

Aki látta a Mozgókép Fesztivál díjátadóit, bizonyára feltűnt neki a látványos, ledes színpadi háttér. A pazar vizuális világ Oravecz Adrienn, az SZFE látványtervező MA szakos hallgatójának kreativitását dicséri. Vele beszélgettünk a tervezési folyamatról, a stílusválasztás indokairól és a megvalósítás kihívásairól.

Rómeó és Júlia az esőben – lezárult a soproni Nemzetközi Színházi Műhely

2025-ben ismét a Soproni Egyetem adott otthont a Nemzetközi Színházi Műhelynek. A zárónapon, július 8-án az egyetem botanikus kertjének hat különböző pontján mutatták be a hallgatók azokat a Shakespeare Rómeó és Júliája által inspirált rövid színpadi performanszokat, melyeken a hét során dolgoztak.

Karrier, közösségi élmény és világraszóló események – Várja a jelentkezőket a közmédia tehetséggondozó programja

Ismét meghirdeti nagy sikerű tehetséggondozó programját a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány. A kiválasztott fiatalok Magyarország legnagyobb médiavállalatánál építhetik karrierjüket, legendák nyomdokaiba léphetnek és nemzetközi, valamint világesemények részesévé válhatnak. Televíziós és rádiós műsorkészítésben, sportújságírásban, valamint az online területen is kipróbálhatják magukat, de választhatják a műszaki területet is. Fejlődésüket elismert médiaszakemberek mentorként segítik. A közmédia augusztus 8-ig várja a jelentkezéseket.

Szeptemberben debütálnak az SZFE végzős second unit rendezőinek vizsgafilmjei

Újabb jelentős mérföldkőhöz ért a Színház-és Filmművészeti Egyetem. Lezárult az első hallgatók képzése a second unit rendező szakon a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben. Az egy éves, intenzív mesterkurzus a Balázs Béla-díjas operatőr, Gulyás Buda, illetve az idén Magyar Mozgókép Életműdíjjal kitüntetett kaszkadőrszakértő, Piroch Gábor szakmai irányításával tavaly indult el. A Magyarországon, de a régióban is egyedülállónak minősülő képzésre sokszoros túljelentkezés mellett kilenc fiatalt vettek fel, akik idén szeptemberben mutatják be vizsga- és diplomafilmjeiket.

Több betöltése Több betöltése
Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi 2020