2023. szeptember 9-én este átadták a 19. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A fesztivál zárásaként a közönség Cannes-i Arany Pálma-díjas alkotást, az Egy zuhanás anatómiáját láthatta.
A fesztivál életműdíját Almási Tamás rendező vehette át, aki negyvennél is több filmet készített. A Színház- és Filmművészeti Egyetem professor emeritusa, generációk sorát oktatta. Korábban hatszor nyerte el a Filmszemlén a legjobb dokumentumfilm, ötször a filmkritikusok díját, a Balázs Béla-díjtól a Kossuth-díjig számos más elismerés birtokosa.
Almási Tamással készült interjúnk itt olvasható.
Szelestey Bianka Mintha kéne című rendezése a FIPRESCI legjobb magyar kisfilmnek járó elismerését kapta, valamint CineNeWave díjat a Nyugalom megzavarására alkalmas című film érdemelte ki Dóczé Péter rendezésében.
Szelestey Bianka előző díjnyertes filmjéről készült interjúja itt olvasható.
Szeretettel gratulálunk oktatónknak és hallgatóinknak!
Fotók: cinefest.hu
Ünnepélyes keretek között írta alá együttműködési megállapodását a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) és a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár november 11-én, az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A dokumentumot prof. dr. habil. Sepsi Enikő, az SZFE rektora és prof. dr. habil. Szakály Sándor, DSc, a VERITAS főigazgatója látta el kézjegyével.
Lukács Ádám rendező 2025-ben végzett az SZFE színművészhallgatójaként. Soron következő interjúnkban vele beszélgettünk a Prométheusz-projekt című előadás kapcsán a görög mitológia időtlen érvényességéről és a jelenkori szorongásokról.
A Karrieriroda ajánlásával a Soproni Petőfi Színház és a Csokonai Nemzeti Színház meghallgatást hirdet.
Az idén 160 éves Színház- és Filmművészeti Egyetem jubileumi programsorozatának részeként, első alkalommal rendezi meg november 13–15. között a CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivált az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A korábban hasonlóképpen az intézmény szervezésében megvalósult Összhang Gálaest után az egyetem hagyományteremtő szándékkal indítja a filmfesztivált is, amelynek célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a fiatal filmkészítőket, valamint inspiráló, nemzetközi közeget teremtsen a párbeszéd, illetve a közös tanulás és gondolkodás érdekében.
Luxusautók, technikai bravúrok és grandiózus költségvetés – gondolhatnánk, hogy ez a siker kulcsa a világ egyik legjelentősebb autós és motoros témájú filmes seregszemléjén, a Nemzetközi Motor Filmdíjon (International Motor Film Awards). Erre cáfolt rá Varga Sébastien Poros utakon című alkotása, amely nemrég a világ legjobb autós diákfilmje lett Londonban. Frissen végzett second unit rendező hallgatónkat díjátadós élményeiről kérdeztük.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves prózaiszínművész-hallgatói a Zentai Magyar Kamaraszínházban mutatták be elsőéves vizsgaelőadásukat. Az itthon is nagy sikerrel játszott, Repülni hív a magas ég című produkciót október 26-án, vasárnap láthatta a közönség.
A Karrieriroda ajánlásával az UFASOW közreműködésével szeretettel hívunk, várunk az X- Faktor kamerapróbáira, hogy testközelből megtapasztalhassátok, hogyan készül egy nagyszabású televíziós produkció.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori és Habilitációs Tanácsa nevében tisztelettel meghívjuk Hruby Edit DLA disszertációjának nyilvános védésére.

