Megnyitotta 160. tanévét a Színház- és Filmművészeti Egyetem

szeptember 8., hétfő 09:43
Share

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) 2025. szeptember 5-én tartotta jubileumi tanévnyitóját az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol közel 160 elsőéves hallgatót köszöntöttek. Az esemény keretében 45 művész jubileumi arany-, gyémánt- és vasdiplomát vehetett át.

Az ünnepséget Prof. Dr. Sepsi Enikő, az SZFE rektora nyitotta meg. Beszédében kiemelte, hogy a nemzetköziesítés a tavalyi kiemelkedő év után továbbra is fontos célja az intézménynek. A nyáron Sopronban rendeztek nemzetközi színházi workshopot mongol, bolgár, perui, spanyol és román résztvevőkkel. Ősszel Ariane Mnouchkine színházának két színésze tart workshopot és bemutatják Béatrice Picon-Vallin Mnouckine színházának első ötven évéről írott könyvét magyar fordításban, novemberben pedig nemzetközi diákfilmfesztiválra kerül sor magyar, bukaresti, pozsonyi és római partneregyetemek részvételével.

A közeljövőben az SZFE vendége lesz a Filmmaratonra látogató David Cronenberg, kanadai filmrendező is. „Oktatási célként a tanévben tovább erősítjük a nemzetközi színházi és filmes terület közös projektjeit a tanrendi keretek között, de azon kívül is a szakkollégiumban, az Alkotó Műhelyek hetében, továbbá azon az összművészeti gálán, ahol négy művészeti egyetem, a Zeneakadémia, a MOME, a Táncművészeti Egyetem és az SzFE ünneplik alapítási jubileumaikat a MÜPA nagytermében október 12-én– hangsúlyozta.
Az idei tanévben 157 új hallgató iratkozott be. 48-an a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben kezdik meg tanulmányaikat televíziós műsorkészítő alapszakon, valamint forgatókönyvíró, filmoperatőr, filmrendező, látványtervező és dokumentumfilm-rendező mesterszakokon. A Sinkovits Imre Színházművészeti Intézetben 36 hallgató indítja pályáját prózai színész, bábszínész, illetve héber nyelvű specializáción, amely a kisebbségi nyelvek színházi hagyományainak megőrzését és továbbadását szolgálja. A Németh Antal Drámaelméleti Intézetben 43 hallgató kezdi meg tanulmányait drámainstruktor szakon – drámajátékos, rendezői és művészeti szervező specializációkon –, valamint a művésztanár képzésen. A Doktori Iskolában 15 hallgató folytatja legmagasabb szintű tanulmányait (10 fő DLA, 5 fő PhD). Az Erasmus-program keretében további 15 nemzetközi diák érkezett, így idén összesen 553 fővel indul a tanév.

Az ünnepségen a rektor gratulált a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj idei díjazottjainak, majd sor került a gólyaesküre, amelynek során az elsőévesek a közösség teljes jogú tagjaivá váltak. „Kedves elsőévesek, ma fogadalmat tesznek, és ezzel egy nagy múltú közösség részévé válnak. Inspiráló élmény, hogy a szakma irányába most induló fiatalok együtt ünnepelhetnek azokkal a művészekkel, akik több évtizedes pályát tudhatnak maguk mögött” – fogalmazott Sepsi Enikő és Peter Brook szavaival kívánt nekik átalakító élményeket: „A karmester köré személyi kultuszt keríthetünk ugyan, de tudnunk kell, hogy valójában nem ő hívja életre a zenét, hanem a zene őt – ha nyugodt, nyitott és érzékeny, akkor a láthatatlan majd hatalmába keríti, és az ő közvetítésével hozzánk is eljut.”

Az ünnepség megható mozzanatát jelentette a díszoklevelek átadása, amelynek keretében azokat a művészeket köszöntötték, akik 50, 60 vagy 65 évvel ezelőtt szerezték diplomájukat. Összesen 45-en vehettek át díszoklevelet, közülük 21-en személyesen is jelen voltak az Urániában. A rektor Adolphe Appia szavaival köszöntötte őket: „Manapság egy drámaíró elfogadja az emberi lét olyan aspektusait is, melyeket helytelenít, a művet tulajdonképpen ez a konfliktus kelti életre … a drámaíróhoz hasonlóan – ám ezúttal az elejétől kezdve élő elemekkel – túl kell lépnünk a konfliktusokon és a reakciókon egy nagyobb cél érdekében.”

A rendezvényen köszöntőt mondott Novák Irén, művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkár és Vidnyánszky Attila, a Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumának elnöke is.

Vidnyánszky Attila az intézmény jövőjére irányította a figyelmet: „A modellváltás óta eltelt öt év azt mutatja, hogy az intézmény a filmes infrastruktúrában és a nemzetköziesítésben sokat lépett előre, csak a tavalyi tanévben negyvennégy művész, oktató-kutató tartott workshopokat, előadásokat. Nehéz év áll előttünk, vigyáznunk kell egymás érzékenységére és fontos megőrizni a szellemi alkotói függetlenségünket. Ebben a folyamatosan változó világban ez a helyzet a jövőben is jellemző lesz, ezért fontosak az olyan hagyományteremtő események, mint a Soproni Nemzetközi Színházi Műhely vagy a Debreceni Nyári Akadémia, amelyek iránymutatást adnak, közösséget formálnak és értékes szakmai kapcsolatokat teremtenek.” Zárásként megköszönte a tanárok áldozatos munkáját, gratulált a felvételt nyert hallgatóknak és a díszoklevelet átvevő öregdiákoknak.

Novák Irén beszédében kiemelte az egyetem hagyományainak és jubileumi évének jelentőségét: „A Színház- és Filmművészeti Egyetem 160 éves története azt bizonyítja, hogy a magyar színház- és filmművészetnek mindig szüksége volt, és ma is szüksége van arra a szakmai műhelyre, ahol a tehetségek kibontakozhatnak. Az SZFE nemcsak az oktatásban, hanem a kulturális örökség továbbadásában is pótolhatatlan szerepet tölt be.”

Egyéb hírek

Magyarországi ősbemutató az SZFE színpadán – Beszélgetés Adam Ledger rendezővel

Mit üzen ma az Oidipusz-történet? Adam Ledger, a Birminghami Egyetem rendezője most először állít színpadra darabot az SZFE hallgatóival. Martin Crimp A többit láttad már a moziban című művének hazai premierje igazi összmunkával jön létre: dramaturgok, drámainstruktorok, színészek és egy oktató dolgoztak együtt, hogy kortárs közegben szólaltassák meg Euripidész klasszikusát.

Mit lát a néző? – új módszertani kötet jelent meg a színházi befogadás kutatásáról

Szeptember 3-án, a Színház- és Filmművészeti Egyetem egyhetes kulturális programsorozata, az Alkotóműhelyek Hete keretében mutatták be a Mit lát a néző? című hiánypótló színházszociológiai tankönyvet.  A kötet 2025 áprilisában jelent meg a L’Harmattan Kiadó gondozásában, a Károli Könyvek sorozatban, szerkesztői Sepsi Enikő, az SZFE rektora és Szabó Attila, az egyetem oktatója. A kiadvány elméleti hátteret, gyakorlati módszereket és konkrét kérdőíveket kínál mindazoknak, akik színházi nézőkutatások megszervezésével kívánnak foglalkozni.

„Egy szavam se lehet” – beszélgetés Udvarias Katalin, színművésszel

Udvarias Katalin 1974-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, és tavaly vette át az arany díszoklevelét. Több mint fél évszázados pályafutása során számtalan főszerepet alakított, emellett 16 évig tanított, könyvet ír, és ma is aktívan dolgozik. Beszélgetésünkben a hivatás szeretetéről, a színészi lét kihívásairól, valamint a boldogság titkáról mesélt.

Mit lát a néző? És mi az a puskamikrofon? – Programajánló az Alkotóműhelyek Hetéről

Mindig is kíváncsi voltál, mit tanulnak a többiek? Televíziós szakra jársz, de érdekel a színpad világa? Esetleg rendezőként eljátszottál a gondolattal, milyen lehet bábszínészként életet lehelni a tárgyakba, vagy talán már profin vágod a filmet, de szívesen kipróbálnád magad egyszer a kamera mögött? Az Alkotóműhelyek Hete során pont erre lesz lehetőséged. Kezdjük együtt kreatívan az új tanévet!

„Nagyon vágytunk már egy ilyen osztályra” – bemutatkoznak az elsős bábszínészek osztályvezetői

Ellinger Edina és Ács Norbert ugyanolyan fanatikusai a bábművészetnek, annak szerepéről és oktatásáról is egyet gondolnak. Így nem meglepő, hogy huszonegy éve egymás szakmai támaszai, és hogy idén együtt indítanak osztályt az SZFE-n. Az elsős osztályok vezetőit bemutató sorozatunkban ezúttal velük beszélgettünk.

Ismét az Alkotóműhelyek Hete nyitja a tanévet

Pilátus alakja a színpadon, a homokból hogyan válik emlékezet és mit rejtenek az őserdő által benőtt maja városok. A korábbi évekhez hasonlóan számos érdekes előadással, programmal várjuk hallgatóinkat már szeptember első hetében, hogy kreatívan induljunk neki a közös munkának.

„Újra szívünkbe zártunk, Debrecen!” – Beszámoló a 2025-ös Nyári Akadémiáról

Az idei Nyári Akadémián 81 leendő elsőéves hallgató vett részt a cívis városban, hogy megismerkedjen jövendőbeli évfolyamtársaival, oktatóival, és nem utolsósorban azzal az egyedi „eszefés” életérzéssel, amely hamarosan mindennapjaik részévé válik. A HÖK és az egyetem vezetésének közös szervezésében megvalósuló egyhetes tábor gazdag kulturális, szakmai és közösségi programkínálattal várta a résztvevőket, így az oktatók és a hallgatók szeptember 5-én, a tanévnyitón már ismerősként üdvözölhetik egymást.

„Célunk, hogy minél több jó film szülessen” – bemutatkozik az SZFE dokumentumfilmes osztályvezető párosa

A 2025 szeptemberében induló osztályok vezetőit bemutató sorozatunkban ezúttal a dokumentumfilm-rendező művész MA osztályának vezetőivel, Barlay Tamással és Moys Zoltánnal beszélgettünk. A Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet oktatóival arra is kitértünk a felvételi eljárás menetének ismertetése mellett, hogyan találja meg egy dokumentumfilmes készülő alkotásának témáját.

Több betöltése Több betöltése
Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi 2020