A 2022/2023-es tanulmányi évet lezáró eseményen beszédet mondott az intézmény rektora, Rátóti Zoltán, valamint dr. Szarka Gábor kancellár és Dr. Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár asszony.
Az Uránia Nemzeti Filmszínház impozáns termében rendezett ünnepség a tehetséges művészek és munkatársak számára jó alkalom volt, hogy méltó módon ünnepeljék meg az elmúlt tanév sikereit és kimagasló szakmai eredményeit.
Az esemény fénypontja a diplomaosztó ceremónia volt, amely során a Színház- és Filmművészeti Egyetem büszkén gratulált a 2022/2023-es tanév végén diplomával távozó kivételes tehetségeknek. A fiatal művészek izgatottan fogadták el az elismeréseket, és nem csupán a színpadon, hanem a közönség soraiban is erős érzelmeket váltottak ki.
A végzős hallgatók nevében Berecz Péter televíziós műsorkészítő hallgatónk búcsúzott az Alma Matertől.
Gratulálunk diplomásainknak!
A rendezvény folyamán az Egyetem munkatársai is különleges elismerésben részesültek a kitartó és kimagasló szakmai munkájukért. A tavalyi évhez hasonlóan, idén is intézményünk vezetői elismeréseket adtak át a 2022/2023-as tanévben kimagasló szakmai munkát végző oktatóinknak és munkatársainknak. A rektor és a kancellár által átadott elismerő oklevelek az odaadást, a szorgalamat és a szakmai tudást hivatottak honorálni. A munkatársak méltán büszkék lehetnek a tanév során elért eredményeikre. Elismerő oklevelet vehetett át:
Márta Judit, a Sinkovits Imre Színházművészeti Intézet oktatója, Erdélyi Ilona, a Sinkovits Imre Színházművészeti Intézet oktatója, Kékesi Attila, a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet oktatója, Szőnyi Annamária, a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet intézeti titkára, Fekete Mária, a Németh Antal Drámaelméleti Intézet oktatója, Dr. Timár András, a Németh Antal Drámaelméleti Intézet oktatója, Wachsler Ágnes, a Németh Antal Drámaelméleti Intézet intézeti titkára, Kun Györgyi, az Oktatástámogatási Igazgatóság oktatásszervezője, Káposztáné Jáger Éva, az Oktatástámogatási Igazgatóság igazgatója, Kovács Péter, a Campus Igazgatóság biztonsági vezetője, Kafka György, a Campus Igazgatóság fővilágosítója, Béres Orsolya, a Humán Erőforrás Iroda munkatársa és Kálazy András Tamás, az Egyetemi Brand és Minőségmenedzsment Igazgatóság rendezvényszervezője.
Gratulálunk munkatársainknak!
A Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves színészhallgatói nagy sikerrel mutatták be vizsgaelőadásukat az Avignoni Fesztivál OFF programjában. A produkció a Szegedi Pinceszínház ajánlására jutott el a nemzetközi eseményre, ahol a fiatal művészek az európai kortárs színház egyik legfontosabb fórumán szerezhettek értékes szakmai tapasztalatokat.
Egy nagyszabású külföldi turné, Az átváltozás bemutatója és egy sikeres, de egyben megterhelő felvételi időszak – Herczeg Tamásnak, a Színházművészeti Intézet vezetőjének nem kevés elfoglaltságot hozott az elmúlt pár hónap és a kihívásokból a továbbiakban sem lesz hiány. Szeptembertől az elsőéves drámajátékosok osztályvezetője lesz, majd januártól a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója. A felvételin tapasztaltakról, a színészoktatás helyzetéről és az alkotói pályájának alakulásáról is beszélgettünk.
Negyedik alkalommal szervezte meg az Educatio+ Konferenciát a HÖOK (Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája) 2025. július 9-én, Kápolnásnyéken, ahol egyetemünket a Karrieriroda és diáktanácsadó vezetője, Wild Mónika képviselte a fiatalok és a kultúra kapcsolatát boncolgató kerekasztal-beszélgetésen.
A fennállásának 160. évfordulóját ünneplő Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) 2025. július 15-én tartotta tanévzáróval egybekötött diplomaátadó ünnepségét az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A kiemelkedően sikeres 2024/2025-ös tanév végén 185 hallgató fejezte be tanulmányait és szerzett diplomát, nyolc doktorandusz DLA fokozatot kapott, ketten pedig habilitációs oklevelet szereztek.
Aki látta a Mozgókép Fesztivál díjátadóit, bizonyára feltűnt neki a látványos, ledes színpadi háttér. A pazar vizuális világ Oravecz Adrienn, az SZFE látványtervező MA szakos hallgatójának kreativitását dicséri. Vele beszélgettünk a tervezési folyamatról, a stílusválasztás indokairól és a megvalósítás kihívásairól.
2025-ben ismét a Soproni Egyetem adott otthont a Nemzetközi Színházi Műhelynek. A zárónapon, július 8-án az egyetem botanikus kertjének hat különböző pontján mutatták be a hallgatók azokat a Shakespeare Rómeó és Júliája által inspirált rövid színpadi performanszokat, melyeken a hét során dolgoztak.
Ismét meghirdeti nagy sikerű tehetséggondozó programját a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány. A kiválasztott fiatalok Magyarország legnagyobb médiavállalatánál építhetik karrierjüket, legendák nyomdokaiba léphetnek és nemzetközi, valamint világesemények részesévé válhatnak. Televíziós és rádiós műsorkészítésben, sportújságírásban, valamint az online területen is kipróbálhatják magukat, de választhatják a műszaki területet is. Fejlődésüket elismert médiaszakemberek mentorként segítik. A közmédia augusztus 8-ig várja a jelentkezéseket.
Újabb jelentős mérföldkőhöz ért a Színház-és Filmművészeti Egyetem. Lezárult az első hallgatók képzése a second unit rendező szakon a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben. Az egy éves, intenzív mesterkurzus a Balázs Béla-díjas operatőr, Gulyás Buda, illetve az idén Magyar Mozgókép Életműdíjjal kitüntetett kaszkadőrszakértő, Piroch Gábor szakmai irányításával tavaly indult el. A Magyarországon, de a régióban is egyedülállónak minősülő képzésre sokszoros túljelentkezés mellett kilenc fiatalt vettek fel, akik idén szeptemberben mutatják be vizsga- és diplomafilmjeiket.