Egyetemünk oktatója, Dr. Szirtes Balázs színművész Társművészeteink címmel indított beszélgetéssorozatot az SZFE-n. A programsorozatnak és felvételének a Mészáros utcai campus Virtuális Produkciós Stúdiója ad otthont.
A Társművészeteink c. beszélgetéssorozat első vendége Solymosi Tamás Harangozó Gyula-díjas, Érdemes és Kiváló Művész, balettművész, balettigazgató, balettmester és koreográfus volt, aki már korábban is számos elismert pozíciót töltött be a balett világában, több mint egy évtizede pedig a Magyar Nemzeti Balett vezetője. Solymosi Tamás balettművész diplomáját a Magyar Táncművészeti Főiskolán és a szentpétervári Vaganova Akadémián szerezte, majd a világ legrangosabb színpadain lépett fel a balettirodalom legnagyobb szerepeiben. 2013-óta a Magyar Nemzeti Balett művészeti igazgatója. A beszélgetés érintette a balettművészet pozícióját a színházművészeten belül, a színház és a tánc alkotófolyamatainak összehasonlíthatóságát, az egyes intézmények közötti kapcsolatokat, valamint a repertoár és a balettstílusok koronkénti változásait. A beszélgetés során részleteket láthattunk többek között A hattyúk tavából, A kalózból, a Don Quijotéból, és A makrancos Katából.
A beszélgetőpartnerek megvitatták a két művészeti terület hagyományai közötti kapcsolatot, valamint a balettművészetben megjelenő színházi elemek fontosságát és szerepét. Olyan fontos kérdések is felmerültek, mint például a balettmodernizáció, a klasszikus darabok kortárs környezethez való adaptációja, valamint a balettművész szerepe és felelőssége a társadalomban. A beszélgetés gazdag és sokoldalú volt, amely elmélyítette az egyetem egyedülálló technikájú új stúdiójában, négy kamerával rögzített felvétel jövőbeli nézőinek és az egyetem főként drámainstruktor szakos hallgatóinak ismereteit a balettművészet világával és annak kulturális kontextusával kapcsolatban. Solymosi Tamás sokoldalú tapasztalatai és szakértelme hozzájárultak a diskurzus gazdagításához, illetve az SZFE hallgatói művészi látásmódjának bővítéséhez.
Az esemény televíziós rögzítésének vezetője Zilahy Tamás tanár úr volt, aki az elsőéves televíziós műsorkészítő szakos osztályának hallgatóit koordinálta a forgatás során, az utómunkálatokba pedig Koncz Gabriella tanárnő vezetésével bekapcsolódott a szintén elsőéves vágó osztály is. A tervezett programsorozat így kiváló alkalmat kínált a Németh Antal Drámaelméleti Intézet és a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet szorosabb együttműködésére.
A beszélgetésről készült felvételt hamarosan megtekinthetik az érdeklődők.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves színészhallgatói nagy sikerrel mutatták be vizsgaelőadásukat az Avignoni Fesztivál OFF programjában. A produkció a Szegedi Pinceszínház ajánlására jutott el a nemzetközi eseményre, ahol a fiatal művészek az európai kortárs színház egyik legfontosabb fórumán szerezhettek értékes szakmai tapasztalatokat.
Egy nagyszabású külföldi turné, Az átváltozás bemutatója és egy sikeres, de egyben megterhelő felvételi időszak – Herczeg Tamásnak, a Színházművészeti Intézet vezetőjének nem kevés elfoglaltságot hozott az elmúlt pár hónap és a kihívásokból a továbbiakban sem lesz hiány. Szeptembertől az elsőéves drámajátékosok osztályvezetője lesz, majd januártól a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója. A felvételin tapasztaltakról, a színészoktatás helyzetéről és az alkotói pályájának alakulásáról is beszélgettünk.
Negyedik alkalommal szervezte meg az Educatio+ Konferenciát a HÖOK (Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája) 2025. július 9-én, Kápolnásnyéken, ahol egyetemünket a Karrieriroda és diáktanácsadó vezetője, Wild Mónika képviselte a fiatalok és a kultúra kapcsolatát boncolgató kerekasztal-beszélgetésen.
A fennállásának 160. évfordulóját ünneplő Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) 2025. július 15-én tartotta tanévzáróval egybekötött diplomaátadó ünnepségét az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A kiemelkedően sikeres 2024/2025-ös tanév végén 185 hallgató fejezte be tanulmányait és szerzett diplomát, nyolc doktorandusz DLA fokozatot kapott, ketten pedig habilitációs oklevelet szereztek.
Aki látta a Mozgókép Fesztivál díjátadóit, bizonyára feltűnt neki a látványos, ledes színpadi háttér. A pazar vizuális világ Oravecz Adrienn, az SZFE látványtervező MA szakos hallgatójának kreativitását dicséri. Vele beszélgettünk a tervezési folyamatról, a stílusválasztás indokairól és a megvalósítás kihívásairól.
2025-ben ismét a Soproni Egyetem adott otthont a Nemzetközi Színházi Műhelynek. A zárónapon, július 8-án az egyetem botanikus kertjének hat különböző pontján mutatták be a hallgatók azokat a Shakespeare Rómeó és Júliája által inspirált rövid színpadi performanszokat, melyeken a hét során dolgoztak.
Ismét meghirdeti nagy sikerű tehetséggondozó programját a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány. A kiválasztott fiatalok Magyarország legnagyobb médiavállalatánál építhetik karrierjüket, legendák nyomdokaiba léphetnek és nemzetközi, valamint világesemények részesévé válhatnak. Televíziós és rádiós műsorkészítésben, sportújságírásban, valamint az online területen is kipróbálhatják magukat, de választhatják a műszaki területet is. Fejlődésüket elismert médiaszakemberek mentorként segítik. A közmédia augusztus 8-ig várja a jelentkezéseket.
Újabb jelentős mérföldkőhöz ért a Színház-és Filmművészeti Egyetem. Lezárult az első hallgatók képzése a second unit rendező szakon a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben. Az egy éves, intenzív mesterkurzus a Balázs Béla-díjas operatőr, Gulyás Buda, illetve az idén Magyar Mozgókép Életműdíjjal kitüntetett kaszkadőrszakértő, Piroch Gábor szakmai irányításával tavaly indult el. A Magyarországon, de a régióban is egyedülállónak minősülő képzésre sokszoros túljelentkezés mellett kilenc fiatalt vettek fel, akik idén szeptemberben mutatják be vizsga- és diplomafilmjeiket.