Ternovszky Béla volt az SZFE filmklubjának vendége
A Színház- és Filmművészeti Egyetem és a Nemzeti Filmintézet filmklubja különleges vetítést tartott az Uránia Filmszínházban. Ternovszky Béla 1986-os kultikus animációs filmjét, a Macskafogót mutatták be. A következő filmkub február 22-én lesz, amikor is a Kojot négy lelke (2023) című filmet nézhetik meg az érdeklődők.
Nem véletlenül viseli a mai napig a filmszínház nevet az Uránia, hiszen a színházi közeg ódon pompája találkozik a mozi varázsával. Kevés ilyen hely maradt, pláne olyan, amit ilyen szépen felújítottak – ez a nagybetűs moziélmény. Az alagsorban található Csortos teremben hamar telt ház lett. Az NFI filmklubjának vetítésén elsősorban a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai vettek részt. Voltak tanárok, kísérők, moderátorok is, majd elhaltak a fények, megremegett a hangrendszer mélynyomója és elindult a szélesvásznú varázslat. A Macskafogót bemutathatnánk, de talán nem kell, hiszen 1986 óta az egyik legismertebb magyar animációs film. Egy hatalmas alkotógeneráció legnagyobbjai dolgoztak rajta, hiszen a jó filmhez dukál az ízes szinkron és a profi animátori munka. Benedek Miklós és Haumann Péter halála után keserédes hallgatni Fritz Teufel és Safranek párbeszédeit, amelyek ma is ugyanolyan ikonikusak, mint 38 évvel ezelőtt. Érdekes, hogy egy olyan generáció figyeli a mozivásznon ezeket a jeleneteket, amelynek zöme nem Vukon vagy Mézga családon nőtt fel, mégis hangos nevetésben tör ki egy-egy sor hallatán.
Csupán másfél óra a film, de a zenéi és a története magával ragadja az embert, elveszti idő- és térérzékét. Épp ezért is volt szokatlan élmény most a vetítés utáni beszélgetés, ahol nem más volt a vendég, mint a Macskafogó rendezője, Ternovszky Béla. Érződött, hogy a közönség lassan ocsúdik fel a film hatása alól, de az alkotó történetei, anekdotái hamar magával ragadták a nézőket. Ternovszky Béla kicsit olyan, mint valamelyik történetének figurája. Ritkán találkozni hozzá hasonló emberrel, akiben egyszerre megvan a könnyed, barátságos humor és a karakán, határozott, keretes világlátás. Utóbbi az ars poeticájában köszön vissza, amely egyszerűnek hangzik, de sok alkotó számára nehezen emészthető:
AZ ANIMÁCIÓS MŰVÉSZ NEM AZÉRT VAN, HOGY CSUPÁN MAGÁNAK ALKOSSON. A KÖZÖNSÉGRE IS FIGYELNIE KELL.
Ez nem könnyű feladat, de annál fontosabb, hiszen amikor az ember a saját művére tekint, meg kell próbálnia olyan szemmel vizsgálni, mintha a közönség soraiból nézné. Nem szabad hagynia, hogy a művészi „lila köd” befolyásolja a józanságát. A rendező szerint semmilyen filmfesztiválon szerzett díj sem garancia arra, hogy a közönség szeretni fogja az alkotást, elsősorban a nézői visszajelzés a fontos – amikor a Macskafogó a mozikba került, ő is vett rá jegyet és beült a nézők közé.
A rendező szerint nem elég a jó ötlet és a tehetség, szükséges a dolgok szerencsés együttállása is egy ekkora produkció kivitelezéséhez. Ők például nem kaptak állami támogatást, de nem is gátolták őket a munkában. Ekkor jelent meg egy külföldre elszármazott, olajban utazó magyar mecénás, aki éppen olyan művészeti projektet keresett, amelyet támogathat. Vérbeli üzletemberként fontos volt számára, hogy a projekt megtérülhessen és legyen benne nemzetközi potenciál.
Beszállt a klasszikus zene finanszírozásába, de mást is keresett. Majdnem a pécsi balettre esett a választás, de Ternovszkyék „szerencséjére” azt túl messzinek találta, így döntött az animáció mellett. El is indult a folyamat, de azért a külföldi befektető némileg beleszólt. A filmrendező szerint a két ötlet, ami hozzá köthető: Cathy, a kiscica karaktere – mert hát amerikai mintára a gyerek és a kutya mindenbe jó –, aki megmutatta, hogy nem minden macska gonosz, illetve az, hogy halál és vér direkt módon sehol sem látható. Ezután nem sokkal eltűnt a befektető, ami a kreatív folyamatok szempontjából jó volt, de idővel a pénz is elapadt és ez komoly gondot jelentett. A film már nem volt messze attól, hogy elkészüljön, a meglévő jelenetsorok alapján pedig sikerült hazai támogatást szerezni, így végül be tudták fejezni. Ternovszky Béla szerint addig, amíg csak az alkotók, a barátok meg a család látja a filmet, még nem biztos a siker – a pozitív vélemények ellenére sem. A munkafolyamat során számára az egyik legjobb visszacsatolás az volt, amikor a zenét vették fel a jelenetekhez. Nem telt sok időbe, és számos olyan ember is összegyűlt a stúdióban, akik nem az ő „brancsukból” voltak: külső, szűz szemek.
Lelket lehelni az álló rajzba
A rendező jó pár történetet elmesélt, többek között azt, hogy miként vált belőle animációs művész, mi a jelentősége az előszinkronizálásnak – amikor az animációs film előtt veszik fel a színészek közötti dialógokat –, vagy épp mit gondol
A MAGYAR ANIMÁCIÓ JELENÉRŐL, JÖVŐJÉRŐL.
Noha az eseményen nem csupán a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói vettek részt, jó néhány témakör elsősorban nekik szólt. Ezek közül is talán kettőt érdemes leginkább kiemelni. Az egyik a már korábban említett ars poetica, a közönség megszólítása, a másik pedig Ternovszky Béla munkásságának kezdeti évei. Utóbbi remek példa, hiszen nem mindig lesz mindenből szerelem első találkozásra, és így volt ez közte és az animáció között is. A rendező, aki korábban festészettel foglalkozott, távolinak érezte új feladatát. Ahhoz képest, hogy olajjal aktot festettünk, nem tűnt túl vonzónak – mesélte Ternovszky Béla, visszaemlékezve, milyen volt az első figuráit megrajzolni. Tűhegyű eszközzel, egy vonallal kellett precíz munkát végezni, ezt pedig számtalanszor megismételni. Sokszor azért is kaptak a fejükre, ha a nyári melegben ujjlenyomatot hagytak a papíron.
Noha javított a munkamorálon a jó fizetés, a csinos hölgyek, a színészek szórakoztató történetei és társasága, de igazán akkor esett szerelembe a szakmával, amikor először látta a karaktereit megmozdulni. Ahogy a halott kép megelevenedik, ahogy
AZ ANIMÁCIÓVAL AZ EMBER „LELKET LEHEL AZ ÁLLÓ RAJZBA”, AZ SZÁMÁRA MEGHATÁROZÓ ÉLMÉNY VOLT.
A rendező számos alkotásban és produkcióban vett részt az évek során, nevéhez kötődik Pumukli és Doktor Bubó karaktere, vagy a Dióbél királyfi és a Mézga család. Jelenleg a Nemzeti Filmintézet döntőbizottságának tagja, a támogatások odaítélésében vesz részt, szabadidejében pedig két hobbijának, a tenisznek és a lovaglásnak él.
Úgy véli, az animáció technikai oldalon sokat fejlődött, s noha évekkel ezelőtt úgy vélte, hogy a magyar animáció halott, mára már bizakodó. Lát olyan művészeket, akiknek az ötleteiben vannak lehetőségek. A közönség kérdésére elmondta, „egymilliós kérdés”, hogy a jövőben születnek-e még olyan kultikus, időtálló alkotások a magyar animáció világában, mint a Vuk vagy a Macskafogó, de a lehetőség adott.
Forrás: index.hu
Egyéb hírek
Közösségi emléknappal tisztelegnek Kálloy Molnár Péter előtt
A nemrégiben elhunyt magyar színházi világ egyik kiemelkedő alakja, az SZFE oktatója, Kálloy Molnár Péter tiszteletére ”Mennyország utca 6.” címmel nemes célt támogató kivételes eseményt rendeznek, amely rendhagyó művészi és közösségi összefogásra épül.
Az SZFE három előadással is részt vesz a Budapesti Színházak Éjszakáján
Hamarosan életre kel a fővárosi színházak kulisszák mögötti világa. Március 21-én ismét megnyitják kapuikat a fővárosi színházak a Budapesti Színházak Éjszakáján, amelyhez idén a Színház- és Filmművészeti Egyetem is csatlakozik. A látogatók két helyszínen rendhagyó előadásokkal, nyilvános próbákkal és fiatal alkotók legfrissebb munkáival is találkozhatnak.
Kulisszatitkok a kaszkadőr szakmából – Lezsák Levente az Alkotóműhelyek Hetén
Hogyan válik a ló a kaszkadőr legnagyobb szövetségesévé? Lezsák Levente bemutatta a natural horsemanship módszert, amely a ló természetes viselkedésére és ösztöneire építve alakítja ki a bizalmat és az együttműködést.
Alkotásból érték, ötletből jövő
Wild Mónika, az SZFE Karrieriroda vezetője olyan perspektívát nyitott meg, amely a pályakezdő fiatal alkotók gondolkodásmódját alapvetően változtathatja meg. Nem az volt a kérdés, hogy a hallgatók tehetségesek-e, hanem az: hogyan tudják a nehéz kulturális munkaerőpiacon kreatív és professzionális módon láttatni magukat.
Útkeresés és lehetőségek a művészeti pályán – karriertanácsadás az Alkotóműhelyek Hetén
Milyen a művészeti pálya ma Magyarországon? Milyen munkavállalási lehetőségek vannak? Hogy lehet elindítani egy vállalkozást? Milyen módon lehet ösztöndíjat szerezni egy STARTUP elindításához? – többek között ezekre a kérdésekre kaptunk választ az Alkotóműhelyek Hetén.
„Országomat egy lóért” – interjú a III. Richárd SZFE-s alkotóival, Horváth Mózessel és Varga Szabolccsal
Tényleg gazember volt III. Richárd vagy csak a Tudor-dinasztia propagandája tette azzá? – erről még ma is vitáznak a történészek. Egy biztos, hogy a hatalomért folytatott küzdelem mindig aktuális téma, így nem csoda, hogy a színházak is szívesen tűzik műsorra Shakespeare királydrámáját. Így tett a Bethlen Téri Színház is, ahol Gloster herceg történetét negyedéves hallgatóink, Horváth Mózes rendezésében és Varga Szabolccsal a főszerepben láthatta a közönség januárban. A bemutatón mi is ott voltunk.
Báb és hivatás – dokumentumfilm készült az SZFE hallgatóinak közreműködésével
Megkezdte nyilvános vetítéseinek sorozatát a Cickom – Bűvös Bábos Gyermekkor című egész estés dokumentumfilm. A magyar bábművészet és oktatás sokoldalú értékeit bemutató filmben a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Fabók Mariann vezette, ötödéves bábszínészosztálya is közreműködik.
Megérkeztek az Erasmus-hallgatók az SZFE-re
Megérkeztek a Színház- és Filmművészeti Egyetemre a tavaszi szemeszter Erasmus-hallgatói: a Romániától Észtországig több országból érkező diákok a következő hónapokban a Sinkovits Imre Színházművészeti Intézetének és a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetének angol nyelvű kurzusai segítségével kapcsolódnak be az egyetem szakmai munkájába.
