A Színház- és Filmművészeti Egyetem március 14-én tartotta az RRF-2.1.2-21-2022-00024 azonosító számú, „Digitális és gyakorlati oktatási infrastruktúra fejlesztése a Színház- és Filmművészeti Egyetemen” című projektjének záró sajtótájékoztatóját. Az egyetem történetének legnagyobb volumenű fejlesztése új dimenziókat nyit a filmes képzésben, megteremtve egy olyan egyedülálló, világszínvonalú oktatási infrastruktúrát, amely egész Európában egyedülálló a felsőoktatási intézmények között.
Az SZFE rektora, Prof. Dr. habil. Sepsi Enikő örömmel jelentette be a pályázaton elért sikereket, kiemelve a támogatás jelentőségét és az általa kínált lehetőségeket. A projekt nem csupán egy modernizált oktatási környezetet hoz létre, hanem olyan platformot is biztosít, amely a filmes szakma legkorszerűbb technológiáit ötvözi a gyakorlatorientált oktatással.
A sajtótájékoztatón részt vett a mozgóképipar-fejlesztésért felelős kormánybiztos, az SZFE osztályvezető oktatója, Káel Csaba is, aki hangsúlyozta, hogy az egyetemnek fontos lépést tartania a filmipar dinamikus fejlődésének tendenciáival. Kifejezte az egyetem elkötelezettségét azon a téren, hogy hallgatói naprakészen, a legújabb technológiákkal és szakmai ismeretekkel felszerelve léphessenek ki a munkaerőpiacra. Azt is hangsúlyozta, hogy az SZFE által kínált innovatív oktatási programok és általában a gyakorlatorientált képzés magas színvonala elősegíti, hogy Magyarország továbbra is meghatározó szerepet játszhasson a filmes világban. Az eseményen jelen volt Clemens Danzer az ARRI Rental nemzetközi értékesítési igazgatója, a Virtuális Stúdió beruházását irányító vezetője is.
Robert Payton és Eric Wolford évtizedes tapasztalatokkal rendelkező szakemberek, akik az elmúlt három hónapban mesterkurzusokon és workshopokon mutatták be, hogyan lehet kihasználni a 3D-s LED-fal által nyújtotta lehetőségeket. A 2D-s és 3D-s háttérmodellek alkalmazása például új dimenziókat nyit meg a forgatások során, lehetővé téve a filmeseknek, hogy kreatívabban és rugalmasabban alkossanak. A stúdió által kínált széles választékú háttérmodellek lehetővé teszik, hogy a filmesek szinte bármilyen környezetet létrehozzanak a kamera előtt, legyen szó városi utcákról, erdős tájakról, vagy akár idegen bolygókról és jövőbeli városképekről. Ez a sokféleség és flexibilitás lehetővé teszi, hogy a filmesek szabadon kibontakoztassák kreativitásukat és elképzeléseiket.
A Magyar Filmakadémia második alkalommal adta át Aranyérmét, amelyet idén két egyetemünkön oktató művész vehetett át. Az elismerések mellett hallgatóink is kiemelkedően szerepeltek: több diákunkat a Kovács László–Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Díjjal jutalmazta a zsűri, két hallgatónk pedig nagy értékű digitális kameracsomag különdíjban részesült.
Móricz Zsigmond Barbárok című novellája nyomán készített színpadi adaptációt Berettyán Nándor Jászai Mari-díjas színész, rendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója. Az előadás oktatói és hallgatói együttműködésben valósult meg: a produkcióban színészként közreműködik László Rebeka, az SZFE ötödéves prózai színművész hallgatója, valamint Horváth Márk bábszínész, bábtervező, az egyetem oktatója.
„Nem tudom megkülönböztetni, hogy mikor dolgozom és mikor foglalkozom a hobbimmal, hiszen a munkám a hobbim” – vallja Ilja Bocsarnikovsz, akinek harmadéves prózai színész osztálya tavaly novemberben mutatta be Kastanka című előadását. Csehov szívmelengető darabját Szergej Szotnyikov vendégoktató, a Moszkvai Művészeti Színház Egyetemének docense rendezte, aki nem kevesebb szenvedéllyel van munkája iránt: hétből hét napot tölt a színházban vagy diákjaival. Ennek ellenére két külföldi oktatónkat sikerült mikrofonvégre kapnunk.
A Csokonai Nemzeti Színház idén tizenhatodik alkalommal rendezi meg Debrecenben a DESZKA Fesztivált, a kortárs dráma ünnepét. A rendezvényen a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak előadását is láthatják az érdeklődők, a fesztivál díszvendége pedig oktatónk, ifj. Vidnyánszky Attila lesz.
Február 2. és 8. között a Corvin Moziban rendezik meg a 45. Magyar Filmszemlét, ahol a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak több alkotása is bemutatkozik a nagyközönség előtt. A rangos esemény szakmai zsűrijében az egyetem oktatói, Vecsernyés János rendező-operatőr és Babos Tamás operatőr is helyet kapnak, tovább erősítve az SZFE jelenlétét a szemlén.
A titokzatos padlás, ahol mese és valóság összeér. A legsikeresebb magyar musical ezúttal új köntösben elevenedik meg Csáki Benedek, az SZFE nemrég végzett hallgatójának rendezésében. A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói aktív alkotóként vesznek részt a produkcióban, friss energiával, mai gondolatokkal és merész kérdésekkel töltve meg a darabot. A bemutató sincs fényév távolságra: január 30-án debütál a debreceni oDEon Színház színpadán.
Egyetemünk másodéves filmrendező hallgatója, Kis Xavér első önálló rövidfilmje. A Színes pokol, amely a nemek közti kommunikációról és a színészi kiszolgáltatottságról szól, már három hazai fesztivál programján szerepel, köztük a közelgő 45. Magyar Filmszemlén. Ennek kapcsán beszélgettünk vele, azt is megtudtuk, milyen út vezetett idáig.
Hogyan lesz egy lóból kaszkadőrló? Helyettesítheti-e az AI a szinkronhangot? Van-e hasonlóság Hamvas és Márai esztétikája között? – csak néhány cím az Alkotóműhelyek Hete programjából, amely február 9. és 13. között várja az SZFE hallgatóit és munkatársait. De, aki lazábban kezdené a szemesztert és inkább énekelne, táncolna vagy filmeket nézne, az is talál kedvére való programot.

