Hogyan írjunk vígjátékot? Gyors beszéd és hadarás javítása, Othello megfojtásjelenete, Interaktív filmkészítés – csak néhány cím az SZFE tavaszi szemeszterét indító Alkotóműhelyek Hete programsorozatából. Február 10. és 14. között az SZFE hallgatói egyedülálló szakmai előadásokon, gyakorlati foglalkozásokon, mesterkurzusokon és az SZFE-könyvek újabb köteteinek bemutatóján is részt vehetnek. Az ötnapos esemény nem csupán az egyes intézetek képzéseinek megismerésére kínál lehetőséget, hanem teret ad a különböző szakokon tanuló hallgatók közös gondolkodására, valamint a művészeti folyamatok mélyebb megértésére és felfedezésére is.
Az ötnapos rendezvénysorozat kiemelt eseménye lesz Az előadóművészettől a művészetfilozófiáig. Felolvasószínház és páros könyvbemutató, ahol a L’Harmattan Kiadó gondozásában megjelenő SZFE Könyvek sorozat két kötetét ismertetik a szerzők és a szerkesztők. Az eseménynek a Bajor Gizi Színészmúzeum ad otthont február 12-én 15 órától. A helyszínen mindkét kötet megvásárolható lesz a rendezvény idején.
A két kötet szerzője és címe: Kocziszky Éva: Antifilozófusok II. Radikális gondolkodás a művészet tükrében, Szabó Attila (szerk.): Százhúszból hét. Válogatás az Örkény István drámaírói ösztöndíj színműveiből.
Emellett az Alkotóműhelyek Hete számos szakmai előadással és kulturális, közösségépítő programmal alapozza meg az új félévet. A hallgatók a programsorozat alatt lehetőséget kapnak arra, hogy olyan kurzusokat is meglátogassanak, amik érdeklik őket, de nem tartoznak a saját szakterületükhöz.

„Miből áll a felvételi?” és „Van-e esélyem bejutni?” – ezek voltak a leggyakrabban feltett kérdések a 2026. január 8–10. között megrendezett Educatio Oktatási Szakkiállításon, ahol a Színház- és Filmművészeti Egyetem idén is saját standdal vett részt. A háromnapos rendezvény során az érdeklődők az egyetem hallgatóival, munkatársaival és számos oktatóval is találkozhattak, akiknek személyesen is feltehették kérdéseiket.
Babiczky László életútja szorosan összefonódik a magyar televíziózás történetével: a kezdeti asszisztensi munkától a Pécsi Körzeti Stúdió vezető rendezői feladatain át a Magyar Televízió archívumának megmentéséig. 1974-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, tavaly vette át az ötvenéves diplomáját, valamint 2025. nyarán jelent meg A televízió volt az életünk című kötete, ennek kapcsán beszélgettünk vele.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolája 2025-ben kutatást indított, hogy az intézményben készülő (vizsga)előadásokkal kapcsolatos nézői véleményeket, reflexiókat vizsgálják
Szilágyi Bálint, a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves színházrendező osztályának vezetője, nemrég rendkívül inspiráló színházi projektet vezetett az isztambuli Mimar Sinan Egyetemen, amelynek középpontjában Pilinszky János művei álltak.
„Csak egyszer legyek végre sztár!” – énekelte a díjátadó gálán Fogl Noémi, a X. Danubia Talents Nemzetközi Zenei Verseny operett–musical kategóriájának abszolút első helyezettje. A miénk már biztosan az és kívánjuk, hogy azon álma, hogy egyszer primadonnaként álljon a színpadon, teljesüljön. Kiss-B. Attila és Homonnay Zsolt végzős osztályának hallgatójával a verseny után jövőbeli terveiről is beszélgettünk.
Szabó K. Istvánt, a Jászai Mari-díjas romániai magyar rendezőt, az SZFE prózai színházrendező szak osztályvezető tanárát nemrég Ion Caramitru Nagydíjjal tüntette ki az Academia Balkanica Europeana Észak-Macedóniában. A friss elismerésről és annak jelentőségéről beszélgettünk vele.
2025. december 1-jén, 55 évesen daganatos megbetegedésben hunyt el Kálloy Molnár Péter színész, énekes, zenész, rendező, drámaíró.

