Vilmányi Benett szeptemberben mutatta be Színész, szegény című előadását a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, amit kifejezetten Zsótér Sándor által vezetett ötödéves prózai színművész osztályra írt-rendezett. Benett őszintén mesélt színházi élményeiről és az osztállyal való közös munkáról.
Ez az első rendezésed az SZFE-n, hogy jött a lehetőség?
Korábbról ismertem a Zsótér Sándor vezette osztályt, még első- és másodéves korukban tartottam nekik kurzust. Körülbelül három évvel ezelőtt írtam meg ezt a szöveget, kifejezetten erre az osztályra, az akkori tíz főre. Aztán egy évvel ezelőtt azzal a kéréssel fordultam Sándorhoz, hogy tegye lehetővé, hogy az osztályával dolgozzam. Az én fejemben akkor még két, már beérkezett színész mellé szerettem volna az osztályt untermannokként, de Zsótér tanár úr kérésére készítettem egy újabb szövegkönyvet, amiben a fókusz kizárólag a hallgatókra irányult. Úgy döntöttem, hogy ebbe a verzióba beleteszem az én SZFE-s élményeimet és a színművész osztályban való tapasztalataimat is. Biztos voltam benne, hogy nagyon hasonló élményeik vannak nekik is erről az öt évről. Ezzel egészítettem ki ezt a bohózati alaphelyzetet. Örülök, hogy így alakult ennek a darabnak a sorsa.
Mennyire alapszik a darab személyes élményeken, honnan jött az inspiráció?
Sajnos kevés időnk volt a próbára, így improvizáció és új ötletek helyett inkább az előre megírt szöveget helyeztük előtérbe. Az egyetemre vonatkozó mondatok a saját emlékeim. Csúnyán szólva a szájukba adtam a gondolataimat, de ügyeltem rá, hogy az egyéni hangjukra fordítsák le ezeket a megszólalásokat. Szerettem volna, hogy a darabból visszaköszönjön – és itt most kifejezetten az előadás végéről van szó – az, hogy mit is jelent egy színészosztályban élni. Természetesen ilyenkor a modellváltás előtti időszakra gondolok, arról van tapasztalatom, az ugyanis világos, hogy ez az iskola, nem az az iskola.
A darab utolsó felvonásában, a zenéjé a főszerep. Nézőként én a sokszínű útkeresést és a változások folyamatos kihívásait éreztem az osztályon, mi volt a rendezői koncepció?
Olyan pop slágereket válogattam, amik mind valamiféle kulturális precedenst reprezentálnak. Miley Cyrus az ál-reality gyereksztárságából kiváló Insta-szexszimbólum perszónája, vagy éppen Aaron Smith dala, aminek videoklipjében Steven Tyler a saját lányát prostituálja. Nagyon asszociatív és dadaista ez az epizód, és nem vágyom arra, hogy a nézők verbalizálni tudják a benyomásaikat ezzel kapcsolatban. Annyit mondhatok, hogy a dalok, amik elhangzanak, vagy a züllés mérföldkövei vagy egy érvényes és személyes kinyilatkoztatás, és nem véletlen, hogy melyik szereplő, melyik számot “énekli”.
A Színész, szegény egy elég hangzatos cím, mi volt a szándékod vele?
Az eddigi tapasztalataim alapján az idősödő színművész kollégáknak egyre kisebb szerepeket adnak, és elindul egy tudatos leépítés a színházak részéről. Ezzel beleültetik ezeket a művészeket egy békés termálvizes medencébe, amíg ők maguk is elhiszik, hogy nem képesek megcsinálni egy nagyobb feladatot. Van egy maradandó élményem, arról, hogy az egyik rendező megelégelte, hogy a kétmondatos szerepeket kapó idős színész tengődik. Adott neki egy kihívásokkal teli, cseppet sem kicsi vagy könnyű szerepet, amit végül maga adott vissza. Fájdalmas volt látni, hogy nem kapják meg a kollégák azt a türelmet és támogatást a színházak részéről ezekben a szituációkban, amit minden felebarátunkat megilletne. De nincs mit tenni: Színész, szegény. A cím utal a Grotowski-féle szegény színházra is, ami nem próbálta meg felvenni a versenyt a televízióval.
Tudtál bármi tanácsot adni az osztálynak az ilyen helyzetekre?
Annál jobb tanácsot nem tudok adni, mint hogy csinálunk egy előadást. Egy színdarabon való közös dolgozás során mélyebb megértésre tehetnek szert a hallgatók, ami nem mindig terjed ki az életük részleteire, például a nagyszüleikre vagy a születési helyükre. Inkább az interakciók során nyerhetnek bepillantást egymás személyiségeibe és lényébe, ami egy mélyebb kapcsolat létrehozásának alapja. Ha vannak mellettünk olyan emberek, akik ahelyett, hogy a nemlétező sebeinket nyalogatják, jóindulattal és őszintén rugdosnak az alkotás felé, meg vagyunk mentve. Egy darabig biztosan.
A monodrámád után ez volt az első nagy rendezésed, hogy élted meg?
Ahogy már említettem, ismertük egymást az osztállyal korábbról, így hamar megvolt az összhang, és nagyon őszintén el tudtam mondani nekik az elején, hogy ilyen rövid idő alatt, úgy lesz ebből előadás, ha odateszik magukat. Nem szerettem volna kellékeket használni, viszont a történet maga egy filmforgatást mutat be, így jeleztem, hogy az ő kreativitásukra és testtudatukra nagy szükség lesz. Paradicsomi állapot egy színművész osztállyal együtt dolgozni. Gimiseknek (Benett a K30 Erzsébetvárosi Művészeti Szakgimnáziumban és a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnáziumban tanít – szerk.) még nem mer az ember komplex instrukciókat adni, mert nincs meg az az eszköz- és fogalomtár, amivel egy ötödéves színész már rendelkezik, és nem is a kifacsart, sokszor – érthető módon – kedvetlen, régóta praktizáló színészeket kell meggyőzni arról, hogy ez működni fog. Tökéletes köztes állapot.
Milyen élmény volt a bemutató?
Őszintén alig emlékszem valamire, nagyon furcsa érzés, de még sok ilyen élményt szeretnék. A színészosztály egy olyan közeg és műhely egyben, amiben érdemes színházat csinálni. Ennek a közegnek a felbomlása közeleg az osztály számára, így ötödév végén. Ahogy elhagyták a teret a srácok, majd felcsendült a Mindig mindent, című dal én is elérzékenyültem.
Képek: Todoroff Lázár
A Magyar Filmakadémia második alkalommal adta át Aranyérmét, amelyet idén két egyetemünkön oktató művész vehetett át. Az elismerések mellett hallgatóink is kiemelkedően szerepeltek: több diákunkat a Kovács László–Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Díjjal jutalmazta a zsűri, két hallgatónk pedig nagy értékű digitális kameracsomag különdíjban részesült.
Móricz Zsigmond Barbárok című novellája nyomán készített színpadi adaptációt Berettyán Nándor Jászai Mari-díjas színész, rendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója. Az előadás oktatói és hallgatói együttműködésben valósult meg: a produkcióban színészként közreműködik László Rebeka, az SZFE ötödéves prózai színművész hallgatója, valamint Horváth Márk bábszínész, bábtervező, az egyetem oktatója.
„Nem tudom megkülönböztetni, hogy mikor dolgozom és mikor foglalkozom a hobbimmal, hiszen a munkám a hobbim” – vallja Ilja Bocsarnikovsz, akinek harmadéves prózai színész osztálya tavaly novemberben mutatta be Kastanka című előadását. Csehov szívmelengető darabját Szergej Szotnyikov vendégoktató, a Moszkvai Művészeti Színház Egyetemének docense rendezte, aki nem kevesebb szenvedéllyel van munkája iránt: hétből hét napot tölt a színházban vagy diákjaival. Ennek ellenére két külföldi oktatónkat sikerült mikrofonvégre kapnunk.
A Csokonai Nemzeti Színház idén tizenhatodik alkalommal rendezi meg Debrecenben a DESZKA Fesztivált, a kortárs dráma ünnepét. A rendezvényen a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak előadását is láthatják az érdeklődők, a fesztivál díszvendége pedig oktatónk, ifj. Vidnyánszky Attila lesz.
Február 2. és 8. között a Corvin Moziban rendezik meg a 45. Magyar Filmszemlét, ahol a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak több alkotása is bemutatkozik a nagyközönség előtt. A rangos esemény szakmai zsűrijében az egyetem oktatói, Vecsernyés János rendező-operatőr és Babos Tamás operatőr is helyet kapnak, tovább erősítve az SZFE jelenlétét a szemlén.
A titokzatos padlás, ahol mese és valóság összeér. A legsikeresebb magyar musical ezúttal új köntösben elevenedik meg Csáki Benedek, az SZFE nemrég végzett hallgatójának rendezésében. A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói aktív alkotóként vesznek részt a produkcióban, friss energiával, mai gondolatokkal és merész kérdésekkel töltve meg a darabot. A bemutató sincs fényév távolságra: január 30-án debütál a debreceni oDEon Színház színpadán.
Egyetemünk másodéves filmrendező hallgatója, Kis Xavér első önálló rövidfilmje. A Színes pokol, amely a nemek közti kommunikációról és a színészi kiszolgáltatottságról szól, már három hazai fesztivál programján szerepel, köztük a közelgő 45. Magyar Filmszemlén. Ennek kapcsán beszélgettünk vele, azt is megtudtuk, milyen út vezetett idáig.
Hogyan lesz egy lóból kaszkadőrló? Helyettesítheti-e az AI a szinkronhangot? Van-e hasonlóság Hamvas és Márai esztétikája között? – csak néhány cím az Alkotóműhelyek Hete programjából, amely február 9. és 13. között várja az SZFE hallgatóit és munkatársait. De, aki lazábban kezdené a szemesztert és inkább énekelne, táncolna vagy filmeket nézne, az is talál kedvére való programot.

