Az SZFE szeptember 11-én tartotta tanévnyitó ünnepségét az Uránia Nemzeti Filmszínház dísztermében, ahol Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár több mint négyszáz egyetemi polgár előtt nyitotta meg az egyetem 2023/24-es tanévét.
Závogyán Magdolna arra kérte az egyetem hallgatóit, érezzék annak felelősségét és súlyát, hogy nemsokára a nemzet kulturális életének meghatározó alakjai lesznek.
„Ízlést, értékrendet, identitást, nemzetet fognak formálni” – mondta Závogyán. Az államtitkár szerint ez különösen nemes feladat lesz egy ilyen „korszerű, nyitott, befogadó szellemiségű és a legmagasabb szakmai színvonalat nyújtó intézményben. Az SZFE-n szabad és méltó körülmények között folyik a tanulás és az alkotás.”
Vidnyánszky Attila, az egyetemet fenntartó Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumának elnöke azt mondta, mára sikerült „kinyitni” az intézményt, és soha ilyen gyakorisággal és intenzitással nem voltak jelen külföldi alkotók, mint most. Vidnyánszky kiemelte, sok még a teendő, de az alap a szabad légkör, hiszen „szabadságérzet nélkül nem lehet alkotni”.
Prof. Dr. Sepsi Enikő, az SZFE újonnan kinevezett rektora ünnepi beszédében kiemelte: idén több mint tízszeres volt a túljelentkezés, így a legtehetségesebb jelentkezőket volt módja felvenni az egyetemnek. Idén 1919 jelentkező közül 144-en nyertek felvételt, és 141-en iratkoztak be, a tanév megújult tantervekkel és 16 képzéssel indult – mondta az egyetem rektora.
Az ünnepség méltóságteljes lezárásaként a díszdiplomások mosollyal az arcukon, büszkén léptek a színpadra, hogy átvegyék az arany-, gyémánt-, vas- és rubindiplomáikat. A díszdiplomás művészek példája pedig mindannyiunk előtt áll, mint inspiráció és bizonyíték arra, hogy az SZFE-n folytatott tanulmányokkal, kemény munkával és elszántsággal teljes és maradandó művészi pálya futható be. A díszdiplomás művészek méltósággal és alázattal járultak hozzá a színházi és filmes szakma gazdagításához több mint 50 esztendőn át. Az, ahogyan emberséggel és hatalmas szakmai tapasztalattal szolgálták ezt a hivatást, megrendítő példa a fiatalabb generációk számára. A találkozásuk az újonnan érkező hallgatókkal mély és megindító pillanatokat hozott, mivel minden álom, remény és terveikben dédelgetett cél, amit a gólyák szívükben őriznek ezekben a pillanatokban, már egy hosszú és gazdag élet és karrier során valósággá vált a díszdiplomások számára.
Az SZFE legendás művészei nemcsak a szakma csúcsait érték el, hanem egy teljes életet és pályát éltek meg, amely tele van örömmel, fájdalommal, sikerrel és sikertelenséggel. A tapasztalataik és történeteik gazdagítják a színház és film világát. Minden újonnan érkező hallgató számára ez a találkozás egy lehetőség, hogy méltó utódként lépjen a díszdiplomás művészek hagyatékába, és folytassa azt a gazdag művészeti örökséget, amit azok hagytak ránk.
A díszdiplomás művészek példája olyan inspirációt nyújt, amely túlmutat a művészeti teljesítményeken. Ők nemcsak a színpadokon és vásznak előtt alkottak maradandót, hanem az életben is példaképek. Az alázat, amellyel művészetüket szolgálták, és az emberség, amelyet megtestesítettek, tanulság mindannyiunk számára. Az életükből merített tapasztalatok olyan kincsestárat jelentenek, amelyeket az új generációk hasznosíthatnak a saját fejlődésük és művészi útjuk során.
Közel négyszázan látogattak el a Színház- és Filmművészeti Egyetem 2025. november 29-én megrendezett nyílt napjára, amelyet idén rendhagyó módon több kampuszon tartottunk és igazán gazdag programot kínálva mutattuk be a színművészeti, drámaelméleti és mozgóképes BA és MA képzéseket.
Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett konferenciát a Németh Antal Drámaelméleti Intézet. A konferencia szervezése és lebonyolítása egyértelműen jelezte azt a szándékot, amely a Jókai-bicentenáriumot nem egyszerű megemlékezésként, hanem kutatási és művészeti újraértelmezésként kívánta bemutatni. A rendezvénynek otthont adó Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet körterme ideális helyszínnek bizonyult: a falakon körbefutó, molinókon elhelyezett Jókai-kiállítás különleges vizuális keretet adott a programnak, hangsúlyozva a történeti és kreatív megközelítések összekapcsolódását.
2025. november 21-én Can Togay Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró, színész, költő, kurátor, kulturális diplomata és egyetemi tanár tartott gyakorlati előadást a mesterséges intelligencia kreatív alkalmazásáról az SZFE-n.
A művészet, a gazdaság és a jog összehangolása ma már összetett és gyakran kihívást jelentő feladat. A program célja olyan szakemberek képzése, akik vezetőként képesek átlátni, irányítani és formálni a kulturális élet folyamatait – a színházi, fesztivál-, galéria- vagy nonprofit szférában, illetve kreatív vállalkozásokban. Jelentkezési határidő: 2026. január 16.
Jókai és a nemzeti divat, Jókai és a cirkuszművészet – két nem szokványos előadás a Németh Antal Drámaelméleti Intézet által az írófejedelem születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett konferencia programjából, amelynek célja Jókai újragondolása. A Jókai 200 programsorozat részeként megrendezendő konferencián a résztvevők egy különleges felolvasószínházi élményben is részesülhetnek: az egyetem oktatóinak előadásában hallhatják Szirtes Balázs Egy drámaíró kínszenvedései, avagy a jószívű ember fiai című művét. A programsorozatról az intézet vezetőjét, Antal Zsoltot kérdeztük.
Az előző évekhez hasonlóan idén is elkészült a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős színművész, bábszínész- és színházrendező szakos hallgatóinak portfóliója, amelyet november 10-én mutattunk be a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) közgyűlésén, a Nemzeti Színházban.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) első alkalommal rendezte meg a CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivált 2025. november 14–15. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A fesztivál az idén 160 éves SZFE jubileumi programsorozatának részeként négy országból 24 fiatal filmes alkotásait mutatta meg, emellett szakmai programok és közönségtalálkozók színesítették a kétnapos programot.
Két nap, négy ország, 24 rövidfilm – indul a CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivál Budapest, 2025. november 13. – A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) november 14–15. között első alkalommal rendezi meg a CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivált az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával megvalósuló eseményen, négy ország fiatal tehetségei mutatják be alkotásaikat. A vetítések mellett workshopok és kerekasztal-beszélgetések biztosítanak teret a nemzetközi párbeszédhez és a kreatív együttműködéshez.

